A 6-os autópályán haladva az egyhangúságot kb. Adony magasságában csillogó víztükör töri meg. Minden alkalommal mikor elhaladok a tavak mellett elhatározom, hogy egyszer közelebbről is megnézem őket. A neten körülnéztem, felhívtam a halőrt, és szombatra beterveztem egy pecát.

A terület valamikor horgászparadicsom volt, mára már eléggé elhanyagolt. Az egykori 5 tóból csak 3 maradt meg, ezeken ma is lehet horgászni. A tó déli része felé vezető úton számos nyaraló is sorakozik.

A napijegy három ezer, a legnagyobb tavon csónakból is lehet horgászni, a bérlés száz forint per óra. 

Az autópályát gyorsan letudtam, a még alvó Adonyon is pillanatok alatt átértem, és már ott is voltam a halőrháznál. A halőr nemrég kelhetett, álmosan kavargatta kávéját, aztán útbaigazított.  Imádom a hajnali ébredező világot, amíg csendesen eveztem éppen 'tanyát ütött a hajnal a tájra'.  Halmozgás volt bőven, a tó hátsó részébe igyekeztem.

A tó egyenletesen sekély, a közepén sem haladja meg az egy méter mélységet. Egy bottal úszóztam, eggyel pedig feedereztem. Mindkét boton csontival csaliztam. Az etetés után jó fél órával megjöttek a kárászok. Jó tenyeresek, a sekély vízben akasztás után szinte kiugrottak a vízből. A két boton szinte egyformán volt kapás, így megmaradtam az eredeti egy úszós, egy fenekezős felállásnál. A kárászokkal jól szórakoztam, közben beugrott három kisponty is.

   A nap sütött ezerrel, a kárászokat is untam már, úgy gondoltam megpróbálom a tó közepét, hátha ott belenyúlok egy pontycsordába.  Egy jó órát ücsörögtem, itt nem támadtak olyan hevesen a kárászok, de pontykapásom sem volt. Egy órakor visszavonulót fújtam. Csak mikor a szákot a csónakba emeltem döbbentem rá, hogy nem kevés kárászt termeltem. Hivatalosan kárászból tíz kiló az elvihető mennyiség, szerintem a körül lehettem. Ida néni (barátom anyukája) nagyon szereti a halat, becsülettel megtisztította az összeset.  

Minden pörkölt alapja. A halászlé elképzelhetetlen nélküle. Akárhogy is nézzük: a magyar konyhának egyik nélkülözhetelen alapanyaga a vöröshagyma. Egyes gasztro-bloggerek szerint amelyik recept nem úgy kezdődik, hogy: végy három fej vöröshagymát..., azzal a recepttel nem is kell foglalkozni.

Mindezek ellenére családunkban kering egy 'urbánus legenda' a hagyma nélküli halászléről.  Egyes verziók szerint illusztris vendégeket vártunk vacsorára, fater nagy gonddal készülődött a halléfőzéshez. Anyám szokása szerint a 'mester' kezére dolgozott: elmosta a bográcsot, kikészítette a fűszereket (só, paprika), fél paradicsomot, hüvelyes paprikát, kanalat.

 A vöröshagymát is felaprította, és kis edénykében a bográcsozó mellé tette. Természetesen a hagymát egy kistányérral letakarta, elővigyázatosan:  'hogy a legyek meg ne másszák'. (Édesanyám több fóbiája közül a légy-fóbia biztosan tartja második helyét). Tehát a hagyma letakarva volt - és úgy is maradt. Vendégek megjöttek, apám időzavarba került, gyorsan vizet öntött a bográcsban lévő halra és feltette a tűzre. 

Főzés közben a szokásos pálinkázgatás, kóstolgatás, - senkinek nem volt hiányérzete. A vacsora is vidáman telt, mindenkinek ízlett a hal, a vendégek is dícsérték. Szóval jól sikerült este volt, anyám másnap reggel romeltakarítás közepette fedezte fel, hogy az üresnek hitt hagymás tálkában ott lapul az előző este szépen összevágott hagyma.

-Pistiiiiiiiiiii, hát micsináltál, nem tetted bele a hagymáááát a halba?!? Jesszusom.....

Kiderült: hagyma nélkül is lehet jó halászlevet főzni. Mondjuk a tézis helyességét azóta sem teszteltük.

Emberemlékezet óta használják, sütéshez, főzéshez. A középkori mohamedánok a sátáni növénynek tartották, az ókori Egyiptomban viszont szent növényként tisztelték. Rossznyelvek szerint olyan büdös, hogy már a szagával is megöli a bacilusokat ami persze túlzás, de gyógyító hatását népgyógyászati és orostudományi adatok egyaránt igazolják.Van vörös, lila, fok, póré, metélő és medve…

 A magyarok csak pár száz éve ismerik a hagymát, hazánkba a XV. században, Beatrix királyné jóvoltából érkezett a vöröshagyma, és a történetírók szerint rögtön Mátyás király kedvence lett. A királyi csemege divattá vált, és ma már a magyar konyha elképzelhetetlen a hagyma nélkül. Használata a 17-18. század táján terjedt el, a híres makói vöröshagymát pedig a 18. századra már szinte egész Európa ismerte.

 Egy kicsit a 'mi' makói vöröshagymánkról: a népi nemesítés magas iskolájának eredményeként született meg a  makói vöröshagyma fajta. A világ hagymatermesztésének túlnyomó többségében a magot vetik(vetették) el. Makón mint száraz éghajlatú területen, szükségmegoldásként született meg a dughagymás eljárás. Ez ugyan ellenkezik a hagyma faji természetével, hiszen a növény már a második évben magot akar hozni, de a hagyományos makói vöröshagyma az itteni természeti adottságok közepette egy nyáron nem képes kellő nagyságúra növekedni, ezért a  tenyészidőt egy évvel meg kellett toldani. Egyes termőtájakon, mint  Spanyol és Olaszország legfeljebb olyan tenyészidő-hosszabbítást alkalmaztak, hogy a hagymamagot kora tavasszal melegágyakba vetették, és onnan palántázták állandó helyére. Szárazabb éghajlatú területen, így a Balkánon is a dughagymás eljárás honosodott meg. 

Minden makói hagymakertész egyben hagymanemesítő is volt. Gondosan megválogatta hagymáját; ezt sohasem bízta másra. Nemcsak az eltarthatóságot tartotta szem előtt, de azt is, hogy ne legyen kopasz; a héjazata legyen erős és több rétegű, bronzvörös színű. Nézték a hagyma alakját, a nyak jól záródását is. A makói vöröshagyma kisparaszti termékként alakult ki, de minden termelő saját ízlésének megfelelően válogatta ki.

 

A modern gyógyászatban a vöröshagymát (Allium cepa) és hatóanyagainak kivonatait többek között az érelmeszesedés megelőzésére, a szívroham rizikóinak csökkentésére használják. Kísérletek szerint nyersen fogyasztva kedvezően hat a koleszterinszintre, mert megnöveli  a HDL-nek a mennyiségét, ami eltávolítja a szövetek és az erek faláról a koleszterint. Emellett gátolja a vérlemezkék összecsapódását és a vérrögképződést.

