Az első nagy szerelem

Nevzzük E.-nek. Tulajdonképpen a barátnőjének köszönhető, hogy megismerkedtünk, egy hideg későőszi  hosszúra nyúló éjszaka elején mutatott be egymásnak bennünket. Én azon az őszön szereltem le, októbertől kezdődött az egyetem, próbáltam addig is kihasználni a szabadságot.  Az első percekben hármasban próbáltuk tulkiabálni a zajt, aztán M. elrohant, talán a táncterembe, és mi E.vel kettesben okoskodtunk tovább. Művészettörténetet is tanult, felvilágosult gondolatai voltak, emellett gyönyörű válligérő haja és csodaszép kék szemek. Igen, a külső is formás volt. Nagyon.               

Nem egy városban tanultunk, így az elején csak hétvégeken találkozhattunk amikor mindketten hazamentünk. Aztán mindjobban összebonyolódtunk, először én aludtam nála az albérletben egy hétvégén, majd ő volt nálam. Mire eljött a nyár a szülők is tudomásul vették, hogy minden szabadidőnket együtt töltjük. A nyár és a dunai víkendház mindíg nálam lévő kulcsa nagy szabadságot adott nekünk, de a szüleim is nagyon diszkréten vették tudomásul, hogy éjszakánként a szobám ajtaja és a kapu többször nyílik-csukódik. 

Aztán a következő tanulóévet hogy-hogynem már egy városban kezdtük, ő gólyaként én másodévesként. Nem bonyolítottuk a helyzetet: 'zimmerek' lettünk. A vizsgákkal nem volt gond, hétvégeken hazajártunk, így a szülők sem akadékoskodtak, még látogatóban sem voltak a két év alatt. Jól éltünk, persze akkori egyetemista szemmel nézve, hétközben a város adta kulturális lehetőségeiket használtuk ki, hétvégén és nyáron pedig a Duna és a természet adta szabadságot. 

Sok érdekes történet megesett velünk. Akkortájt a horgászás mellett az erdőjárást tekintettem még fontos tevékenységemnek, ha hazakerültem a városból igyekeztem mielőbb kijutni a szbadba. Tél volt. Esett vagy 20 centi hó az előző héten, de nem volt igazán hideg, korizni nem lehetett. A szombatunk szabad volt így rábeszéltem E.-t egy sétára. Az ártéri erdő amiben terveztük a barangolást nem esett túl messze a civilizációtól, vagyis a víkendházaktól, de mivel  a Duna és a holtág fogta közre eléggé háborítatlan is volt. A téli erdő (is) gyönyörű, élvezettel sétáltunk a taposatlan hóban. Jó kedvünk volt, talán madarak is csiripeltek a lényeg, hogy egymásnak estünk. Persze ez a téli erdőben nem túl egyszerű, de lehet pont ez inspirált bennünket. Sebtiben lekerültek az éppen felesleges ruhaneműk és vadul khm 'beszélgettünk'.  Aztán ágroppanás a távolból, majd csoszogás nem is olyan távolból, részünkről ruhakapkodás nagy sietséggel (huh, ez a tied?, jaj, ez havas lett, óó a bakancsom, a kabátod vedd már fel...) és már köszönt is nagy hanggal Jani bá' a főerdész, apám volt iskolatársa.  Segédje az öreg Varga is odaért a nyomában, mi próbáltuk ziláltságunkat vidámsággal leplezni. Azonban Jani bá' egyáltalán nem volt jó kedvében, mivelhogy kiderült mi éppen az előző fél órában jártunk össze az ő általunk kiszemelt vadászterületet. Talán szencségelt is.  Sűrű elnézéskérések közepette hagytuk el a helyszínt. Azóta is imádom az erdőt.

