Sirály

A Velencei tavon is szeretek horgászni. Az evezős pálya horgászverseny pálya is egyben, de versenyen kívül is jókat lehet ott horgászni. Csónakomat a Dinnyési kikötőben tartottam, a kikötő előtti törésen szép rablóhalakat lehetett fogni, a nád előtt úszózva pedig jó pontyok jöttek.

Egyik ősszel jöttek a hírek, hogy a Dinnyési kikötő előtti lapososn fogják a süllőt. Nem jöttek igazán nagy példányok, de sok akció volt és a három méretes példányt minden este össze lehetett szedni. Amolyan tapogatós pecát műveltünk:  érzékeny bot, 20-as szinór, 10-15 grammos ólom, kicsi süllőző horog. A horogra pici küszt vagy babahalat tűztünk, próbáltuk minnél messzebb eldobni a csalit és lassan megmegállva visszatekerni. A bot végig kézben tartva, - nagyon jól lehetett követni a kapásokat.

A csalihalat a szájánál fűztük a horogra, így jól lehetett bevontatni, ellenben többször bedobáskor kiszakadt a pici száj és a kishal az ott settenkedő sirályok zsákmánya lett.  Két csónakbol horgásztunk a törés mellett, 4-5 sirály vijjogott körülöttünk, várva az ingyen kaját. Épp újra csaliztam egy elbaltázott kapás után, jól megsuhintottam a botot, a babahal szépen szállt, ahogy azonban vizet ért rögtön rácsapott egy megtermett sirály. Csak annyit vettem észre, hogy erőteljes kapásom van, de a bevágásra égtelen rikoltozás volt a válasz. Az első pillanatokban nem is tudatosult bennem, hogy az én jól küzdő halam, és a vijjogva rikácsoló, vizet csapkodó madár között bármilyen összefüggés is lehet. A 'hal' ugye jól küzdött, meg-meg nyikkant a fék, de azért loptam befelé a zsinórt. Kezdett gyanús lenni, hogy a sirály egyre közelebb veri magát, de aztán amikor sikerült neki a levegőbe kapaszkodnia világossá vált a helyzet.

-Nabammeg, felszállt a süllő.... Emlegettem az ősmadarak öreganyját is, de a sirály csak visítozott. Próbáltam nagyot rántani rajta a bottal, belecsapódott a vízbe, de sajnos a horog túl jól ült a csőrében. A szomszéd csónakban hangosan röhögtek, én tanácstalanul néztem ki a fejemből. Aztán úgy gondoltam, a horgot úgysem tudnám kivenni a madár szájából - vagyis csőréből, így egy elegáns mozdulattal elvágtam a zsinórt. A sirály hirtelen megszabadulva a levegőbe csapott és vijjogva elszállt.

A szomszéd csónakban az este nagyon vidám volt a hangulat, én mondjuk nem maradtam sokáig, és kifele menet a büfébe sem mentem be.  Azóta se kedvelem a sirályokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Tudtad?

A dankasirály – sirály, sőrje, csüllö, vízigyöngy, vízigalamb, kacagó-nevető sirály – az egyetlen sirályfaj, amely Magyarországon fészkel. A fészkelők száma azonban nem jelentékeny, különösen ha számba vesszük, hogy mennyi olyan megfelelő terület van, ahol hiába keressük őket. Ez valószínűleg onnan van, hogy Magyarország tulajdonképpen már a fészkelőterület déli határvonala mentén van. Leghíresebb és legnagyobb telepük volt a Velencei-tavon, ahol Chernel szerint több ezer pár fészkelt évente, de jelenleg ott is már nagyon megcsappant az állományuk s csak szerény százakról lehet már szó.

A dankasirályok nem tartoznak a kártékony madarak közé, mint sokan gondolják, hanem feltétlenül a hasznos madarak közé, melyek a szántóföldeken végzett rovarirtó munkájukkal a gazdálkodó ember részére csak hasznot hajtanak. Az a kevés apró és értéktelen hal, melyet itt-ott elfognak, az általuk elpusztított nagymennyiségű rovarhoz képest még csak számításba sem jöhet. Tehát legalább ebből az okból kifolyólag, kellene kímélnünk őket, ha már nem tudunk ahhoz a magasabbrendű szemponthoz felemelkedni, hogy mint amúgyis szegény vizeinknek egyik igazi díszét: etikai alapon védelmezzük őket...
 

 

Címkék: sirály, , velencei