Küzdött a hal. Minden trükköt bevtett, fröcskölt szaltózott. Egyáltalán nem viselkedett mozgássérültként. 

Hogy mi történhetett vele nehéz kitalálni. Talán kiskorában hálóba került, vagy egy ragadozó fajtestvére támadott rá? Nem tudni.

Bevallom férfiasan: nyakkendő kötéssel rosszul állok. Valami ellenszenv van bennem a kendők iránt. Az úttörő - pionír kendő kötését is másra bíztam, hacsak lehetett,  aztán beszereztem egy gyűrűt és megoldódott a kendőkötés.

A nyakkendő még komolyabb feladat.  Az első kendőimet apám kötötte meg, és természetesen megkötve tároltam őket.  Pedig egyesek milyen laza mozdulattal bontják  ki a filmekben a nyakkendőjüket. Például Michael Douglas... én sosem fogok ilyet megtehetni.

Volt egy időszak amikor minden nap nyakkendőben mentem munkába. Akkor a Szépvölgyi úton laktam egy kis albérletben. Egyedül. Az akkori aktuális csajszi ritkán aludt nálam, akkor már próbáltam lazábbra venni vele a kapcsolatot, mondtam is neki, hogy ne jöjjön hozzám  szombat este, mert vasárnap utazok el külföldre és pakolnom kell.

Ő persze kijött. Én tényleg pakoltam, az egyik ágy tele volt bepakolandó holmival, ingekkel, nyakkendőkkel. Én szabódtam, hogy tényleg nem érek rá, meg láthatja mennyi dolgom van még, de csak győzött az erőszak. Szóval a másik ágyon beszélgettünk egy jót a csajszival,  és mire én a fürdőszobából visszajöttem a kis édes - csakhogy lássam mennyire segítőkész - kibontotta az összes nyakkendőmet.  És szépen lefektettő őket egymás mellé, hogy 'ne gyűrődjenek'.

Miután levegőt kaptam megkérdezten tőle, hogy ugye tud nayakkendőt kötni, merthogy én nem. És reggel indulnék. Ő persze passzolta a nyakkendőkötést és már nem is maradt sokáig. Nem tartóztattam. Szerencsémre a házigazda (egy idősebb úr) tudott nyakkendőt kötni, így másnap frissen kötött kendővel utazhattam. 

Pedig a kötés ennyire egyszerű

Öltöztet és eltakar...

(a képet surtessphoto készítette)

Véget ér a vénasszonyok nyara. De nem panaszkodhatunk, idén hosszú volt. Vagy annyira nem is?

Hiszen minden relatív. Néha pár pillanat is baromi hosszú, a pár perc meg túl rövid mint egy villanat. H. is ezen gondolkodott miközben szorgalmasan kente 'antivakarinnal' a fenekét. Nyár volt, talán inkább nyár-utó, háta és egész teste barna volt a sok strandfocizástól, ellenben a feneke világítóan fehér, ahogy az csak  egy 'szolíd' középiskolás fiútól elvárható. Ezen a normál fehér testrészen pedig csak úgy sorakoztak a szúnyogcsípések elvakart foltjai.

Az este úgy indult mint minden bulizós este a Duna-parton. Misi vikkendházánál volt azon az estén a buli, égett a tűz, szallonnazsír sercegett és csepegett a kenyérre, szólt a zene, fogyott a pia. Voltak kisebb klikkesedések, párok összebújtak de a 15-20 fős társaság főleg a tűz körül bandázott. És énekelt, meg röhögcsélt meg picit piált is.

H. valahogy a szimpatikus Mellike mellé keveredett és hangos társalgásba fogott. Nagyokat kacagva beszélgettek, aztán mikor smárolásra került a sor H. ajánlotta, hogy nézzék meg  közelebbről a Dunát. Merthogy a túlparti fények... Mellike belevaló csaj volt és erős mellbőségben. A Duna partig nem jutottak el teljesen, előtte húzódott egy fűzfabokor sor, ott folytatták a beszélgetést. Eléggé elmerülhettek a társalgásban, mert H. csak jóval később vette észre, hogy a fenekéről lecsúszott a nadrág, és hát ugye a szúnyogok nem hagyják kihasználatlanul az ilyen alkalmat. Csíptek, de H. elfoglaltsága okán ezzel nem foglalkozott.