 

 

Baktériumellenes hatását már Pasteur leírta, és ezt a mai kutatások is megerősítették.

Az ellenálló képességet is növeli, érdemes a légutak fertőzéses megbetegedésekor, de a szervezetben fellépő bármilyen gyulladás esetén is a szokásosnál több hagymát fogyasztanunk.

A falum körül gyönyörű horgászvizek vannak. A Duna kb. öt kilóméterre folyik tőlünk, de emellett több hajózható csatorna, mély holtágak és kisebb öntözőcsatornák teszik színessé a környéket. Természetesen minden szebb víz mellett víkendházak épültek.  

A hétvégén egy holtág mellé voltunk hivatalosak. Fürödtünk, horgásztunk, főztünk.

 Vízparton mi mást lehetne főzni mint halászlevet.

Sógor bevette magát a tökösbe.

A hattyúk is megjelentek az etetésen. 

A horvát tengerparton egyik kedvenc ételünk a Lignje. Lignje, vagyis tintahal, azaz szépia, vagy kalamári.

A lábasfejűek közé tartozó, meszes vázzal körülvett puha testű, menekülés közben sötét váladékot kibocsátó tengeri állat.

 A megtisztított tintahal (ami nem hal hanem polip) orsós testét karikára vágják, majd lisztben megforgatva, hirtelen sütik meg lobogó olajban. Ez a 'przsene' (sütött) módszer, a 'na zsaru' módon parázson sütik.

A szalmasárgára sült polipdarabokat legegyszerübben sültkrumplival, zöldségekkel tálalják.

Strandolás után ismét hajóra szálltunk és pontban kettőkor elindultunk Rovinj felé (mivel a túravezető leszállás előtt figyelmeztetett mindenkit, hogy a hajó senkire sem vár és a következő hajó csak másnap ugyanebben az időben indul érdekes módon két perccel a kitűzött idő előtt mindenki megérkezett).

Az Isztria nyugati partszakaszán Porecs és Pula között nagyjából félúton fekszik Rovinj, sokak szerint a legszebb Adria-parti város. A túravezetőnk Elena (négy és fél nyelvet beszélő csinos rovinji őslakos csaj) korrekt egyórás városnézésre vitt bennünket.

Rovinj egy kiálló szirtfokra -szigetre épült. A helységet a barbár támadások elől idemenekülők alapították. A szigetet az alapítás után fallal vették körül és három torony tette védhetővé. A mai főtérhez vivő út és a főtér helyén csatorna húzódott. A települést azonban mégis többször feldúlták.

A városba folyamatosan költöztek a járványok és a fegyveres támadások elől a menekülők, a csatornát feltöltötték, ezért az értelmüket vesztett falakat elbontották - a köveket a most is ott álló házak építésére használták fel.

Rovinj az Osztrák-Magyar monarchia idején gazdaságilag fellendült, azonban ma már csak három  komolyabb vállalat működik: a halfeldolgozó, a dohánygyár és az alkoholos italokat gyártó üzem. Én sem tudtam, hogy innét való a híres (a mi Unikumunkhoz hasonló) fűszernövények  hozzáadásával  készülő kesernyés Pelinkovac. Ami ugye kismértékben orvosság...

Rovinj kétnyelvű város, olasz beütés nem véletlen, hiszen sokáig velenceiek uralkodtak itt, de még a XX. században a két világháború között is Olaszországhoz tartozott. A mai napig sok olaszos utcanév, valamint az olasz nyelv hivatalos használata tanúskodik a régi olasz kapcsolatról.

A legszebb és leghíresebb látnivaló a félsziget csaknem közepén, annak legmagasabb pontján álló Szent Eufémia templom. Természetesen mi is megnéztük. Ez egy egytornyú, háromhajós nagy templom, a városkép meghatározója. 63 méter magas harangtornya messziről látható. A toronyból,(tíz kunáért lehet felmászni, de vezetőnk nem ajánlotta) pedig pazar kilátás nyílik a tengerre és a környékre. A torony érdekessége a tetején lévő két méter magas Eufémia-szobor, mely a szél hatására elfordul. A helyiek szerint, ha a szobor a szárazföld felé fordul esős, ha Olaszország felé, akkor napos idő várható. A templomban Szent Eufémia szarkofágja látható, melyet a legenda szerint Rovinj partjainál vetett partra a víz, miután eltűnt egy konstantinápolyi templomból. Az Eufémia kultusz szerves részét képezi a város történelmének. A legenda szerint Szent Eufémia az oroszlánok karmai közt kellett volna, hogy lelje halálát, azonban csoda történt, a kiéhezett vad oroszlánok kezesen Eufémia lábához feküdtek. Az egy más kérdés, hogy szegény 'vadakat terelő juhászt' ezután kerékbe törték.

Az előtérben a szarkofág mögötte a freskó amelyen az ideúszó kőkoporsó felvonszolása látszik. Hogyan úszhat egy kőkoporsó? Igen, ez volt benne a csoda! 

Ismét hajóra szálltunk, és most már kikötés nélkül irány vissza Pula. A túristák többségét elnyomta a buzgóság, mi fiammal felmentünk a kapitányi hídra. A 'Kapetano' megengedte Tominak, hogy pár percre vezesse a hajót.

Tomi azt mondta, érdekes volt a hajó radarját figyelni, jópofa egy ekkora batárt vezetni. 

A strandon ajánlották a hajóutat. Megtetszett, elmentünk. A hajó - a Melisa - Pulából indult reggel kilenckor. Rajtunk kívül még legalább kétszáz utassal.

 Indulás után a Brijuni szigetek közt hajókáztunk. Összesen 14 kisebb-nagyobb szigetből áll, összterülete alig 7,4 négyzetkilométer. Ám a környező, ugyancsak védett tengervilággal együtt több mint harminc négyzetkilométer. A szigeteken kívül a nemzeti parkhoz tartozik a környező tengervilág is, így a védett terület csaknem 34 négyzetkilométer. A szigetek partja általában alacsony és sziklás, ám a sziklák vízszintes rétegződése miatt könnyen megközelíthető, némely öböl partja apró kavicsos vagy homokos.

Ez a fő sziget, éveken kesresztül itt üdült/élt Tito az év egyik felében.

Lim-csatorna (Limski kanal)        egy rendkívül egyedülálló természeti képződmény, amely a norvég fjordokra hasonlít. A 35 kilométeres folyóöböl a Lim-öbölbe, egy 10 kilométeres tölcsértorkolatba ömlik. Több mint száz édesvízi forrás ömlik bele, ezért a halak kimondottan kedvelik. A kiszáradt folyó tölcsértorkolatát, ahova benyomult a tengervíz, észak-európai társaihoz való hasonlósága miatt fjordnak is hívják, a Vikingek című filmet is itt forgatták. Szépsége miatt szinte kihagyhatatlan látnivalónak számít. Mi a barlangokig mentünk el, utána fordult a hajó, a halneveldéket csak messziről láttuk. 

A hajón korrekt ebédet kaptunk, üdítővel fehérborral, gyümölccsel (benne volt az árban).

Strandoltunk egyet Vrsar kikötője mellett, a városi strandon. Itt a strandok jellemzően kavicsosak, a túravezetőnk megemlítette, hogy a város közelében található Európa legnagyobb nudista strandja is, a Koversad.

