Kiskanális - képekkel

Barangoltam egy jót. Otthon voltam a hétvégén.  Szombaton reggel magamhoz vettem a kis pergetőbotomat, zsebbe tettem pár műcsalit és bicajra pattantam. Körbejártam a falut, megnéztem a rég nem látott kis csatornákat, a régi indiános játékok helyszínét, de a mi kis focipályánkat már nem találtam. 

Kattintottam pár fotót és ide tettem ehhez a régebbi íráshoz.

Ködös, zúzmarás volt a reggel

A Kiskanálison a mi 'hídunk'. Megviselt állapotba.

A Kiskanális (vagy ahogy mi akkurátusan - amolyan kultikus beütéssel - ejtettük: kiss-kanál-iss) gyerekkorom legmeghatározóbb színtere volt. Mi Kolut utcai fiúk ( azt úgy mondtuk, hogy kulu-tucca) a Kiskanálist a falu határától a Mária árokig birtokoltuk. A kanális tényleg kicsi, két-három méter széles, és jó méter mély. Ahol a nyári strandunkat alakítottuk ki ott sem volt szélesebb, de legalább ott nem volt hínár.

 A halállomány főleg bodorkákból állt, tavasszal azért kis kárászok meg csukák is felúsztak a Mária árokból. Ennek ellenére mi sokat horgásztunk benne, de a csalihalfogó emelőháló is eredményes volt. Aztán ilyen 'eredményes' nap után meg is szoktuk sütni és enni a fogást.

Az évek során több kis kunyhót és rejtekhelyet építettünk, a kanális partján vágot nádból és a kiserdőben fűrészelt ágakból, sőt a focipályánk mellett (mert, hogy az is volt nekünk) még öltözőt is eszkábáltunk ezzel a módszerrel. A nádkunyhó úgy készült, hogy karvastagsányi ágakból elkészült a váz, és ehhez a vízszintes karókhoz lett 2-3 szálanként hozzákötözve a nád. Próbálkoztunk a sárral tapasztással is, de az nem jött be, maradt csak így a natur nádfal, ugyanígy natur nádtetővel.

A legjobban sikerült kunyhó a kiserdőben lett csinálva, közvetlenül a Kiskanális partján. Hosszadalmas munka volt, először ki kellett irtani a növényzetet a helyén, aztán nádat vágni, karókat vágni. Négy cölöpöt a kunyhó négy sarkán leástunk a földbe, ezekhez lettek rögzítve vízszintesen a nádtartó ágak. A nádkötözés is napokat vett igénybe. De csak elkészült. Annyira szuper lett, hogy még tűzhelyet is raktunk bele. A kunyhó egyik sarkába egy kiszuperált sparhelt főzőfelületét meg ajataját beépítettük, körbesaraztuk és már kész is volt.

Kitűztük a kunyhóavatás napját, és hogy megadjuk a módját eldöntöttük, hogy halat fogunk sütni az új tűzhelyen.  Vittünk sütőedényt, zsírt, paprikás lisztet, sót. A kis híd mellett emelőhálóval fogtunk pár bodorkát, kiosztottuk a feladatokat, volt aki elkezdte pucolni a halacskákat, a másik megrakta a tüzet a kunyhóban, hogy átmelegedjen a platni. A halfogó társaság valami nagy halat láthatott mert nagy ordítozással odacsődítették a többieket is. Ment a : láttad mekkora volt, húúú,  -  tedd oda a hálót, arra ment én láttam, - meg kerítsük be,  meg ilyenek. Szóval úrrá lett a társaságon a harci láz, a vadászösztön kihozta a kis emberekből a férfit.

Aztán a nagy felfordulásban valaki észrevette, hogy a nádkunyhónk felől vastag füst száll föl. Olyan meg-meg ugró, fel-fel csapó szürke füst. Azt a rohanást...... Egymás hegyén hátán rohantunk a szűk ösvényen a kunyhóhoz. A száraz nád ropogva, pattogva égett. Próbáltuk locsolni, de nehéz volt vizet meríteni a szakadt partról. annyit azért sikerült elérni, hogy a kiserdőre ne terjedjen tovább a tűz. A kunyhóból csak a váz maradt meg. A füstölgő nádpernyék között szomorúan bóklásztunk. Aztán valaki szétrúgta a sparheltet.

Kormosan, szomorúan és éhesen mentünk aznap haza.