Mellike pajkosan, ámbár kicsit pihegve megjegyezte: nem is tudom: ez nem volt túl hosszú? ... és kedvesen, megértően mosolygott, H. a csípéseket vakargatta, de nem mert ellenkezni. Csak magában mormogta: a szúnyogoknak szerintem még rövid is...

H. azóta sem tudja eldönteni miért is tud olyan hosszú lenni a 'csak egy pillanat' , és miért röppen el az a fránya pár perc - úgy mint egy villanat.

A kertben van hat szőlőtőkénk. A szőlővesszőket sógortól kaptam talán négy éve, azzal, hogy ez valamilyen vad szőlő, nem kell permetezni, de jól terem. Hétvégén volt az első szüret. Jövőre már komoly szüreti fesztivált is szervezünk, felvonulással, pom-pom lányokkal ahogy azt kell.

Ha már ekkora szőlősgazda vagyok vettem egy kis szőlődarálót ...

és egy 18 literes szőlőprést

 idén még bort nem készítek,

a must finom lett

Minden valamit magára adó horgászvíz környékén megvan a 'tuti' csali. Mohácstól lejjebb a Dunán ilyen süllőcsali a kifordított sneci. Mint tudjuk a süllő nem mindig az élő csalit részesíti előnyben, haldarabbal is kitűnően fogható.

 A legjobb az igazi kan-sneci, vagyis a termetes 'gabler'.

Az elkészítése egyszerűnek tűnik, de itt is mint a világon  oly sok mindenben a részletekben rejlik a csoda. Lássuk hogyan csinálhatja  Brankó tezsvér. A hátán felmetszik a csalihalat hosszában, kifordítják belsejét, és  a horoggal a hátához tűzik. Ha friss halat használunk, akkor abból még egy ideig oldódnak a folyó vízben a nedvek így  a csalihal tulajdonképpen úgy működik mint egy önetető: a fenéken a lassan áramló víz folyamatosan mossa ki belőle a ragadozó halak étvágyát felkeltő ízeket.

Aztán a süllő ezen az íz-csapáson elindul csalihalunk felé... és már meg is van a sikertörténet.

Ha az úszóhólyagját a halnak sikerül sértetlenül meghagynunk, a fejet és a farkat is levágjuk akkor lebegő süllőcsalit kapunk. Érdemes próbálkozni.

A múltkor a Tisza-tavon fogott balinokat lefiléztem. A balin szálkás hal, így jött az ötlet, hogy le kellene darálni a húst és fasírtot készíteni belőle.

Adva volt a jó fél kiló balinhús, mellé még ledaráltam egy áztatott zsömlét, egy kissebb fej vöröshagymát és négy gerezd fokhagymát. 

A darálékhoz hozzáadtam egy tojást, ízesítettem sóval, dobtam bele törtborsot, kevés őrölt rozmaringot és pici pirospaprikát. Öntöttem bele még fél deci citromlevet és jól eldolgoztam. Zsemlemorzsa hozzáadásával (kb. 3-4 evőkanál) már egész jó lett az állaga.

Két órát pihenni hagytam, majd pici gombócocskák lettek belőle formázva. A gombócok zsemlemorzsában lettek meghempergetve, majd forró olajban kisütve.

Nagyon jól sikerült, az arányok jól el lettek találva. A fasírt gombócocskáknak semmilyen hal mellékízük nem volt, bátran lehetett kínálni nem halevőknek is. Szálka meg egyáltalán nem maradt benne. Egyszóval: nagyon finom lett ajánlom kipróbálni.

Az elkészítés sem volt egy nagy macera, fél óra alatt bőven megvolt (még a húsdaráló elmosásával is). Sör- bor- korcsolyának ideális, egészséges kaja és baromi finom.

Próbáljátok ki!

Szerdára szabadnapot kértem és leugrottam a Tisza-tóra egy kicsit horgászni. A víz csendes volt, az idő gyönyörű.

A tározó nagy részén eltűnt már a vízinövényzet, nincs  mindenhol összefüggő sulyom, tökleveles részek vannak csomókban. A balin rabolt eszementen, de csukát még nemigen látni. Nagy még a víz, kintvan a hal a sekélyben, a növényzetben.

