Az éj királynője - a süllő

Más magyar népies elnevezései: fogassüllõ, sül, fogas (a Balatonon, a másfél kilósnál nagyobbak), fehérhúsú csuka, szellő, kékfarkú, kékfarkú herceg stb. 
 

Hazánk jelentősebb folyóvizeiben és tavaiban őshonos hal. A süllő a sügérfélék családjába tartozik és annak is a legnagyobbra növő hazai képviselője. Gyönyörű hal. Megjelenése elegáns, szinte arisztokratikus. A süllő teste nyúlánk, oldalról alig lapított, feje hosszúkás, szeme nagy. Szája mélyen hasított, csúcsba nyíló, és számos apró fog van benne; közülük kiemelkedik két pár hosszabb eb- vagy kapófoga. Testét apró fésűs pikkelyek borítják, amelyek a hátán sötétek (zöld és szürke), oldalán világosabbak, míg a hasán fehérek. Hátán két csaknem azonos hosszúságú, tüskés úszó található. A fiatal példányok oldala 8-10 sötét keresztsávval díszített, amely a nagyobb, idősebb példányoknál teljesen eltűnik.
Testhossza átlagosan 50-70 cm, de elérheti a 130 cm-t is. A Magyarországon fogott legnagyobb (regisztrált) példány 14,6 kg-os volt, amit a Rába folyón akasztottak meg.

Horgászatával kapcsolatban az első, amit meg kell említeni: a süllő nem szereti a fényt. Ám rejtőzködő életmódjából még nem következik egyenesen, hogy éjszakai ragadozó, hiszen nappal is nagy sikerrel fogható. Mondhatjuk, hogy búvóhelye egyben leshely is, mert amennyiben módja nyílik rá, igencsak rárabol a prédára, lehet bármilyen napszak is.
Ami még éredekesség, hogy a süllő nem csak élőcsalival fogható, hanem kedveli a halszeletet , sőt a gilisztát is.

A fogassüllő életmódját Herman Ottó így jellemzi: „Igazi ragadozóhal, amely a folyókban mindenre ráveti magát, amit legyőzhet; még saját faját sem kímélvén meg, elnyeli az apróbb vízi vadat, a vízi patkányt, szóval mindent, ami él és mozog. Rendkívül sebes és ügyes úszó. Éppen a táplálékban való telhetetlensége hozza magával, hogy a folyóban élőnek nem oly tisztaízű a húsa, mint a Balaton főhaláé, mely túlnyomóan a sugár kardossal és a küszfajokkal táplálkozik; innen van az is, hogy a Balaton fogassüllője rendszerint seregben jár, úgy, amint t. i. a kardos és küsz seregeit üldözve követi.” Hankó nyomán hozzátehetjük még, hogy a dévérkeszegét is pusztítja. Megeszi az ujjnyi vastag festőkagylót, továbbá a nagyobb vízi rovarokat is.

A fogassüllő fiatal példányai akváriumi halaknak is jól beváltak. A fogságban tartott fogassüllőknél megfigyelték, hogy az apró halakat szeretik a legjobban, de megszokják a férgekből, sőt a döglött halakból álló táplálékot. Növényi részeket is lecsípdesnek és megesznek; gyomrukban az állati anyagokat növényi részekbe beburkolva találták meg. Még nem döntötték el, hogy a leveleket megemésztik-e, vagy pedig csak a táplálék könnyebb felaprózása miatt nyelik-e le? Az amszterdami akvárium nagy medencéjében tartott fogassüllő ívott is. Ez volt az első ilyen eset, amelyet fogságban megfigyeltek. A nőstény 1 mm-es, világossárga ikráit mélyedésbe rakta le, a hím állt mellettük őrt és úszóival friss vizet hajtott rájuk.

Érdekes  még egy összehasonlítása a csukával: míg 1 kg süllőnek a húsa 11 kg más halnak a húsába kerül (és a süllő többnyire csakis kisebb halakat eszik), addig a sokkal silányabb húsú és áru csukának minden kg-nyi húsa 47 kg más halnak a húsába kerül és a mellett a csuka még nagyobb halfajokat is felfal.

Dunai sűllő

 

Tisza-tavi süllő