A gyermekem jövőre már gimnazista lesz. Pedig mintha... ehh, szóval repül az idő.

Az én generációm volt az első amikor megszüntették a gimnáziumot és helyette kitalálták a 9. és 10.-ik osztályt az utána jövő 3.-ik  és 4.-ik szakirányúval. Az első két év amolyan általános volt (minden iskolában azonos tantervvel) aztán a következő két év meg totál a választott szakmáról szólt. 

Az első két év tök buli volt. Váltott 'műszakban' jártunk, a délutánis hét volt a tuti, sokáig lehetett aludni, suli után pedig az osztály nagyobbik része egyenesen a törzshelyünkre a Cukiba ment. Nem, akkor még nem is igazán piáltunk, sőt én már a dohányzást is letettem. Dumáltunk, ökörködtünk, meg stb. Sok stb.

Második (vagyis ahogy akkor mondtuk: tizedik) után szakirányt kellett választani, én programozói szakra jelentkeztem. Az még a Commodore-64 korszak volt, csak sejtéseink voltak, hogy tulajdonképpen mi is az a programozás. (az osztályban volt egy srác aki az érettségi banketten vallotta be, hogy ő a programozói szakra azért jelentkezett mert valami médiával kapcsolatos oktatásnak hitte...)

Őszintén szólva az első fél évet én is átszenvedtem: csak érthetetlen folyamatábrákat meg bináris rendszereket tanultunk, rettentő száraz volt és unalmas. A második félévben mikor az első Fortran programokat kezdtük el írni akkor világosodtam meg, és tényleg olyan érzésem volt mint aki eddig sötét szobában matatott, most pedig ott lóg előtte egy csupasz dróton a 60-as villanykörte, még az izzószál is látszik, és ugyan halovány a fény de egyre erősödik. 

Jó volt ez az osztály is, bár én ugye a faluból kerültem be a városi gyerekek közé, meg kellett küzdeni a helyemért. Lyukas órán ha rossz idő volt biliárdozni jártunk meg sörözni, ha jó idő volt akkor kosaraztunk. Mi valami oknál fogva a biológia termet birtokoltuk, volt egy kb 200 literes üre akvárium is az osztályban. Az első tavasszal vittem két kis törpeharcsát az akváriumba, egész júniusig bírták, bár a csajokkal néha közelharcot kellett vívnom, hogy ne etessék őket naponta fél szendvicsekkel.  

A csütörtök volt a legjobb nap, akkor 6 óra programozásunk volt, Vidorka tanárunk (egy  állandó vigyorgás volt a pali és ehhez még bajusz és kopasz fej)az első órán kiadta az aznapi feladatot és  hagyott bennünket dolgozni. Óra végén szólt a csengő, de mi nem foglakoztunk vele, ha az ember elmerül egy érdekes programban a pisilés is várhat. Aztán aki befejezte nyugodtan kimehetett, mikor kb mindenki befejezte visszamentünk órára. Persze, hogy mi is genyóztunk a tanárokkal, de valahogy Vidorkával nem volt miért.

Az osztályban volt több jó csaj is, de Vesna olyan igazi bombázó lett a negyedik végére.  Tisztára úgy nézett ki mint Samantha Fox, csak talán nem volt olyan alacsony. Babaarc, mindig precíz smink, illatfelhő, magassarkú, derékig érő barna haj, erősen bögyös testalkat és darázsderék (huh, a fenekére most tisztán nem emlékszem, de azért bevillan egy világoskék farmer kontúrja). Egyértelmű, hogy mi fiúk próbálkoztunk, de a csaj idősebb fiúkra hajtott, suli után kocsival várták. Szóval esélytelenek voltunk nála.

A negyedik utáni érettségi bulit az Öreg Fiáker nevű műintézményben tartottuk, sok emlékem magáról a buliról nincs, csak az maradt meg, hogy valami érthetetlen okból Vesnával kezdtem el társalogni. Mivel előtte nem nyomultam nála, így könnyedén ment a társalgás, hiszen a két év alatt alig beszéltünk egymással. Aztán a vacsora után már csak vele beszélgettem. Táncoltunk is. Persze körülöttünk állt a bál, vagyis mulatott a társaság.  A Fiáker egy nagy park közepén van, így hát többször kimentünk frisslevegőzni.

Az első csók ... mondhatnám félszeg volt, de nem,  hiszen tánc közben és a beszélgetés alatt már tudtuk a folytatást. A buliba már kézenfogva és összebújva mentünk vissza. Természetesen a srácok előtt én  lehető legfeltűnőbben mutattam, hogy jé skacok, a Vesnával vagyok! Értitek, a Vesnával! 

Hajnalig tartott a buli, a parkban búcsúztunk el, már világos volt. Emlékszem... emlékszem ahogy ülünk a padon keresztben, emlékszem ahogy összehúzom rajta a pulcsiját, félig akaratlanul  megérintve a cickóját... emlékszem a nap ferdén átsüt a lombok alatt, a madarak reggeli csivitelése... emlékszem ahogy összebújunk, emlékszem  a búcsúcsókjára... akkor jöttem rá a nagy igazságra: nincs megközelíthetetlen nő.

 Tavaly voltam osztálytalálkozón. Vesna nem jött el. Azt mondták külföldön él. Az érettségi buli óta nem láttam. 

A csónak szállíthatóságának  kérdése csak nem hagyott nyugodni, a gondolat, hogy saját mobil csónakot  készíthetek és azzal bármikor bármilyen vízen horgászhatok új csónak készítésére sarkallt.

A neten is fellelhetőek nagyon érdekes különféle  csónak, pirog, kenu  - és ezek keverékeinek tarvrajzai, építési technikái. Aztán érdekes nekem új alapanyagok, a vízálló farostlemezek.

Olvasgattam, tervezgettem.  A forma abszolút egyedi lett: hegyes, nagyon picit felhúzott orr, a hátulja nagyon elkeskenyedő, de motor szerlhető rá.  Pirogszerű csónak, vagy kenuszerű pirog.

A hossza 5 méter, szélessége 90 cm.

A formája kb: ha  az 5 m hosszat  három részre veszem (eleje, közepe, hátulja):

az eleje kb 2 méter kenuforma

a kozepe kb 1,5m -en át  90 cm széles

a vége kb 1,5 m - összeszükül kenura.

A kenuk, meg pirogok durván nézve a középig szélesednek, utána rögtön szükülnek, én pedig  megpróbáltam megtartani ( 1-1,5 méteren) a maximális fenékszélességet, remélve, hogy ez nagyobb stabilitást ad majd a hajónak.

Az 5 mm-es okume vízálló rétegelt farost lemezt gondoltam megfelelőnek, igaz a kritikus helyeken dupláztam, és bordákat is raktam bele.

Az első stádium: a csónak összeállt.

A képeken a famunkával  nagyjából meg is vagyunk. Az elejére került egy nyitható, de légmentesen záródó légkamra is.

 A műgyantázásról:

az első két csónakot öcsém gyantázta a segítőjével, ellenben most én voltam a segéd. A két ember azért célszerű mert így gyorsabban lehet haladni, és ez elsődleges fontosságú, mert így nem külön száradnak meg a rétegek, hanem egyben, így az egész műgyanta héj egyben van, összeköt.

Öcsém keverte a gyantát egy füles edényben, mindig 1 kg-ot kevert be 2% katalizátorral, ezt gyorsan igyekeztünk eldolgozni, hogy a következő keverés még összedolgozható legyen vele. Ecsettel vitte fel, először a fára, arra rátettük az üvegszál paplant aztán átitatta a paplant is gyantával. (gondolom mindenki így csinálja)

A segéd igyekszik gyantátlan tiszta kézzel dolgozni, ő teszi fel az előre kiszabott paplanokat és a rollerrel elhengereli a gyantát a paplanon(ban).

A paplant megpróbáltuk minnél nagyobb darabokban hagyni, ahol gyűrődött ott bevágtuk, ahol muszáj volt ott kisebb darabokra vágtuk. Az összeeresztéseknél mindenhol 5 cm átfedéseket tettünk. Amikor a test megvolt külön megerősítettük a fartőkét és az orrot.

Ezután hagytuk megszáradni, majd megcsiszoltuk (nem teljesen simára, csak  a nagy kitüremléseket 'szőröket' kell lecsiszolni).

2,5 kg natúr ecsetes gélbe kevert 1/2 kg szinezőpasztát és 2dl topcot adalékot és ezzel egyszer szépen ecsettel átkente.

 A vízen kitűnőre vizsgázott, a 4-es Tomossal szinte repült, kényelmes, stabil.

 Tetőcsomagtartón vígan szállítható, két ember simán felteszi. Súlyát csak saccolni tudom:  az okume lemez kb 20-22 kg

párnafák, szegek, stb kb 10 kg

műgyanta kb 20-22 kg

tehát minimum 50, max 55 kiló.

2005 tavaszán úgy döntöttem nekifogok a II. számú csónak elkészítésének. Tanulva az első hibáiból, már nem akartam szállítható, könnyű csónakot, hanem igazi kényelmes horgász ladikot.

 A forma maradt laposaljú tiszai-dunai. Hosszas rajzolgatás, tervezés után kialakultak a méretek. A hossz. 5,60 m lett, a fenékszélesség a maximumon 95 cm, az oldalmagaság 49 cm. A hátsó fartükröt alul összehúztam egészen 78 cm re. az elsőt pedig 60-ra. A rajzon egész kecses lett.

Ez már jóval nehezebb sikeredett  mint a első csónak. A tőkék és a bordák tölgyből készültek, ezeket fatertól kaptam és még nála nagyjából méretre is vágtuk őket. A fakereskedésben találtam hajópadlónak félrerakott borovi fenyőt, mintha nekem szárították volna. Még nem falcolták, a hossza pont megfelelt, a szélesség is ideális. Kiválogattam a kellő mennyiséget, az oldalpalánknak valókat legyalultattam 1,8 cm - 1,9 cm vastagrae, az alját 2,2 cm hagytam. Az egészet leszélezték, simultak egymás mellé a deszkák.

A famunkával nagyjából két és fél nap alatt meglettem. Persze profi ember biztosan gyorsabban csinálná, de én mindent kétszer mérek, átgondolok, aztán mégis el-szabok. Amúgy szerintem semmi extra ügyesség nem kell hozzá, inkább bátorság, hogy belefogjon az ember.

