Október volt épphogy elkezdték a vizet leereszteni a Tisza-tavon. Kellemes, szélcsendes nap volt, - pergetésre ideális.  Egy baj volt,  vala miatt ezt a csukák nem tudták. 

Próbálkoztam az ismert pályákon, odaütések voltak, de legnagyobb bánatomra csak balint sikerült fognom. A balint a család nem szereti, horgászni mondjuk jó rá, de valahogy ha tehetem én inkább csukára pergetek.  Az egyik balin majdnem hármas is lehetett, de mégsem éreztem jól magam, hiszen hal nélkül voltam. Betlinek vettem a napot. Már lemenőben volt a nap, én is elindultam kifelé a tóról. Dobtam párat az ígéretesnek tűnő helyen, aztán megint motoroztam kifelé. 

Az egyik ilyen lassításos, dobálásos résznél aztán megjött a várva várt kapás. Kicsit megtolta, aztán megállt a csalival. Késlekedés nélkül bevágtam, és megkezdődött a harc. A csuka rögtön jelezte, hogy komoly ellenfél, húzta a féket, bement a töklevelesbe, aztán megpróbált a csónak alá menni, szóval minden csuka-trükköt bevetett. Amikor megláttam, hogy a szája széléből lóg ki a csali eléggé berezeltem. Rázta is a pofáját, de a horog jól ült. Sikerült megszákolni.  A horog olyan jól akadt a csontos pofájában, hogy fogóval sem tudtam kiszedni. Mivel időközben majdnem rámesteledett, úgy döntöttem, maradjon a csali a szájában, majd otthon kioperálom.