Gyúrói békák
Gyúrón sincs pontyból a kerítés, a múltkor már egyszer megtörtént, hogy ponty nélkül jöttünk haza (egy meglépett, egy szakított).
Most sem mentünk korán, kilenc után értünk ki. A halőr bíztatott, hogy megindult a hal, szép harcsát fogtak a múlt héten és a pontyok is eszegetnek.
Kellemes napsütés, enyhe szellő, egy unicum a büfékocsinál - ez már csak szép nap lehet!
Már a parkolóban feltűnt, hogy a tópart csak úgy zeng a békakuruttyolástól, elsőre ez még olyan idillinek is tűnt, mert ugye, úgy gondoljuk:
természet = tópart + békakurutty.
A horgászok többségénél a haltartó szák a parton száradt, ez azért picit elbizonytalanított. Szerencsére az első potyka gyorsan megjött, így már vidámabban reggeliztünk.
Aztán jött pár dévér, majd hosszú csend következett.
A csendet itt most átvitt értelemben kell értelmezni, ugyanis a békák embertelen koncertezésbe fogtak.
Kiültek a partmenti kövekre, vagy a part mentén úszkáltak, felfújták a pofájukat és breeeeekegtek.
Mikor már a keszegek is eltűntek kezdtem arra gyanakodni, hogy a pontyok szerény kapókedve is a békák terhére írható, hiszen a harcsák biztosan rámozdulnak ezekre a brekegő ínyencfalatokra, a pontyok meg gondolom kerülik a harcsák közelségét.
Dél körül aztán jött hirtelen két ponty, kicsit helyrebillentve önbizalmunkat, sőt egyik szomszédot is láttam szákolni.
Kettő körül jöttünk el, a tóparton visszafelé sem láttam senkinél halat, pedig próbálkoztak páran. Az egyik bácsi mondta is bizakodóan nagy nyugalommal: majd öt óra körül kezdenek el enni, hiszen tegnap a Józsi is akkor fogta azt a szépet...