A műgyantázást ismét öcsém vezérletével csináltuk. Poliészter műgyantával, üvegszál paplan erősítéssel, két rétegben.  A végén jött rá egy réteg felületvédő színezett gél réteg. Jó fél nap alatt megvoltunk vele.

Ezután következett az orrborítás, a szegélylécek, és a lábrács, ami nem rács lett hanem padló lambériából. Ezekkel aztán el tudtam szöszölni.

Az anyagköltség?  2005-ös feljegyzéseim alapján:  a keményfát kaptam (bókonyok, orr és fartőke),  de gondolom 8-10 ezer alatt nem lehetett volna megúszni. A szárított borovi fenyőért legyalulva, leszélezve (és lealkudva) 18 ezret fizettem. Csavarok, szegek pár ezer. A műgyantázás mindennel együtt lett harminc ezer.

Mindamellett, hogy kényelmes horgászni belőle, az is nagyon jó érzés, hogy én csináltam, az én művem.

 A saját csónakom. 

A Tiszatavi horgászatokból nagy szerelem lett, első két évben bércsónakokból horgásztam, aztán eldöntöttem, hogy csónakot készítek magamnak. Az ötlet az volt, hogy egy könnyű tetőcsomagtartón is szállítható, de kellemes horgászatot biztosító csónakot készítek. ( Namost eleve ez a két dolog kizárja egymást. Vagy könnyű, mozgatható a vízi járgány, de borulékony és nem stabil, vagy kellemes, stabil, masszív, stb, de baszott nehéz, csak utánfutóval szállítható. )

 Öcsém a Balaton mellett él, és valahogy belekezdett a csónak - műgyantázásba. Először csak öreg balatoni dióhéj csónakokat javított, műanyagozott - varázsolt ujjá aztán mikor belejött kezdett el gyártani sablonról is új csónakokat. Innen jött az ötlet, hogy én készitek 1,4 cm vastag lambériából egy fa csónakot, és azt kívülről bevonom műgyantával - tehát lesz egy belül fa kívül műgyanta (műanyag) csónakom, ami a lambéria miatt könnyű, de mégiscsak tartást ad neki a fa.

A méreteket innét vettem:

A garázsban készült a 'bárka'. Először a bordákat állítottam össze, aztán rászabtam a lambériát. Esténként dolgoztam, de  ráérősen és baromi lassan.  Jó érzés volt látni, hogy összeáll a semmi kis deszkákból a csónak.

Feljegyzéseim szerint (2002-es árak) a faanyag 8-10 ezer Ft-ból kijött .

A műgyantázást Öcsém vállalta, annak anyagára 12 ezer lett. Lábrácsot hulladék lécekből csináltam, és az egészet belülről bekentem olajos higító és fenyőpác keverékkel. Végül is az anyagár kijött 20-25 ezer Forintból. Munkadíjat persze nem tudom kiszámolni, én jó pár órát eltököltem vele és a gyantázás is volt eyg jó fél nap.  

Így nézett ki vízretétel előtt a garázsban.  Tetőcsomagtartóra fel lehetett tenni, de két ember megkínlódott vele. A vízen nem volt túlzottan stabil, azért ketten relatíve kényelmesen elhorgászhattak belőle, de igazából egyszemélyes csónak volt.

És  bevetésen a Tiszatavon. Óhalásziban. Fénykép by Hori. 

 Amikor elkészült a II.-es számú csónak az elsőszülöttet elhoztam a Bentára, de mivel a patakon a pontyozás nem az én műfajom, így a következő évben eladtam. A napokban jártam arra, a patakot leengedték, a csónakok szárazon hevernek. A képen kicsit megviseltnek látszik, de tulajdonképpen még jól tartja magát.

Várpalota mellett gyönyörű horgásztavak vannak. Van biztos tíz éve is már, hogy arra horgásztam, még csónakom is volt. A Nagybivalososn félvízen jött a dévér, gyönyörű pontyokat lehetett fogni, esténként pedig úszós süllőzést műveltem. Kifejlesztettem egy ledes csak 'kapáskor világítós' úszót, töltőtollból gombelemmel ... és működött. 

 Mi most nem  horgásztunk hanem bográcsoltunk.

a kis társaság

Sógornőm és Kisedina

Október volt épphogy elkezdték a vizet leereszteni a Tisza-tavon. Kellemes, szélcsendes nap volt, - pergetésre ideális.  Egy baj volt,  vala miatt ezt a csukák nem tudták. 

Próbálkoztam az ismert pályákon, odaütések voltak, de legnagyobb bánatomra csak balint sikerült fognom. A balint a család nem szereti, horgászni mondjuk jó rá, de valahogy ha tehetem én inkább csukára pergetek.  Az egyik balin majdnem hármas is lehetett, de mégsem éreztem jól magam, hiszen hal nélkül voltam. Betlinek vettem a napot. Már lemenőben volt a nap, én is elindultam kifelé a tóról. Dobtam párat az ígéretesnek tűnő helyen, aztán megint motoroztam kifelé. 

Az egyik ilyen lassításos, dobálásos résznél aztán megjött a várva várt kapás. Kicsit megtolta, aztán megállt a csalival. Késlekedés nélkül bevágtam, és megkezdődött a harc. A csuka rögtön jelezte, hogy komoly ellenfél, húzta a féket, bement a töklevelesbe, aztán megpróbált a csónak alá menni, szóval minden csuka-trükköt bevetett. Amikor megláttam, hogy a szája széléből lóg ki a csali eléggé berezeltem. Rázta is a pofáját, de a horog jól ült. Sikerült megszákolni.  A horog olyan jól akadt a csontos pofájában, hogy fogóval sem tudtam kiszedni. Mivel időközben majdnem rámesteledett, úgy döntöttem, maradjon a csali a szájában, majd otthon kioperálom.

November 30.-án már volt egy 'szopós' nap. Reggeli fagyok voltak  az előző napokban is, Óhalásziba szerettem volna bejutni, de nem sikerült. Ez is benne van a pakliban. Próbálkoztam a Kistiszán is, de eredmény nélkül.

Aztán megint kiolvadt és ki lehetett menni a tóra.  A nap első részében a süllőzést erőltettem, volt két kapásom, abból egy lett meg. Nem túl nagy, csak hármas, de baromira örültem neki. A jég megzavarta a halat,  nem találtam, így már attól boldog voltam, hogy nem betlivel megyek haza.

Délután átmentem a csukás pályákra, gondoltam hátha a csukák étvágyuknál vannak. Húzogattam a jobbnál jobbnak gondolt csalikat, de semmi. Már lassan vörösbe kezdett  átmenni a nyugati ég alja amikor jött egy rendes odaütés.  Küzdött a hal de sikerült megszálkolnom a  szűk hármas csukkot.

Persze esendőek vagyunk: mindig még nagyobbat, még többet, még szebbet, még, még, még ... szeretnénk, de én nagyon tudok örülni annak is ha egy betliszagúnak tűnő napon sikerül eredményesnek lennem. Az pedig, hogy csuka süllő vegyesen: -csak hal a tortán.

December elején visszaállt a jó idő (ami azt jelenti, hogy nem fagyott) így kivettem az egyik utolsó félretett szabadnapomat.  Reggel  hatkor felkeltem és konstatáltam, hogy zuhog az eső. Inkább visszafeküdtem. Hétkor még mindig esett, de aztán úgy gondoltam Poroszló innét messze van, szabi már úgy is kiírva, így hát  mégis lemegyek. Kocsiba még az este bepakoltam, megreggeliztem, gyermeket elvittem a suliba és átküzdöttem magam a városon. 

Tízre értem a kikötőbe. Az eső váltakozóan esett (hol jobban, hol kevésbé),  de így is volt rajtam kívül még pár 'elvetemült' aki horgászni indult. Most a csukás pályákon kezdtem.  Talán fél órát sem dobáltam még amikor egy tuskó mellett elhúzott csalira vágott rá a hal.  Szákot  szokás szerint fél kézzel nyitottam ki, aztán megszákoltam. Gyönyörű hal. Eső csak hull, lelkemben örömódák. Persze ez így hülyeség, de az tény, hogy sokkal jobban viselem az esőt ha halat is fogok.

A kisördög csak nem hagyott békén: meg kellene nézni a süllős pályákat is. Az eső néha csendesedett, az esőruha néhol már átnedvesedett (nem belülről). Több bevállt pályára rápróbáltam, de semmi. Aztán egy jellegtelen részen rablást véltem látni. És ott volt a hal.

Gyönyörű nap volt. Mire a kikötőbe értem rendesen átáztam, átfáztam. Amúgy alapból nem kedvelem az esőben horgászást, de ez jólesett.

November közepéig megtörtént a vízleeresztés, voltak kellemes horgászatok és jobb halat is sikerült fogni (6,50-es csuka ). Fiamat is sikerült rábeszélni egy Tisza-tavi pecára, az első Óhalászi portya volt kevés hallal. Azért csak sikerült a fiatalembernek egy szük kettes csukát akasztania, és ezzel aznapi versenyünket megnyerni, - az én csukeszom valamivel kisebb volt.

Aztán volt még egy horgászatunk, a Kis-tiszán mentünk,  gondoltuk már beállt a ponty, esetleg törpeharcsázunk. Ponty nem jött, sőt a törpét is annyira megritkították hogy alig lehetett párat fogni, ellenben benézett egy szép compó.  A többiek fogogatták a sűllőt így mi és stratégiát váltottunk. Mártogattunk, próbálltuk élő kishallal és twisterrel is. Aznap az élő csalihal volt a nyerő. Az egyik tuskós részen még jött egy meglepetés csuka is, valami szerencsés módon úgy akadt a süllőző horog a szája szélébe, hogy nem tudta elharapni a monofilt.

Barátom Gy. amúgy rendes ember lenne, csak egy baj van vele, nem kapott rá igazából a horgászat ízére. Persze oltogatom, már horgászvizsgát is tett és engedélye is van, minimalista szerkót is összeállítottunk, de magától nem jár el horgászni, legfeljebb velem. A multkori horgászversenyen is mint 'zavaró tényező' volt mellettem, vagyis végig röhögtük, heccelődtük  a versenyt.  Amúgy inni sem iszik rendesen, bár pár történet már megesett velünk.

