Véget ér a vénasszonyok nyara. De nem panaszkodhatunk, idén hosszú volt. Vagy annyira nem is?

Hiszen minden relatív. Néha pár pillanat is baromi hosszú, a pár perc meg túl rövid mint egy villanat. H. is ezen gondolkodott miközben szorgalmasan kente 'antivakarinnal' a fenekét. Nyár volt, talán inkább nyár-utó, háta és egész teste barna volt a sok strandfocizástól, ellenben a feneke világítóan fehér, ahogy az csak  egy 'szolíd' középiskolás fiútól elvárható. Ezen a normál fehér testrészen pedig csak úgy sorakoztak a szúnyogcsípések elvakart foltjai.

Az este úgy indult mint minden bulizós este a Duna-parton. Misi vikkendházánál volt azon az estén a buli, égett a tűz, szallonnazsír sercegett és csepegett a kenyérre, szólt a zene, fogyott a pia. Voltak kisebb klikkesedések, párok összebújtak de a 15-20 fős társaság főleg a tűz körül bandázott. És énekelt, meg röhögcsélt meg picit piált is.

H. valahogy a szimpatikus Mellike mellé keveredett és hangos társalgásba fogott. Nagyokat kacagva beszélgettek, aztán mikor smárolásra került a sor H. ajánlotta, hogy nézzék meg  közelebbről a Dunát. Merthogy a túlparti fények... Mellike belevaló csaj volt és erős mellbőségben. A Duna partig nem jutottak el teljesen, előtte húzódott egy fűzfabokor sor, ott folytatták a beszélgetést. Eléggé elmerülhettek a társalgásban, mert H. csak jóval később vette észre, hogy a fenekéről lecsúszott a nadrág, és hát ugye a szúnyogok nem hagyják kihasználatlanul az ilyen alkalmat. Csíptek, de H. elfoglaltsága okán ezzel nem foglalkozott.

Mellike pajkosan, ámbár kicsit pihegve megjegyezte: nem is tudom: ez nem volt túl hosszú? ... és kedvesen, megértően mosolygott, H. a csípéseket vakargatta, de nem mert ellenkezni. Csak magában mormogta: a szúnyogoknak szerintem még rövid is...

H. azóta sem tudja eldönteni miért is tud olyan hosszú lenni a 'csak egy pillanat' , és miért röppen el az a fránya pár perc - úgy mint egy villanat.