Kezdődik a csukaszezon a Tiszatavon. A vízleeresztést még nem kezdték el, még a vízinövény is jócskán fennt van, a nap is süt melegen, de az ember csak nem bír otthon megülni. Menni kell. A szezon elejei nyári vízszintnél a sekélyenbb részeket próbálom meg ilyenkor vallatni,  de többször nem is a peca a lényeg, inkább csónaktúra lesz a napból. Ilyenkor könnyedén be lehet jutni a védett részekre, gyönyörű kis csatornák, tiszta átlátszó vízű tavak bújnak meg a nád takarásában  a tározó mellett.

 Ezen a napon sem rágott a hal igazán, a délelőtti haltalanságot pár kölyökbalin enyhítette, dél körül a szél is megerősödött, elhatároztam védettebb részt keresek.

Az belső tónál szinte az első dobásra a kanálra rontott egy másfeles csuka, kézzel vettem ki szokás szerint  (a merítő természetesen elcsomagolva a botzsákban). Aztán sokáig semmi, így kellemes napozással töltöttem a délutánt. Aztán csalicsere, volt egy ráfordulás, és egy hínárfolt mellett megfogtam a második egyencsukát.  Gondoltam szezon elején ennél nem is kell szebb nap, lassan mehetünk hazafelé.

Kiérve a tározóra hagytam magam sodortatni a hátszéllel és megint kézbe vettem a pergetőbotot. Már lemenőben volt a nap ezért egy fényesebb kanalat tettem fel.  Egy töklevél-csomó mellett ejtettem le a kanalat, lassan megindítottam amikor egy komoly ütés volt a csalra. Bevágtam hirtelen, akadt, de abban a pillanatban már meg is könnyebbült, vagyis, nem, hoppá, hiszen elindult felém... gyorsan csévéltem fel a zsinórt és már meg is volt a kontakt. És már érződött is, hogy nem kispályás az ellenfél. No, ilyenkor kellene egy pillanat alatt kinyitni a merítőt. 

A csuka nem volt kicsi, meg-meg nyekkent a fék, egyik kezemben a bot, félig a hónam alá szorítva, másikkal cibáltam ki a merítőt. Merítő kivéve, "csak" kinyitni kellett még... rálépve próbáltam helyére pattintani... Közben a hal fáradt, odajött a csónak mellé,  és, jajjj, láttam a csalit a szája szélében, csak a horog egyik ága fogta a szájszélt.  Ezt tényleg meríteni kell. Merítőt bedugtam a vízbe, próbáltam a hal alá dugni, de a merítő összecsuklott.

A gyönyörű csuka komótosan pihegett, lazábbra vettem a féket,  gondolt is egyet, megiramodott, de még mindíg éreztem a kontaktust. Újból próbáltam közben a merítő összeállítását.  A botot nem mertem letenni, egyik kézzel meg lábbal, könyökkel fogtam, az orsót is néha tekertem (talán a fülemmel ?), közben a fránya merítőt feszegettem másik kézzel, meg lábbal. 

Jónak tűnt, megint próbáltam meríteni, a csuka nem így gondolta, bement a csónak alá, merítő megint összecsuklott, engem már vert a veríték. Nem lehetek ennnnyire béna -  gondoltam, de az is lehet, hogy hangosan beszélgettem magammal. Mindíg büszke voltam a csukamegmerítési tudományomra,  de ez most komoly megaláztatás volt. Visszahúztam óvatosan a halat - már amennyire óvatosan lehet bánni egy fél evezőnyi csukával, a szája szélében még mindíg tartott a horog.

Közben a csuka is elkészült az erejével, én is taktikát változtattam, letettem a merítőt és kézzel próbáltam elkapni. A tarkófogás elsőre nem sikerült, de aztán mindent egy lapra téve letettem a botot és két kézzel beemeltem a csónakba. A vizityúkok megszeppenve vették be magukat a nádasba  a hosszan elnyújtott juhuhuhuuhuuuuuuuu csatakiáltásom hallatán. Én csodálkoztam a legjobban, hogy meglett a hal.

Az eset óta egy könnyebben nyíló nagyobb pontymerítőt viszek magammal. Bár úgy érzem a csukott merítő kimondottan jó fegyver balszerencse ellen, azóta  többször megtörtént, hogy nyitott merítőszákkal pergettem át a napot. Sőt, egyszer olyan is történt, hogy a halat sem volt időm kivenni a merítőszákból, már újabb jelentkező várt merítésre...és mégegy.... és... de ez egy másik történet.

a kissebbek: 1,4 és 1,5 a nagyobb 5,75kg, 81 cm

Egyik kedves halam a csuka.  

Sokféle jelzővel szokták illetni: pöttyös, tigriscsíkos, kacsacsőrű, zsidókrokodil, krokodilpofájú, vagy alattomos, szemtelen, sanda, mohó, feneketlen bendőjű, telhetetlen. Emellett a horgászirodalomból tudjuk: a csuka veszedelmes és falánk rabló, útonálló haramia, a vizek tigrise, krokodilpofájú szörnyeteg, a vizek útonállója.

Más források szerint Európában a sokáig legnagyobbnak tartott csukát a XVIII. század közepén J. Murray fogta a skóciai Loch Ken tóban. A hatalmas hal 32,7 kilót nyomott, és fejének néhány darabja egészen 1952-ig megvolt. Jan Eggers európai rekordlistáját egy 30,5 kilós csuka vezeti, amelyet 1983-ban A. Wilhelm fogott egy németországi kavicsbányában. A Magyarországon fogott legnagyobbnak számító 20,47 kg-os ( 118 cm hosszú) halat a Gyékényesi kavicsbányató adta 1994. február 4-én - a szerencsés Hársfalvi Gábor volt.

Régen nyáron egy Dunaágon sokat csukáztam. Az ágat a Dunától felülről egy kőgát zárta el - a Duna magas vízállásánál felülről is kapott vizet, de nyári vízállásnál csak aluról lehetett csónakkal bejutni. A legjobb csukás rész a kőgát környéke volt, a tavaszi áradásokkor átbukó víz mély árkot vájt ott. A csukák váltogatták a helyüket, hol a mélyebb részeken voltak, hol pedig a sekélyebb zátonyszerű részen, de ha megtaláltam őket szinte egymást érték a kapások.  Akkoriban még főleg az élőhalas, úszós csukázást kedveltem, nincs is szebb annál mikor az úszó szinte cuppanva elmerül. Meleg nyári nap délelőttje volt akkor is, nem igazán evett a hal. Új helyre álltam a csónakkal, bedobtam a csalihalas szerelékeket amikor, zsupsz eltűnt az úszó. Készülődtem a bevágáshoz, amikor a másik úszó ha lehet még erőteljesebb cuppantással merült a víz alá. Hoppá, fennforgás van, gondoltam, és mivel a kapás vehemenségéből a második  halat ítéltem komolyabbnak, úgy döntöttem gyorsan dűlőre viszem a dolgot az első bottal, vagyis hosszas nyeletés helyett komolyat bevágtam,  éreztem akadt a horog, olyan szük kettesnek tűnt, és mivel közben a másik bot vízalatti úszóját lestem, az első csukát rövid úton a csónakba emeltem. Az első botot letéve így már teljes figyelmemet a másodikra fordíthattam, az úszó mozgásából látszott még beforgat, aztán elindult az úszó, bevágtam, megvolt, kicsit fröcskölt, de merítettem, be a csónakba. Elégedetten fordultam a csónak közepe felé, a csukák közben ugrándoztak, és elhűlve láttam, hogy a két fogott csuka helyett három fekszik a ladik alján. Jesszusom, ez hogy lehet ?!  Jobban megnéztem a csukákat és rájöttem a rejtélyre: az első csuka szájából esett ki a kicsi kb. félkilós csuka. A farok része már kicsit emésztett volt, nem volt egy guszta látvány.

