Séta a parton

Idén alig voltam még horgászni.  Ha a Matula versenyt   nem számolom, talán még halat sem fogtam. Pedig az elmúlt években tavasszal is adott jó halat a Duna.

Tegnap este kimentem a Duna partra. Még világosban kiértem. Szúnyoginvázió van mindenfelé, amint kiszáll az ember az autóból rögtön meglepik a kis bestiák. (Az ugye közismert tény, hogy csak a nőstény szúnyog csíp...) Nem közvetlenül a vízparton parkoltam, beöltöztem, befújtam magam,  aztán elindultam a hely felé. A bokrok között egy benyúló 'parkolóban'  egy szürke kisbusz áll.  Nézem, valahogy furcsán imbolyog... aztán rájövök, hogy mozog az a járgány rendesen, vagyis úgy tűnik ütemesen. Az út pár lépésnyire visz el a parkoló autó mellett, próbálok nesztelenül elosonni,  de nem sikerül, egy zilált női arc néz ki a hátsó ülésekről. Továbbsietek  aztán visszanézve látom folytatódik az imbolygás. Egyszer haverokkal játszottunk olyat, hogy mesélje el mindenki milyen extrém helyszíneken történt már meg az esemény. Voltak érdekes történetek... Az autó ugye snassz (motorháztető pici plusz), a városi busz legutolsó széksora már jobb, aztán csónak, víz, strand, sátor, erdő stb. -klasszikusoknak mondhatóak, de volt templom sekrestye-bejárat lépcsője, tömött parkolóház, telefonfülke, focipálya kezdőköre, kézipálya zsűriasztala, szabadtéri koncert...  

A helyen jól folyik a víz, éppen úgy nyomja a sodrás a köveknek a vizet ahogy azt kell. Eszembe jut a történet, amikor pár éve a süllőfogások után  ezen a helyen volt a szakítással végződő kapásom. Harcsára gyanakodtam, ugyanis nem sok közöm volt a halhoz, ellenben a hét kiló harmincas süllőt  http://halesmas.blog.hu/2009/03/09/sullo gond nélkül vettem ki. 

Gyengén indult az az este is, kapásom sem volt, már teljesen besötétedett, még fél órát adtam a halaknak. Az akkori kis kedvenc egy tigrismintájú ssr volt felkapcsolva. Szorgalmasan dobáltam a műcsalit, próbáltam sekélybben, mélyebben, gyorsan, lassan, de csak nem jelntkezett a várt odaütős sűllő kapás.  Aztán egyszer egy olyan megtolós ránehezedés, én bevágtam és már karikában is volt a bot. Rögtön letört a mélybe, az orsóról trrrrrrrrrrrr  jött le a fonott zsinórt. A túlpartnak indult, próbáltam kicsit ráfogni az orsóra, a hal kicsit megnyugodott - vagy csak én hittem, de elindult a part felé, vagyis sajnos a parttól pár méterre lévő beszakadt fa felé. No akkormár konkrétan besz...am. Ha a fába belemegy.... esélyem sincs. Próbáltam még keményebben bánni vele,  csak ne a fába menjen.  A hal meg pont oda készült, szinte teljesen ráfogtam a fékre, és tartottam tiszta erőből. A zsinór már teljesen a víz altti fa felé mutatott, a bot bólogatott, én tarottam.... aztán egy pakkk - és ennyi volt. Lerogytam a kőre és csendben agonizáltam. Hogy az a jó büdös... Remegő térdekkel összepakoltam a cuccomat és hazakullogtam.

Napokig bánkódtam az eseten és még mindig eszembe jut ha kijövök erre a helyre. Sajnos a tegnap este is csendes volt, kuttyogatni láttam/hallottam egy csónakot, de halmozgás nem volt. A szúnyogok felhőkben támadtak, aztán amikor egyet véletlenül lenyeltem elegem lett az estéből. Hazamentem.

Címkék: duna, horgászat