Borcsa

Hajnalodott. Vagyis csak kezdett. Ilyenkor nyár elején a szürkület gyorsan eltűnik, a keleti ég alján pirosas fény kezd el derengeni, és hipp-hopp világos lesz. A rigók még a sötétben elkezdenek fütyülni, a többi madár illedelmesen kivárja a derengést.

-Ébredj Borcsa! fogta meg a kislány vállat az asszony. A lány fejére húzta a takarót, de a második ébresztésre kelletlenül felült az ágyon. Hosszú fekete copfjai az arca előtt libbentek.

-Édesanyám, hadd ne kelljen mennem... de nem folytatta, látta az anyja arcán ahogy megkeményednek a vonások. Kiment a kiskonyhába friss vizet öntött a vödörből a lavórba és pillanatok alatt megmosdott. Már széles mosollyal az arcán öltözött, kapta vékony gyerektestére a kis szoknyát, blúzocskát.

Anyja kezébe adta a kis elemózsiás zsákot: benne egy fél kenyér, krumpli, edényben zsír, meg egy fél köcsög lekvár. Még egy ilyen vézna gyereklánynak sem sok egy hétre, de a nincsből nem lehet adni. Borcsa fogta a kikészített kapát, a nyelére kötötte a zsákot és a vállára vetette  kis batyuját.

-Vigyázz magadra édes lányom, ne maradj le nagyon a soroddal, próbálj meg a Juli nénéd mellé kerülni, az majd besegít ha nem bírnád... aztán szelíden útjára engedte.