Léki peca

 

Alapelvem, hogy a horgászat kellemes szórakozás, ezért ha tehetem nem szeretek sem esőben, sem hidegben, se semmilyen kellemetlen helyzetben horgászni. Azonban van úgy, hogy menni kell - mert éppen eszik a hal, vagy mert nem eszik, vagy csak egyszerűen: mert kell. Így hát akarva-akaratlanul a horgász néha szenved, ami azért később visszaidézve  már mindig édes szenvedésnek tűnik.

A léki peca is logikusan meggondolva ellenszenves kell, hogy legyen, ugye ha jég van hideg is van, veszélyes is, általában gyalogolni kell, cuccolni, aztán leket vágni vagy fúrni, tüzet rakni, szalonnát sütni, pálinkázni, forraltborozni - egyszóval tiszta gyötrelem. Aztán a téli ínséges időkben csak ráfanyalodik az ember, ki kell mozdulni a meleg szobából, meg ugye az érzés, hogy mégiscsak horgászom... Természetesen a léki horgászatok nem elsősorban a halfogásról szólnak, ha mindenképpen halat szeretnénk zsákmányolni  akkor kishalas pecát kell vinni és csalihal méretű kishalakra vadászni.

Jópár éve közös csónakot használó tettestársammal éreztük szükségét, hogy újév másnapján hódoljunk a léki horgászat örömének. Bár egész éjjel havazott és leesett vagy félméteres hó, mi nem változtattunk a terven: irány a Tisza-tó.

A máskor zsúfolt horgászbolt üres volt, Zsiga is csak kajánul mosolygott rajtunk, és megnyugtatott bennünket: ne féljünk, találunk helyet a tavon, mi vagyunk a második csapat aki aznap elindult horgászni.

A kikötőbe sem volt egyszerű lejutni, de meglepetésünkre egy másik - vagy 'a' másik társaság is itt készült jégre lépni. Kiderült a Pecalistáról már virtuálisan ismertük egymást, így együtt folytattuk a napot.

Kiszállni, beöltözni sem volt egyszerű: a szél a havat néhol méteres magasságúra rakta, ahol éppen nem, ott is legalább csizmaszárig ért.  Szánkóra pakolni értelmetlenség volt, felmálháztuk magunkat és elindultunk. Felváltva törtük az utat, fél óra alatt alig tettünk meg párszáz métert, de csatakosra izzadtuk magunkat. Többszöri pihenés után, egyértelművé vált, hogy a tározóra bejutni több napunkba telne, így a Kis-Tisza elején letáboroztunk.

  

  

A nap jól telt, a csukára reménytelen Kis-Tiszán sok leket vágtunk, a lekek között utakat ástunk a hóban, jót kajáltunk, sokat dumáltunk... aztán délután visszaküzdöttük magunkat az autókhoz és hazaindultunk.

 

Holtfáradtan, elcsigázva, hal nélkül értünk haza. De megérte, jó volt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a képeket Robi készítette