Húsvéti kaják

Húsvétkor a feltámadás és az ujjászületés mellett a tavasz eljövetelét is ünnepeljük. A kereszténység talán legfontosabb ünnepe, a nagyböjt lezárása, ekkor szabad a 'húshagyó' táplálkozási időszak után először húst enni.

A böjti időszakot sajnos  a mi családunk sem veszi túl szigorúan, ellenben a húsevésre való buzdításnak örömmel teszünk eleget. A család idén is szüleinknél jött össze.

Szombaton délután (szigorúan az első csillag megjelenését követően) a pálinkakóstolás befejeztével kezdődött a vacsora. Korpás kovásztalan tésztában sült füstölt sonka és kemencében sült bárány volt a menü.  A sonka csodás, a bárány isteni volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vasárnap bográcsoltunk. Öcsém őzpörköltet főzött, (előző este lepácolta ahogy azt kell) én báránypörköltet készítettem. Lehetett enni metélttel vagy nokedlivel.


A báránypöri nem lett túl sűrű, és nem lettek kemények az ízei, ellenben kellemesen fűszeres-zamatos, édeskés bárányillatú mesevilág kerekedett belőle. A hús omlós lett, pont mint egy ájtatos, napsütötte húsvétvasárnap.


 Az őzpörkölt ellenben férfiasan zaftosra sikeredett, összeállt vörösboros alapokon nyugvó enyhén pikáns ízorgiával. A gyönyörű enyhén barnás zaft, az épp ideálisan megfőtt finom őzhús kellemes összhangot teremtett.


Először az tűnt nagy kérdésnek: melyik pörkölttel kezdjen az ember, utána kiderült az a nagyobb dilemma: melyikkel fejezze az ebédet.

 

 

Húsvét hétfőn locsolni ildomos, így édesapámra hárult a nemes feladat: a halászléfőzés.

Szigorúan bajai módon főzzük a halat, apám egyik bográcsban harcsát, a másikban pontyot készített. Megint nehéz helyzet elé lett állítva az éhes közönség: vajon az ideálisra sikeredett sűrű pontypaprikásból szedjen elsőre az ember vagy az istenien illatozó harcsaléből?  A papa ezt a meccset is döntetlenre hozta - nem tudtuk eldönteni melyik bográcsnak ítéljük az aranyérmet.