Célzottan balinra nem igazán szertek horgászni, most is csukázó kanalakkal dobáltam. A balinok kanálra is jöttek. Persze mentek is vissza.  No, nem azért mert egy „Catch & Release”  'fun' volnék, egyszerűen nem szeretem a balint. (Aki esetleg nem tudná mit takar ez az angol kifejezés, a fordítás: fogd meg és és engesd (bocsásd) vissza - mármint a halat).

Nos, szóval én a halat megenni is szeretem nem csak megfogni, de balint nem szoktam elvinni, ellenben az értelmetlen halgyilkolást sem kedvelem:  magyarul, ha egy hal a kifogáskor úgy sérül, hogy nem sok esélye van utánna a túlélésre akkor azt nem szoktam visszaengedni. Most is két balin úgy letorkozta a csalit, hogy nem láttam értelmét az újraélesztésnek. 

Megtisztítottam őket, leszedtem a húst a gerincről, majd ledarálom és valami finomságot készítek belőle. 

Anyám kacsákat nevel, az udvarban, kapnak zöldet, jól érzik magukat. Bár még nem ér össze hátul teljesen a szárnyuk (anyám szerint akkortól lehet vágni őket) kedvünkben kívánt járni, így beáldozott párat. Vasárnap kacsa aprólékból kacsapörköltet főztem bográcsban. (Természetesen a kacsacombok és a zsíros darabok sütve lettek).

Kint bográcsoztam a Bográcsozó Helyen, a törött paprika elfogyott az üvegből, de a kis-konyhában láttam a tartalékot egy zacsiban.

Nem akartam ezt is anyámtól kérdezni (ugye az ember ha nem él otthon évek óta, szinte idegenként közlekedik a szülői házban).  Nagy fiú vagyok már, tehát nem kérdeztem semmit, vittem ki a paprikát a forrásban lévő bográcshoz és bele is tettem rögtön jó két és fél kanállal. Aztán egy húsz perc mulva belekóstoltam  (csak a sót gondoltam ellenőrizni). A sárkányok valahogy így fujhatják a tüzet ... hahhh, szinte lángolt a szám. Nem volt mit titkolni, szóltam a családnak, hogy kössék fel az alsóneműt, a kacsapörkölt igen finom lesz, és egy picit csípős...

Felöntöttem, került bele jó sok krumpli, még egy paradicsom, aztán forraltam. Tomi kicsit sziszegve ette, de a többiek helytálltak. Persze párszor elhangzott öcsém gyerekkori mondása:  Ejős, de jó! 

Tanulság: mielőtt beleteszed a paprikát a kajába előtte kóstold meg!

Péntek este lementünk a szüleimhez. Vacsorára természetesen főztünk egy jólsikerült halászlevet.

Szombatra laza horgászatot terveztünk apámmal. A hajnal már komoly tanyát ütött a tájra, a napocska küzdött a felhőkkel.

 A Baracskaiban próbálkoztunk pergetéssel csukára. Nem evett a hal. A hal általában éppen akkor nem eszik amikor az ember horgászna rá. Előttevaló napokban nagyon evett, biztos a következő napokban is fog, de aznap amikor te horgásznál akkor nem. Szerintem ilyenkor csak iszik. 

 Végülis mindennel próbálkoztunk, sekélyben, mélyben, még élő csalival is, de sajnos megúsztuk egy komolyabbnak tűnő rávágással, - sajnos nem akadt meg.

Délután a Ferenc csatornára mentünk kárászozni, apám ugyanis a hét elején jól fogott: napi 10-15 darab kilós kárászt zsákmányolt. De most itt sem evett a hal iagzán...

Azért vacsorára alkottam magamnak.... besóztam, ecettel meglocsoltam és kevés olajon, zöldpaprikával, paradicsommal megsütöttem. Finom volt.

A halat jól beírdaltam, és kevés olajon jól megsütöttem. Citrom levét csepegtettem rá.   Rác-saláta illet hozzá. Meg egy vörös fröccs.

Az isztriai tengerparton sült hal mellé többször ettem mángoldos krumplit (blitva sa krompirom) köretként. Nekem nagyon ízlett. A mángold egy kb. 80cm-re növő erősen zöld levelű, lágy szárú növény, aminek a szárát de legfőképpen a levelét fogyasztják. Ízre és kinézetre is a spenótra hasonlít.

