Gipsz

 

Múltak az évek, megváltozott körülöttem a világ, eljöttem a hazai vizek világából, új környezet, új munkahely, családalapítás, lakáscsere, stb. Pár évig csak néztem a Dunát, de egyszer a számítógép előtt ülve a neten a ”csuka” keresőszóra bejött egy Pecalista nevű oldal. Egy nyilt levelezőlista ahova bárki beléphetett, olvasgathatott hozzászólhatott. Először csak csendben olvasgattam a többiek írásait, de aztán jött egy bemutatkozási hullám és én is elfogadott listataggá váltam.
 
 
Tulajdonképpen a Pecalistának köszönhetem, hogy a Tisza-tóra is kiterjesztettem vadászterületemet. Abban az időben szép halakat fogtak a Tisza-tavon, jöttek a hírek a szebbnél szebb csukákról, nekem több se kellett röptében megszerveztünk egy tiszatavi túrát. A szépséghibája az volt a dolognak, hogy előtte két héttel törtem el a bal kezem csuklóját, de ha kicsit lehúztam a kabát ujját akkor a gipszet tizméterről észre sem lehetett venni.
 
 Az eset, mármint a baleset úgy esett, hogy egy péntek éjszaka az illemhely irányába próbáltam tapogatózni a sötétben, de valamilyen oknál fogva (az okok között a finom vörösbor is szerpelhetett) a lépcső felé vettem az irányt. A lépcső pedig olyan, hogy lefele mélyül. Az első bukfenc után még vigyorogtam magamon, hogy ”hogy lehet valaki ilyen hülye”, de a lépcsőfordulóban valahogy a kezem alámszorult, a vigyor lefagyott.
 
A balesetiben hajnali háromkor is vidám az élet, ilyenkor főleg vágott és szúrt sebesülteket hoznak, és az a jó bennük, hogy ők sem akarnak beszélgetésbe elegyedni. Röntgen után (a hölgy majdnem rögtön a helyszinen helyre tette a dolgokat, nem akarta elhinni, hogy ilyen ferdén áll a kezem, szerinte így nem lehet jó felvételet készíteni, és akkor is fordítsam úgy ahogy ő mondja, mi az, hogy nemmmbírom...)
 
Az ügyeletes doki miután összevarta a fél fejét a kezében hozó enyhén illuminált urat, megnyugtatott: igaz, hogy szilánkos a törés, de egyenlőre csak gipszeljük, és az se biztos, hogy műteni kell. A gipszelőbe már teljes lelki nyugalommal mentem, pedig a ”gipszes bácsi” eléggé morcosnak tűnt.
 
Nem tudom milyen a spanyol csizma, de az a páncélos lovagok kesztyűjéhez hasonló, az ujjakra rászoruló valamit én spanyol kesztyűnek neveztem el. Felfeküdtem az ágyra, a karom lent volt rögzitva az ágyhoz talán, az ujjaim a kesztyűben, a kesztyű fent rögzitve egy állványhoz. Egy szerkezettel a kesztyűt lehetett felfelé spannolni (ezzel a kezemet kifesziteni) amit a Gipszes bácsi kaján vigyorral meg is tett.
 
A szemem majd ki ugrott, de csak pár perc mulva jött a Doki. Rögtön szó nélkül húzott kettőt a feszítésen, mire én a lekötözött kezem ellenére szép gyertyaállást mutattam be (Csonti tornatanárom biztos megdicsért volna) és olyan hangokat hallattam, hogy bármely erotikus filmben szinkronszerepek halmazát oszthatták volna rám. Az orvos rámnézett és biztatólag   csak ennyit mondott: most kellene idehívni a kedves feleségét, állítom a következő percekben minden kérdésére töredelmesen válaszolna.