Halászléfőző verseny Érden

Az érdi horgászegyesület (Érd és Környéke Horgászegyesület) szombaton szervezte hagyományos Családi találkozózóját a téglagyár melletti Duna-parton. A programban játékos vetélkedők és halászléfőző verseny szerepelt.

Tudjuk, a halhús egészséges, Magyarországon sajnos mégis igen csekély az egy főre eső évi halhús fogyasztás.  (A legutóbbi statisztikák szerint kevesebb mint három kiló: az  európai úniós átlag 22 kilóval szemben - csekélyke.) A halászlé főzésnek két módját szokták emlegetni, a tiszai passzírozottat és a dunai (bajai) módszert. Mindkét módszerrel lehet finom halászlét főzni, kétség kívül a tiszai munkásabb ugyanis tulajdonképpen két levet főznek: egy alaplevet, azt lepasszírozzák, átszűrik, és abban a lében főzik meg a haldarabokat. A Duna környéki 'Bajai' módon pedig egyszerűen megfőzik a halat. Természetesen ennél bonyolultabb a dolog, a lényeg, hogy mindkét tábor esküszik a saját főztjére.

Mint ahogy az ország nagy átlagában Érden is a többség Tiszai halászlevet főz. Én Baja környékéről származom, értelemszerűen bajai módon főzünk. Az előző években is részt vettünk az érdi halfőzőversenyen, igaz szerény sikerrel. A buli azonban mindig jó volt, így idén is beneveztünk, sőt Gyula barátom is vállalkozott egy lé (persze tiszai) elkészítésére.

A Duna magas vízállása idén kiszorította a résztvevőket az ártéri megszokott helyszínről, így igyekeztünk mi is korán kiérni és jó főzőhelyet találni. Fél kilenckor (!!!) már nagyüzem volt kint. Talán utolsó főzőkként érkeztünk. Néhány versenyzőnél már a tűz is égett, a többség a halpucolással volt elfoglalva.

Regisztráltunk, sorszámot kaptunk(24.-est)  megkaptuk a halunkat, a szervezők pedig bíztattak, fogjunk neki gyorsan, mert délután egy órára el kell készülni a műnek. Én nagyvonalúan mososlyogtam: mi még ráérünk, ugyanis én bajai hallevet fogok főzni - semmi paszír. Mint később megtudtam 26 szakács nevezett a versenyre.

Kipakoltunk, aztán megkávéztunk, kvaterkáztunk. Tíz után (a többieknél már nagyban ment a főzés) megtisztítottuk a halat (pikkelyes pontyokat bizosított az egyesület), hagymát, elrendeztük a tűzhelyet. 

Gyula barátom kész alaplével jött, de azért 11 után ő is meggyujtotta tüzét. Én úgy számoltam, hogy 11:45-kor gyújtom meg a tüzet, dél körül elkezd forrni (+- 5,10 perc),  attól számítva 45 perc és kész a halam - de legalább is 12:45 környékén már kóstolható. 

A halászlevet tulajdonképpen mindig egyformán készítem, de még sosem lett ugyanolyan mint az előző. Van, hogy csak olyan átlagosra sikerül, van  hogy finom, meg van hogy isteni. Ha friss a hal és jó a paprika, akkor olyan nagyon nem lehet elcseszni. 

 

 

A hozzávalókat én nem szoktam méricskélni. A vizet sem. A kb. 2,5-3 kiló halhoz csak két fej hagymát vágtam össze. Klasszikus: hagyma a bogrács aljára, rá a halszeletek, felönteni vízzel, (hogy a halat egy kicsit ellepje) és mehet a tűzre. Ha elkezd forrni mehet bele a só, picit később az őröltpaprika.

 

 

Az első 20-25 percben én nagy lobogó lángon főzöm, később kicsit visszaveszem a tüzet.

Már az első kóstolásnál lehet tudni milyen lesz a hallé. Én éreztem, jónak tűnik, csak elrontani lehet. A zsűritagok folyamatosan kóstolgattak, jártak bográcsról bográcsra és jegyzeteltek. Gyula barátomét is dícsérgették, enyémet is.

 

Én az előző évek tapasztalatából ítélve részemről lezártnak is tekintettem a versenyt. A zsűrizés befejeződött, az asztaltársaságok lakomához láttak. Mi is asztalhoz ültünk, nagyon finomat ettünk, ahogy illik én vörösborral öblítgettem, Gyulám sörrel.

A kíváncsiság csak piszkált bennünket, ebéd után fiammal körbesétáltunk és megkóstoltunk néhány halászlevet. Voltak nekünk kevésbé tetszőek, de volt néhány igen finom hallé is.

A rendezői sátornál összecsődítették a közönséget: jött a nap fénypontja az ünnepélyes eredményhirdetés.  A Zsűri elnöke, ahogy az illik méltatta a résztvevőket, elmondta, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt és, hogy igen szoros volt a verseny. A  nyolcadik helytől kezdte visszafele a felsorolást. Mikor a harmadik helyet is kiosztották kezdtem kicsit bánkódni, hogy megint az 'írás sem szól rólunk'. A második helyezett a 27-es bogrács lett, azt az előbb kóstoltuk, finom volt, de ugye a miénk - nevettünk össze a fiammal.

És a nyertes - aaa- aaa- husszonnnnnégyes bogrács!

-juhhééééé, hát ezek mi vagyunk, kurjnatgatott Gyula barátom.

Nagy meglepetésemben már ki is léptem és fogadtam a gratulációkat. Mindenki fényképezett, csak a fiam illetődött meg annyira, hogy elfelejtett. Aztán interjú (ha-ha ilyen se volt még), kérdések (mi a titok) egyszerre mi lettünk a középpontban.