Mángold épp nem volt otthon, ezért a sült törpeharcsa mellé kipróbáltuk a spenótos krumplit. Spenótot hagyományosan elkészíteni (megmos, megfőz, lecsepegtet), burgonyát szintúgy (kockára vágni, megfőzni, leszűrni). Közben pár ek olivaolajban 4-5 gerezd apróra vágott fokhagymát kicsit megpirítani, rátenni a spenótot és a krumplit és jól átfuttatni. Egy fél citrom levével lehet ízesíteni. Persze izlés szerint sózni.

 Finom volt, legközelebb kipróbálom igazi mángolddal is.

 A mángoldról tudtad?

A Földközi-tenger környékének népei már időszámításunk kezdete előtt fogyasztották. Valószínű, hogy előbb lett kultúrnövénnyé, mint a takarmányrépa és előkelő rokona, a cukorrépa.

Tőlünk nyugatabbra előszeretettel termelik, és sokra értékelik. Nálunk egyelőre még alig ismerik, pedig rendkívül egyszerű termelése és sokoldalú felhasználása alkalmassá tenné arra, hogy sok kiskertben jelen legyen.

A mángold lágy szárú, kétéves növény, az első évben csak a gyökere és a lombozata fejlődik ki, és a második évben fejleszti ki a magszárát, amelyen először a virágok, majd a megtermékenyülésük után a magvak jelennek meg. A kertben egyéves növényként termeljük, hiszen a leveleit és a levélnyeleit használjuk fel. A legegyszerűbben felnevelhető növények közé tartozik. A talajban nem válogat, de legjobban a meszes talajokon fejlődik, a savanyú talajokon nem jól érzi magát. Előnyös a fejlődésére, ha a talajban bőségesen van humusz.

Leveleinek szedését július elejétől lehet megkezdeni. Ha egyszerre csak két-három külső levelet tépünk vagy vágunk le a tőről, akkor késő őszig hozza az újabb leveleket. Enyhébb teleken, lombtakaró alatt át is telel, de erre nincs nagy szükség, hiszen kora tavasszal a mángold levelét a spenót helyettesíti; a kétéves növények amúgy is magszárba szökkennek, és hasznosítható leveleket már nem fejlesztenek.

Egy négyzetméter területen - folyamatos szedéssel - 4-5 kg levéltermés érhető el. Egy család számára 3-4 m² területű mángoldvetés elegendő.

A mángold levele és nyele viszonylag sok nyers cukrot, pektineket és értékes szerves savakat (oxál-, alma-, citromsav) tartalmaz, ezért jelentős a táplálkozás-élettani értéke. Vitamintartalma se jelentéktelen: A-vitamin-értéke a sárgarépának a felét teszi ki, és annyi C-vitamint tartalmaz, mint a paradicsom gyümölcse.

Termelési értéke abban jelentkezik, hogy a mángold termelésével akkor van spenótfőzelékhez alapanyagunk, amikor a kora tavasszal vetett spenót szezonja már elmúlt, a spenót felmagzott.

Multkor lent voltam régi 'vadászterületemen' pár napot, így hát horgásztam. A Dunán, csónakból, mint régen. Süllőzni gondoltam fenekezve a Baracska torok felett, ahol  egy régi kőgát van elsüllyedve. Délután mentem ki, csónakba pakoltam, spiccbottal megfogtam a szükséges snecimennyiséget és irány a hely.

A 'hely' egyik kedves süllőző helyem, közel van a csónakkikötőtől, nem is horgásszák sokan, és ha mást nem kis süllőt mindig adott. A régi kőgátat már bemosta a víz, de azért egy kis törés megmaradt. A víz nem folyik túl gyorsan, a part felé egy jó visszaforgó is van, a partt mellett már jó kettes víz van ami lemélyül 4-5 méterig.

A szerelék egyszerű: három méteres botok, nyeletőfékes orsó, 25-ös zsinór, 30 centis oldalelőkén az ólom, 50 centis előkén kicsi süllőző horog. A part felé eső botra élő küszt tettem, a bentire pedig kifordítottat. A kifordított süllőcsemege elkészítését még Fatertól tanultam. A csalihalat a hátánál hosszában kell felvágni, és az egész hasaalját kifordítani, és ezt a horoggal a hátához fűzni. Így  a csalihal tulajdonképpen úgy működik mint egy önetető: a fenéken a lassan áramló víz folyamatosan mossa ki belőle a 'zaccot'.

