Dunai peca

Egy kedves ismerősöm szólt a múltkor, hogy megindult a Dunán a süllő az általa horgászott vizeken, kérdezte, nincs-e kedvem vele tartani valamelyik este. Természetesen volt kedvem, egyeztettünk, és megbeszéltük: a hétfő mindkettőnknek jó lesz.
Vasárnap megjött a hidegfront, hétfőn hiába sütött a nap, a pulcsi is kevés volt. Estére aztán megállt a szél, szép de hideg estének néztünk elébe.
Hétkor találkoztunk a megbeszélt helyen, csak egy botot vittem, meg pár csalit. Útközben jól eldumáltunk a régi szép időkről, meg a sülőfogás rejtelmeiről. Az autóból kiszállva konstatáltam, hogy  sajnos nem öltöztem túl magam, pénteken még sokkal jobb idő volt. Jah, a hidegfront, - reméljük a süllők étvágyának jót tesz - ezzel indultunk el az első helyszínre.


Csendben közelítettük meg az általam nem ismert kövezést, vendéglátóm előreengedett, az ő útmutatása lapján dobtam meg a vizet, és talán a második-harmadik dobásra megjött az első hal.
-Sajnos ez nem lesz egy óriás - nyugtattam meg társamat, és tényleg, egy méretközeli kis süllőt engedhettünk útjára pár pillanat múlva. Kapás nélkül már nem megyünk haza, gondoltam bizakodóan. Beállást változtattunk, most már ketten egymás mellett szűrtük a vizet. A sodrósabb részre dobtam, ott húztam lassan a csalit amikor egy rendes odaütős kapásom volt. Bevágtam, ült, a mélyből fel is jött a hal, aztán csapott egyet és meglépett, csak a fehérséget láttam megvillanni,  olyan jó kettes, hármasra tippeltem.
Közben társam is dobált rendületlenül, egy csalikiemelésnél volt egy durranós kapása, de a hal sajnos elvétette a műhalat.
Egy jó fél óra után átmentünk egy másik ígéretes helyre. Itt a sodrásban két komoly kődomb húzódott meg, előttük kellett elhúzni a csalit, ott reméltük a ragadozókat. Itt sem dobtunk sokat, megint nekem jött a kapás. Odaütött, bevágtam, kicsit fröcskölt a lábamnál, aztán kivettem. Ez már kicsit jobb süllő volt, olyan kiló körüli tepsiméret. Ez a hely csak ezt a halat adta.
A következő megállóban én csak kapásig jutottam, ellenben kedves kísérőm akasztott és mesterien kivett egy szintén tepsiméretű kékfarkút. Egy-egy halunk volt, az este eszméletlenül szép, csendes, szélmentes, szikrázó csillagos, ellenben az idő elszaladt. Még egy utolsó helyre benéztünk, horgászbarátom szerint ez a tuti, ott laknak a nagyok.
A hely maga kövekkel igen megszórt, tulajdonképpen egy elsüllyedt régi kőhányás, egyik felén komoly medertöréssel, mint azt később megtapasztaltam horogmarasztalóként is jól funkcionál. Először fahallal próbálkoztam, de társam rábeszélésére én is gumira váltottam. Nem éreztem a helyben a halat, ímmel-ámmal dobáltam, míg egyszer csak kollégámnál kemény kapás, ő rendesen bevág és hajlik a bot. Kemény fárasztás következett, igaz nem tartott sokáig, tulajdonképpen a halnak nem sok esélye volt, ilyen profi horgásszal szemben. Feljött a vízre és megmutatta magát, cimborám meg kiemelte.  Gyönyörű süllőt tartott a kezében, ezüstfehéren csillogott a kékfarkú a  fejlámpa fényében. 

aDSC05043.jpg

Torokra vette a csalit.


Csak nagyon picit irigykedve gratuláltam, aztán boldogan fotóztam. Kiörömködtük magunkat, aztán dobtunk még párat. Végszóra még az egyik csalikiemelésnél csattanósan rabolt a csalimra egy vélhetően jobb hal, de sajnos elvétette, nem akadt meg.
Igen kellemes este volt, és gyönyörű peca, és annak ellenére, hogy  nem én fogtam a szép halat így is igen jól éreztem magam. Éjfél után egy óra körül mikor a bejárati kapu elé értem és rájöttem, hogy nincs nálam a kulcsom kicsit még elmerengtem az élet szépségein.