Szopós borjú

 

 Falunkban régen volt egy szopós borjús - szúnyogos történet, hogy mennyi az igazság tartalma nem tudni. Állítólag a karapancsai erdész szerette az italt meg a napszámos asszonyokat. Felesége nem annyira. Sem az italt, sem az asszonyokat, de lehet az erdészt sem.  Egyszer az erdő vigyázójának komoly italos állapotát kihasználva bosszúból meztelenre vetkőztette őt az asszony és kikötözte egy fához éjszakára. Szúnyog volt rengeteg de hogy a probléma nagyobb legyen - úgy mesélték- a tehén mellől az éjszaka folyamán valahogy kiszökött a szopós borjú is. Több hétbe telt mire az erdész talpra állt.

Horgászatról nem tudok írni, így felújítottam ezt a régebbi posztot ősi ellenségünkről. 

 A természetjárók és a horgászok nagy ellensége a szúnyog. A magyar szúnyog szó ó-török eredetű. Az állat neve csagatáj nyelven szingek, török és türkmén nyelven szinek. A maláriát terjesztő trópusi szúnyogfajokat moszkítóknak is nevezik. Ez a spanyol mosquito („legyecske”) szó átvétele.

Ennek utánanéztem: a szúnyogsűrűséget úgy mérik, hogy a kijelölt helyre (mérési pont) kiültetnek egy kempingszékbe egy 'mérést végző személyt' aki megszámolja vagy összegyűjti az őt megtámadó szúnyogokat.

"A szúnyogok legcélszerűbben egy kempingszéken ülve a csupasz lábszárakról és karokról gyűjthetők össze. Ha az adott mérőpontban nagy szúnyogsűrűség várható, a test egyéb részeit a szúnyogcsípés ellen megfelelő ruházattal védjük.

Fokozott szúnyogártalom esetén egy-egy mérőponton elegendő a szúnyogokat 5 percig gyűjteni, mérsékelt szúnyogártalom esetén azonban a mérési időt 10 vagy 15 percre meg kell hosszabbítani. A szúnyogok gyűjtéshez szippantócsövet használunk. A vérszívás céljából letelepedett szúnyogokat a szippantó tölcséres végével leborítjuk, ... .... és beszippanthatjuk a csőbe. "

 

A hazánkban élő közel 50 szúnyogfaj közül jelentőségük és gyakoriságuk miatt a foltosszárnyú maláriaszúnyog, a gyötrő szúnyog, a házi szúnyog és a mocsári szúnyog említésre méltó.

A peterakás a nőstények megtermékenyítése után 1-4 nappal kezdődik. A petékből kikelő szúnyoglárvák fejlődéséhez a víz nélkülözhetetlen. Ennek ellenére a szúnyog-lárvák nem elsődleges vízi élőlények, hanem csak másodlagos, a vízhez alkalmazkodott szervezetek. Erre utal az is, hogy állandóan a víz felszínén, vagy csak kis vízmélységben, légcsövüket a víz felszínén tartva (a mocsári szúnyog kivételével), az oxigént nem a vízből, hanem a légköri levegőből nyerik. A víz oxigéntartalma a lárvákra alig van hatással. A lárvák fejlődésére a víz fizikai jellemzői közül a hőmérsékletnek van döntő szerepe, 16-20 °C között kb. egy hónap, 25 °C-on két hét. A hőmérsékleti határok az egyes fajokra jellemzőek. Alacsony hőmérsékleten a fejlődés lelassul, vagy leáll, magasabb hőmérsékleten viszont a lárvák halandósága növekszik. A víz befagyását még a lárvaállapotban telelő fajok sem tűrik, ezért a fagy elől az iszap mélyébe ássák magukat.

A hím szúnyog szájszerve a bőr átszúrására alkalmatlan, ezért csak növényi nedvekkel táplálkozik. Vért kizárólag a nőstény szúnyogok szívnak, de a kikelt imágók még nem táplálkoznak, mert kellően meg nem szilárdult szájszerveikkel a bőrt nem képesek átszúrni.

Legmohóbban a 3-4 napos nőstény támad. Megszokott gazdáját, szagát és hőmérsékletét érzékelve, optikai és kémiai érzékszervei segítségével találja meg. Az éhes nőstény a szúrásra legalkalmasabb felület kiválasztása céljából az ember, vagy az állat bőrét gondosan végigtapogatja, majd a bőrfelszín alatt húzódó eret megkeresve szívókáját az arra alkalmas helyen szúrja be.

A szúnyogok látása nem túl jó, de a szaglásuk és a hőérzékelésük rendkívül kifinomult. A vérszívó nőstényszúnyogokat a testből kisugárzódó hő, néhány jellemző illatkomponens, valamint a kilélegzett szén-dioxid vezeti el áldozatához.

Átlagos élettartamuk alig több egy hétnél. Halandóságuk a természetben rendkívül nagy, naponta közel 40 % is lehet. Az alacsony hőmérséklet és a nem túl magas páratartalom élettartamukat meghosszabbítja.