Ezek saját fotók Tisza-tavon fogott csukákról:

nagycsuka kiscsukákkal

nagy csukapofa kis csukafarokkal

Egy természettudós - K. Gesner - 1563-bar a „Historia Animalum" című munkájában, ma már hihetetlennek tűnő adatot közöl. Eszerint egy németországi halastóban 5,7 méter hosszü, 140 kg-os csukát fogtak. A bőrében talált jelzés szerint ez a csuka 267 éves lehetett! A lengyelországi Mazuri-tavakból kikerült óriási csuka adatai már hitelesnek tűnnek: ez 180 cm hosszú, és 40 kg tömegű volt, feje 30 cm széles, fogai a cápáéval vetekedtek, 30 éves lehetett.

Barátainkat kísértük ki a kapun és az utcán vettük észre a kis nyávogó gombolyagot. Gyermek felkapta, magához ölelte - így lett a mi macskánk Cila.

A halakhoz való viszonya érdekes: a hazahozott halon valahogy érzi, hogy az nem az ő zsákmánya, azt nem bántja. Kint lehet hagyni a halakat a fűvön, egyáltalán nem piszkálja őket, a tisztitáskor neki szánt nyesedékeket azonban örömmel elfogadja, de nem lopkod, nem szemtelenkedik ami egy macskára nézve nagy szó. 

Azonban a kerti tóban élő halakat már szabad prédának tekinti, előszeretettel vadászik rájuk. Vettem már el tőle fickándozó törpeharcsát, ugrándozó csukát és félig elfogyasztott félkilós aranyhalat. A madarakat is imádja. A rigókat szó szerint. Szomszédban fellelt egerekből is  készített már szép terítéket. kajában amúgy válogatós.

Fiatalok voltunk és szertelenek, és eléggé kedveltük egymást. Gondoltunk egyet és leugrottunk a Balcsira motorral pár napra. Se szállás, se sok cucc. Siófokon egy parthoz közeli utcában megálltunk és találomra becsengettünk: kettőnknek kellene szállás pár napra. Gyorsan sikerült találni. Esténként gyertyafényes vacsora, borozgatás,romantikus séták, mezetelen fürdőzés, stb., reggelente lustálkodás, hosszas stb., napközben strand, strand, strand. Egyik délután kigondoltuk, hogy változatosság gyanánt béreljünk kenut és csónakázzunk egyet. Két lapátot kértünk, de gyorsan kiderült eggyel is gyorsan haladunk, mindíg szerettem evezni. Az elején nagyon kimérten mozogtunk a kenuban, de aztán rájöttünk nem is olyan borulékony ez a jószág. B. kényelmesen kinyújtózott, levette a felsőrészt hiszen már rég elhagytuk a strandolókat, én kényelmes tempóban evezgettem. Élveztük a napsütést, a Balaton illatát, a strandolók hangoskodása megcsendesedve ért csak el hozzánk. Csendesen ringatóztunk a vízen amikor vagy húsz méterre elhúzott mellettünk egy vitorlás. Felnéztünk, B. felült, a bikini felsőjét kereste, én az evezőér nyúltam, szóval valahogy mindketten egyszerre támaszkodtunk a kenu egyik oldalára és.... és csak azt éreztem, hogy víz alatt vagyok. Az idillikus állapot olyan hirtelen tört szét mint egy kristály pezsgőspohár a márványpadlón. Feljöttünk a vízből és első meglepetésünkben mindketten egyszerre kapaszkodtunk fel a kenura - amitől az szépen megtelt vízzel. Két hegye látszott ki csak a kenunak, a cuccok pedig szépen kiúsztak belőle. Két evező táncolt a vízen, két lábrács és négy papucs. A helyzet rettenetes volt, de marhára röhejes is. Nyeltünk pár korty vizet is a nagy vihorászás közben, aztán összesezdtük a cuccot és célba vettük a partot. B. lett a papucsfelelős én toltam a kenut. Az első fél óra rettentő jó hangulatban telt, a kenu alig haladt, a papucsok állandóan szétúsztak, mi prüszköltünk fröcsöltünk nagyokat. Aztán beláttuk, hogy ezt komolyabban kell venni, de így sem haladtunk jobban, meg amúgy is, a víz baromi kellmes volt, a nap vigyorgott a kék égen, a strandolók már látható távolságban... De csak nagyon lassan közeledett a part, a kenun megpihenni nem igazán lehetett, kezdtünk elfáradni. A víz még mindíg mély volt a part még mindíg távol. Toltam el magamtól a kenut de olyan érzésem volt mintha én távolodtam volna tőle. Már nem élveztük olyan nagyon. Azért csak haladhattunk, már látszódtak a mélyvizet jelző bólyák, de a tempónkból következtetve még minimum 40-50 perc. És akkor láss csodát feltűnt egy motoros rendőrcsónak. Mintha felénk közeledett volna. Igen. Igen, vagyis nem. Jööt, jött, felénk, mi elkezdtünk integetni, aztán olyan kb 40 méterre lehettek amikor kedélyesen ők is visszaintegettek aztán nagy gázzal elhúztak a másik part irányába. Szerintem kedélyesen, jókedvűen integettek. Mi már nem. A legrosszabb amikor felcsillantják a remény lehetőségét és slussz, elvágják. Már arra is gondoltam otthagyjuk a francba azt a dög vizzel teli tákolmányt, ehhh aztán toltuk tovább. Toltuk, löktük, húztuk. Hason úszva, háton.oldalt. és egyszercsak feneket ért a lábam... Valahogy kikecmeregtünk nyakig érő vízbe, de még itt sem lett könnyebb. Vállig érő vízben még mindíg nem lehetett kiborítani a vizet. Persze segíteni sem jött oda senki, de miért is tette volna. Aztán csak kivittük a vizibiciklis sráchoz. Nem kért felárat, látta rajtunk, hogy jobb ha nem komunkikálunk. Kifeküdtünk a partra, aztán hazafelé vettünk két pár új papucsot.

maradt még egy szabadnapom tavalyról, keddre még jó időt jósoltak, a csukatilalom 31-én lejárt, a csónakot vízretették a kikötőben, tehát egyértelmű, hogy április elsejére esett a szezonkezdés. A poroszlói csónakkikötőben ringatózva várt a csónak, bepakoltam és irány a Tiszató.

Törpeharcsázni nem nagy kedvem volt,és mivel a téli vizszinthez képest kb 20-30 centit emeltek, így hát a szokott pergető pályákon kezdtem. Eredmény semmi és a a szél is felerősödött délelőttre, a víz is elég zavaros volt, elhatároztam megnézem Óhalászit.

 Bent csendes idő, tisztább víz, kellemes napsütés, jó kis peca. Inkább a szélvizet próbáltam, volt jópár odaütés, 3 retur, meg 2 soványkát - leivottat elhoztam. A szél nem csitult, így már 3 körül visszaindultam. Az erős szembeszélben nem volt egyszerű a visszaút a sekély vízben, de így is sikeresnek ítéltem a szezonkezdést. Már a kocsiban ülve kezdett piszkálni a kisördög: április elseje van.... Asszonyt már egy ideje próbálom győzködni, hogy az otthoni kistóhoz kellene nekünk valami szárnyas állat is - pl. kacsa, így rögtön ment a telefon:

-Képzeld, nagyon jó napom volt, fogtam halat, de ami szenzációs: egy vadkacsát is...