Folyt.köv.

Pula. Megint meleg volt. De milyen legyen egy Isztriai város júniusban?

Pula több, mint 3000 éves, 62 ezer lakossal. Pula Isztria fővárosa, és legnagyobb városa. Két hivatalos nyelvvel (olasz és horvát) is rendelkezik. Kellemes klímájáról, gazdag történelmi múltjáról, természeti szépségéről híres.

 Sétáltunk a régi városban, kajáltunk egyet, jegyet váltottunk egy hajóútra aztán irány a strand.

Pula Augustus templom

Már voltunk Pulában, most megint oda terveztünk egy rövidebb vakációt.

Az Isztriai félsziget déli csücskén, egy védett öbölben fekvő Pula az Adria délkeleti partjának legősibb városa már mintegy 3000 évvel ezelőtt is lakott telepűlés volt. Amikor a rómaiak i.e. 177-ben ideértek, rögtön tudták, ide várost kell építeniük, s ezt aztán kereskedelmi központtá is tették.

Legjelentősebb római emléke az i.e. 1. századból származó amfiteátrum a központ északi részén található. Eredetileg Claudius császár építette ide, majd a későbbiekben kibővítették. Méretét tekintve a Római Birodalom öt legnagyobb arénája közé tartozott, annak idején több mint 23 000 néző befogadására volt alkalmas (még a Római Colosseumnál is nagyobb).

                                                                                                                                     Az épület ma viszonylag távol helyezkedik el a tengertől, ennek oka, hogy az öböl egy részét az évszázadok folyamán feltöltötték. A római korban még közvetlenül a part mellett állt, a viadalok során megölt emberek és állatok egy rövid csatornán át a tenger vizébe kerültek…

A külső váz, valamint a tornyok egyike teljes egészében fennmaradt. Félig a föld alatt az üregszerű helyiségekben, ahol régen a vadállatokat, illetve halálukat megelőzően a keresztényeket tartották, most nagy halom amforát, valamint olívapréseket állítanak ki.

A Pulai Aréna ma több mint kétezer férőhelyes szabadtéri színház, ahol nyaranta világhírű énekesek és együttesek lépnek fel.

 Ez egy tavaly előtti kép 

Tipikus balkáni étel a csevap - cevapcici. 

Tulajdonképpen darált  sertés és marhahúsból, kevés tört fokhagymával, só és bors fűszerezéssel , pici kolbászokra formált étel, amelyet platnin, tárcsán, grillen vagy végső esetben sütőben megsütnek. Nem kell túlsütni, akkor jó, ha 'ugrós'. Apróra vágott hagymát mindenképpen adnak mellé, esetleg ájvárt (mustárt) vagy köretet.  Van hogy előételként fogyasztják, de körettel tálalva főételként is fogyaszthatjuk.

Lepényben pedig teljesen 'modern' mobil kaja.

A 'testvérével' a pljeskavicával

A pleskavica hasonló húsból, ugyan úgy készül (pluszban vöröshagymát is tesznek bele), csak nem rudacska formában hanem lapított hamburger-lepény alakban

A csevapcsicsa receptje

 A csevapcsicsa autentikus anyagösszetétele a következő húsféleségekből áll:

 - 60 % sertéshús

 - 20 % borjúhús

 - 20 % birkahús

  Ha nem tudunk birkahúst beszerezni használhatunk helyette marhahúst nyugodtan.

A kimért húsokat finom lyukú húsdarálón áteresztjük, majd tetszés szerint sóval, őröltborssal, fokhagymával,  ízesítjük, és a kolbásztöltelékhez hasonló módon jó alaposan egy egységes masszává gyúrjuk.

 Fokhagyma esetében természetesen az a legjobb, ha nagyon finoman apróra vágjuk, és úgy dolgozzuk el. 

A tömbbé gyúrt csevapcsicsa alapanyot 24 órán keresztül hűtőben állni hagyjuk, majd azt követően ujjnyi kolbászkákat formázunk.

 Legcélszerűbb faszenénen szított parázs fölött átsütni, mégpedig lehetőség szerint öntöttvas rostélyon. A ma divatos rozsdamentes drótvastagságú rostély nem javasolt, lévén könnyen odaragadnak a csevepcsicsa darabok.

 Sütés előtt a rostélyt kenjük át jó alaposan szalonnával, ez meggátolja az odatapadást, ezt sütés közben többször ismételjük meg.

 A kolbászkákat semmi esetre se olajozzuk, ne nedvesítsük, ne használjunk sört se annak színezéséhez! Van abban elég zsíros hús, hogy az önmagában feleljen meg az elvárásoknak.

 Az egyes darabok sütése csupán pár percet vesz igénybe, a már megsűlt csevapcsicsákat tegyük hőálló fedeles tálba, hiszen melegen fogyasztva az igazi. Köretként semmi mást ne adjunk mellé, csupán a már időben előkészített vöröshagymát apró kockákra vágva.

A pleszkavica receptje

A pleszkavica anyagösszetétele a következő húsféleségekből áll:

 - 70 % sertéshús

 - 30 % borjúhús (marhahús)

 Egyébként minden fűszer megegyezik a csevapcsicsájéval, annyi különbséggel, hogy ebbe a masszába fokhagymán kívül teszünk vöröshagymát is, kevert hús kilónként egy kisebb fejet apró kockára vágva, színesítésként kevés pirospaprikát.  

Másik különbség, hogy a pleszkavica tenyérnyi darab lepénykékből áll, nem túl vastagra nyújtva.

 A sütés módja megegyezik a csevapcsicsáéval.

 Köretként itt nem vöröshagymát adunk mellé (hiszen az van benne), hanem például szerbsalátát.

A Bajai Halászlét tésztával - gyufatésztával tálalják.

Rögtön felmerül a kérdés: hogyan került tészta a halászlébe. Hajdanán, a Duna  Pakstól Apatinig húzódó részén - mondhatjuk kis tulzással a Duna bajai szakaszán  - nagyon sok molnárhajó dolgozott.

Ezekben a vízimalmokban főleg gabonát, de emellett néha fűszerpaprikát is őröltek.  A fáma szerint a vízimolnárok kötelesek voltak naponta egy tál melegételt adni a molnárlegényeknek. A fukar gazdák 'helyben' oldották meg a dolgot: A Duna adta a halat, paprika is  'került', hogy az étel pedig kiadósabb legyen a legényeknek, kitalálták hozzá a tésztát, hisz lisztjük volt elég.

Egy hozzáértőnek a Bajai Halászlé tészta nélkül elképzelhetetlen. Metélt tésztával, mint  egy közömbös hordozóval érvényesülnek az ízek igazán. A tészta készítés, főzés külön művelet, amit asszonyok végeznek a konyhában. A lé és a tészta csak az asztalon találkozhat egymással.  A lé bográcsban, a metélt tálban,  ki-ki tetszése szerinti arányban szedhet a kettőből.

A gyufatészta tiszta tojásos tészta, picit vastagsbb nyújtott tésztából keskenyre vágva, hogy a keresztmetszete ne lapos téglalap, hanem négyzet legyen. A kifőzés után nem olajozzák/zsírozzák, hanem 'szárazon' kerül az asztalra a halászlé mellé.