Egyszer egy kora őszi délután épp mézespálinka készítéssel foglalatoskodtam, de mivel esti pergetést terveztem, a kóstolást nem tudtam vállalni, így hát megkértem Gy. barátomat jöjjön át és segítsen e nemes feladatban.  A fater baromi erősre hagyja a pálinkát, ezért én pici deszt-vízzel szoktam utókezelni, és most pluszban kevertem két hétdecis mézeset is. Én öntögettem, rázogattam, Gy. kóstolt. Közben lenyomtunk pár csocsó partit, Gy. kóstolt rendületlenül. Lassan alkonyodott, bepakoltunk, elindultunk a Duna partra, barátom azért elhozta magával az egyik megkezdett üveget is. A pálinka láthatóan finomra sikerült, az ártéri erdőben barátom még tartotta magát, ellenben a kövezésen már igen nehézkesen közlekedett. Ja, és közben folyamatosan beszélt. Talán a harmadik dobásnál tartottam amikor odavágott a hal. Kiszaladt a folyásba, húzott rendesen. Gy. barátom persze aktiválta magát, nehéz volt meggyőzni, hogy legjobb ha a kövön ülve marad. Halat sikeresen kivettük, és úgy döntöttünk, legjobb ha befejezzük a pecát.

A kocsiban hazafelé barátom folyamatosan világot váltott meg, aztán félúton Diósd felé egyszer csak elhalkult, lehúzta az ablakot.  Megálltunk előttük, és mint a viccben Gy.t a kapunak támasztottam, hogy becsöngethessek. Felesége nem pánikolt hanem csendben betámogatta. Azthiszem Gy. aznap a kanapén aludt.  

A síelős történeteinkben a prímet az viszi amikor első nap megérkezésünk után délután csak hárman:  Gy.,  a fiam és én csatoltunk fel. A felvonó tetején megbeszéltük, hogy találkozunk az egyik 'Hütte'-ben.  Gy. lecsúszott az első büfébe és kikért két rövidet és két kis sört. Mi másik büfébe mehettünk, Gy. várt egy kicsit, majd megitta az italját. Aztán a nekem rendeltet is. Felment a felvonóval majd újra lecsúszott a hüttébe. Rendelt, várt, csak nem érkeztünk. Mi mást tehetett, ha már kifizette, megitta. Azthiszem csak három körig jutott, de velünk nem találkozott, csak az utolsó csúszásnál sikerült elkapnunk. Vigyorgott mint a vadalma, és mesélte a pincérnő az utsó körnél már nem is kérdezte mit kér, csak töltött...   

Gy.-t a Tisza-tóra is elcsábítottam.

Egyszer volt egy különös peches horgászatunk: én rosszul aludtam, aztán mégis elkéstem a  megbeszélt időponthoz képest, indulás után kb öt perccel Gy. a kocsiban leöntötte magát kávéval. A csónak félig volt vízzel, és eltűnt a vízkimerő. A benzincső végén a dugalj megadta magát, direktbe kellett kötni. Már befele menet a motorcsónakon stiftet törtünk, aztán a sekély vízben fennakadtunk egy jókora tuskón.

Az első horgászhelyen barátom 'macskázott' le, de valahogy úgy sikerült kidobnia a súlyt, hogy a kötél végén lévő karabiner kapocs kinyílt... és aznap már nem kellett a súllyal bíbelődnünk. Amikor a műanyag napozószék barátom alatt nagy reccsenéssel megadta magát, már nem is csodálkoztunk.

A halak azért kárpótoltak bennünket, Gy. is fogott egy szép csukeszt, sőt volt egy kapitális halat sejtető kapása is. Másnap természetesen csukapörkölt volt a vacsora.

Kettőnk terítéke, a legszebb hal 4,10 kg.

Bármennyire is álszent siránkozásnak tûnik,  a Tisza-tó  hajdan volt halbõsége drasztikusan megcsappant. 2000-ben jutottam le elõször a tóra, és már azon az első napon gyönyörű halakat fogtunk.  Azokban az években még fõleg úszózva horgásztam - és fogtam én is mint mindenki.
A Tisza-tó lett a nagy szerelem. Először béreltem a csónakot aztán készítettem sajátot. Lassan áttértem a pergetõ horgászatra, de az úszós csukázást is nagyon szeretem, a botzsákban mindíg van nálam úszózásra szerelt bot is. Perzse a Tisza-tavon is vannak betlis napok, azért nekem majdnem minden évben sikerült elejtenem 1-1 szebb halat is.
2006-ban már nagyon meg kellett dolgozni a csukáért,  de  kellemes meglepetés volt, hogy a csukás pályákon süllõt is sikerült fognom. A 2006-os tél majdnem jégmentes volt, a csónakkikötõket felszámolták, de a rabsicok biztos kihasználták a helyzetet,  kiváncsian vártam milyen lesz a 2007-es szezon.

Siralmas lett. Szinte csukát villantóval nem is tudtam fogni, egy alkalom
volt amikor evett, de akkor is csak élõ csalira jött. Kerestem a halat, de nem találtam. Aztán egyszer csak mégis... Egy jellegtelen helyen azt vettem észre, hogy épp süllõbirodalom közepére kerültem. Egy 10x10 méteres területen egy víz alatti fa mellett  szinte egymás mellett álltak a süllők.
Eszméletlen.... de tényleg.  Minden húzásra ütötték a csalit, volt olyan, hogy odavágott a hal, megakadt, pár pillanat mulva leakadt, de ahogy tovább húztam  egy másik hal vert oda a twisternek. Nagyon jó peca volt. Álompeca. Látótávolságon belül
többen horgásztak, megpróbáltam nem fogni látványosan halat,  csak néha. Különben õk is fogogattak, na de elõttem mi volt....

Későn értem haza, fáradt voltam, esőt is mondtak másnapra, mégis lementem. Az eső többnyire szakadt, csak néha csendesedett. A helyet külső támpontok alapján megtaláltam, ahogy karóztam le megkoppant a csónak, mire  mellettem fél méterre egy jó hármas süllő ugott ki ijedten a vízből. Tisztára mint egy delfin.  És evett megint.

És megint lehetett meríteni:

Dél körül már szinte elállt az eső, de már csordultig voltam élménnyel, így pakoltam és mentem haza. Útálok esőben horgászni, de ez gyönyörű nap volt.

Következő napokban szelesre fordult az időjárás, hidegfront, majd befagyott. Lestem az időjárásjelentéseket és amint kiolvadt mentem, de már elkéstem.
Már messziről láttam, hogy a kérdéses területen több csónak mozog és karók vannak leszúrva. Látványosan keresztül-kasul lerakott hálók. Elsőre nem is értettem, hogy merészelnek a rabsicok fényes nappal hálózni. Aztán az egyik csónak odajött hozzám és közölte, hogy itt most állomány-mentés folyik, és hagyjam el a területet. ( a  mohosz bérli az államtól a  vízterületet és vízleeresztés után minden évben  állományt felmér és halat 'ment'. Vagyis lerabolja a tavat, és teszi mindezt legálisan. )
Elmagyarázták, hogy ehhez nekik joguk van, én pedig húzzak arrébb, mert nem
tudják értem vállalni a felelõsséget, mivelhogy árammal is dolgoznak.
Hosszasan  'beszélgettünk'.

Aztán persze arrébb mentem.
Vérlázító volt... Csak a tehetetlen düh kavargott bennem. A kirakott hálókba kergették a halat az árammal. Esélye sem volt a halnak. Megpakolták a csónakokat, több száz kiló halat fogtak.

Pár nap mulva megint kimentem a 'tuti' helyre. Persze semmi. Nagy semmi. Azóta imádom a mohoszt.

 ez a történet is 2003-as a 7,30-as csukafogás után pár nappal:

 nagycsuka utani heten a. kollega tobbszor tesztelte a tt-t, nagy ek
fogasokat latott, ez igy megadta az alaphangulatot a fiamnak  husveti szunet van a suliban, igy rabeszeltem egy csonakos horgaszatra. A csonakosra rá kell beszélni, ugyanis eppolyan 'beszari' mint amilyen en voltam ennyi idosen. Mondtam, hogy nem lesz vészes a dolog és majd gyönyörű halakat fogunk a Rókásban.

Kivettem egy nap szabit és este bepakoltam a cuccot. Reggel én 5-kor keltem, de hat előtt pár perccel indultunk csak  (a megszokott hajnali indulasokhoz kepest készakarva
nem rohantam - ez egy uj babona lesz-multheten is délután kezdtem a
pecát). A horgaszboltban giliszta, csonti melle vettunk 10db csalihalat is. Kozepesen fujt a szel, megprobaltam hullammentesen  menni a csonakkal, Tomi azt mondta csak 'kicsit' fél. 

A multheti fogás helyén bedobtunk ket csukazot "hátha" alapon, kozben megreggeliztunk, de gyerek sürgetett, modván menjunk mar abba a Rókásba - gondolom azt hitte ott kisrokak fogocskaznak a horgaszgyerekekkel. A tavon -  vagyis  a nyilt vizen rendesen fujt a szél, a hullamok be-be csaptak,  ezert egy nadsziget mogotti csendes helyre álltunk.

Előttünk másfeles viz, elegge kemeny talaj, gondoltam ideális kárászos horgászhely. Azért ha mar itt vagyunk - magyaráztam a gyermeknek vessük be a  csukázó botokat is. Csaliztam bedobtam, majd a pecat Tomi mellé tettem: figyeljed fiam megjegyzessel. A picker szerelésével voltan elfoglalva mikor latom az egyik boton kapas. Mondom
Tomek figyelj, kapasunk van. Fiam megfogja a botot: apa, most mit csinaljak? - mondom semmit, varunk, szetszedjuk a meritot... az uszo csak kb. 5-10 centit van lesulyedve, a hosszabitott bóbita vege mutatja: most nyeli a csalit a csukesz, most kicsit megindult, megallt vele megint, nyel, most megindult befele, kezbe veszem a botot, megfeszul a zsinor és bevagok.... Te Tomi, ez egy rendes hal, ujjongok, a csuka tesz par kort
aztan megmutatja magat.... beszarok mekkora hal, el sem hiszem....kozelebb
huzom,  aztán a gyerek kezébe adom vissza a botot, tartja, kicsit teker az orsón, a  meritőt  a hal alá nyomom mielőtt észbekapna. Közösen megszakoljuk, beemeljük szákostul a csónakba. Én ujjongok... hujujuj... meg hujjéééé...