Ő nem túlzottan örült, és próbálkozott:

-jó, jó de mit fogunk csinálni egy vadkacsával?

-dehát mit, mit, megszelidítjük !

Erre is volt valami válasza, de nem akartam szítani a feszültséget, mondtam keressen gyorsan valami kartondobozt, én majd szedek útközben szalmát meg fűvet és gyorsan letettem.

 Hangosan kuncogtam, de még Füzesabonynál sem jártam, így hát hívtam  öcsémet, ecseteltem a kellemes napot és mondtam:

- és képzeld fogtam egy kis hattyút, nagyon kis édes, de tudod most  hozzánk nem lehet, ezért gondoltam nálatok a 2 gyerek biztos örülne neki, már nejeddel meg is beszéltem...

-Nem kell a hattyú ..... de ne csináld, mondom én, A gyerekek is akarják, ne légy már ilyen, rögtön visszem hozzátok, estére már nálatok a madár.... no innentől már kimért lett a hangja, elmondta, hogy nem kell, de én csak nem adtam fel, mondtam beszélje meg asszonnyal, de én viszem a madarat és letettük.

 Vigyorogtam, hú de szép ez a mai nap.

 Az autópályán is lassan múlik az idő, így előkerestem öcsém bojlis haverjának T.-nek a telefonszámát - aki privátban ugrómókus (ja és mindketten útálják a hattyút).

 Először a beetető szöveg a horgászatról, aztán rátértem a lényegre: vinnék az öcsémnek egy hattyút, de neki nem tetszik, bezzeg a gyerekek stb, stb, - hívd már fel öcsémet és beszéld rá, hogy kell nekik az a kishattyú...

Kb. 10 perc mulva hív T.: baj van, öcsémnek nem tetszik a hattyú ötlet, elküldte őt is melgebbre és kikapcsolta a mobilját mert kezdődött az edzése. Én próbálom megőrizni komolyságom, T. pedig rendes fiú, segíteni próbál, azt mondja gondolkodott, és az a baj a hattyúval, hogy az védett madár, ezért sem mutatna jól öcsémék frissen telepített kertjében... (én még mindíg nem röhögök) ... és, hogy ő ismeri a Keszthelyi madártani intézet igazgatóját, ha akarom rögtön felhívja, és esetleg oda tudnánk elhelyezni... no, a madártani inrézetnél elkezdtem csuklani, és ekkor már a fiúnak is leesett....

Hogy ezután ő még öcsémen mennyit csavart nem sikerült megtudnom, de este mikor felhívtam öcsémet már együtt söröztek.

Otthon vigyorogva szálltam ki az autóból, de a kartondoboz már összehajtogatva, ugyanis gyermek elmesélte anyjának az aznapi sulibeli tréfákat, így már kerek lett a történet, bár a fiam benézett a csomagtartóba: hátha mégis...

Bánatos mosolyából kiderült: ő azért csak-csak várta a vadkacsát....

Nyár volt. Á.-al mindketten egyetemisták voltunk, élveztük a nyári szünetet. Mivel egy társaságban mozogtunk sokat fociztunk a strandon és buliztunk de még sosem horgásztunk együtt. Megbeszéltünk egy kora hajnali  Dunai horgászatot, úgy terveztük felcsónakmotorozunk egészen a zónáig és ott a régi kövezésen pontyozni fogunk. Egyikőnk sem volt híres pontyhorgász, ellentétben apáinkkal, ők mindketten elismert pontyozók voltak, mondjuk abban az időben volt még bőven ponty a Dunában. A hajnali szürkületben a megbeszélt időben találkoztunk az öböl bejáratánál, álmosan vigyorogtunk egymásra, aztán úgy döntöttünk összekötjük a két facsónakot és úgy lassan felporoszkálunk a tetthelyre. A Tomos-ok halkan duruzsoltak, mi meg beszélgettünk. Némi lélekmelegítő is elkélt, mert ugyan napközben kánikulára lehetett számítani, de a reggel párás, csípős volt a vízen. A korty pálinkát egy sörrel gondoltuk leöblíteni, Á. nyitót keresett. A reggeli hideg ellen Á. apja horgászkabátját vette magára ami tulajdonképp Á. faterjának egy levetett, horgászkabáttá minősített barna zakója volt.  Á. turkált a zsebekben de bicskát nem talált, ellenben az egyik pici zsebből kivarázsolt egy pici kis négyszögletű fekete műanyag  zacsekot amin fehér betűkkel állt: Black Jack.   Á. meglepetten tapogatta a kis szűtyőt majd ahogy megérezte benne a gumikarikát felvisított: bammeg ez az apám régi kotonja!  Térdünket csapkodva hahotáztunk, ugye tudni kell: Á. apja egy köztiszteletben álló mérnök úriember, becsületes családapa.... és, hogy ő is volt fiatal..... ááá, ez nekünk akkor nagyon vicces volt.

Lassan felértünk a régi kövesbe, kerestünk egy visszaforgót, kihúztuk a csónakok orrát a partra, szórtunk be pár marék kukoricát és bevetettük a botokat. Semmi extra, fater tengeri-nád botjai, racsnis orsó, 35-ös zsinór, csúszó ólom, két szem kukorica.  Darabig üldögéltünk a csónakban, aztán ahogy melegedett az idő otthagytuk a botokat, kimentünk a partra és ott dumálgattunk. Már kezdtük elkönyvelni, hogy akció nélküli lesz a mai nap, amikor a legalsó botom komoly bólogatásba kezdett, a racsni pedig megszólalt, hogy : khhhhr-khhhhhrrrrrrrrr. Aki próbált már kövezésen futni az gondolhatja milyen gyorsan értem a csónakhoz, de ahogy megemeltem a botot bizony rúgott a hal. Rúgott, húzott, de én nem engedtem neki, mivel féltem, hogy beleúszik a felső bot zsinórjába, ezért ráfogtam a fékre.... nem kellett volna. Pakkk és ennyi volt. Letörten üldögéltünk még, aztán összepakoltunk. Lefele már a Duna közepén csorogtunk megint összeállva, sörünk ugyan már elfogyott,  de a Black Jack ott lapult Á. zsebében. A történet aztán bekerült a többi bulikon elmesélendő történet közé, és mindenki tudta, hogy a 'hogyan harapta le egyszer egy ötödikes a sapkádról a bombét' történet után a Black Jack következik. 

Nevzzük E.-nek. Tulajdonképpen a barátnőjének köszönhető, hogy megismerkedtünk, egy hideg későőszi  hosszúra nyúló éjszaka elején mutatott be egymásnak bennünket. Én azon az őszön szereltem le, októbertől kezdődött az egyetem, próbáltam addig is kihasználni a szabadságot.  Az első percekben hármasban próbáltuk tulkiabálni a zajt, aztán M. elrohant, talán a táncterembe, és mi E.vel kettesben okoskodtunk tovább. Művészettörténetet is tanult, felvilágosult gondolatai voltak, emellett gyönyörű válligérő haja és csodaszép kék szemek. Igen, a külső is formás volt. Nagyon.               

Nem egy városban tanultunk, így az elején csak hétvégeken találkozhattunk amikor mindketten hazamentünk. Aztán mindjobban összebonyolódtunk, először én aludtam nála az albérletben egy hétvégén, majd ő volt nálam. Mire eljött a nyár a szülők is tudomásul vették, hogy minden szabadidőnket együtt töltjük. A nyár és a dunai víkendház mindíg nálam lévő kulcsa nagy szabadságot adott nekünk, de a szüleim is nagyon diszkréten vették tudomásul, hogy éjszakánként a szobám ajtaja és a kapu többször nyílik-csukódik. 