A Duna híd Batinánál a Baracskai torok alatt

Szép volt a délután, a hajóforgalom sem volt vészes, csak a halak nem jelentkeztek. Már kezdetm unni a dolgot, lassan alkonyba fordult a koraőszi délután, lehet hazamenni.  Épp hátrafordultam a csónakban rendet tenni, amikor srrrrrrrrr-rrrrrr-rrrrrrrr... minden átmenet, vagy előjel nélkül a partfelőli botról valami lehúzott vagy egy méter zsinórt. Szájába vette a csalit és szaladt vele pár métert. Mire a bothoz nyúltam, már nem mozdult semmi, így hát kifeszítettem a zsinórt és vártam. Hátha... és nem hiába, a spicc bólintott kettőt, én pedig bevágtam. Megvaaan! A hal rúgott rendesen, de nem befelé a mély víz felé tört, hanem a part felé tartott. Furcsálottam, de nem volt idő elmélkedni, húzott rendesen. Tartottam pumpáltam, aztán őkegyelme gondolt egyet és feljött a víztetőre. Hopplá-hopp, egy gyönyörű csuka... mire ez gondolat megformálódott bennem, már nem volt miről eszelni. A csuka tátott szájjal csapott egyet, és már szabad is volt. Pech.

Csuka snecire? Igaz ami igaz, fogtam én már nagy csukát is snecire, de itt kint az élő Dunán... nem gondoltam volna.

Kicsit letörten ücsörögtem. Tulképp nem számítottam halra, aztán mégiscsak jött. Csukára meg éppen nem, aztán csak megjelent.... és nem is kicsi. Kóstolgattam: kettes-hármas, vagy akár négyes is lehetett?  Aztán összepakoltam. Nem mindig a torreádor győz. 

A sneci, vagyis a küsz (szélhajtó küsz) apró testű, 8-12 centiméter hosszú, nyúlánk hal. Teste ritkán éri el a 15 centiméterem hosszúságot. Oldalát, hasát ezüstösen csillogó, apró pikkelyek borítják. Háta zöldesszürkés színű. Szája felfelé nyíló .

Hazánk szinte valamennyi álló- és folyóvizében megtalálható. Kora tavasztól őszig nagy csapatokban jár a víz felszíne közelében. A víz színére hulló apró rovarfélékre, valamint a víz által sodort táplálékra vadáguk. A nyári hónapokban a küszcsapatok szinte állandó mozgásban vannak, és falánkan kapnak a közelükben vízre hulló csalétekre. Szeptembertől a víz mélyebb részeire húzódnak. Késő ősztől alig foghatók horoggal.
.

Bográcsoztunk a hétvégén. Öcsém felajánlott egy adag őzhúst, vettem mellé marhalábszárat, jó három és fél kilót. Két szép darab lábszárat kaptam a hentesnél, egyiket már össze is vágtam mikor eszembe jutott, hogy ilyen szép húst fotózni is kellene.

Nem akartam a túlfűszerezés hibáját elkövetni, a pácoláshoz is csak egy kanál mustárt, kevés sót, egy hámozott parit és kb másfál deci vörösbort használtam.

Jött még hozzá a jó másfél kilónyi csontos őzhús.

A hagymát szigorúan zsíron pirítottam, paprikát nem dobtam bele, csak a húst pároltam-pörköltem saját levében.

Ment bele persze még víz is, meg a szokásos őrölt paprika, fokhagyma, babérlevél, törött bors, kömény.

Gyula barátom főtt krumpli tört össze a tányérjában, arra szedte a pörit.                         

Mi meg tésztával. Finom volt.

Z. nem szerette a retket. A kertben náluk soha az életben nem termeltek retket, sőt Z. arra is megesküdött volna, hogy a felmenő ági rokonai közül senki nem is ismerte ezt a zöldséget. No jó, a piacon lehet hogy látták már, de, hogy evett volna valaki... - kizárt. Paradicsom, paprika, hagyma, -rendben, de retek... az valahogy nem illett a képbe. 

Z. a főiskolán ismerte meg Retket. Középiskolai osztálytársai azt mesélték onnét kapta a nevét, hogy elsőben mikor a tanítónéni kérdőre vonta, hogy miért oly koszos, retkes a keze, ő azzal védekezett, hogy ő ilyen fajta.