 Tamás szerint tul hangosan örulok, meg is kerdezi, ezt mindig igy szoktad apa? elzavarsz minden halat. Mondom mostmar mehetnek nem érdekes,  ma mi mar nyerők vagyunk. Ujjongok, megmerjuk: 85 centi, igaz sovány nagyon....

Körtelefonok mindenkinek (Tomi szerint a fel vilaggal beszeltem aznap), de maradunk meg, hiszen meg koran van.
 A halat dupla bilincsre teszem, de igy sem erzem biztonsagban, belegondolni is rossz, ha veletlenul elszabadulna mit kapnék én az előbb értesített kollégáktól. Ezért a csonak orraában talaált  nagy haltartóba teszem a halat bilincsestul, es  azon gondolkozom nem kellene-e esetleg megkotni is...

  Friss csalihalakkal ujradobok, Tomi látva boldogságom kérdezi mi lesz ha még egyet fogunk, mondom fiam akkor én örömömben  beleugrok a vizbe. Aztan
körbenezek, hideg szel fuj,  picit finomitok, mondom legalabb az egyik
labam beleteszem a vizbe... es ha ennel nagyobbat fogunk apa? - hat
engedek, mondom egye fene, akkor fejest ugrom a vizbe. A szél nem csitul, egy fél óra
mulva kozosen ugy dontunk, hogy inkabb menjunk, Tomi nem hozott magaval
jatekautot, en meg valahogy nem lelkesednek egy tavaszi furdesnek. Lassan
bemotorozunk a kikotobe, most nem kovetem el a multheti hibat, megkerem a
kikotost nezze meg a halat, az ranez, aszongya: nincs rajta halonyom, se
puskaloves, jol van. Csak magamban emlegetem a falusi jo edes nenikejet,
nem eleg nekem a pecalista falunepe, meg ez is. 

 Este csukapörkölt túróstésztával, a barátainkat is áthívtuk. Gyerek jókedvű, boldogan mesélte, hogy tulajdonkeppen ő fogta a halat, én csak kicsit besegitettem neki. Végülis ha jól meggondolom ez az igazság.

 

egy régi szösszenet:

megint ilyen napom van, mittehetünk, hosszu lesz, es igerhetem unalmas, tehat ha nincs idod, es kedved akkor DEL, es nyugodtan gondolj anyámra, Ő, aranyom errol ugysem tehet...

ennyit eloljaroban, es akkor uccu neki, bele, delpieros modra, de akkor is hajra szenegal,  vegyuk lenyugodtan a nyakkendot, inget gomboljuk nyaktol lefele, ingujjat ugyan nem kell leturni- merthogy nincs, de a cipobol bujjunk ki gyorsan, igaz ezekutan nem illatok hanem szagok kezdenek el terjengni, de minket ez most cseppet se zavarjon, elso a kenyelem, masodik a ferencvaros, amirol eszunkbe jut a fradikolbasz, amit meg ifju titan korunkban tobbszor ettunk a korteri husboltban (termeszetesen utana egy pohar sor az aranyhordoban), es hala Draskovics ugyfelszolgalati mernok urnak (aki azota mar reg nyugdijba vonult), vagy tiz eve felvilagosulast nyertem, hogy azert fradikolbasz merthogy az elv: mindent bele!!!, de gondolom ez eddig is mindenkinek vilagos volt, csak en voltam ennyire videki, dehat az ember tanul, es tanulni ugye sorozes kozben lehet a legjobban, mintahogy azt bizonyitasi szandekkal vezereltetve tette H. legkisebbik csemetejevel az otbol, merthogy okosodjek az a kolok, ezert vasarnap reggel, miutan szepen megberetvalkozott az eloszobaban, a lavorbol a szappanos vizet a fure ontotte, micisapkajat a fejebe nyomta es jo hangosan, hogy az asszony is hallja, odaszolt a jancsi gyereknek: vedd man fol gyorsabban a szepcipod, meg ekesunk a templombul, es mar ment is kifele, nehogy a julis utolerje, igaz az mondta a magaet, mint rendesen, de mar az utcan voltak, hej de szep is a vasarnap reggel, igaz kibaszott meleg van, dehat ezert hutik a szodat a kispipacsban, igy a froccs egesz elvezheto, amikor kitoltik meg paras a pohar, ezert ildomos nem megvarni mig megmelegszik, hanem kethuzasra kiini, ugyan az aljan H. mindig hagy egy nyeletet, amugy megszokasbol, aztan mire a gondolatsorral ideert nyelt egy nagyot, nyomott egy komoly barackot jancsigyerek fejere, es hejtejoistenem felkialtassal aztmondta: te gyerek, en mama okitani foglak, ebbol kifolyolag nem templomba megyunk, mert ott uccse tudnank beszelni, hanem, na hova, mitgondolsz, a kispipacsba, -gooonduutam, mondta megadoan janos aki mostmeg csak jancsi, es H. mar sokkal hatarozottabb lepesekkel folytatta, es par pillanat mulva, mar szolt is nagyhangon, hogy paaalinkaaas joregget, rozi neked meg azt amire gondulok, es jol belecsipett a rozi hatuljaba, amit a jenovel kuffernak szoktak becezni egymas kozt, igaz a tizenkettedik kisfroccs utan a jeno mindig megjegyzi: azér jo a nagykuffer mer abba jól lehet pakolni, de a rozi ma koran ebredt, mer a felszemu bakter ura hajnali fel otkor akkorat horkantott mintegy szarvasbika uzekedes elott, (persze az uzekedes ma reggel is elmaradt)  szoval a rozi visszakezbol olyat macselt le H.-nak, hogy az egy picit megtantorodott, de kuldetes-tudata nem lankadt, es kikert ket kisfroccsot, persze  rizlinget,  de a rozi a masodik pohar toltesenel ertetlenul nezett fol: te H. , oszt kinek kered a masikat, mer, hogy a jeno nincs itthon a heten: tudod, hogy temetesre ment makkoshotykára, ja rozi, igazad van de ma okitom a jancsi gyereket , na nembanom, egy ujjnyival tobb szodat tehetsz bele, aztan fogta a poiharat, es mutatta a gyereknek, latod fiam, megfogod a poharat, akkuratusan, a kisujjad igy az aljara teszed, es pont annyit iszol egyhuzasra, hogy a gyurus ujjad folott legyen a vonal, nalatod, de a gyerek pruszkove kopte ki az elso kortyot, budos kolke! orditott ra rozi is rogton, de H. megorizte hidegveret, kivettea gyerek kezebol a poharat, es csak annyit mondott: latod janesz, most szepen hazamesz oszt emeseled anyadnak, hogy milyen kigyetlen a zelet, nem szorakozni járok én a kocsmaba! ezzel meg nyomott egy szembekonnyszokkento barackot a gyerek fejire es szeliden feneken billentette, imigyen utjara bocsajtva, mintahogy tette azt K. amikor ferihegy egyre kivitte kedveset, szenden atolelete , csokot lehelt homlokara, es kacsintas kisereteben aztmondta: remelem ma csilluci ráér, mert nemszeretek egyedül aludni, és vigyorgott hozzá egy jókorát, amire évike tömören csak ennyit felelt: nyazsgem.....

egy régi tiszatavi történet:

pentek-szombatra 'osztalytalalkozot' szervezett a ceg Egerben, mivel
Poroszlo onnet csak egy ugras, ugy gondoltam bepakolok a kocsiba mindent
Tomos csónakmotort, pecacuccot, ruhat, aztan majd kialakul... Egy jo kis keszegezest is el tudok képzelni, de legrosszabb esetben megnezem a csónakot, szippantok kis friss levegőt, beszélgetek a horgászokkal a kikötőben.

A pentek esti szepasszony-völgyi  vacsora utan szombaton tettre keszen
ebredtem, svedasztalos reggeli becsulettel, es pontban 9-kor kezdodik a
meeting és tart tizenegyig, utána ebéd. Én az ebédet nem vártam meg, reggel már bepakoltam a kocsiba, így irány a  parkolo es tűz el.......Gyonyoru az idő, szabadsag, napsutes, kesz idill....... Ugyan hoztan ket kis konnyitett lekicsukazot, de foleg keszegre keszultem, de a horgászboltba  is be kene ugrani egy kis infogyujtesre (aztmondja egyenlore nyugodtan lehet motorral kozlekedni a Tisza-tavon es a tiltas is csak 4kW
folott lesz) es ha mar ott vagyok veszek csalihalat, de akkorak a halai
ami mar szerintem is tulzas, ezert veszek egyet !!! csak hogy vegyek
valamit... Horgász ismerősöm penteki pecaja utan elmagyarazta hova menjek, a boltos
 is elmondta a tutit, ezert en pontosan ellenkezo iranyban indulok.
Szerintem is kint van a hal a sekélyben ezert majd keresek egy sekélyes
csendes helyet.

A Görbének becézett közeli kubikszerű kis tavat vezsem célba. Az öböl bejáratánál a kis csatornában  3 srác perget egy csonakbol, jonnek ki az obolbol, egy
ravagasuk volt csak, mondjak, nembaj..... a helyukre allok egy csendes
szelvedett reszre, kellemesen sut a nap..... pergetek, nezelodok. Le sem
karozok rendesen, csak egy karot szurok le erre a par percre. Egy
megallitasnal a hullo falevelre akkorat nyom oda valami, hogy rogton
észhez térek. Azert par perc mulva ugy dontok, ha mar van csalihalam,
probaljuk meg, hatha az kell nekik. Kozben tovabb tesztelem a mucsalikat,
felszemmel eszreveszem eltunt az uszo...... ekkora csalihalra kapas, azannyat,
adrenalin emelkedoben, talan a meritot is ki kellene nyitni, engedek neki,
aztan bevagok, vagyis csak ugy teszek mintha, mert a fek ugye nincs
visszaallitva a leki peca ota....... fek meghuz, bevágok másodzsor is, valami ellenállás
van, aztán kiteker, valami van rajta... persze, a bazi nagy bodorka....
lehulyezem magam, a bodorkan elso ranezesre semmi kulserelmi nyom... kesobb
veszem csak eszre a feje verzik, ket komoly vagas rajta. Ugydontok
megprobalok normal meretu csalihalat fogni, de nemsikerul... kinlodok
vagy 20 percet, nagynehezen sikerul egy snecit elcsipnem.