Aztán a következő tanulóévet hogy-hogynem már egy városban kezdtük, ő gólyaként én másodévesként. Nem bonyolítottuk a helyzetet: 'zimmerek' lettünk. A vizsgákkal nem volt gond, hétvégeken hazajártunk, így a szülők sem akadékoskodtak, még látogatóban sem voltak a két év alatt. Jól éltünk, persze akkori egyetemista szemmel nézve, hétközben a város adta kulturális lehetőségeiket használtuk ki, hétvégén és nyáron pedig a Duna és a természet adta szabadságot. 

Sok érdekes történet megesett velünk. Akkortájt a horgászás mellett az erdőjárást tekintettem még fontos tevékenységemnek, ha hazakerültem a városból igyekeztem mielőbb kijutni a szbadba. Tél volt. Esett vagy 20 centi hó az előző héten, de nem volt igazán hideg, korizni nem lehetett. A szombatunk szabad volt így rábeszéltem E.-t egy sétára. Az ártéri erdő amiben terveztük a barangolást nem esett túl messze a civilizációtól, vagyis a víkendházaktól, de mivel  a Duna és a holtág fogta közre eléggé háborítatlan is volt. A téli erdő (is) gyönyörű, élvezettel sétáltunk a taposatlan hóban. Jó kedvünk volt, talán madarak is csiripeltek a lényeg, hogy egymásnak estünk. Persze ez a téli erdőben nem túl egyszerű, de lehet pont ez inspirált bennünket. Sebtiben lekerültek az éppen felesleges ruhaneműk és vadul khm 'beszélgettünk'.  Aztán ágroppanás a távolból, majd csoszogás nem is olyan távolból, részünkről ruhakapkodás nagy sietséggel (huh, ez a tied?, jaj, ez havas lett, óó a bakancsom, a kabátod vedd már fel...) és már köszönt is nagy hanggal Jani bá' a főerdész, apám volt iskolatársa.  Segédje az öreg Varga is odaért a nyomában, mi próbáltuk ziláltságunkat vidámsággal leplezni. Azonban Jani bá' egyáltalán nem volt jó kedvében, mivelhogy kiderült mi éppen az előző fél órában jártunk össze az ő általunk kiszemelt vadászterületet. Talán szencségelt is.  Sűrű elnézéskérések közepette hagytuk el a helyszínt. Azóta is imádom az erdőt.

 A nyarak természetesen a pihenésről szóltak, délelőtt pihi, délután strandolás, este buli. Horgászásra persze azért jutott idő, hajnali süllőzések az élő Dunán, csukázás, keszegezés napközben az öblökben. A Duna is a strandolókat segítette: az augusztusi hőségben szinte összement, folyása lelassult, előbukkantak az óriási homokzátonyok. Ezeket a zátonyokat csak az ártéri erdőn keresztül vagy vízről csónakmotorral lehetett megközelíteni.

Egy forrónak ígérkező augusztusi napra egész napos kirándulást (bográcsolást, strandolást) terveztünk E.-vel. Vittünk egy kissebb csirkét, fűszereket, hagymát, bográcsot, stb.  Becuccoltunk a csónakba és irány felfelé a Dunán. A nap erősen égetett, de a folytonosan lengedező szelecske ezt elviselhetőbé tette, a víz illata pedig... Nem a nagy homokzátonyra mentünk, hanem a jobb parton kerestünk egy kisebb homokpadot, felülről bedőlt fák fogták picit vissza a sodrást, alul pedig homokos sekélyebb rész, megtűzdelve szinte forró vízű homokgödrökkel. Az ideiglenes tábornak kiszemelt részre a szakadt part felől fák ágai nyúltak be, még árnyékos részünk is volt. Közel s távolban rajtunk kívül senki, csak néha zümmögött el előttünk pár tolató hajó. Kicuccoltunk, megmártóztunk, heverésztünk a vizes homokban. Tüzet raktunk, feltettük a csirkét főni. Az ilyen szabadban, puritán módon elkészült kaják valahogy mindíg fenomenálisan sikerülnek. Kajálás után az árnyékban pihegtünk összebújva, talán szundítottunk is egyet 'utánna' , szóval paradicsomi állapotok voltak. Aztán az árnyékok kezdtek kicsinykét megnyúlni, már a hőség sem nyomta annyira az ember fejét és olyan szendergős félálomban mintha rablást hallottam volna a bedőlt fa irányából. Nem pattantam fel, de azért megnéztem a tetthelyet. A csónakban most is bentvolt egy összcsukható bot, rajta egy 3-as Mepps körforgóval, minimalista szerelék, de nem horgászni indultunk. Két bedőlt fa között, a felső csúcsánál - volt vagy 5 méterre a parttól, ott  ahol összevágott a folyás és a lassított víz, na ott megint szétugrottak a snecik. Csónakkal esélytelen volt a fák csúcsánál megállni, maradt a partról próbálkozás. Közben megint egy sneci-spriccelés, és hozzá egy fröcskölős durranás. A két benyúló fa között jó ha volt egy méternyi ágmentes rész, itt járőrözött a rabló, amit balinnak gondoltam, hisz fényes nappal volt még. Azt láttam, hogy ha nem dobok maximálisan pontosan, és nem a szabad részen húzom a körforgót akkor ismételni már nem lesz lehetőségem. Első dobás rövid lett, de ami a lényeg nem fogott ágat. E. is már mögöttem szurkol. A következő dobás már bátrabb,  megsuhintom, repül a kis Mepps, a sodrásba esik, pont a legjobb helyre. Megemelem, tekerek, beér a lasúbb vízbe és paff odanyom neki egy rendeset a hal. Hűha, most hogy jön ki ezen a kis ágmentes csatornán, eddig ezen nem is gondolkodtam. Eszelésre nincs sok idő, még beljebb lépek a vízbe, közben keményen húzom magamfelé... és a hal már ott táncol előttem. Mit táncol, fröcsköl az rendesen, egy gyönyörű süllő... süllő, mondom: süllő! Az öröm nagy, a hal nem óriási, de biztos megvan szűk kettes. Még úszkálunk egyet, bohóckodunk a vízben, a nap már nem éget de még kellmesen meleg van. Azért csak összekapjuk magunkat, homokkal elmossuk a tányérokat, bográcsot,  tüzet eloltjuk és csorgunk lefelé a folyón. Jó volt.

 Ez is egy régi történet ...