és a végeredmény:

A Tótszerdahelyi Halas Napok keretében vasárnap délelőtt horgász versenyt szerveztek a Szerdahely-tavon.

A többiek a vendégházban aludtak, én sátorban, nem csoda, hogy én keltem legkorábban.  A reggel gyógysörrel indult, aztán sorsolás, horgászat.

Előttem megint nem tobzódott a hal, volt időm elmélkedni.

Matula - vagyis az öcsém - eléggé elfoglalt volt.

Tomi fiam is fogott egy szépet

Rékával pózoltak

Öcsém sokáig vezetett, aztán akasztott egy jobb kilenc feletti  pontyot, (fárasztotta is bő fél órát) amit ugyan megfogott de közben a mellette horgászó Horváth Attila több halat kivett. Attila huszáros hajrával 31,2 kiló hallal nyerte a négy órás versenyt, öcsém épphogy második lett 25,8 kilóval - Tomi haverját 5 dekával szorította a harmadik helyre.

meglett a verseny legnagyobb hala, de elúszott a dobogó legmagasabb foka

A meteorológusok előre mondták, hogy szombaton hidegfront, lehülés, eső, zivatar várható, de ha az ember megígérte, hogy főzni fog akkor holmi kis ítéletidő nem akadályozhatja meg. A Muramenti Halasnapok keretében második alkalommal került megrendezésre Tótszerdahelyen a Halételek Főzőversenye.

Minket Öcsém invitált, hiszen a tótulajdonos kedves barátja,  és öcsém sokat horgászik nála a tavakon.

A zsűri eligazítást tart

Anyukánkat is meghívták a halfőző versenyre, így három bográcsban főztünk Bajai Halászlevet. Délelőtt még szép volt az idő, a halpucolásnál még ezerrel sütött a nap, aztán lassan elborult, mire megraktam a három bogrács alá a tüzet - pufff - leszakadt az ég. Sikerült másodszor is tüzet rakni, az eső néha csendesedett, de igazából nem állt el.

Az alapanyag

Akik gázrózsával főztek bevonultak a sátrak védelmébe, de mi kitartottunk. Azthiszem nem sokszor bográcsoztam zuhogó esőben, nem volt könnyű feladat ébren tartani a tüzet. Körberaktuk fa hasábokkal, próbáltuk az esőtől megvédeni. 

A tűz és a víz harca

Természetesen halászlén kívül más halételek is készültek, volt angolnapörkölt kapros túróscsuszával, különféle sült halak, de sütöttek gilicét is és más tengeri herkentyűket is készítettek. A kínálatbó a  nyárson sült malac és bárány sem hiányozhatott.

A zsűri kóstolgatott, a vendégsereg pedig a szabadból beköltözött a Halászcsárdába és a nagysátorba ebédelni. A körülmények ellenére finom halat főztünk, mindenki dícsérte a főztünket. Ebéd után került sor az eredményhirdetésre.

A zsüri halászlé és egyéb halétel kategóriában osztott ki bronz, ezüst és arany diplomákat, sajnos az abszolut győztes nem a mi hármasunkból került ki: öcsém különdíjat kapott, anyukám ezüst én pedig arany diplomát.

 Mondanom sem kell délután elállt az eső és kisütött a nap. A szakácsok többsége és a vendégsereg kemény magja estig kitartott, ment az ünneplés, fogyott a bor-sör. A sültek maradékai is elfogytak, de került a tárcsákba új alapanyag, nem vagyunk egy éhezős nép.

Jó buli volt!

Második alkalommal kerül megrendezésre Tótszerdahelyen a Muramenti Halasnapok, amelynek keretében 2009 július 18-án, szombaton tartják a Halételek Főzőversenyét. Az országosan meghirdetett főzőversenyt két kategóriában - halászlé, illetve egyéb halételek - rendezik meg, melyre háromfős csapatok jelentkezhetnek. Az eseményt a Szerdahely-Tó  területén tartják. Vasárnap horgászverseny lesz.

Mi is ott leszünk,természetesen főzni fogunk, és ugye magától értetődik: Bajai Halászlevet.

A tavalyi versenyre 24 csapat jelentkezett. Leginkább halászlével neveztek a 3 fős csapatok, míg az egyéb módon elkészíthető halételeknél is sok érdekes ételt láthattak a helyszínre látogatók, sőt azokat meg is kóstolhatták. 
Persze volt ott minden mi szem-szájnak ingere. Voltak pörköltek, különféle halsültek, kóstolni lehetett sült makrélát, de, hogy színesebb legyen a dolog egészben sült malacot,  és bárányt is készítettek.

 Előkészületek

 Sütve lesznek

 A malacot kenegetni kell

 Passzírozva készül a tiszai hallé

Bajait is főztek

 sütve

 Rántva

A szakértő zsűri értékelt

A Wikipédia szerint az árvíz egy folyóvíz vízszintjének olyan mértékű emelkedése, amikor az medréből kilép. Fontos megkülönböztetni az áradástól, amikor a vízszint ugyan megemelkedik, de a mederből nem lép ki a víz. Az árvíz nem jelent feltétlenül katasztrófahelyzetet.

Az árvizek három nagy csoportja, a jégtorlódásból adódó jeges árvíz (ilyen volt például az 1838-as pesti ár), az egyszerre olvadó hótömegből keletkező tavaszi árvíz (ez okozott a Duna felső szakaszán 150 éve nem látott vízszintet 2006 márciusában), illetve a nagy tavaszi, vagy nyári esőzésekből keletkező zöldár.

Idén megint volt egy kisebb árhullám Budapestnél 716 cm-rel tetőzött a Duna. Bezdánnál a Baracskaiban az ártéren épültek a víkendházak. A miénkben úgy 60 cm víz lehetett.

Hétvégén már apadt a Duna, az úton és az alacsonyabb részeken még folydogált a víz, ellenben a bungalóban már nem volt, csak a sarat hagyta maga után. Gyalogosan mentünk be, gumipapucsban.

A legmélyebb részeken sem ért combközépig, és nem is volt túl hideg. Ellenben sár volt bőven mindenütt.  A házban még nem száradt meg az iszap, jópár vödör víz kellett míg rendet tettünk.

Vasárnap hajnalban (oksi, reggel hét után) kimentünk faterral a Ferenc csatornára egy kis horgászásra, levegőzésre. Végülis majdnem csak levegőzés lett a dologból. A víz jó magas, a hal biztosan kint legelészik a sekélyben. Beetettünk főtt darás - Tímárpontyos keverékkel, de a kötelező fél óra után sem indult be a hal.

Aztán jött pár tenyeres bodorka, na ilyenkor gondolom, hogy az aznapi pecának annyi. Ha már csak bodorka érdeklődik az etetés iránt akkor ott valami gebasz van. Apám a maradék kaját minden-mindegy alapon kis gombóconként elkezdte bedobálni. Közben fogtunk egy szebb dévért, jött egy formás kárász is, de például törpeharcsa egy szál sem.

Nem volt előttünk a hal, valahogy olyan érzésünk volt, hogy csak véletlenül fogunk egyet-egyet. Már készülődtünk hazafelé amikor egy emelős kapás, bevágás, fárasztás. A halacska picit jobb védekezést mutatott be mint az előzőek . Merítőszák most sem volt a csónakban, de a kis potyka nem csinált nagy fesztivált, kézzel szépen beemeltem.

