Középsuli

A gyermekem jövőre már gimnazista lesz. Pedig mintha... ehh, szóval repül az idő.

Az én generációm volt az első amikor megszüntették a gimnáziumot és helyette kitalálták a 9. és 10.-ik osztályt az utána jövő 3.-ik  és 4.-ik szakirányúval. Az első két év amolyan általános volt (minden iskolában azonos tantervvel) aztán a következő két év meg totál a választott szakmáról szólt. 

Az első két év tök buli volt. Váltott 'műszakban' jártunk, a délutánis hét volt a tuti, sokáig lehetett aludni, suli után pedig az osztály nagyobbik része egyenesen a törzshelyünkre a Cukiba ment. Nem, akkor még nem is igazán piáltunk, sőt én már a dohányzást is letettem. Dumáltunk, ökörködtünk, meg stb. Sok stb.

Második (vagyis ahogy akkor mondtuk: tizedik) után szakirányt kellett választani, én programozói szakra jelentkeztem. Az még a Commodore-64 korszak volt, csak sejtéseink voltak, hogy tulajdonképpen mi is az a programozás. (az osztályban volt egy srác aki az érettségi banketten vallotta be, hogy ő a programozói szakra azért jelentkezett mert valami médiával kapcsolatos oktatásnak hitte...)

Őszintén szólva az első fél évet én is átszenvedtem: csak érthetetlen folyamatábrákat meg bináris rendszereket tanultunk, rettentő száraz volt és unalmas. A második félévben mikor az első Fortran programokat kezdtük el írni akkor világosodtam meg, és tényleg olyan érzésem volt mint aki eddig sötét szobában matatott, most pedig ott lóg előtte egy csupasz dróton a 60-as villanykörte, még az izzószál is látszik, és ugyan halovány a fény de egyre erősödik. 

Jó volt ez az osztály is, bár én ugye a faluból kerültem be a városi gyerekek közé, meg kellett küzdeni a helyemért. Lyukas órán ha rossz idő volt biliárdozni jártunk meg sörözni, ha jó idő volt akkor kosaraztunk. Mi valami oknál fogva a biológia termet birtokoltuk, volt egy kb 200 literes üre akvárium is az osztályban. Az első tavasszal vittem két kis törpeharcsát az akváriumba, egész júniusig bírták, bár a csajokkal néha közelharcot kellett vívnom, hogy ne etessék őket naponta fél szendvicsekkel.  

A csütörtök volt a legjobb nap, akkor 6 óra programozásunk volt, Vidorka tanárunk (egy  állandó vigyorgás volt a pali és ehhez még bajusz és kopasz fej)az első órán kiadta az aznapi feladatot és  hagyott bennünket dolgozni. Óra végén szólt a csengő, de mi nem foglakoztunk vele, ha az ember elmerül egy érdekes programban a pisilés is várhat. Aztán aki befejezte nyugodtan kimehetett, mikor kb mindenki befejezte visszamentünk órára. Persze, hogy mi is genyóztunk a tanárokkal, de valahogy Vidorkával nem volt miért.

Az osztályban volt több jó csaj is, de Vesna olyan igazi bombázó lett a negyedik végére.  Tisztára úgy nézett ki mint Samantha Fox, csak talán nem volt olyan alacsony. Babaarc, mindig precíz smink, illatfelhő, magassarkú, derékig érő barna haj, erősen bögyös testalkat és darázsderék (huh, a fenekére most tisztán nem emlékszem, de azért bevillan egy világoskék farmer kontúrja). Egyértelmű, hogy mi fiúk próbálkoztunk, de a csaj idősebb fiúkra hajtott, suli után kocsival várták. Szóval esélytelenek voltunk nála.

A negyedik utáni érettségi bulit az Öreg Fiáker nevű műintézményben tartottuk, sok emlékem magáról a buliról nincs, csak az maradt meg, hogy valami érthetetlen okból Vesnával kezdtem el társalogni. Mivel előtte nem nyomultam nála, így könnyedén ment a társalgás, hiszen a két év alatt alig beszéltünk egymással. Aztán a vacsora után már csak vele beszélgettem. Táncoltunk is. Persze körülöttünk állt a bál, vagyis mulatott a társaság.  A Fiáker egy nagy park közepén van, így hát többször kimentünk frisslevegőzni.

Az első csók ... mondhatnám félszeg volt, de nem,  hiszen tánc közben és a beszélgetés alatt már tudtuk a folytatást. A buliba már kézenfogva és összebújva mentünk vissza. Természetesen a srácok előtt én  lehető legfeltűnőbben mutattam, hogy jé skacok, a Vesnával vagyok! Értitek, a Vesnával! 

Hajnalig tartott a buli, a parkban búcsúztunk el, már világos volt. Emlékszem... emlékszem ahogy ülünk a padon keresztben, emlékszem ahogy összehúzom rajta a pulcsiját, félig akaratlanul  megérintve a cickóját... emlékszem a nap ferdén átsüt a lombok alatt, a madarak reggeli csivitelése... emlékszem ahogy összebújunk, emlékszem  a búcsúcsókjára... akkor jöttem rá a nagy igazságra: nincs megközelíthetetlen nő.

 Tavaly voltam osztálytalálkozón. Vesna nem jött el. Azt mondták külföldön él. Az érettségi buli óta nem láttam.