Lecserelem a bodrit snecire es egy igeretes obolbe dobom, gondolom 'ha itt nincs csuka
akkor hol lenne' es vennem kezbe a pergeto botot, de az uszo ahogy
beall rogton el is tunik. Nem sokat tudok engedni neki mert a nad fele
indul, zsinor megfeszul aztan hajra, benyomok neki egy rendeset. A nadfal
elott egy komolyabb burvany nyugtazza a bevagast, es erzem is, hogy akadt.
A csonak is megindul, az egykarós kikotes miatt szidhatom magam, aztan
atfut az agyamon a szerelek, a harmashorog ugyan kicsi, de kemeny, az
eloke sajat gyartmany, a bot rovid, de mar latott halat, rendben lesz itt
minden... Jon kozelebb aztan fordul egyet... Nem tűnik akkoranak mint a
tavalyelőtti héttizes, de a tavalyi 6,20-ast is eloszor csak jo 4-esnek
neztem. Azert gyorsan szetnyitom a meritoszakot, es imadkozom hogy, 'csak
mostmar ne menjen el...' Megmutatja magat, aztan lemegy a fenekre es ott
erolkodik mintha legalabbis nem csuka lenne. Felpumpalom, még kirohan egy
rovidet, aztan hirtelen megszakolom.

Nem tudom miert, de a kissebb 2-3 kilosakkal neha tobbet kell vacakolni, eddig a nagyobbakat relative gyorsan megmerítettem. Beemelem a csonakba aztan kurjantok egy nagyot... ez megvan. És ez a boldogság, amikor az ember nem is számít jó halra... szinte ajándék. Póráz persze nincs nalam,  igy inkabb megkotom, de nemteszem vizbe, vegtere is mara mar be is fejezodott a horgaszat. 2 korul van, gyorstelefon csaladnak, nezegetem a
halat, megiszom a maradek sort, es osszepakolok lassan. Estig gondoltam
maradni, de mostmar ugy dontok nem lesz keszegezes. Saccolgatom a csukat,
akar 6 felett is lehet, meritoszak nyelevel merem a hosszat, 85 centi  felett van.

Kimotorozok, a 3 srac tovabbra is hal nelkul, dobalnak
renduletlenul, erdeklodnek mit fogtam, mondom eggyet, kerik mutassam meg
a halat, mondom nekik nemelehet..... Annyira azert nem vagyok bááátor....
Hazafele egyeztetek K. horgászbarátommal, megigéri le digit-fenykepezi a halat, es meg
merleg is van nala.... Valami titkos-kozeli helyen talakozunk, ő is horgászni volt a haverjával, fogtak is egy gyönyörű süllőt. Végül a  Duna-parton fenykepezzuk a halakat.
Paran nezelodnek, de nagy tomeg nemjon ossze korulottunk. Digitalis
merlegeles: a csuka hét kilo harminc! Ujjongok, sikerult modositanom a
sajat rekordomat.

Vasárnapról maradt etetőanyagom, csonti is vagy fél dobozzal, gondoltam elhorgászom. A Duna jó magas, kinéztem egy befolyó torkolatot, ahol szoktam látni horgászokat. Ott egy jó kis visszaforgó van, nem túl mély vízzel. A picker fel volt szerelve, csak az ólmot cseréltem nehezebbre.

A parton már horgászott egy 13-14 év körüli láthatóan napbarnított bőrű legényke.

-Szia, eszik a hal, jut még nekem is? - kérdeztem.

-Lófaszt - jött a válasz tömören. Gondoltam nem erőltetem a diskurzust, kicsit arrébb telepedtem és elkezdtem összeszerelni.  Azért a  kolléga felállt botja mellől és közelebb jött:

-Hallod, bazzeg a mult héten, amikor kezdődött az apadás, ne tudd meg. Hallod annyi halat vittem haza, hogy a muter alig talált kuncsaftot rá. Hallod volt, hogy öt ponty jött egy délután.

-az igen, és mivel csaliztál?

-mivel, mivel, baszki hallod csigával, mé' mivel kéne?

- én csontival próbálkozom.

- hallod azzal lófaszt se fogsz, legföljebb ilyen paptetűt ni, - és arrébb rúgott egy félig összeszáradt jókora folyami gébet.

Én bedobtam, ő még érdeklődött, hogy miért nem teszek fel csiptetőt ha már kapásjelző karikát nem hoztam, aztán csak visszaült  szépen kitámasztott botja mellé.

Komoly infókat tudtam meg a Dunai horgászatról és főleg Janiról aki itt a környék pecakirálya. Aztán jött egy tolató majd egy személyszállító, és ahogy elültek a hullámok két rövid húzás után begörbült rendesen a picker, bevágtam rúgott. Szaladt a hal rendesen, a fék sírdogált,  de vissza tudtam fogni a halat a sodrásból. Erőlködött, küzdött, aztán csak feljött a víz tetejére. Megmutatta magát egy gyönyörű dévérkeszeg.

-Hallod, mondtam, hogy nemtucc pontyot fogni ezzel a picsányi szereléssel. Meríccsem meg neked?

-Köszönöm, de az nem lenne fer a hallal szemben, - mondtam aztán másodikra csak bemerítettem.

-Hallod ez megvan másfél kila, megveszem háromszáz forintért.

-Hát, 'hallod' ez a dévér megvan két és fél 'kila' is, és különben nem eladó.

-Ne gecizzé hallod, adok érte öt kilót, oszt jól jártál, na, hallod?

Nehezen, de megegyeztünk, hogy nem lesz üzlet, aztán, úgy döntöttem nem is dobok újat, összepakoltam és eljöttem. Természetesen ujdonsült barátommal megbeszéltük, hogy máskor is horgászunk még együtt.

Otthoni mérlegeléskor a dévérkeszeg 2,82 kg nyomott.

Hétvégén horgászversenyre voltam hivatalos. A Matula Feeder Kupára, Tótszerdahelyre. Hogy kerülök oda? Öcsém horgászboltot vezet a Balaton mellett, pár éve alakítottak egy horgászegyesületet, a bolt és az egyesület neve is Matula. Az egyesület 350 tagot számlál, jó kis társaság jött össze, évente több versenyt rendeznek a hozzájuk nem túl messze lévő Tótszerdahelyi tavon amit szintén ismerős, társaságbeli horgász üzemeltet. A tó kb 2 hektáros, nagyon jól telepített igazi 'műanyag' . Én amúgy csak természetes vizeken szoktam horgászni, de a buli kedvéért kivételt tettem.

A tó téglalap alakú, a két hosszabbik oldalán egymással szemben ülnek a versenyzők, tulajdonképpen mindenki lát mindenkit, sőt hall is. A verseny kétfordulós ( kétszer három óra) az egész tavat (26 versenyző indult) egy szektorként értékelik, a két versenyen a legkevesbb pontot gyűjtő nyer. A legnagyobb hal kifogója külön díjat kap.

Becuccolunk.

Én nem tagadom: babonás vagyok. Helyet utolsónak húzhattam, vagyis nem is kellett húznom, nekem maradt a tizenhármas. Ezt akár vehettem volna intő jelnek is...

Felkészülés.

Az első kispotykát szákolom:

Az első fordulóban nálam csak kicsi pontyok és dévérek voltak, szűk hét kilót sikerült fognom.

Mérlegelés után ebéd (pincepörkölt zalai módra) kis szusszanás, egy hideg sör, egy finom kávé, és felkészülés a második fordulóra. Persze  oldalcsere,aztán pont  kettőkor indult a második forduló. Sajnos nekem itt sem jött nagyobb ponty, kettőfeles volt a legnagyobb. Hét és fél kiló halat tudtam összevadászni. Végül mindkét fordulót a 14.-ik helyen zártam, ami összesítésben a 15.-ik helyet jelentette.  Egyenletes teljesítmény. Vagyis gyenge.

A legnagyobb hal kifogójának (6,32 kg) a második fordulóban elért második hely sem volt elég a dobogóhoz (az első fordulóban elszállt: csak öt kiló körül fogott). Pedig bánhatja, ki tudja mikor vehet ismét horgászbotot a kezébe, hisz már csak pár hét van hátra és jön az első gyermek. Figyelni kell a Vaterát: 'Horgászfelszerelés egyben eladó sürgősen' vagy 'Bojlis botokat cserélek nagy mennyíségű Pampers pelenkáért' hirdetések várhatóak...

A legfiatalabb versenyző:

A legcsinosabb versenyző a második fordulóban mellettem horgászott és sajnos jól el is vert.

 Tibi az első fordulót másodikként zárta, a másodikban is jól kezdett, az első fél órában akasztott egy jobb halat szinte az egész társaság egy emberként szurkolt neki.... és hangosan könnyebült meg, mikor a hal elment: Tibi, nagyon sajnáljuk. Aztán a második fordulóban összeszedett nyolc hibapontot így összesítésben leszorult a második helyre.

A mérlegelést megvártuk, aztán elköszöntünk, így csak már az autópályán telefonon tudtuk meg a győztes kilétét. És ugyan ki lett a győztes? Nem más mint maga Matula, vagyis a drága öcsém. Az első fordulóban szerencsésen 10,74 kiló hallal hatodik lett, ellenben a másodikban nagyon nagyot horgászott és 18,1 kiló hallal a harmadik helyet csípte meg, így kilenc hibaponttal ő léphetett a dobogó legmagasabb fokára.