- Tantónéni, nálunk mindenkinek ilyen a keze, nálunk ez faji jelleg, mondta Retek önérzetesen. Azóta mindenki csak Retekként ismeri.

Z. és Retek már az első félévben összehaverkodtak. Az első könyvelés gyakorlat órán, valahogy úgy került, hogy a hármas padba beült középre a Vörös-bögyös, és egy pillanat alatt a két oldalán termett Z. és Retek: szinte egy időben. Az első óra Vörös-bögyös tapizásával telt, aztán V-b megunta a dolgot és a második órára már kiült a padból.

Kimentem a Duna parta. Mondhatjuk sétálni, de pergetőbotot is vittem. Már sötétben értem ki az ártéri erdőbe, pont ahol le szoktam menni a parta, no pont ott állt egy szürke opel. Motorzajt nem hallottam ellenben az autó mozgásban volt. Amolyan izgő-mozgó mozgásban. Ahogy közeledtem egyre jobban életre kelt. Próbáltam halkan elosonni az 'élő' autó mellett... de még így is hallottam a lihegését. És mintha még könyörgött is volna, hogy: mééég, méééég.........

Megkönnyebbültem ahogy kiértem a vízhez. A víz sajnos rosszul folyt, és ellenben az opellel nagyon nem élt. Dobtam párat, aztán próbáltam pár éjszakai képet készíteni.

Aztán meguntam, és kerülőúton kimentem a kocsihoz. Halat megint nem kellett pucolnom. Jahhh, legnagyobb bánatomra a multkori halpucoláskor eltűnt a filézőkésem, és azóta se került elő....

Unokaöcsém és keresztgyermekem:

Horváth Péter Belián.

Kedvelem.

De hát egy ilyen arcot ki ne kedvelne?

a három 'tesó' csemegézik

Hol vannak már azok a régi szüretek amikor ő volt a segítségem a présházban?

Öregszünk, Belián... :-)

Egyszer úgy elfáradt, hogy csak úgy elaludt a 'fotelben'

Volt, hogy harcoltunk is: kard-ki-kard!

Peti rendes ember: imádja a halat (főleg sütve, de a halászlét sem veti meg)  de horgászni is szeret, sőt tud is! 

és még halat is fog...

ha úgy adódik akár szákolni is segít

 Belián már nagy fiú, most kezdi a másodikat... de már milyen macsós a beállás

Vízre tettem a csónakot a Tiszatavon. Ha már ott voltam csónakáztam is egyet. Benéztem óhalászi gyönyörű vízére, élveztem a napsütést.

Az Óhalászi Holt-Tisza a tározó elárasztása előtt ott található Tiszahalász településről kapta a nevét. A történet szerint 1876 március 24.-én hatalmas árvíz pusztított e területen.  23 községet és határát öntötte el, 1206 házat döntve romba. Tiszahalászon csupán 3 lakóház maradt épen. Heves megye főmérnöke eldöntötte, hogy TISZAHALÁSZ jelen helyén meg nem hagyandó! A vármegyei közgyűlés 1876 Szeptember 27-én letiltotta az építkezéseket. Mivel a faluban nem mindenki akart kitelepülni, így némi huzavona után 1877 Május 27.-én meg is született a belügyminisztériumi határozat a falu kitelepítéséről, 1879 év végi határidővel.  Az új község 1902.-től  nevet változtatott és ekkor kapta a ma is használatos elnevezését és lett ÚJLŐRINCFALVA. 
  

Óhalászi Holt-Tisza egy nagy patkó alakú holtág, ahova egy keskeny csatornán juthatunk be. A holtág jellegzetessége a sötétbarna színű, kristálytiszta víz, amit hófehér tündérrózsa mezők tesznek még varázslatosabbá. A holtágban sok elhalt fatörzs, tuskó található, melyeken madarak költenek nagy számban. A vizek mellett lévő fákon kormoránok figyelnek és a gémfajok többségével is találkozhatunk. A területen rétisas is költ, ezek főleg az őszi hónapokban láthatóak rendszeresen.

