Talált tárgy

Vigyázz, csúszik a kő! Á, dehogy, stabilan ááááá -   looocccs....

Nyár végére többnyire a Duna is visszahúzódik medrébe, ilyenkor előkerülnek a magas víznél meghorgászhatatalan akadások, kőruganyok, haltartó helyek. Azon a késő délutánon is egy ilyen általam rég nem látogatott kőruganyhoz igyekeztem. Több süllőfogásról számoltak be a horgász kollégák,  gondoltam én is kinézek a vízre.

Az autót a gát előtt leparkoltam, egy jó kis séta várt rám a kiszemelt helyig. Már erősen szürkült, igyekeznem kellett, hogy ne teljes sötétben érjek a helyszínre. Már rég jártam ennél a kőruganynál, szerettem volna látni is a pályát, ne csak úgy vakon keljen vallatnom a vizet. 

Az ösvény hirtelen kanyarodott, majdnem ráléptem egy elfektetett bicajra. Ó, jaj, ez az álmoskönyv szerint sem jó jel - itt már van valaki. Egy jóképű, vidám kissé barnás bőrű kolléga köszönt rám: 

-Hé, Tesó, nehogy rájalépjél már a kerékre, amott a fa körül kerüld meg!

Kedélyesen elbeszélgettünk, elmesélte, hogy nem eszik a hal, bezzeg tavaly....stb. meg tavasszal is, hogy mi volt kint az ártéren... stb. Ő az öbölben horgászott, én a kőrugany végéhez indultam, de láttam, hogy a rugany vége mögött pont a legjobb helyen három fehér rúd áll ki a vízből. Közelebb osontam a köveken, de rögtön látszott, itt ma nehezen lesz horgászat. Ahogy jobban megnéztem kiderült, hogy a kiálló csövek egy asztalhoz tartoznak. Amolyan modern kávéházi asztal, biztosan valamelyik utasszállító hajóról eshetett le. 

Ahogy ott nézelődtem kolléga is odajött. Ha horgászni szeretnék ki kellene venni az asztalt, de ahhoz eléggé bent van, hogy csak úgy kivegye az ember. Kolléga mondta, ő biza  megpróbálja. Gatyóra vetkőzött, és lassan, lábával tapogatva a köveket igyekezett elkapni az asztal kiálló lábát. Már csak pár centi hiányzott amikor elhangzott a fenti párbeszéd.

A nagy loccsanás után kolléga prüszkölve kapaszkodott az asztalba, és kiabált: -segííítsééég, nem tudok úszni!

-Ne is ússzál vazze, leér a lábad! Miután kicsit lenyugodott (mindvégig erősen kapaszkodott az asztal lábába) és biztonságosan talajt fogott közösen kihúztuk a vízből a műtárgyat.

-Szép ez az asztal  - mondta dideregve a kolléga. Tényleg szép volt, pár órája lehetett csak a vízben. Nem kellett sokat győzködnöm, hogy vigye el nyugodtan, jó lesz az neki az előszobába.

A helyet jól megzavartuk, nem is próbálkoztam. A Duna megint nem adott halat. Ma asztalt adott.

 

Címkék: duna