A történet úgy kezdődött, hogy mióta Tomit forgalommentes helyeken - folyóparton - az ölembe ültetve tanítgatom autótvezetni, még horgászni is hajlandó eljönni velem egy kis vezetés reményében. A vízállás tavaszian magas, ezért csak egy igazán jó (már tavaly is bizonyított) helyet ismerek, azt vettük célba. A víz csendes,semmi mozgás. A jólbevált "kisokossal" ssr-el kezdtem a vallatást, de semmi eredmény. Nem tetszett a mozgása váltottam egy tigris színű saját kompozicióju ssr-re. Már majdnem teljesen beesteledett, Tomi egyhangúan ücsörgött egy nagy kövön, amikor is a bevontatás végén egy pici fröcsköléssel odanyúlt egy ki süllőgyerek. No, van itt élet. A következő bevontatásnál, kb féluton egy kemény odanyúlás, picit bevágok, megvan..... egy picit áll egy helyben, aztán megindul lefele, a bot karikában, mondom is Tominak: ez egy szép hal lesz. Mindeközben a hal úgy dönt: bekeményít ,megnyikkan a fék is, a bot gyönyörűen hajlik, kezd nekem is tetszeni a dolog - hal lesz ez a javából. Megállítom, jön elém, pár méterre előttem egy nagy burvány,letör megint, aztán gondol egyet, elindul folyásnak szembe fölfelé,de ott meg pár fa vízbe hajolva, alul meg talán a csököshágli - oda talán nem kellen engedni.... próbálom megtartani, de nem áll meg, sőt a fék is lassan kerreg.... picit ráfogok a dobra, félek elakad a felszíni ágakban a zsinór, és a fene tudja mi van alul..... a bot karika, pumpálom.... huhhh, sikerült megfordítani.... sőt feljön a víztetőre, locsog egy kicsit, még a fejét is látom egy pillanatra... szép süsü, konstatálom, suttogva kérdem Tomit: láttad? - erre ő: mivan? csuka? áááá, dehogy, mormogom, rosszul hallsz mint apád, közben a hal nemhogy megadná magát, hanem erőre kap, megindul a folyással lefelé, nemadja fel, sőt megint nyikkan a fék, bólogat a bot, csodálkozom is rendesen, nemszokott ilyet csinálni egy süllő....és még ezt végiggondolom, talán az utolsó kirohanásban puff, megkönnyebbül a cucc....... bazzzzz....kiiii..., csak gondolom, vagy mondom is, de nem kiabálok az biztos, jár az agyam, hol szurtam el... vagy tényleg csuka volt, elharapta... tekerem ki, rajta a kis rapala.... ah, dehogy csuka, ez nagy süllő volt te majom, hiszen láttam is a fejét.... ahhhh,Tomi elment, láttad? nagy volt Tomi..... aha, mondja ő egykedvűen,szépen hajlott a bot, íííííígy, és mutatja.... Nemszakadok mély letargiába, csak csendesen kesergek magamban.... nemtehettem róla, nemtehettem róla, igazán, igazán..... tényleg úgy érzem mindent jól csináltam, kiakadt a horog: van ilyen. Tomi még otthon elmutatja: íííííígy hajlott a bot, de ez engem olyan nagyon nem vigasztal.... gondolkodom, vajon mekkora lehetett, talán életem eddigi legnagyobb süllője? vagy csak olyan 3-as, 4-es?

folyt. köv.

aztán úgy folytatódott, hogy megint kimentünk, nagy reményekkel. Még világosban az első dobásra puff, egy süllőgyerek, szinte egyből kiemeltem a partra, Tominak be kellett húzni a fejét. Aztán sokáig semmi, és megint félúton egy jó durr..... de nem akadt. Kb 10 perc mulva már kint a csendesebb vízben puff, megvan, föcsköl, nem túl nagy, közelebb lépek hozzá és zsinóron fogva kiveszem. Otthon a digitális mérleg 1,73-at mutat, végülis egész szép hal. Közben a kisördög csak mondogatja: ez majdnem két kilós és milyen könnyen kijött, hah vajon mekkora lehetett ami elment, talán akár 5-ös is.... eh, francba nemrágom magam tovább rajta....

aztán úgy folytatódott, hogy Tomi otthon maradt (anyai szigor), egyedül mentem ki. Gondoltam akkor picit korábban kimegyek, megpróbálom élő csalihallal tapogatva, hátha. Horgászboltban csalihal nincs, veszek csontit. A környéken sajnos egy árva küszt sem látok, sőt fogni sem tudok, csak az időt cseszem el, maradok a pergetésnél. Van időm, kipróbálok minden csalit, gyönyörűen mozognak. Azért mielőtt kezdődik a tánc új kapcsot kötök, levágok egy jó darabot a fonott végéből is. Hátha. És persze a " jólbeváltat" teszem fel, ő itt a nyerő. Rendületlenül dobálok, de semmi, már besötétedett, kezdem belátni: túl csendes ez a mai nap. Már azon gondolkodom, melyik legyen a mai utsó dobás amikor megint ott félúton jön a durr.... mélázásomból felriadva picit bevágok és érzem: jó hal. Húz rendesen, letör a mélybe de a fék nemszólal meg, kicsit letör még, nyom egykét komoly burványt aztán feljön elém, és ott fröcsköl. Rövid zsinóron van, hogy a botspiccet fölémtudjam emelni zsinórt kell adnom, de érzem ura vagyok a helyzetnek, szép halnak tünik, első gondolatom, hogy olyan jó 3-as. Húzom lassan kifelé, már szinte a parton van, mintha picit nagyobb lenne mint 3-as, próbálom jobb kézzel átfogni a tarkóját.... és megdöbbenek - nemtudom.... hűha... most én bénázok vagy mivan? a hal csak picit fröcsköl, közben félig már a parton, oldalára fordul, és megmutatja magát... jesszus, ez biztos több mint 3, de nincs idő ezen gondolkodni, leteszem a botot és megragadom két kézzel, és húzom ki, szinte ölbe kapom, úgy viszem fel . Leteszem a parton, és mostmár látom: ez egy gyönyörű nagy hal. Látom, de csak lassan jut el a tudatomig: végre itt van, megjött az igazi nagysüllő. Picinykét a kisördög azért még beleszól: vajon ez miért nem húzott a fékről, meg miért nem kellett annyit fárasztani mint a multkorit... de én már ilyenekre oda se figyelek.... vagy csak annyit mondok: mittudomén, ..... csak....

ez volt a 7,30 kg-s

meleg van, ezzel magyraztuk a tegnap esti betlit is, pedig most csalihalat
tudtunk idoben fogni, a szunyoginvazio is csak olyan mersekelt volt, aztan
egy kapas egy szal sem, a horgasz a betlire mindig tud valami jo kifogast
talalni, de sajnos mar otthon is csak mosolyognak rajtam, hogy megint
horgaszni megyek teljes felszerelessel, aztan hal meg  termeszetesen semmi,
es ami a legrettenetesebb : az en legnagyobb megrokonyedesemre egyik
delutan (nana funyiras kozben) megis  egy ronda voros hajszal kerult a
mellenyemrol az arcomba, pedig kimondottan utalom a hajszalakat, (ilyen kis
undorodos vagyok sajnos)  voros not pedig szerintem meg tavolrol sem lattam
mar hosszu  evek ota,  tehat logikus magyarazatot nemtudtam felmutatni,
ezert is esett most olyan rosszul ez a betli, valami hasonloan mint H.nak
az ebredes azon a bizonyos vasarnap reggel a Z.-i  korhaz balesetijenek
egyik agyan, de ne szaladjunk ennyire elore, ugyanis az esemenyek szombaton
indultak, megpedig azzal, hogy H.eknal disznooles volt ezen a napon ami
ugye palinkazassal indul, es mivel H. irtozik az oles koruli bonyodalmaktol
ezert o rendesen dupla adaggal inditott, de a tobbieket sem kellett
felteni, a szomszed Kontra Jani  (aki hajoacs, lakatos, pontyhorgasz,
csonakkeszito mester, de nemutolso sorban boller is...) ment be az olba a
disznot megloni a kernerrel (ez egy  olyan fegyvernek latszo targy ami  a
kapszli elsutese utan kb tiz centis ceruzavastagsagu acelt lo ki magabol -
es ha ezt a diszno koponyjahoz tartjak atatuti a koponyat es kesz, johet  a
szuras.... pfuj) - juteszemebe kolok korunkban erre mondta a Jambor
meszaros fia a Lacika: az en apukamnak olyan pisztolya van amivel meg a
medvet is agyon lehet loni..... mi csodalkoztunk, o meg hozzatette: persze
oda kell tenni a fejehez...   szoval a Jani bacsi fogta a kernert a komaja
meg a disznot,  de az allat vedekezett, oldalazott, aztan  megugrott, a
fegyver elsult, a koma nadragjanal ver buggyant, de az ugyeleten ellatak a
sebet, szerencser  csontot nemert, folytatodhatott az oles, egy reggeli
segbelovessel megusztak, de H.-t  ez az eset sem razta meg,  a disznooles
embertprobalo munka, reggeli uitan froccsozni illik, es H itt is igyekezett
megallni a helyet, sot delutan a kolbasztoltesnel is , estere mar elegge
kezdett elfaradni, de ugyan szombaton ki kell menni az "eletbe"  mit
szolnanak a haverok, rovidre fogjam (gunyos kacajt hallok)  tovabbi
froccsozes, es mikor hajnal fele az aktualis .... de ez mar egy masik
tortenet...
 

