Gyúrói békák

Gyúrón sincs pontyból a kerítés, a múltkor már egyszer megtörtént, hogy ponty nélkül jöttünk haza (egy meglépett, egy szakított).

Most sem mentünk korán, kilenc után értünk ki. A halőr bíztatott, hogy megindult a hal, szép harcsát fogtak a múlt héten és a pontyok is eszegetnek.

Kellemes napsütés, enyhe szellő, egy unicum a büfékocsinál - ez már csak szép nap lehet!

 

 

Már a parkolóban  feltűnt, hogy a tópart csak úgy zeng a békakuruttyolástól, elsőre ez még olyan idillinek is tűnt, mert ugye, úgy gondoljuk:

természet = tópart + békakurutty.

 

 

 

A horgászok többségénél a haltartó szák a parton száradt, ez azért picit elbizonytalanított. Szerencsére az első potyka gyorsan megjött, így már vidámabban reggeliztünk.

  

Aztán jött pár dévér, majd hosszú csend következett.

 

 

A csendet itt most átvitt értelemben kell értelmezni, ugyanis a békák embertelen koncertezésbe fogtak.

Kiültek a partmenti kövekre, vagy a part mentén úszkáltak, felfújták a pofájukat és breeeeekegtek.

 

 

 

 

Mikor már a keszegek is eltűntek kezdtem arra gyanakodni, hogy a pontyok szerény kapókedve is a békák terhére írható, hiszen a harcsák biztosan rámozdulnak ezekre a brekegő ínyencfalatokra, a pontyok meg gondolom kerülik a harcsák közelségét.

 Dél körül aztán jött hirtelen két ponty, kicsit helyrebillentve önbizalmunkat, sőt egyik szomszédot is láttam szákolni.

                                                                                                                           

 

Kettő körül jöttünk el, a tóparton  visszafelé sem láttam senkinél halat, pedig próbálkoztak páran. Az egyik bácsi mondta is bizakodóan nagy nyugalommal: majd öt óra körül kezdenek el enni, hiszen  tegnap  a Józsi is akkor fogta azt a szépet...