2008.ápr.1.

  

maradt még egy szabadnapom tavalyról, keddre még jó időt jósoltak, a csukatilalom 31-én lejárt, a csónakot vízretették a kikötőben, tehát egyértelmű, hogy április elsejére esett a szezonkezdés. A poroszlói csónakkikötőben ringatózva várt a csónak, bepakoltam és irány a Tiszató.

Törpeharcsázni nem nagy kedvem volt,és mivel a téli vizszinthez képest kb 20-30 centit emeltek, így hát a szokott pergető pályákon kezdtem. Eredmény semmi és a a szél is felerősödött délelőttre, a víz is elég zavaros volt, elhatároztam megnézem Óhalászit.

 Bent csendes idő, tisztább víz, kellemes napsütés, jó kis peca. Inkább a szélvizet próbáltam, volt jópár odaütés, 3 retur, meg 2 soványkát - leivottat elhoztam. A szél nem csitult, így már 3 körül visszaindultam. Az erős szembeszélben nem volt egyszerű a visszaút a sekély vízben, de így is sikeresnek ítéltem a szezonkezdést. Már a kocsiban ülve kezdett piszkálni a kisördög: április elseje van.... Asszonyt már egy ideje próbálom győzködni, hogy az otthoni kistóhoz kellene nekünk valami szárnyas állat is - pl. kacsa, így rögtön ment a telefon:

 

-Képzeld, nagyon jó napom volt, fogtam halat, de ami szenzációs: egy vadkacsát is...

Ő nem túlzottan örült, és próbálkozott:

-jó, jó de mit fogunk csinálni egy vadkacsával?

-dehát mit, mit, megszelidítjük !

Erre is volt valami válasza, de nem akartam szítani a feszültséget, mondtam keressen gyorsan valami kartondobozt, én majd szedek útközben szalmát meg fűvet és gyorsan letettem.

 Hangosan kuncogtam, de még Füzesabonynál sem jártam, így hát hívtam  öcsémet, ecseteltem a kellemes napot és mondtam:

- és képzeld fogtam egy kis hattyút, nagyon kis édes, de tudod most  hozzánk nem lehet, ezért gondoltam nálatok a 2 gyerek biztos örülne neki, már nejeddel meg is beszéltem...

-Nem kell a hattyú ..... de ne csináld, mondom én, A gyerekek is akarják, ne légy már ilyen, rögtön visszem hozzátok, estére már nálatok a madár.... no innentől már kimért lett a hangja, elmondta, hogy nem kell, de én csak nem adtam fel, mondtam beszélje meg asszonnyal, de én viszem a madarat és letettük.

 Vigyorogtam, hú de szép ez a mai nap.

 Az autópályán is lassan múlik az idő, így előkerestem öcsém bojlis haverjának T.-nek a telefonszámát - aki privátban ugrómókus (ja és mindketten útálják a hattyút).

 Először a beetető szöveg a horgászatról, aztán rátértem a lényegre: vinnék az öcsémnek egy hattyút, de neki nem tetszik, bezzeg a gyerekek stb, stb, - hívd már fel öcsémet és beszéld rá, hogy kell nekik az a kishattyú...

 

Kb. 10 perc mulva hív T.: baj van, öcsémnek nem tetszik a hattyú ötlet, elküldte őt is melgebbre és kikapcsolta a mobilját mert kezdődött az edzése. Én próbálom megőrizni komolyságom, T. pedig rendes fiú, segíteni próbál, azt mondja gondolkodott, és az a baj a hattyúval, hogy az védett madár, ezért sem mutatna jól öcsémék frissen telepített kertjében... (én még mindíg nem röhögök) ... és, hogy ő ismeri a Keszthelyi madártani intézet igazgatóját, ha akarom rögtön felhívja, és esetleg oda tudnánk elhelyezni... no, a madártani inrézetnél elkezdtem csuklani, és ekkor már a fiúnak is leesett....

 

Hogy ezután ő még öcsémen mennyit csavart nem sikerült megtudnom, de este mikor felhívtam öcsémet már együtt söröztek.

 

Otthon vigyorogva szálltam ki az autóból, de a kartondoboz már összehajtogatva, ugyanis gyermek elmesélte anyjának az aznapi sulibeli tréfákat, így már kerek lett a történet, bár a fiam benézett a csomagtartóba: hátha mégis...

 

Bánatos mosolyából kiderült: ő azért csak-csak várta a vadkacsát....