Tíz óra előtt már hazafelé tartottunk, a halas nyitva volt, vettünk még két pontyot, nagyszerű hallé lett belőlük.

Baja vitathatlanul a halászlé fővárosa. Bizonyítja ezt, hogy idén közel kétezren főztek július második szombatján a Szentháromság téren.   Látszik a fejlődés:  míg 1996-ban Baja várossá nyilvánításának 300. évfordulóján  'csak' 463 bográcsban rotyogott azonos recept alapján a híres bajai halászlé, idén már a kétezres létszámot célozták meg.

 Kezdődik....                                                                                                       

A nagy tömeg ellenére valahogy mégis családias a légkör. Nagy a zsibongás, de a családok, baráti társaságok  mintha csak otthoni kertjükben lennének, zavartalanul sürgölődnek a bográcsok körül.

A Malackaraj  egy női rajjal képviseltette magát, a lányok alaklomhoz illően halászlé-piros egyenpólót öltöttek

A látogatók, túristák sem maradnak éhesen, nekik is készül a mennyei eledelből

Éa az óriás bográcsban vajon mi főhet?

Ma van Baján a Halászlé Fesztivál.

Délután hatkor lesz az ünnepélyes tűzgyujtás, aki siet még odaérhet. Mi is ott leszünk.

Ilyenkor pár percre kellemes füstbe burkolózik Baja főtere, a főzők áhitattal gyújtják el a bogrács alá készített aprófát. És elindul a buli.

Egy kis kedvcsináló a régebbi fesztiválokról:

 A Halászléfőző Népünnepély minden év júliusának második szombatján sok ezer embert csalogat a bajai főtérre a világ minden tájáról. Az esemény abban különbözik a többi halászléfőző rendezvénytől, hogy nem verseny, hanem ünnep. A város lakói és az elszármazottak mellett ismert színészek, politikusok és sportolók sürgösködnek a bográcsok körül. A hatalmas szabadtéri halászcsárda asztalairól nem hiányozhat a jó bor, de a szórakozást a színvonalas folklór és könnyűzenei programok biztosítják.

Elismerem: paprika, vagyis inkább paprikás függő vagyok. Az ételben vagy van már eleve paprika, vagy szelek hozzá a csípős zöldpaprikából, esetleg meghintem egy kis törött csípős pirossal, vagy kinyomom a benne főtt hüvelyest. Ha minden kötél szakad teszek bele egy kanálhegynyi erőspistát (szigorúan a saját készítésűből). Akár a húslevesbe is. (És akkor most ne beszéljünk a töltött paprikáról, az ecetes paprikáról, a Sült Paprikáról.... sorolhatnánk)

A paprika az egyik alapvető fűszere a magyar konyhának, hungaricumnak számító ételeink  mint a gulyás és más 'paprikás' étkek elengedhetetlen kiegészítője. Minden bográcsos ételnek egyik legfontosabb eleme, így a halászlé milyenségét is nagyban meghatározza a fűszerpaprika minősége. Mi elég sok fűszerpaprikát használunk, a falunkban megbízható szállítónk van, még nem csalódtunk.

A paprika azonban nem ősi magyar növény. Némely elmélet szerint a paprika a Himalája előteréből, Indiából származik, sőt a rómaiak idejéből is fennmaradt a paprikához igen hasonlatos növény leírása, de ezekre tárgyi bizonyíték nincs.

Mostani tudásunk szerint őshazája Mexikó. Innen jutott el Amerika melegebb klímájú országaiba, majd - az Újvilág felfedezése után - Európába és Ázsiába is. Spanyolországban már 1493-ban feljegyezték, hogy Kolumbusz olyan borsot hozott magával, amely csípősebb a kaukázusinál. Sokáig azt hitték róla, hogy mérgező, ezért inkább - a sokszínű és formájú termése miatt - dísznövénynek használták. Fogyasztása először Portugáliában terjedt el, majd polgárjogot nyert az öreg kontinens más országaiban is.

Magyarországra valószínűleg  török közvetítéssel jutott először, első leírása 1570-körülről való. Kedvező éghajlati és talajadottságok miatt magyar földön gyorsan tért hódított, s már nagyon korán kialakultak a ma is ismert paprikatermő területek - Szeged, Kalocsa, Cece, Szentes stb. környékén.

A hagyomány szerint a szegedi ferences szerzetesek kertjében termesztettek először paprikát, ahonnan elterjedt az egész országban. Mivel némelyik paprika erősen csípett, az a szép népi történet is lábra kapott, miszerint a növény neve a papokat könnyezésre késztető hatásról származik. Eszerint nem más, mint: „paprígató” Ez a történet nagyon érdekes, de a valóságban a bors szerb nevéből - „papar” - származhat, ezzel is bizonyítva a dél felőli elterjedését és a bors helyettesítőjekénti szerepét.

Tulajdonképpen mikor paprikát mondunk két alapvető formájára gondolunk, az egyiket arra szánják, hogy frissen, főzve vagy savanyítva fogyasszák, a másik az ún. fűszerpaprika, amit megőrölnek és fűszerként használnak. Ez a világhíres magyar paprika, a hazai gasztronómia alapfűszere.         

 A lenti kistányéron látható csípős paprikákat én magam termelem a kertben egy 1,5 x 5 méteres magaságyáson. Több fajtából keverdtek, enyhén csípősek és nagyon jó ízűek. Ősszel leszüretelem, mélyhűtőbe teszem és egész évre megvan a csípős paprikám. Pörköltbe, halászlébe 4-5 db-ot teszek.

Az őrölt paprika, a borshoz viszonyított elérhető ára miatt igen népszerű lett, s szinte teljesen átalakította a hagyományos magyar konyhaművészetet, ételeink kihagyhatatlan fűszere lett. A paprikát őrölt formájában már hungaricumnak tekinthetjük, mivel a fűszerpaprika szárítás utáni őrlését mi magyarok találtuk ki, s tisztán őrölt paprikát szinte csak Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében használtak, s használnak a mai napig.