ez is egy ékezetlen írás a multból:

szoval ugy kezdodott a dolog, hogy egy megnevezhetetlen nevu folyoban orias harcsakat

lehet fogni (azt elore kell bocsatanom, hogy a tortenet es a szereplok

termeszetszeruleg szintugy kitalaltak, barmilyen hasonlosag a veletlen

muve meg satobbi) tehat jott az info: harcsara fel, ami ugye egy

horgasznak tobb mint felkeres tancra, igaz elotolulnak a multev emlekkepei,

hogy ugye mar jartunk ott egyszer, es akkor is ugyjartunk mint az egyszeru

partizan viccben a nemetek meg a partizanok: ket nap kemeny harc es a

kiserdo tobbszori elfoglalasa/elvesztese utan jott az erdesz es

elzavarta az egesz tarsasagot a picsaba, csakhogy minket egy jo nagy

felhoszakadas ketnapos esovel zavart akkor haza, ugyan lattunk vagy

ket-harom harcsakapast, de az nemsok vigasz egy tobbszaz kilometers tura

utan, holtfaradtan hazaerkezve, es utana itthon a nyar kellos kozepen

ismerosok elol fekete burnuszban bujkalni, merthogy betlizni mindenhol

lehet, foleg az rsd, na de a pon nemszokas, es a szomszedasszony is

kerdezteti, hogy akkor most viszem a harcsafileket, vagy visszapakolhat a

700 literes fagyasztojaba, de legalabb egy kostolot azt atkuldhetnek,

natehat elotolulnak a mult kepei, de verbeli horgasz ezen gyorsan

tulteszi magat, foleg, hogy az urologusok, (meg az olaszok is - ebbol

latszik milyen nagy hatalma van aigner urnak) nemtudnak megegyezni

egymassal, ebbol kifolyolag aztmondjak: szep napsuteses ido lesz,

elofordulhatnak zaporok is, na erre varrjal gombot, es mivel az ember egy

istenert se maradna ki egy eredmenyes turabol, dont, es aztmondja: igen

megyek, de halistennek annyi esze meg csak csak van, hogy vesz egy

esoruhat, nemcsak kabatot, nadragot is, mert ugye a csonakban ulni is kell,

igaz szerintem allva jo pergetni, de azert egy ejszaka megiscsak hosszu,

meg harman mar viselkedni kell a csonakban, ugymint az elso

csukahorgaszatunkon a tiszatavon, amibol az ido mulasa, mar csak a szep

emlekeket hagyta meg, ugymint a nagy halakat, es Z. viccet, a hooooo

csigaval, ami estere mar hhooooo csuka lett, csak a viccnek a poenja

nemjutott eszebe egy istenert se, becsuletere legyen mondva, egy hettel

kesobb elkuldte emilben, csakhogy ne maradjunk tudatlanok, mondom

viselkedni kell csonakban ha tobben vagyunk, plane ha meg sotet is van, es

ez meg fokozodik, ha az ember allhatatosan egy csukat utanzo orias

magnummal dobal (igaz T. es K. szerint a vizbeeseskor namadja azt az igazi

csobbano hangot mint a chevy ) amit haverjatol kaptt kolcsonbe hogy: ezt

nyugodtan elvesztheted, en ugyse hasznalom, a fognyomok rajta meg nem

csuka, hanem kutya fogtol valok, ugyanis ezzel jatszik a kutyam otthon,

naszoval ezzel a magnummal vigyazni kell, mert jo nagyot lehet dobni vele,

es azon a bizonyos esten (akkor mar a valasztasok elso forduloja utan

voltunk, mindenki elsiratta viktorunkat, egyedul P. nemvolt hajlando

nyilatkozni parthovatartozasarol, mondjuk en sem voltam tokeletesen

meggyozodve, hogy hol is allok)no, azon az esten elegge felhos eg volt ami

T. szerint idealis, persze harcsaugyileg, amit nembiztos, hogy a harcsak is

tudtak, sot, de mondjuk a vobbler pontos becsapodasi helyet nemigazan

lehetett szemmel kovetni, ami addig nemis lett volna gond mig csak a parti

homokon toccsant a mucsali, ellenben egy partvaltast kovetoen, nekem az a

kepzetem tamadt, hogy a parttol kb 30 meterre lehetunk, ebbol kifolyolag

renedesen meglegyintettem a botot, a csali repult vagy 4-5 metert es

iszonytos zumogessel becsapodott a fak koze, de hogy erdekesebb legyen,

olyan 3 meter magasan, ugyanis az elkepzelt roppalyahoz legalabb ilyen

magassag dukal, namost a csonakkikotes utan a toltesre felmaszva, vagy

tiz perces mutatvany volt mig a csalit kiszabaditottam, ekozben a ket

kollega halalra rohogte magat, mint a baleseti osztalyon a Maria-neni nevu

apolono azon a bizonyos napon amikor is szomszedeknal epitkeztek, es a

betonkeveres utan a Jozsi lehuzta gumicsizmajat, hogy kirazza belole a

kavicsot, egyik kezzel nanahogy a meg a mindig jaro betonkeveronek

tamaszkodott, es ugy razta a csizmat, talan meg fel labon ugrandozott is

hozza, na jott vissza a haverja az ures talicskaval, elremulten latta,

hogy a Jozsit razza az aram mint foxi a rongyot, eldobta a talicskat

felkapta a lapatot, es hogy nehogy szegeny Jozsit agyonusse az aram nagy

rossel olyat vagott a razkodo Jozsi tamaszkodo kezere, hogy az rogton

eldobta a csizmajat, uvolteni is elkezdett, ebbol a haver arra

kovetkeztetett, hogy nagy baja mar nemlehet, vegul is nem is lett, mintazt

Maria neni a rontgen utan megallapitotta, szerencsere a csont nemtort el

csak megrepedt, de terjunk vissza ama bizonyos folyohoz, ahol ugye mindig

esik az eso, legalabb is ha en arra jarok, mintahogy most is esett,

termeszetsen urologiai eredmenyeket folyamatosan susmusban kaptuk, P.