A díjazottak:

Ponty (Cyprinus carpio): ponty, potyka, potyesz (bizalmas), nyurgaponty, toponty, nemesponty, tükörponty, tükrösponty, pikkelyes nemesponty, vadponty (nem nemesített), cigányponty (sötétebb színű, oldalról erősebben lapított, közepesen magas hátú vadponty), kakastökű ponty (csak a halászok körében ismert név, olyan tükörpontyra mondják, amelynek a faroknyelén néhány nagyobb, babszem alakú, a kakas heréjére emlékeztető pikkely található), sodrófa (dunai nyurgaponty) aztán: pozsár, aranyhasú, babajkó, pathal, potyka, dunaponty, vadponty, nyurgaponty, bőrponty, sodrófaponty, feketeponty, karcsúponty, nádiponty.

egyetlen öcsém már jó pár éve a Balaton mellett él :- 8-tol 5-ig a horgászboltjában tevékenykedik, utánna este + 7végén ha teheti horgászik. A fõ csapásirány eléggé el nem
ítélhetõ módon a bojlizás (persze azért emellett süllõzik, harcsázik,
csukázik stb). A bojlizást -amennyire én megtudom ítélni- elég profin
csinálja (merenyei meg háromfai versenyek erdményeit mutogatja...), de a
Balatonban is horgászik. Két éve is volt egy etetett helyük, akkor történt, hogy egy  estére elhívott horgászni.

Király dolgom volt: fejlámpán kívül semmit nem kellett vinnem (mondjuk nem is tudtam volna mivel bojlizáshoz semmi felszerelésem nincs). Munka után autóba ültem és fél 8-ra leértem hozzá. Rövid beszélgetés aztán  irány a horgásztanya, hál istennek viharjelzés alapon. Bepakoltunk két  külön csónakba  (haverja kölcsön bojlis  cuccát megkaptam) aztán irány kifelé a kikötőből a nyílt vízre.  Azt hittem valahova a
keszthelyi öböl közepére fogunk kimotorozni, ehhez képest a horgásztanyától
vagy száz méterre, a nádtól kb 50 méterre  álltunk meg az õ  leszúrt
karóiknál.  4-5 helyi erõ  horgászott körülöttünk, egyesek a nádban mások a nyilt víz
felé. Csodálkoztam is rendesen - itt fogunk bojlizni? 

Elõttünk befelé kb 60 méterre a jelzõpálca,  csalizás után (meglebegtetett szupertitkos bojli, szuper profin szerelve, süllyedõ ólmozott elõkezsinór - amit akarsz) a
jóember - mármint az öcsém - bevitte a 4 szereléket és jól ráetetett  - hah
-  vagy két marék bojlit, meg egy kis  homokozóvödör kukoricát. Aztán csak
ültünk 10 cm- re egymás mellett a két csónakban,  beszélgettünk. Öcsém mondta: tízig semmi dolgunk, akkor jön majd a kapás. Helyi erõk sötétedéskor elszállingóztak , 10-ig tényleg semmi nem történt, csak az árvaszúnyogokat lehetett
csapkodni. Szigliget felõl vöröses izzásban feljött a hold, még
természetfotó kategóriában is giccses lenne, de így a parti
zenefoszlányokkal 'arca csupa derûûû"  egész hitelesnek tûnt. Aztán a bal
széslõ botom bólintott picinykét,  a nyeletõfék kerregni kezdett.....
mindent úgy csináltam ahogy kioktatott,  átváltottam, csak nem tekertem
eleget visszafele az orsón, ütöttem is akkora luftot mint a fene.....
elment mondom.... kezdem kitekerni... erre rúg....  ezek a balatoni pontyok
nem hagyják magukat csak úgy lerázni, ez meg egy kimondottan ragaszkodó
egyednek bizonyult, szóval nem tehettem róla, de a hal meg volt akasztódva
magától és rugdalózott vala - ott bent valahol. Olyan 2-es 3-as ra
saccoltam, aztán egyszer csak megállt, gondoljuk a hínárban. Aztán onnét is
kijött és már majdnem ott volt a csónaknál. Kérdeztem a 'mestert', hogy
mekkora, de õ csak hümmögött. A megbeszéltek szerint a  csónak és a nádas
közti tiszta részre tereltem, egy két megindulása volt még, de a kölcsön sportex
kidolgozta. Mesterem szerint még percekig kellett volna fárasztani, de én egy
óvatlan pillanatban megszákoltam,  mondjuk be is terített bennünket vízzel
rendesen. Gyönyörû szép ponty, elsõ bojlisom. A horog biztosan ült a
szájában, tényleg lehetett volna még fárasztani. Tovább ücsörögtünk még a 3
bot mellett, öcsém rámutatott  a fárasztáskor észlelt hibákra (egyszer majd
megmutatom, hogyan kell profin kivenni a pontyot, mondta) aztán pakolni kezdtünk.

A jobb oldali botját épp kivenni készült, de mintha a fék szólt volna
rajta.... felcsévélt, bevágott, megvan....jajdejó. Néztem a profi
fárasztást, de aztmondta ez egy kicsi hal lesz.... aztán azt, hogy ez
kicsi, de biztos nyurga azért szaladgál ennyire.....  aztán tényleg szépen
kifárasztotta és megszákolta. Se nem lett kicsi, se nem nyurga, saccra pont
olyan mint az enyém....  10-esre saccoltuk õket. Közben kicsit megerõsödött
a szél, pakoltunk, irány kifelé- holnap munka. A halakat pontyzsákban
lekötöttük, másnapra tettük a fotózást, hivatalos mérlegelést, erdményhirdetést -  meg
a tort is. Ja, negyed 3kor már otthon ágyban voltam.
És hogy milyen a bojlizás.... jó, jó,  de ezt kb nagyanyám is meg tudta
volna csinálni, ha profi a cucc akkor a kicsörlõzést már csak elbaltázni
lehet, pl. nekem nem sikerült. Jó, a balaton nem mûanyag, de itt most a hal
megtalálása sem az én érdemem. Azért jó volt!
 

én nyertem: öcsém hala 8,5 -es volt az enyém 11,20 kg.

 

A péknél a megsültek a  sonkák.

íme a mienk:

Kibontva a cipóból:

Az asztal megterítve a sonka felszelve:

Gyerekkoromban nagyon gyenge étvágyú, finnyáskodó, rosszul evő és ebből adódóan vékonyka kölök voltam. Apám ilyenkor valami állatos történetet talált ki: kisrókákat látott, vagy varjú küldte a 'madárlátta szendvicset, és amíg én tátott szájjal hallgattam  addig anyám belémtukmált pár falatot.  Fater többször mondta: meglátod, úgy jársz majd kisfijam mint a cigány lova. Miért? - kérdeztem.

Lakott itt a Cigánygödörben egy csóró cigány a Gazsi, aki nagyon kedvelte a lovakat. Vett is egy gebét valamelyik vásáron, de abrakolni már nem tudta. Nem volt miből. Ezért arra gondolt, hogy leszoktatja az evésről. A ló okos állat, érdemes vele kísérletezni - gondolta. Először levette az adagját aztán mikor az utolsó zabszem is elfogyott napokig nem adott neki enni. A ló pár napg bírta, míg végül csak megdöglött, éhen pusztult. Éppen, mire megszokta volna a koplalást. Ennek állított emléket a nép: "Úgy jár majd, mint a cigány lova."

 Több történetre már csak a  családi elbeszélések alapján emlékszem,  például baráti összejövetelekkor mielőtt bárki szedett volna engem megkérdeztek: kisfiam mit szeretnél ma enni, melyik feléből kérsz a bográcsnak, ugyanis ebben a felében vadnyúlpörkölt van a másikban pedig szarvaspörkölt. És én kedvem szerint választottam. 

A 'behívtunk az utcáról minden pajtásodat, hogy veled egyenek' történetet már mástól is hallottam, nálunk még annyi volt pluszban, hogy a kölkök mindent felfaltak de én akkor sem ettem.  Arra már én is emlékszem, hogy a húst csak úgy voltam hajlandó megenni, ha alulra tették a tányérban és befedték tört krumplival... és a villával vonalakat lehetett rajzolni rá.  Aztán nyolc éves koromban megszületett az öcsém,  ő elég gyorsan  áttért a  szilárd táplálkozásra, sőt a halászléből is cuppogva ette a pontyderekat (ejős, de jó) gyorsan beláttam nem lehet tovább finnyáskodni.  A konkurencia harc megkeményített.

Olyannyira, hogy most elhatároztam: komoly fogyásba kezdek. A tíz-tizenöt évvel ezelőtti 'versenysúlyom' 75 kiló körül mozgott,  pár éve konstatáltam, hogy ki kell egyezni a 84 kilóval  mint kiinduló ponttal.  A mult héten mérlegre álltam: kerek 88 kg-t mutatott a digit mérleg és már cipő és pulcsi sem volt rajtam. Ez volt  két hete hétfőn. Egész héten 87 alá nem tudtam menni, peddig ettem a káposztát nyersen, savanyítottan, párolva. Igaz, este kilenc körül mindig rámtört az éhség, és olyankor egy kis kolbásszal enyhítettem a mardosó éhséget. A mult héten szerdán sikerült 86,9-el  mérlegelni, de atöbbi nap 87 fölött volt. Tegnap este a második szelet rántotthús környékén jutottam az elhatározásra: drasztikus diétára kell magam fogni. Az elhatározás megvan: megpróbálok leszokni az evésről.

A ma reggeli mérlegelés erőt adott, hétvégéig vagy leszokom és meglesz a 84, vagy úgy járok mint az a bizonyos ló.

2009-03-30  86,95 kg

2009-03-31  86,60 kg

2009-04-01  86,05 kg

2009-04-02  85,75 kg

2009-04-03  85,45 kg

2009-04-04  85,40 kg

2009-04-05  85,40 kg

2009-04-06  85,35 kg

2009-04-07  85,55 kg

2009-04-08  84,40 kg

2009-04-09  84,45 kg

2009-04-10  83,55 kg

Hurrá! Sikerült!  A tegnap esti edzés megtette hatásást. Lementem 84 kiló alá. Jó, jó tudom,  holnap ebédre halpaprikás, vacsorára sonka, vasárnap báránypörkölt.... Nehéz ünnepek elé nézünk.

Mindenkinek kellemes Húsvétot!

Nálunk a faluban már jó ideje speciálisan főzik a húsvéti sonkát. Vagyis éppen ez az: nem főzik hanem sütik. A péknél.

Informátoraim úgy tudják, hogy már a hatvanas évek előtt is sütött a Kender pék húsvéti sonkát korpás tésztában, de a kenyértésztás módot a Hégei pék honosította meg. A módszert a többi pék is alkalmazta, (mint a már bezárt Hajrung és Pravgyik pék) de ma már csak a még meglévő két pékség (Major pék és Báló pék)  vállal sonkasütést.