Mint már említettem mi ismerős falubeli (bezdáni) őrölt paprikát használunk, boltban csak végveszély esetén vásárolunk. Pedig biztosan bolti paprikában is van jó. Az őrölt paprika minősége - jó, jó elsősorban magától a paprikától függ - de azután a legfontosabb, hogy a csumáját kiszedték-e belőle őrlés előtt vagy sem.                                                              

 A házi, kistermelői paprika készítők gondosan (kézzel!) kiválogatják a paprikát, kicsumázzák és csak azután őrlik. Elméletileg nagyüzemben is. Ennek ellenére ugymond kézzel fogható a különbség mint ahogy HLaci  külföldön élő vegyész horgászkolléga mondta:                                                                                                                "Egy hazi paprika joval magasabb olajtartalmu mint az ipari eppen a csumazas miatt mert ezek az illoolajok a husban es a hejban vannak foleg es ha egy hazi paprikat az ember az ujjai kozott elmorzsol erzi,hogy az zsiros tapintasu es meg is festi az ember boret kemenyen,hiszen ezek az olajok a borbe felszivodnak es nem is konnyu utana lemosni,mig az ipari paprikanal ez nincs meg vagy joval kevesebb mertekben ,az alig szinezi meg a bort,es siman lemoshato. "                                                                                     
   Van édes (illetve nem csípős), félédes, kissé csípős, és nagyon csípős változat. Fajtái: Különleges: világos, fénylően piros szín, kellemesen fűszeres aroma, édes, vagy alig csípős ízek, illatos, a legfinomabbra őrölt paprika. Csemege: Világos piros színű, kellemes illatú, nem csípős, nem annyira finomra őrölt, mint a különleges. Delilkát: Világos piros színű, kellemesen fűszeres illatú, kissé csípős ízű, közepes szemcsézettség. Édes:Sötét, gazdag szín, elég finom, közepesen durva szemcsézettség. Félédes: Világos, fakó szín, fűzseres, kellemesen csípős íz, közepesen durva szemcsézettség. Rózsapaprika: Élék piros szín, fűszeres íz, közepesen durva szemcsézettség. Csípős: Világos barnásvörös szín, tégla-pirosig és sárgáig, nagyon csípős íz, kissé durva szemcseméret.
Hűvös, sötét helyen kb 6-8 hónapig képes megőrizni minőségét. Az őrlés hagyománya már nagyon régi. Napjainkban zárt rendszerben őrlik, kövek és acél hengerdobok között.        

 Hazánkban 5-6 ezer hektáron termelnek fűszerpaprikát, amely évjárattól függően mintegy 45-55 ezer tonna nyers termést ad. A főbb termelési körzetekben (Kalocsa, Szeged, Jászság) az őstermelő lakosságnak a fűszerpaprika fontos megélhetési forrása.

 Tudtad?

A csípős paprika legjellemzőbb tulajdonsága, hogy csíp. Ha beleharapunk, akkor ő visszaharap. De minek is köszönhető ez a magátolérthetődő dolog? Egy színtelen és ízetlen vegyület okozza, a kapszaicin. (C₁₈H₂₇NO₃). Nagyon stabil vegyület, sem melegítésre, sem fagyasztásra nem sérül, nem bomlik. Kivonata fehér por, mely alkoholban oldódik, de vízben nem. Ezért nem segít, ha a paprika csípősségét víz ivással próbáljuk enyhíteni.

A paprika cípősségét nem az ízlelő szerveinkkel érzékeljük, a kapszaicin azokra az idegvégződésekre hat, melyek normál esetben a hő ingert veszik fel. Ellentétben a feketeborssal és a gyömbérrel, tartósan érzéketlenné teszi ezeket az idegvégződéseket, ezért a rendszeres chili fogyasztók kevésbé érzik csípősnek ugyanazt a paprikát, mint a gyakorlatlanok.

Rövid interjú a nyertessel :-)))

Az érdi horgászegyesület (Érd és Környéke Horgászegyesület) szombaton szervezte hagyományos Családi találkozózóját a téglagyár melletti Duna-parton. A programban játékos vetélkedők és halászléfőző verseny szerepelt.

Tudjuk, a halhús egészséges, Magyarországon sajnos mégis igen csekély az egy főre eső évi halhús fogyasztás.  (A legutóbbi statisztikák szerint kevesebb mint három kiló: az  európai úniós átlag 22 kilóval szemben - csekélyke.) A halászlé főzésnek két módját szokták emlegetni, a tiszai passzírozottat és a dunai (bajai) módszert. Mindkét módszerrel lehet finom halászlét főzni, kétség kívül a tiszai munkásabb ugyanis tulajdonképpen két levet főznek: egy alaplevet, azt lepasszírozzák, átszűrik, és abban a lében főzik meg a haldarabokat. A Duna környéki 'Bajai' módon pedig egyszerűen megfőzik a halat. Természetesen ennél bonyolultabb a dolog, a lényeg, hogy mindkét tábor esküszik a saját főztjére.

Mint ahogy az ország nagy átlagában Érden is a többség Tiszai halászlevet főz. Én Baja környékéről származom, értelemszerűen bajai módon főzünk. Az előző években is részt vettünk az érdi halfőzőversenyen, igaz szerény sikerrel. A buli azonban mindig jó volt, így idén is beneveztünk, sőt Gyula barátom is vállalkozott egy lé (persze tiszai) elkészítésére.

A Duna magas vízállása idén kiszorította a résztvevőket az ártéri megszokott helyszínről, így igyekeztünk mi is korán kiérni és jó főzőhelyet találni. Fél kilenckor (!!!) már nagyüzem volt kint. Talán utolsó főzőkként érkeztünk. Néhány versenyzőnél már a tűz is égett, a többség a halpucolással volt elfoglalva.

Regisztráltunk, sorszámot kaptunk(24.-est)  megkaptuk a halunkat, a szervezők pedig bíztattak, fogjunk neki gyorsan, mert délután egy órára el kell készülni a műnek. Én nagyvonalúan mososlyogtam: mi még ráérünk, ugyanis én bajai hallevet fogok főzni - semmi paszír. Mint később megtudtam 26 szakács nevezett a versenyre.

Kipakoltunk, aztán megkávéztunk, kvaterkáztunk. Tíz után (a többieknél már nagyban ment a főzés) megtisztítottuk a halat (pikkelyes pontyokat bizosított az egyesület), hagymát, elrendeztük a tűzhelyet. 

Gyula barátom kész alaplével jött, de azért 11 után ő is meggyujtotta tüzét. Én úgy számoltam, hogy 11:45-kor gyújtom meg a tüzet, dél körül elkezd forrni (+- 5,10 perc),  attól számítva 45 perc és kész a halam - de legalább is 12:45 környékén már kóstolható. 

A halászlevet tulajdonképpen mindig egyformán készítem, de még sosem lett ugyanolyan mint az előző. Van, hogy csak olyan átlagosra sikerül, van  hogy finom, meg van hogy isteni. Ha friss a hal és jó a paprika, akkor olyan nagyon nem lehet elcseszni. 

A hozzávalókat én nem szoktam méricskélni. A vizet sem. A kb. 2,5-3 kiló halhoz csak két fej hagymát vágtam össze. Klasszikus: hagyma a bogrács aljára, rá a halszeletek, felönteni vízzel, (hogy a halat egy kicsit ellepje) és mehet a tűzre. Ha elkezd forrni mehet bele a só, picit később az őröltpaprika.

Az első 20-25 percben én nagy lobogó lángon főzöm, később kicsit visszaveszem a tüzet.

Már az első kóstolásnál lehet tudni milyen lesz a hallé. Én éreztem, jónak tűnik, csak elrontani lehet. A zsűritagok folyamatosan kóstolgattak, jártak bográcsról bográcsra és jegyzeteltek. Gyula barátomét is dícsérgették, enyémet is.

Én az előző évek tapasztalatából ítélve részemről lezártnak is tekintettem a versenyt. A zsűrizés befejeződött, az asztaltársaságok lakomához láttak. Mi is asztalhoz ültünk, nagyon finomat ettünk, ahogy illik én vörösborral öblítgettem, Gyulám sörrel.