baratunk ket fakanal kifaragasa kozott (az upgredelt verziot mar barmelyik

kalanyos megirigyelte volna, de tenyleg) mindig tajekoztatott bennunket (o

ket telefonnal nyomult), ezert (azthiszem hetfoi napon, de nembiztos)

szoval reggel megint gyonyoru idore ebredtunk, ami gondolom a walesi

partoknal szamit gyonyorunek, de itt, vagyis ott olaszeknal qurva szar esos

szeles idonek hivnak, de a reggelizesben ez minket nem zavart, ellenben a

napi program elorelathatolag eleg unalmasnak latszott, ezert nagy

elhatarozasra jutottunk, menjunk vissza a kikotobe (ugye termeszetesen a

masik parton satoroztunk, aminek az volt az elonye, hogy ott lehetett

horgaszni, mondjuk addig meg az eso nem aztatta fel az agyagot, mert utanna

a botok megkozelitese kulonos mutatvanyt igenylet, ezer szerencse, hogy

nemvolt kapasunk ) no, reggeli utan beoltoz esoruhaba, ami kifogastalanul

teljesitett, at a folyon, ott visszaoltoz embernek latszo targgya, mondjuk

T. zoknit elfeledett hozni, de ez minket cseppet sem zavart, kesobb ot se

mert tudott venni a hiper-super-marketben, es igy lekileg megnyugodva, a

hiper-super market toalettjeben kicicomazva magunkat, nagy elhatarozasra

jutottunk: kartyazni fogunk, ami majdnem kudarcba fulladt, mert a frissen

vasarolt kartyabol egyik pakli hianyzott, de kartyaspiler korokben igen

hangzatos nevu T. baratunk olyan jatekot is tudott amit egy paklival is

hatasosan lehet jatszani, es mivel a kis kocsmaban ahova szallashelyunket

athelyeztuk eleg finom csapolt sort mertek, igaz, a jegerhez jeget kulon

kellett kerni, de igy is hangulatunk toretlenul ivelt felfele mint lampert

monika karrierje , kiveve ha kitekintettunk az ablakon, a zuhogo esore, es

belegondoltunk, hogy mi most parszaz kilometerre szabadsagunkat toltjuk,

jolerezzuk magunkat, a harcsakat meg kinemszarjale, csakhogy a gond ott

kezdodott, hogy este nyolcfele mar egy finom igazi pizzan is tul voltunk,

az eso meg mindig zuhogott, es nekunk a tulparton allt a satrunk, ahova

megint visszaoltoz esoruhaba, csonakba beszall es haborgo folyon atkel, a

taborban erintetlenul megvolt minden, csak a kifeszitett nylon szakadt

szarra, de ugyesen ezt is megoldottuk, mintahogy masnap reggel megegyszer

sikerult horgasznunk a folyon, igaz erezheto volt a rosszido kozeledese,

( a susmusok is errol szoltak) de minden jonak egyszer vege szakad (elobb

utobb en is befejezem az irast) szoval jott ezerrel, - vagy csak 42-vel ?

a csonak-tulaj es kezzel-labbal megprobalta megertetni veunk, hogy vihar

jon, vagy szel, vagy valami, de tunjunk innen, es adjuk vissza a

csonakjat, amit mi meg is tettunk, mit tagadjam akkor ott nekem nagy

oromomre, es mondjuk azota egyszer mar magamra vettem az esoruhat, de ez

csak egy egyszeru velencei pergetes volt ( persze hogy termeszetesen fogas

nelkul) de en azota se tudom megszeretni a voking in do rejn notat, es

csak meg annyit, nehogy valaki magara ismero kollega megsertodjon, mint

minap egy ismerosom aki ingyenes szallas temaju korlevelet kuldott, (az

indexen is olvastam most rola) en ugye meg hitetlen kutya, vigyorogva

kerdeztem meg tole, ogy hova mennek nyaralni, meghogy valallom a

haziallatok eteteset arra a kethetre, meg elmeseltem neki, hogy par eve

anyos pajtast megtalaltak a rider-digestesek, mindig nyert valamit a mama,

igaz elobb vasarolnia kellett, kozben igy beszerzett par gyonyoru

utleirasos konyvet, aztan gyonyoru tajakrol 3-as videokazetta csomagot

(csak mellekesen jegyzem meg: nincs magnojuk es nem is all szandekukban

venni) egyszer azzal fogadta a gyerekeket, hogy megnyerte az 5 milliot,

csak meg megrendeli azt a piros agytakarot potom par ezresert (nemtudom

hogy kerult hozzank, azzal van a padlason letakarva a szanko, hogy ne

porosodjon) de talan a legszebb az volt amikor postan elkuldtek neki a

lakas (vagy haz) kulcsat, amit ugye egyedul o nyert meg, igaz elotte meg

vasrolnia kell egy indian tolldiszt, de mi az a pici befektetes egy

lakaskulcshoz kepest, no szoval nem megsertodni, es aki eddig birta, az

most fellelegezhet mint Pistabacsi az intenziven mikor latogataskor

leszallt a Sanyi gyerek a lelegezteto gep csoverol.

volt olyan, hogy ékezet nélkül írtunk,  abból az időből maradt ez az írás is:

szoval nekiugrok,mintahogy azt tettem kb 17 eves koromban, mikor is az iker vikkendhazban

(nalunk bungalonak neveztek) negy velem egykoru zombori csaj nyaralt, es

persze mar elso ejszakara megbeszeltunk egy csonakazast, ami ugye jol

sikerult, csak a nekirugaszkodassal volt egy kis baj, mivelhogy ugye

hajoskapitanyi mivoltomban en toltam be a partrol a csonakot, es utana

gondoltam beugrani, ami koztunkszolva szepen is sikeredett, ki is

egyenesedtema csonak orraban, csak egy bibi volt, az egyensuly valahogy

eltunt, es mint a halaszsas fuggoleges felszallas elott, kezeimmel

elkezdtem szepen a levegobe kapalozni, egy pillanatig ugy tunt, sikerul

talpon maradnom, de newton ezt nem nezte jo szemmel, a fuggolegeshez

viszonyitott dolesszogem bizonyithatoan kezdett nagyobbodni, es a vege egy

eszmeletlen nagy hatas lett, ami utan csak a hatas volt meggyozobb, a

csajok dermedten hallgattak el - nemtudom megfigyeltetek-e ha kettonel

tobb nonemu jon ossze, olyat tudnak perceken belul produkalni mintha egy

tobbszaz lakosu papagajketrecbe kerult volna az ember - szoval hirtelen

csend lett, aztan a csonak eljeben ulok letoroltek magukrol a vizet, es

iszonyatos rohogesben tortek ki, en meg visszamentem atoltozni

Elmesélek egy régi, ámbár igaz történetet.
Úgy kezdődött mint minden hétköznapi orvosi eset, H. észrevette hogy fáj.
Először nemfoglalkozott vele, majd elmulik, gondolta, aztán mégse. Fiatal
kora ellenére prosztata?  (erről mindig fábrik úr története jut eszembe, és
mivel sajnos már azóta volt szerencsém urológushoz, tulképpen nem is tartom
viccesnek... sőt, de ezt hagyjuk...) Orvosi rendelő,  H. megszeppenve
várakozik. Konstatálja, hogy a nagydarab szőkehajú Ursula kinézetű
asszisztensnő a szolgálatos. Előre retteg, mivan ha a doktor aztkéri:
mutassa meg! Akkor Ursula elfordul, vagy...... jaj, belegondolni is rossz-
akár meg is láthatja. H. gyötrődik, már a megfutamodáson töri a fejét,
aztán mégis sorra kerül, a doki kedves, aztmondja, szimpla megfázás,
receptet mindjárt felír, kész ügy.  H. fellélegzik, semmi vetkőzés, semmi
szégyenkezés, Ursulát megusztuk.   Mégiscsak szép a világ.....Ursula
receptírás előtt felveszi az  adatokat:
- neve?
- H.
-lakcím?
- ...ti út negyvennyolc.
- hány centi?
- . . .
na itt megállt H.-ban az ütő....  először elsápadt,  hát mégis ilyen
rettenetes  megaláztatás lesz ez....   ... majdnem aztmondta mi a lóf....sz
közöd van hozzá, aztán dadogni kezdett, hogy... ööööö, khm, öööö,......
közben végigfutott agyán  a gondolat: ezt most mér kérdi?....
khm.......öööööö, hogy hány centi? ööööö,...... és Ursula felnézett: na?
- öööööö... ééééén,  öööööö...
igen, mondta Ursula, kire másra gondoltam, volna....  és huh, kigyultak a
lámpák: ez azt kérdi, hogy ÉN hánycenti vagyok.... és  H. annyira megörült,
hogy nemtudta megmondani......  hetven.....ööööö.... százhetven...ööö, nem,
száznyolcvan....... és  kényszeredetten vigyorgott,  az ősz halántéku
dokibácsi szigoru maradt, habár a szeme gyanusan csillogott...  Ursula
azóta már nyugdijba vonult ......