A sonka ugye adott: ott terem a füstölőben. A célra a legfinomabb a 100-150 kilós főleg kukoricán nevelkedett malacka hátsó sonkája. A disznóölést december elejére ildomos tervezni, azután a sonkát hat hétig sós vízben kell pácolni, majd jöhet az egy hetes enyhe füstölés. Ezután árnyékos, levegős helyen pihen a sonka.  Mielőtt elvinnék a pékhez levágják róla a csülökrészt és vízbe áztatják egy fél napra. 

Nagypéntek délután a magára valamit is adó sonkafelelős ott toporog sonkájával a pék ajtaja előtt sorszámra várva. A pékinas veszi át a sonkát és rögtön egy számozott bilétát rak bele, a biléta párját a vevő kapja, ezzel lehet majd elvinni a kész terméket. Szombaton kora reggel a kenyérsütések befejeztével a pékek kenyértésztába burkolják a sonkákat olyan két centi vastagságban. Az előmelegített kemencében a sütés sonkanagyságtól függően körülbelül négy óráig tart. A sonkafelelősök a déli óráktól kezdenek el rajzani a pékségek körül. A forró  eszméletlen finom illatokat árasztó csomagokat ildomos mielőbb biztos helyre juttatni.

Mifelénk a Húsvéti sonkavacsorát elméletileg csak este a csillagok feljövetelekor szabadna elkezdeni, de családunkban ezen a délutánon több nagyon éles szemű éhes egyed végez csillagászati megfigyelést.

A Sonkáról magáról mit is mondhatnék? Állaga omlós, szaftos, a hús illatosan gőzölög amikor kibontásra kerül a megkeményedett tésztából. A sonkaszeletek szép rózsaszínüek, a szélükön a vékony szalonnacsík gyöngyözően gusztusos. Az íze? Mennyei. A kenyér amiben a sonka sül felszívja a felesleges zsírt, de bent tartja az ízeket. A hús omlós, minden falat szétolvad a szájban, a sonka íze szétterül bennünk.

Száraz jófajta vörösborral illik locsolni belsőnket, de ez lehet csak magánvéleményem, fehérbor, fröccs, sőt hideg habos sör is enyhíthet az ízkavalkádon. A tojás, torma, krumplisaláta, csak azért kell, hogy egy újabb falat sonkánál újra élvezhessük a Húsvét Igazi Ízét .

Az idei sonkáról is riportolok majd.

A  Nagy-Fűzfagyökér-Barlang bejáratánál enyhe világosság derengett. A víz felett a horgász szakírók ezt úgy fogalmaznák meg: 'tanyát ütött a hajnal a tájra'. Nem is tudom... nekem volt egy Hajnal nevű barátnőm, Tanját kimondottan kedvelte, és engem sem vert gyakran, -de ez most mellékvágány.

Tehát világosodott. A Barlangba még nem jutott be a fény, a Törpeharcsa gyerekek egymáshoz simulva aludtak, mindeggyik fejjel  felfelé függőlegesen ahogyan Anyácskától tanulták: fennt legyen a kis fejetek, tudjátok a bubi felfelé száll, és ha büfiztek éjszaka akkor ki tud mászni a kis szájacskátokból. A Nagy-Fűzfagyökér-Barlang tényleg nagy volt, több száz, - vagy talán ezer is - kis Törpe pihent benne. A világosság erősödött és a bejáratnál megjelent Anyácska.  Mellúszóival nagy csattogásba kezdett, majd nagy hangon lármázta fel az alvó törpe-társaságot: Ébresztőőőő, Ébresztőőőő.

A Törpék bágyadtan ásítoztak, majd sorban úsztak át a mosdóba fogat mosni. A reggeli mosakodás gyorsan haladt pár perc mulva az egész csapat már kint a Barlang előtt kavargott egy nagy gomolyagban. Anyácska a csapat élére perdült majd egy mozdulattal mutatta: utánnam! A Törpe gomolyag meglódult, pár percnyi kavargás után meg is érkeztek a Nagy-Tökleveles széléhez ahol terített asztal várta a gyerekeket. A reggeli kiadós volt: kirántott vízibolhacomb békalencsével desszertnek pedig planktonfelfújt kakósvízzel.

A reggeli befejeztével Anyácska szócsövet formált egy sulyomvirágból és a társasághoz fordult:

-Törpék! Mint ti is tudjátok a Nemzetközi Vizeken a helyzet nagyon feszült. A Felettünk Állók komoly feszültséget vezetnek az életterünkbe és ez sokunknak bizony nagyon megrázó lehet. A nép nagy része adósságcsapdába került, amiből a kiút bizony nehéz. Országunkat az elhálósodás veszélye is fenyegeti. Kiutat kellene találni, és most a héten önként(?!) lemondott a Mi Vizeink Vezére. Azt ugye már régóta a legkisebb törpe-törp is tudja, hogy politikusaink csakis a Rablóhalak csoportjából kerülhetnek ki (és ez már egy olyan régi szabály, hogy már dogma kategória). Választanunk kellene, de miből lehet?

 Hogy Elnökünk éppen a Csuka-pártból vagy netán a Süllő-pártból kerül-e ki, nekünk egymindegy.  Ugyan meglebegtették a multkor egy nagybajuszú Vezérhal lehetőségét (tudjátok kire gondolok: ő a szemüveges Lesőharcsa), de attól tartok a Csuka/Süllő társaság nem fogja önként kiadni fogai közül a hatalmat. Akkor most mi legyen? Maradjanak a vöröses uszonyúak és találjanak egy műanyag halat az élre? Vagy talán most kellene lehetőséget adni a narancsosszínűek vezérhalának? Talán ez jobb megoldásnak tűnik, hisz ez a csapat már régóta ígéri: ő jobban csinálná.

De mi van, ha csak a hatalmat vágyják, és az elkövetkező idők csak arról szólnak, hogy ők siránkoznak: semmit sem tehetünk, hisz az előttünk lévő öszödiek mindent elszúrtak. Törpék! Én azt mondom, ha már csak Rablóhalat választhatunk akkor legalább legyen csúcsragadozó. Kergessük el Csuka-Süllő kompániát és egy igazi szagot értő Vezetőséget találjunk. Jó tudom, nem egyszerű, de lagalább meg kellene próbálni!

A gomolyag utolsó sorából felkiáltott egy kis Törpe: válasszunk Törpét! Aztán még egy hang, még egy, és kórusban tört ki:

-Válasszunk Törpét, válasszunk Törpét!  A Törpe-gomolyag hullámzásba kezdett, majd megindult. Pörögve forogva lubickoltak a kis Törpék, emelkedett a gomolyag a fény felé. A válasszunk Törpét egyre hangosabban zúgott, a csapat már fenn forgott a víz tetején, önfeledten kergetőztek a gomolyagban. Egyszer csak egy aprószemű nagy merítőszák nyúlt a gomolyag alá és kiemelte őket mind egy szálig a vízből.

-Nézd Józsi mennyi kis törpeivadék egy helyen! Egyszerre sosem sikerült még ennyit meríteni. Add erébb  azt a vedret, majd hazaviszem oszt odaadom őket a malacoknak, hogy fognak azok örülni... 

Más magyar népies elnevezései: fogassüllõ, sül, fogas (a Balatonon, a másfél kilósnál nagyobbak), fehérhúsú csuka, szellő, kékfarkú, kékfarkú herceg stb. 
 

Hazánk jelentősebb folyóvizeiben és tavaiban őshonos hal. A süllő a sügérfélék családjába tartozik és annak is a legnagyobbra növő hazai képviselője. Gyönyörű hal. Megjelenése elegáns, szinte arisztokratikus. A süllő teste nyúlánk, oldalról alig lapított, feje hosszúkás, szeme nagy. Szája mélyen hasított, csúcsba nyíló, és számos apró fog van benne; közülük kiemelkedik két pár hosszabb eb- vagy kapófoga. Testét apró fésűs pikkelyek borítják, amelyek a hátán sötétek (zöld és szürke), oldalán világosabbak, míg a hasán fehérek. Hátán két csaknem azonos hosszúságú, tüskés úszó található. A fiatal példányok oldala 8-10 sötét keresztsávval díszített, amely a nagyobb, idősebb példányoknál teljesen eltűnik.
Testhossza átlagosan 50-70 cm, de elérheti a 130 cm-t is. A Magyarországon fogott legnagyobb (regisztrált) példány 14,6 kg-os volt, amit a Rába folyón akasztottak meg.

Horgászatával kapcsolatban az első, amit meg kell említeni: a süllő nem szereti a fényt. Ám rejtőzködő életmódjából még nem következik egyenesen, hogy éjszakai ragadozó, hiszen nappal is nagy sikerrel fogható. Mondhatjuk, hogy búvóhelye egyben leshely is, mert amennyiben módja nyílik rá, igencsak rárabol a prédára, lehet bármilyen napszak is.
Ami még éredekesség, hogy a süllő nem csak élőcsalival fogható, hanem kedveli a halszeletet , sőt a gilisztát is.

A fogassüllő életmódját Herman Ottó így jellemzi: „Igazi ragadozóhal, amely a folyókban mindenre ráveti magát, amit legyőzhet; még saját faját sem kímélvén meg, elnyeli az apróbb vízi vadat, a vízi patkányt, szóval mindent, ami él és mozog. Rendkívül sebes és ügyes úszó. Éppen a táplálékban való telhetetlensége hozza magával, hogy a folyóban élőnek nem oly tisztaízű a húsa, mint a Balaton főhaláé, mely túlnyomóan a sugár kardossal és a küszfajokkal táplálkozik; innen van az is, hogy a Balaton fogassüllője rendszerint seregben jár, úgy, amint t. i. a kardos és küsz seregeit üldözve követi.” Hankó nyomán hozzátehetjük még, hogy a dévérkeszegét is pusztítja. Megeszi az ujjnyi vastag festőkagylót, továbbá a nagyobb vízi rovarokat is.