 A nyarak természetesen a pihenésről szóltak, délelőtt pihi, délután strandolás, este buli. Horgászásra persze azért jutott idő, hajnali süllőzések az élő Dunán, csukázás, keszegezés napközben az öblökben. A Duna is a strandolókat segítette: az augusztusi hőségben szinte összement, folyása lelassult, előbukkantak az óriási homokzátonyok. Ezeket a zátonyokat csak az ártéri erdőn keresztül vagy vízről csónakmotorral lehetett megközelíteni.

Egy forrónak ígérkező augusztusi napra egész napos kirándulást (bográcsolást, strandolást) terveztünk E.-vel. Vittünk egy kissebb csirkét, fűszereket, hagymát, bográcsot, stb.  Becuccoltunk a csónakba és irány felfelé a Dunán. A nap erősen égetett, de a folytonosan lengedező szelecske ezt elviselhetőbé tette, a víz illata pedig... Nem a nagy homokzátonyra mentünk, hanem a jobb parton kerestünk egy kisebb homokpadot, felülről bedőlt fák fogták picit vissza a sodrást, alul pedig homokos sekélyebb rész, megtűzdelve szinte forró vízű homokgödrökkel. Az ideiglenes tábornak kiszemelt részre a szakadt part felől fák ágai nyúltak be, még árnyékos részünk is volt. Közel s távolban rajtunk kívül senki, csak néha zümmögött el előttünk pár tolató hajó. Kicuccoltunk, megmártóztunk, heverésztünk a vizes homokban. Tüzet raktunk, feltettük a csirkét főni. Az ilyen szabadban, puritán módon elkészült kaják valahogy mindíg fenomenálisan sikerülnek. Kajálás után az árnyékban pihegtünk összebújva, talán szundítottunk is egyet 'utánna' , szóval paradicsomi állapotok voltak. Aztán az árnyékok kezdtek kicsinykét megnyúlni, már a hőség sem nyomta annyira az ember fejét és olyan szendergős félálomban mintha rablást hallottam volna a bedőlt fa irányából. Nem pattantam fel, de azért megnéztem a tetthelyet. A csónakban most is bentvolt egy összcsukható bot, rajta egy 3-as Mepps körforgóval, minimalista szerelék, de nem horgászni indultunk. Két bedőlt fa között, a felső csúcsánál - volt vagy 5 méterre a parttól, ott  ahol összevágott a folyás és a lassított víz, na ott megint szétugrottak a snecik. Csónakkal esélytelen volt a fák csúcsánál megállni, maradt a partról próbálkozás. Közben megint egy sneci-spriccelés, és hozzá egy fröcskölős durranás. A két benyúló fa között jó ha volt egy méternyi ágmentes rész, itt járőrözött a rabló, amit balinnak gondoltam, hisz fényes nappal volt még. Azt láttam, hogy ha nem dobok maximálisan pontosan, és nem a szabad részen húzom a körforgót akkor ismételni már nem lesz lehetőségem. Első dobás rövid lett, de ami a lényeg nem fogott ágat. E. is már mögöttem szurkol. A következő dobás már bátrabb,  megsuhintom, repül a kis Mepps, a sodrásba esik, pont a legjobb helyre. Megemelem, tekerek, beér a lasúbb vízbe és paff odanyom neki egy rendeset a hal. Hűha, most hogy jön ki ezen a kis ágmentes csatornán, eddig ezen nem is gondolkodtam. Eszelésre nincs sok idő, még beljebb lépek a vízbe, közben keményen húzom magamfelé... és a hal már ott táncol előttem. Mit táncol, fröcsköl az rendesen, egy gyönyörű süllő... süllő, mondom: süllő! Az öröm nagy, a hal nem óriási, de biztos megvan szűk kettes. Még úszkálunk egyet, bohóckodunk a vízben, a nap már nem éget de még kellmesen meleg van. Azért csak összekapjuk magunkat, homokkal elmossuk a tányérokat, bográcsot,  tüzet eloltjuk és csorgunk lefelé a folyón. Jó volt.