A kíváncsiság csak piszkált bennünket, ebéd után fiammal körbesétáltunk és megkóstoltunk néhány halászlevet. Voltak nekünk kevésbé tetszőek, de volt néhány igen finom hallé is.

A rendezői sátornál összecsődítették a közönséget: jött a nap fénypontja az ünnepélyes eredményhirdetés.  A Zsűri elnöke, ahogy az illik méltatta a résztvevőket, elmondta, hogy a zsűri nehéz helyzetben volt és, hogy igen szoros volt a verseny. A  nyolcadik helytől kezdte visszafele a felsorolást. Mikor a harmadik helyet is kiosztották kezdtem kicsit bánkódni, hogy megint az 'írás sem szól rólunk'. A második helyezett a 27-es bogrács lett, azt az előbb kóstoltuk, finom volt, de ugye a miénk - nevettünk össze a fiammal.

És a nyertes - aaa- aaa- husszonnnnnégyes bogrács!

-juhhééééé, hát ezek mi vagyunk, kurjnatgatott Gyula barátom.

Nagy meglepetésemben már ki is léptem és fogadtam a gratulációkat. Mindenki fényképezett, csak a fiam illetődött meg annyira, hogy elfelejtett. Aztán interjú (ha-ha ilyen se volt még), kérdések (mi a titok) egyszerre mi lettünk a középpontban.

Megnyertük. Az Érdi Halászléfőző Versenyt. Képes beszámoló következik hamarosan.

Segédmotoros kerékpár. Ez az igazi elnevezése.

A volt Jugoszláviában a 'Cimos' Koper-i gyárában gyártották a Tomosokat (simán Tomosz-nak ejtik).

 14 éves kortól lehetett segédmotoros kerékpárt vezetni. A piacon akkor ott váltó nélküli 'Automatic' és az APN4  volt. Fiúk között természetesen az utóbbi volt a sztár. A gép a szabályok szerint csak 49 km/h sebességet érhetett el, de ebből a motorból vígan ki lehetett hozni 80km fölötti sebességet is. És ezen két személy ülhetett. Ennek az előnyeit  ugye nem kell ecsetelnem...

 az első változat

Az enyém kb. így nézett ki mikor elhoztuk a boltból, csak piros színben

Megkaptuk a gépet és már indult is a 'tuning'. A sufnituning.

Kipufogóból a fojtás kivétel már javított 4-5 km. Első és hátsó fogaskerék csere volt a következő, aztán jött a dugattyú szárból a levágás, majd ha volt kis zsebpénz a dugattyú csere. Az ötödik sebességet is talán már az első nyáron betettük. Düznicsre nem sokat javított, ellenben nagyobb karburátor már igen. A Delorto volt a menő. Aztán a beszívó nyílásokat meg kanálisokat csiszoltuk, bővytettük. Valamit mindig kellett bütykölni. Ha megkopott a henger természetesen a 38 mm ről először 39 majd 42-esre furattuk.

A sajátomról sajnos nincs képem, de valahogy így festett az enyém is.     Az évek során külsőleg is sok változáson ment át. A kipufogó főleg. Meg volt, hogy átépítettük cross-osra, de volt rajta hippi kormány háttámlás űléssel, sőt leengedett kormánnyal szinte feküdni is lehetett rajta.

Az enyém egy személy alatt 75-80 km/h tudott, két ember alatt 65-70-et. Elsőben simán egy kerékre állt és a meredek töltésre is felvitt könnyedén. Nem tudom miért, de akkor valahogy nem tudtunk lassan motorozin. Főleg csak teli gázzal lehetett.

Az első motoros éveimben még nem volt kötelező a bukósisak. Akkoriban a nyári motoros szerelék úgy nézett ki: bőr strandpapucs, póló, fürdőgatya. Ilyen szerelékben nem ildomos esni.

Persze, hogy volt pár szép esésem. De kinek nem. Akkoriban sajnos még nem volt sikk a térdnél cafrangokban lógó farmer, pedig szép kis kollekciót tudtam volna kiállítani. A farmerkabátomon is azért volt olyan sok bőrfigura meg betét, hogy takarja a sérüléseket. Ma már természetesen jó védőfelszereéssel motoroznak a fiatalok, és ez így van rendjén.

Jah, egyszer egy csaj le is ugrott a motorról mögülem... Mentünk, mondta álljak meg, én mondtam majd később, ő mondta akkor leugrik, én mondtam ne tegye, erre ő tényleg leugrott... rögtön mentünk az ambulanciára, csak picit repedt fel az álla alatt a bőr ahogy hasra esett. 

A   Koperi gyárban többfajta kismotorkerékpárt gyártottak.

ez a sebváltó nélküli model volt a legegyszerűbb:

 ez volt a klasszikus 15-ös

ehhez már A kategóriás jogsi kellett

A lenti Electonoc-nak becézett jószág már nagyon ment a maga 90 köbcenti körüli  ürtartalmával.

Apámnak - vagyis nekünk - az első autónk egy kis fehér Fityó volt.

Nem sok emlékem van erről a kis autóról, talán csak az maradt meg bennem, hogy vele vittek gipszelésre óvodásként mikor eltört a lábam. És hogy fordítva nyílt az ajtaja. 

Spóroltak, sokat dolgoztak, bikákat meg disznókat hízlaltak, összejött a pénz, a kiskocsit eladták. Új autót akart venni a Fater, de főleg Zastavában gondolkodtak akkor. Ezért volt nekem nagy meglepetés mikor egyszer Zomborban jártunk apámmal bementünk a Párizsi utcai autószalonba. Egy gyönyörű BMW volt kiállítva, hasonlóan mint a mai autószalonokban. És mi apámmal azt is jól megnéztük. Én azt hittem komolyan érdeklődünk, de ő megnyugtatott: csak nézelődtünk.

Aztán kiderül, hogy Wartburgot veszünk. Picinyt szomorkodtam, de mivel sok beleszólásom nem volt nem sokat tehettem. Azért az új autó az új autó - még ha Wartburg is - és akkor még nem túl sok gép robogott az utakon.

Aztán ezen a típuson (kormány melletti váltó ) tanultam meg vezetni.

Főleg földutakon jutottam lehetőséghez.

Egyszer az alsó bungalóknál lévő csónakért mentünk le, apám a vízen vezette vissza a csónakot én pedig a töltésen az autót. Először ültem az autóban egyedül. Nyomtam is neki kegyetlenül. A földút egyszer csak megdobta az autót,  jobrra ugyan lankásabb volt a Dunatöltés, ellenben valahogy egy fa villanyoszlop termett előttem a semmiből. Megijedtem, balra korrigáltam, vagyis lehajtottam a töltés meredekebb oldalán, szerencsére a víz csak a bokrok után kezdődött. Akár fel is borulhattam volna, de csak átcsúsztam az anyós űlésre a hirtelen kanyarodástól, az ijedtségen kívül más bajom nem lett. A töltés olyan meredek volt, hogy sokadik kísérletre sem tudtam visszakapaszkodni rá.  A kerekek elpörögtek a gazban, lehetetlen vállalkozásnak tűnt a visszajutás.  

Elkeseredésemben elindultam a töltés alján, vagy egy kilóméter után aztán találtam egy feljárót. Nem dicsekedtem apámnak.