Az Óhalászi Holt-Tisza egyike azon holtágaknak,amelyek az 1978-as elárasztás után a tározó részeivé váltak. Víztere azonban többé-kevésbé megtartotta egyediségét, medre jóval mélyebb, mint a Tisza-tó nagy medencéinek nyíltvizes területei. Téli időszakbana vízi állatvilág számára nagyon jó áttelelési lehetőséget biztosít. Csukaállománya híres, nem véletlenül nevezik 'csukaparadicsomnak'.

Ilyen gyönyörűen színezett, igazi vörösszárnyú keszeg az itt élő csukák kedvenc csemegéje

A tározó ... engem megnyugtat.

Nálunk ha valaki azt hallotta 'homokos' nem a más identitásuakra gondolt, hanem a Baracskai öböl strandjára. Az öböl Duna ágból keletkezhetett, most is összeköttetésben áll az élő Dunával. Egyik funkciója, hogy váratlan téli jégzajláskor ide menekíthetőek a Dunáról a hajók. E miatt kotorják a medrét renszeresn, egy ilyen mederkotrás eredménye a Homokos. A kotróhajó hosszú vascsöveken fújta napokig a gyönyörű tiszta dunai homokot a partra, még a töltés másik felére is jutott belőle. 

Hosszú évekig ez volt a környék legfelkapottabb szabadstrandja, a víkendtelepről csónakkal jártak ide fürödni, de közútról is jól megközelíthető. Hétvégeken szinte törölközőnyi szabad terület sem maradt, nem csoda, hogy a labdázni vágyók kiszorultak a strandról a töltés másik felére. No, itt aztán igazi homokfoci telep létesült. Kialakultak a Baracskai Egyérintős Homokfoci szabályai, délutánonként vérre menő meccseket vívtunk. És utánna, hogy csúszott a sör... hajaj.

A nyári időszakban a Homokoson voltak a legjobb bulik. Ide aztán nem kellett nagy szervezés, piát mindenki hozott magával, tábortűzhöz fa volt a környéken, Janesz gitárjával jött. Fürdőzéssel egybekötött hajnalig tartó bulik voltak.

Egy ilyen buliban történt: -fürödtünk, -visszaültünk a tűzhöz, -ittunk, -énekeltünk körforgásban múlattuk az időt, mikor is az egyik fiú gondolt egyet , felállt a tűztől, és onnét nekiszaladva rohant be a vízbe. Mi fiúk ezt napjában többször csináltuk: nekifutásból kb. térdig érő vízben dobbantottunk és onnét fejes a habokba. No, ő is így akarta, csak közben elfelejtette, hogy Pistiék csónakkal jöttek a buliba. A tűz fényétől elvakultan nem igazán látott a sötétben, elmondása szerint már repült a víz felé mikor érzékelte, hogy előtte-alatta egy csónak van.

A levegőben annyit utdott korrigálni, hogy nem teljesen a csónak közepére érkezett hanem a szélére... és onnét leppattanva a vízbe. Nem törte össze magát teljsen, mikor kivánszorgott a vízből és elmesélte, mi halálra röhögtük magunkat. A gyerek hasán-mellén hosszában jó kis vörös csík látszott, de megúszta törés nélkül.

 A tábortűzben az a jó, hogy hangulatot ad, lehet csak úgy bámulni bele, hogyha közel ülsz hozzá melegít, ha pedig távolabb mégy kettesben tőle kikerültök a társaság látótávolságából. Azután vissza jönni sem olyan vészes, ilyenkor az ember fia/lánya, hoz egy-két faágat, és tüzel. Persze mindenkinek egyértelmű a dolog, de mégis.

Szóval jó hely a Homokos. 

Alig fogtam idén valamire való halat. Süllőt meg talán nem is. Lement a nyári zöldár a Dunán, a víz szépen visszahúzódott, gondoltam kibringázok a Duna partra. Hátha...

Még délután elindultam, gondoltam csukázok egyet az esti süllő-idő előtt. A régi téglagyárnál kezdtem a szemlélődést, a biztonsági őr szerint tegnap rabolt ott egy óriás balin vagy egy órán keresztül. Most persze nem volt ott.

A régi strandnál folytattam a portyát, támolygó kanalat tettem fel, eléje pedig dótelőkét.  Gyorsan fogtam is két 'kaszakövet', mentek is vissza a kiscsukák.  Az öböl belsejében komoly rablások voltak, többen is pergettekon azon a részen. Láthatóan balinok voltak a rablók, óriási fröcsköléssel hajtották a küszöket. Azonban a villantóra oda se néztek.