 

szoval par napot lentvoltunk a balatonnal, egy percet se horgasztam, de
elmeny az volt, elso reggel 6 korul kimentem a levegore, es tuzrakoban
kezdtem tuzet gyujtani... persze egy 5literes benzinkannaval akartam a
vizes agakat meggyujtani, mitmongyak sikerult, a tuz meggyulla, lang
felcsapa, en megijede, benzin kiomole kezemre,de akkor mar minden langola,
(mondjuk a tuzrako hely izgatott a legkevesbe), de kezemben a kanna is
langola es a kezem is konyekig...  elfogott a panik eldobtam a langolo
benzinnel teli muanyag kannat es szaladtam a szolo koze mint a sztiven
szenegal az erodben, kozben gondolom messzirol jol mutathattam amint
hadonasztam  langolo kezzel, kozben fostam rendesen, ha ez felrobban meg
repulni is megtanulok, aztan a csaphoz rohantam es elkezdtem oltani a
kannat vizzel....... a benzin sistergett, a kanna szaja langolt, a kezem
kialudt, kozben rajottem addig nemrobban amig nemkap levegot, de  a kanna
kezdett eldeformalodni, a nyaka mar egett, es ekkor jott az otlet:
letakarom egy ronggyal... es lass csodat elaludt... kozben csalad felkelt,
megdicsertek milyen ugyes vagyok, es milyen szepen fogok mutatni a strandon
azzal a vilagoskek vodorrel a kezemben amiben az egesserult kezemet
hutom...  de vonyercvashegyen a patikaban vettem valami helyileg kevert
egesre ajanlott csodakenocsot ami tenyleg jo, a vezetes is jolment
jegakkuval tomott vodorrel a kezemen, es tulkepp Zalaegerszegig csak
ketszer tevedtunk el ami  a reggeli stressz es a rosszul kitablazott
akvapart (ami Park, de egy b...szott arnyekot veto fa sincs benne)  miatt
volt, de odaertunk, a belepojegy borsos, de aki elvezi a csuszast annak
megeri, nalunk asszony nemcsuszott, gyerek csak immel-ammal, de bezzeg
en... meg keves vendeg volt sikerult  mindet kiprobalnom, de delutanra mar
hosszu sorok voltak kiveve a ket sarga csuszdanal....ertheto okokbol: egy
srac mondta leerve a  'fogadomedencebol' kijove a  baratnojenek: ha ide
megegyszer felakarnek menni  akadalyozz meg!!!!  de engem nemakadalyozott
senki, igaz minden csuszas utan megfogadtam hogy tobbet nem, aztan
felertem, minden csuzda elott feloras sor, a sarga ures .... hat uuccu
neki.szoval leharcoltam magam rendesen, a penteki esonap joljott mert
szombaton strandkezilabdaztam (befertem - igaz csak cserepadosnak a
keszthelyi csapatba,  es szetlovessel lettunk masodikak)  es a hazajovetel
a buveszetek volgyen mar enyhe visszarazodas volt a mindennapok stresszel
teli varosi zurzavarahoz.

 

 Bajai módon főzzük a halászlét. Családunkban a halászlé - halpaprikás áll az ételek között messze az első helyen. Csuka és süllőpörköltet sokat főztünk és ettünk, tésztával vagy a nagyon rövid lére főzöttet kenyérrel, de a túróstésztával való párosítástól vonakodtunk.  Aztán egyszer kipróbáltuk és nem csalódtunk. 

a bográcsozó készen áll....

 először a vékonyra szelt szalonnát zsírjára pirítjuk, majd a zsírján üvegesre gpirítjuk az összevágott hagymát, ráhintjük a piros őrölt paprikát

>

utánna az összevágott csukaszeleteket helyezzük a bográcsba, kevés vízzel felöntjük, sózzuk, fél deci bort öntünk hozzá.

 kb35-40percig forraljuk

a levet nem árt enyhén túlfűszerezni, (lehet kicsit csípős és  picit sós is )mivel a túróstészta semlegessége ezt megkívánja

száraz fehérbor illik hozzá

 eközben elkészítik a túróstésztát lehetőleg házi tésztából sok túróval, bőséges tejföllel

ez sem friss történet:

tegnap estefele hazaerve  a csaladi bevasarlasbol belepve a kertbe elhultem
... a garazs  bejaratanal majdnem raleptem valamire: visszahokoltem es
megegyszer megneztem: jesszusom, tenyleg jol latok: a vizes fuben egy
kaszako kis csuka... ledobbentem, ertetlenul neztem..... egy csuka a
kertben.... idemaszott vagy most mivan??? a  szomszedbol maszott ide???  na
ne aranyom, almodol... dehogyafrancba akarhogy is nezem ez csuka.... a kerti
tavam van innet vagy 20,30 meter...igaz, hogy esett az eso delutan, de azer
megsemar.....  o... es akkor eszembejutott 4-5 eve mikor elhataroztam
marpedig en kerti tavat epitek elkezdtem adagolni a dolgot a zasszonynak:
ude folt a kertben, egy kis elo termeszet satobbi... es gyonyoru halakat
teszunk majd  bele, egzotikus, szines, stb. es mondtam kepzeld van mar par
eve az orzsagban afrikai harcsa, ami  gyorsan no, igenytelen finom a husa
es tulkepp uszoholyagjat tudokent is tudja hasznalni,  ejszakankent
kimaszik a partra es lelegeli a fuvet a to korul, akar a funyirot el is
adhatjuk,  az afrikaiak az ejj leple alatt lenyirjak a fuvet aztan reggelre
szepen visszamasznak a toba.... asszony lenyugozve hallgatott, talan meg
kerdezett is hogy nappal mit esznek vagy ilyesmi, aztan par perc mulva
leesett neki esjol elkuldott....  aztan tegnap delutan kicsit meg  ezen
vigyorogtam, a kiscsukat megprobaltam ujraeleszteni levegoztetovel, meg par
oraig adott eletjelet aztan bedta a kulcsot. vegulis macska janosra
gyanakszom,  valahogy csak segitett a kiscsukesznak odaig elbicegni...
most azthiszem meg egy csuka van a toban, vegulis nagy rablasokat nem
produkaltak eddig sem, igaz a multkor kulonfele fahalakat probaltam  ki
(szerencser horog sem volt a halon) amikor alulrol olyan vadul rontott ra
a kiscsuka a fahalra hogy ijedtemben majdnem eljtettem a botot...