A fogassüllő fiatal példányai akváriumi halaknak is jól beváltak. A fogságban tartott fogassüllőknél megfigyelték, hogy az apró halakat szeretik a legjobban, de megszokják a férgekből, sőt a döglött halakból álló táplálékot. Növényi részeket is lecsípdesnek és megesznek; gyomrukban az állati anyagokat növényi részekbe beburkolva találták meg. Még nem döntötték el, hogy a leveleket megemésztik-e, vagy pedig csak a táplálék könnyebb felaprózása miatt nyelik-e le? Az amszterdami akvárium nagy medencéjében tartott fogassüllő ívott is. Ez volt az első ilyen eset, amelyet fogságban megfigyeltek. A nőstény 1 mm-es, világossárga ikráit mélyedésbe rakta le, a hím állt mellettük őrt és úszóival friss vizet hajtott rájuk.

Érdekes  még egy összehasonlítása a csukával: míg 1 kg süllőnek a húsa 11 kg más halnak a húsába kerül (és a süllő többnyire csakis kisebb halakat eszik), addig a sokkal silányabb húsú és áru csukának minden kg-nyi húsa 47 kg más halnak a húsába kerül és a mellett a csuka még nagyobb halfajokat is felfal.

Dunai sűllő

Tisza-tavi süllő

Augusztus vége felé jártunk. A kánikula már több napja tombolt.

k. éhes volt. A reggelit szokás szerint elbliccelte, csak egy bögre kávét ivott a kollégákkal, és most már így 11 felé marta az éhség a gyomrát. Az esti focimeccs közben bekapott három tükörtojás emléke messze járt, a mosatlan edények képe a mosogatóban azért beugrott. Ebédet fogok rendelni, futott át az agyán és már nyúlt is a szórólapért. Bepötyögte az asztali telefonján a futárszolgálat számát és várt. Csak a negyedik csengetésre szólt bele egy hang: tessék, Zsuzsi vagyok.

k. belekezdett, szinte egy szuszra hadarta el az iroda címét és hogy:-  egy kettes menüt kérnék uborkasalátával,- de mikor a desszerthez jutott volna (a somlói a kedvence) a hang kedves kacagása megállította.

-már bocsánat, de valami rosszat mondtam? -kérdezte

-á,dehogy, csak én nem fogok tudni semmilyen menüt kiszállítani, ugyanis a cégünk nem foglalkozik ilyennel, de ha mondjuk  két mázsa pontyivadékot szeretne azt szívesen leszervezem az adott címre

- ó, bocsánat, gondolom félreütöttem a számot, elnézést... bár a pontyivadék érdekel, ugyanis horgászom, mondta k. mosolyogva. - Esetleg kapitális süllővel is tudna szolgálni?

-hahaha, akár.Tényleg horgászol? És miért pont süllő ?  - kérdezte kicsit megbúgatva a süllőőőőt Zsuzsi, közben ügyesen áttérve a közvetlenebb tegezésre. Azonban ez k. figyelmét elkerülete, ha kedvenc időtöltéséről a horgászatról  kérdezték mintegy gombnyomásra üzemmódot váltott és szent áhítattal ment át horgász-mesélőbe.

-miért is süllő, hah, mert az a legszebb hal, és persze legfinomabb, és... és mesélt. Zsuzsi nevetgélve hallgatta, tetszett neki k. magával ragadó stílusa, és a hangja is olyan macsós férfiasnak tűnt. Lehet még hasonlít is Brad Pittre, gondolta és eszébe jutott, hogy vagy már két hete nem volt férfival. Az éjjeli szekrényen persze ott áll harcra készen Ügyeske, de azért az mégsem az igazi. Például tegnap este már nem is volt hozzá kedve.

- jó, jó, szakította meg k.-t egy levegővételnél, de mi a jó abban, hogy egy ilyen nyálkás állatot megfogsz, és ha jól értem utána még vissza is engedsz?

-nos, hát pont ez az, jött lendületbe k. -  az egész  maga az élmény: enyhe holdvilág a folyóparton, az éjszaka csendje, a víz illata, a nyugalom ami körülvesz, és én húzom a műcsalit feszült figyelemmel és, és akkor bumm, fröccs, odavág a süllő, hajlik a bot reccsen a fék... hát ez az élvezet.

-haha, hihi,- nevetgélt Zsuszi,- éértem, ééértem- búgta- bár én az élvezetet másként képzelem el, tudooood...

-hoppá, gondolta k.,- ennek fele se tréfa -miközben agya átváltott 'hogy dugjunk meg minden nőt azonnal' üzemmódra. Khm, azt hiszem egyre gondolunk, aaaa, ez azt jelenti, hogy, izééé, hogy szereted a sexet? - kérdezte nagy bizakodással a hangjában.

-háát, öööö, igen, mit tagadjam, mondta halkan és próbált valamilyen félszeg hanghordozást találni Zsuzsi. Szeretem, de ez ugye nem baj? - sőt beszélni is szeretek róla - vihorászott hozzá.

-iigen? - nyögte k. miközben mellékveséi hatalmas tesztoszteron löketet nyomtak a véráramba - igen? és mit szeretsz? - lihegte várakozva a kagylóba. Zsuzsi szorosan összeszorította combjait, a könnyed nyári muszlin ruhája kicsit felcsúszott rajtuk.

-szeretem ha a számban van - buggyant ki belőle nemes egyszerűséggel, - szeretem ha kitölti a számat, és azt is szeretem... k. fizikailag érezte, hogy agya zsugorodásnak indult, a szív oda már nem küldött vért, nagyot nyelt, pedig torka kiszáradt, a nadrág  hirtelen szűkösnek bizonyult egy ponton. Ilyen nincs - futott át borsószemnyire töpörödött agyán.

-ez azt jelenti, hogy szereted szopizni? - maga is meglepődött éles logikáján és rekedtesre váltó hangján, de okosabb kérdés nem jutott eszébe. Miközben az asztal alatt bal keze a slicc környékén próbálta meg elsimítani a nadrág redőit szája magától kérdezte: és mit még?

 -imádok beleülni is amikor jó kemény, és én diktálom a tempót, és olyankor felhúzom a lábam,és... jajj, de rossz vagyok, most mit gondolhatsz rólam?  - nyafizta Zsuzsi, de közben ujjacskája már felemelte a csipkés kis fehérnemű szélét és a pihék közt megtalálta a nedves kaput. -Ó, nagyon kis rossz vagyok.

-á, dehogy, dehogy, cseppet sem - ijedten igyekezett győzködni k., közben megrázta fejét és próbált kikeveredni a lila ködből. - Aaa, azt én is szeretem, és, hogy, izé, hogy állsz más pózokhoz, például hátulról?

-ó, az a másik kedvenc, ha keményen megfogják közben a derekam és....és csak mondta, mondta. k. nyelt, köhécselt, és nyugtázott: igggen, ígen, igen-igen, igen???, jah, igeeen, én is, én is...  aztán valahogy magára talált:

-te Zsuzsi, ha már így mindenben egyezünk, nem kellene nekünk találkoznunk, és khm, megbeszélnünk ezeket a dolgokat, khm, személyesen?

-akár... akár...  -mondta Zsuzsi, de ahogy felvillant előtte Ügyeske képe, folytatta: persze, akár  találkozhatnánk is.  És mikor érnél rá? kérdezte kényeskedve.

- például most ebédidőben - válaszolt k.  és egyáltalán nem hallotta gyomra vészes kordulását.

- ebédidőben? most? Zsuzsi kóstolgatta a szavakat. Talán Ügyeske segített dönteni: jó legyen, de ugye csak beszélgetünk? És hol?

Rövid egyeztetés után a Margit híd tűnt a legjobbnak. k. autóba pattant és - de ez már egy másik történet.

A Tiszatavon a vízleersztés jelenti  igazán a csukázási szezon kezdetét.  November elejére már eltűnik, de legalábbis megritkul a  nyáron  még biztos menedéket nyújtó növényzet, ehhez adódik hozzá a téli vízszintre való átállás. Ezáltal még kisebb életterük marad a halaknak, a horgászok számára paradicsomi állapotot létrehozva. A sekélyebb részeket ilyenkor pergető horgászok hada szállja meg sok csuka bánatára. 

Édesapám is horgász,  főleg a békés halak mestere, de egyszer-egyszer eljön velem a Tiszatóra is. Ködös reggel volt azon a napon - igazi csukázó idő. Szeretem a ködös, párás reggeleket, bár a tavon tejfel-szerű ködben nem egyszerű a tájékozódás.  Most is a nádfalhoz látótávolságon belül próbáltunk maradni. Apám a támolygó kanalakat nem annyira favorizálja, inkább az egyszerűbben vezethető körforgó villantót választotta. Volt pár akciónk, aztán retur balin neki, csuka nálam.  A nap próbálkozott kibújni a ködből, fater már inkább csak a csónak mozgatásával foglalkozott, sikerélmény nélkül nem könnyű a pergetés.

 Én konokul dobáltam, és egy kézből botkivevős kapás formájában meg is lett a jutalom. A hal fröcskölt, beleúszott a töklevélbe, kijött, fröcskölt, fékről zsinórt húzott, mindennel próbálkozott. Közben segítségem lévén higgadtan kértem a merítőszákot, és első adandó alkalommal megszákoltam. Gyönyörű hal, digit mérleggel rögtön mértem: hat és feles! Boldog voltam, végre apámnak is megmutathattam mit rejt az oly sokat dícsért Tiszató.  Új lelkesedéssel tovább dobáltunk, reméltem ő is eredményes lesz. És az egyik tuskósor mellett bizony...  hééé, kapásom van! kiabált, odanéztem talán az előbb felkantározottnál is kicsivel nagyobb csuka ugrott ki a vízből... fater ámult, de közben ahogy teljesen belazult a zsinór azt mondta: affrancba ez elment. Dehogy ment el, nézd viszi keresztben előtted a zsinórt, csévééééld fel gyorsaaaan... Zsinór megfeszült, berántott, csuka megint ki a vízből. Csodálatos látvány amint rázza a fejét.... és rettenetes amint látszik, hogy megint belazult a zsinór. Most tényleg elment. Szomorkodtunk kicsit. Megint nem sikerült nagy csukát fogatni apámmal. Szívesen elcseréltem volna  a betlijét a halamra, de ezt sajnos nem lehet. Azért jó napunk volt.

85 cm hosszú, 6,50 kg

Azért a tavon sincs kolbászból a kerítés  vagy ha jobban tetszik csukából a fenékdeszka.

Ez a lenti csuka pontosan 10 nappal a fenti eset után volt a nap egyetlen értékelhető eseménye. 4,05 kg - 72 cm