Giliszta

A giliszta az egyik leguniverzálisabb halcsali. A harcsától a pontyig,a keszegtől a compóig - a süllő sem kivétel - minden hal szívesen fogyasztja. A gilisztának igen nagy a B-vitamin tartalma, ezért különösen a vitaminhiányos téli hónapok után keresik a halak.

 


A különböző fajok közül a közönséges földigiliszta a leggyakoribb. Testének első része hengeres, a hátsó lapított. Hátoldala sötétbarna, ibolyaszínezett, a test középvonalán hosszanti sötétebb csíkok húzódnak.  Elsősorban az agyagos talajt kedveli. A horgászok inkább harmatgiliszta néven ismerik.

 

 

Bármelyik hal szívesen felveszi. Keszegezéshez apróbb példányok vagy azok darabjai is megfelelnek. Kertek, parkok, füves területek földjében él. Az este beálltával bújnak elő a földből, ilyenkor zseblámpával nagy mennyiségben összegyűjthetők. Semmi esetre sem szabad hirtelen mozdulattal meghúzni, mert elszakad, és rendszerint mi húzzuk a rövidebbet. Hagyományos módszer az ásással való gyűjtés. Kisebb munkát jelent, ha a gilisztát tavaszi vagy a nyári nagy esőzések után gyűjtjük össze. A szakirodalomban arról olvashatunk, hogy a higanyklorid vagy a kálium-permanganát oldattal ugyancsak felszínre kényszeríthetők. Ezeknek a vegyi anyagoknak az alkalmazása azonban egy időre tönkretesszük a lelőhelyet. Ugyan csak olvashatunk elektromos áram igénybevételéről, viszont a helytelen alkalmazása miatt sok halálos balesetet okozott, használata életveszélyes, ezért ez a módszert nem javasoljuk.

Gyűjtéshez legjobb kisebb dobozt használni, ha rövid ideig tároljuk őket. A frissen szedett giliszta rossz tulajdonsága hogy könnyen szakad, horogra tűzés közben eltörik. Tárolásra legjobb a nem zománcozott, égett agyagedény, amelyet mohával bélelünk. Az agyagedény pólusain keresztül is lélegzik, a giliszták így nem füllednek be. Az edényt bélelő moha ne legyen túl nedves, mert ebbe a giliszták elpusztulnak. Egy-két nap múlva a gilisztákkal együtt az edényből kiveszzük a mohát, majd az edény aljára frisset teszünk. Az ép, egészséges giliszták a friss mohába bújnak, míg az elpusztult vagy beteg egyedek a régi mohába maradnak, amelyet aztán eltávolítunk. Két-háromszoros mohakezelés után a giliszták kitisztulnak, szívósságuk fokozódik, így alkalmassá válnak a horgászatra.

 

 


Horgászat szempontjából a másik legfontosabb giliszta faj a trágyagiliszta. Kisebb, keményebb, szívósabb, a horgon aktívabb, mint a közönséges földigiliszta. Előfordulási helye a jól beérett trágya, vagy komposzt, esetleg olyan hely ahol nagyobb mennyiségű szerves anyag bomlása megy végbe. Színe lilásvörös.

 

Horogra tűzés közben kesernyés szagú, sárgás színű váladékot, űrit. Mindenesetre a dévér keszeg egyik legkedveltebb csemegéje. Gyűjtése a következő módon történhet: a trágyába hüvelykujjnyi vastagságú karót szúrunk le, majd azt oldalirányban ütögetjük, mozgatjuk, vagy ásót lenyomva rezegtetjük. A rezgés hatására a giliszták tömegesen bújnak elő a felszínre, ahonnan csak össze kell őket szedni. Gyűjtéshez, üvegedény, műanyag dobozt használjunk. Dobozba tegyünk kis trágyát, hogy ne száradjanak ki a giliszták.


Horgász szemszögből még említésre méltó a mocsári giliszta. Erősen nedvességigényes faj a nedves rétegek növényzetének gyökerei között található, barnás-zöldes színű. A horgot nem jól tűri.