Aztán mikor már jogsim volt néha elvihettem az autót. Mármint, hogy este is. A baj csak az volt ezzel a Wartburggal hogy belülről nagyon párásodtak az ablakai. Főleg a hátsók. És egy ilyen bokrosból kitolatás - párás ablak kombináció után kicsit behorpadt a hátulja. Apám reggel igen morcos volt.

Miután dolgozni kezdtem megvettem az első saját autómat. Használt, de megvigyázott 1,3-as motorral szerelt 'Mediteran'. Eredetileg külföldi piacra készített 'százegyes'. Fehér színű, három ajtós volt, színezett zöldes üvegekkel, szélesebb felni meg még kissebb csicsák. Ment mint az őrült.

A következő Zastavám egy 'Jugó' volt.

 Megint az Amerikába készülő szériából fogtam ki egyet, jól nézett ki, ment is. 

Mint minden kisgyerek az én fiam is autómániás volt, alig tudott beszélni, de az autókat felismerte. Az olyan esti meséket szerette amiben a régi autókról meséltem.

Aztán mikor kicsit nagyobb lett szívesen hallgatta a felsorolást milyen kocsik voltak a 'kezem között'. Az első  munkahelyemen vezettem régi Renault 4, valami adósság visszafizetés kapcsán tulajdonoltam Ami 6-ot,  Zastavából talán minden fajtát vezettem, kivéve a Floridát, meg Lada, Zsiguli, Skoda, Moskvics, Golf 1,2,3. Majd egy évig boldog Kispolski tulajdonos is voltam, és meglepő de  még kedveltem is. Télen mikor leesett a hó a Szépvölgyin felfele jókat lehetett rallizni vele.

Egyedül ami kimaradt az a Trabant. Vagyis nem teljesen, mert egyszer megkért a szomszédasszony, hogy álljak ki az udvarukból a Trbaival. No akkor vezettem pár métert - azt is rükvercben.

 Az újfajta 'nyugati' autók felsorolása meg már csak az unokáknak lesz érdekes.

Torockószentgyörgy egy magyar falucska Torockó szomszédságában. A torockószentgyörgyi várat a XIII. század végén az előkelő Ákos nemzetségből való II. Thoroczkay Ehellős (Illés), erdélyi alvajda építtette a 740 méter magas kristályos mészkő szirten,  az un. Várhegyen .

A lakótorony a tatárjárás után 1253  és 1272, a vár többi része a XIV-XV. században épült.

A torony mind a mai napig a vár legépebben megmaradt része. Tulajdonképpen a lakótornyok klasszikus típusát képviseli. A négyzetes alaprajzú torony terméskőből épült, szélessége hozzávetőlegesen 10 m, magassága 20 m. Belső kerülete 5 m2. Bejárata a D-i oldalon található és az első emeletre nyílik. A torony földszintből és négy emeletből állt, amit deszkafödémek választottak el. Kivételt a földszint képezett, ami Orbán Balázs leírása szerint boltozva volt. Az első szintről a másodikra egy falba mélyített lépcsőn lehetett feljutni. A többi szintek közti közlekedést minden bizonnyal létrával oldották meg. A torony külső falsíkjának tetején megfigyelhető gerendafészkek egy esetleges védőfolyosó kialakítására utalhatnak, ami fölé a tető emelkedett. A torony DNy-i sarkából egy masszív fal indul ki, és a torony közelében fekvő sziklaszirtig húzódik. Ezáltal biztosították a Ny-i oldal védelmét, ami tulajdonképpen a Várhegy legkönnyebben megközelíthető oldala. A várfal a toronytól D-re egy kis előudvart is határolt és erre tekintett a torony bejárata. A torony többi oldalát szárazárok vette körül.

1656 május 23-án Rákóczi György fejedelem Torockószentgyörgyön tartózkodott.
A Rákóczi- féle szabadságharc idején a Thoroczkay István és a falu a kurucok oldalán áll, ezért 1703-ban és 1704-ben az osztrák Tiege labancai a várat felrobbantják és a falut felégetik, a református és az unitárius templomaival együtt. A harcban esik el Kovács Mózes hadnagy és Szakács Miklós kuruc vitéz, akiknek sírja a református temetőben ma is látható.

Tulajdonképppen majdnem a vár aljáig, attól pár száz méterre lévő parkolóig fel lehetett volna menni autóval, de mi már edzettek voltunk, gyalog felbandukoltunk.  :-)

A várhegyről és a szomszédos kúpról gyönyörű a kilátás.  Messzelátóval két kis tavat is felfedeztem a falu határában, de aztán mégis eltekintettem a felderítésüktől. (pedig két horgászbot is volt az autóban).

 A  Tordai Hasadék hossza 3,5 km. A hosszú szurdokvölgy alján, mintegy 200-250 méter magas sziklafalak között kanyarog a Hesdát-patak. A feltételezések szerint a hasadék egy, a víz által kivájt mészkőbarlang tetejének a beomlása következtében jött létre.
 

 A völgyben 32 feltárt barlang van, melyek közül a leghosszabb a 75 m hosszú Porlik-barlang, ahol cseppkövek is találhatók. A barlangok többségének megközelítése azonban nehéz és veszélyes. 

A szállásunkon megismert szegedi barátainkkal indultunk a túrára. A patak partján kanyargó út érdekes volt, de egyszer csak elfogyott. A túristák is, (hiszen mindenki visszafordult) csak a mi kis csapatunk maradt. Én elvből nem szeretek ugyan azon az úton visszafelé menni, így eldöntöttük követjük a jelzést. A túrista jelzés a meredek hegynek fölfelé mutatott. Megint egy kecskeösvény. Bevállaltuk. 

Számos legenda született e természeti remekműről :a győztes kun sereg üldözőbe vette Szent Lászlót, akit már-már utolért. De midőn a Szent király Istenhez fohászkodott, az alatta elhelyezkedő hegy megrepedt s áthatolhatatlan gátat vont a király és pogány üldözői közé. Isteni csoda hozta létre a hasadékot.

Egy másik romantikus legenda : Batu kán a hozzájuk csatlakozó kunokkal megtámadta a hasadékot mivel a környékről a nép ide húzódott vissza. S mivel Kendi Gyula embereivel minden roham elől megvédte a hasadékot, a kán továbbindult, de hátrahagyta Keme nevű kun vezérét, hogy éheztesse ki a bujdosókat, elzárva a barlangok bejáratát. Keme azt követelte, hogy adják ki kincseiket s ezen kívül a legszebb hat lányt a szabadságukért. A magyarok készen álltak inkább utolsó emberig is harcolni, de Kendi Gyula gyönyörű nővére, Kendi Ilona hajlandó volt még öt társával együtt feláldozni magukat. Ugyanis mindeniknél tőr volt, amivel védni akarták magukat a  gyalázattól.

A hős lányok a kincsekkel együtt a kun táborhoz közeledtek, de amint Kendi Ilona és Keme meglátták egymást, egymásba szerettek. A lány azonban kijelentette, csak úgy lesz felesége, ha Keme kereszténnyé lesz és a magyarokhoz társul. Keme boldogan teljesítette ezt a feltételt, népével a magyarokhoz csatlakozott és segítette őket további küzdelmeikben.