Gyorsan én is összeállítottam egy balinólom-legyes szereléket, de az sem hozott sikert. A horgász kollégák egymást tullicitálva kiabáltak, hogy húúúúbammmeg ez mekkora volt, de kapást senkinek sem sikerült elérni. Amúgy sem kedvelem a balinokat, így hagytam a társaságot.

A süllős helyen nagy csend volt és nyugalom. A nyugalom a vízre értendő, és az nem jó előjel. A parton azért volt élet: kutyasétáltatók, szerelmespárok, ezmegaz. Kivártam a sötétedést, aztán elkezdtem dobálni. Semmi.

Próbáltam mélyebben - sekélyebben járó csalikat, kisebbeket, nagyobbakat, de semmi. A saját gyártmányúakat is bevetettem, de a víz süket volt. Ilyenkor azért mindig jön az emberben a kisördög: bezzeg az ügyesebb horgászkollégák csak fogogatják a szép halakat, igaz, hogy csónakból, meg igaz, hogy tényleg ügyesek, meg, hogy többet is horgásznak ...  de, hát én meg csak nem fogok.

Így keseregtem, és eldöntöttem, feladom, hazamegyek. Azért még utolsó dobásra feltettem egy gumikukacot, vagyis twistert. Ez ugye a legegyszerűbb és legolcsóbb műcsali, vezetéséhez sem kell nagy tudomány.  Egy pirosat találtam a doboz alján, sohasem látott még hakat, lehet vizet sem. Bedobtam és lassan kezdtem bevontatni. Félúton járhatott a csali amikor egy jó odaütős kapás, bevágok, megvan. Mindjárt fel is jött a víztetőre, harcolt a folyásban rendesen. Örültem, végre megvan egy jobb süllő. Fárasztáshoz nem szoktam fejlámpát kapcsolni, de valahogy a vízből ki-ki bukkanó fejformája nem volt túl süllős. És a fejét sem rázta, mintahogy az egy inteligens süllőtől elvárható lenne. Ellenben fröcskölt rendesen.

Sikerült a kövek közé húznom, és akkor már egyértelműen látszott: ez egy szép balin.

Kicsit még ellenkezett, de sikerült kézzel kiemelnem.

Örültem, persze, hogy örültem, a halat szűk hármasra saccoltam,  de hát kérem szépen, én süllőt szerettem volna fogni... Vagy egy jobb csukát délután.  Vagy most is beeshetett volna egy szebb harcsa is. Sötétben. De pont egy balin?

Nem könnyű dolog a horgászat. Szerinted? 

A Korlátos is valamikor Duna-ág lehetett. Ma víkendházak sora veszi körül. Árpádéknak van itt bungalójuk, szombatra ide voltunk hivatalosak.

És vajon mit főzhettünk volna mást mint halászlevet.  

Régi vitézek...

Főztünk, koccintgattunk, ettünk, aztán előkerültek a régi történetek.

Itt volt a 'pizsama party', itt csináltuk a 'tojásos' bulit, a csigapörköltet is itt készítettük hajnalba nyúlóan vagy öt órán keresztül. Aztán szóba került még a 'pipás', a meztelen fürdőzések, ruhaeltűnések. Újra meséltük a vörösmarti pincelátogatást, meg a ki tudja még melyik bulit. A hallé megint jól sikerült - közösen főztük, de azért odafigyeltem.  :-))

A gyerekek nagyokat fürödtek, a  nosztalgiázásra meg külön figyeltek.

A hosszú hétvégére lementünk szüleimhez. Volt egy kis horgászat is, strandolás a Budacson, és a kimaradhatatlan bográcsolás.

Csirke rotyog a bográcsokban. A baloldali picit csípősebb, a jobboldali a 'gyerek' bogrács.

A csirkepörköltet most úgy készítettem, hogy a húsokról lefejtettem az összes zsírt, és bőrt. A bőrök egy részét kisütöttem a bográcsban és arra tettem az összevágott hagymát. Magyarul: friss csirkezsíron pörköltem meg a hagymát, azután már minden a szokásos módon történt. Igen finom lett. 

Meleg volt. Meleg, ahogy annak lennie kell augusztusban. Péntek este a Korlátosban volt egy hosszúra nyult buli, így a szombat estét könnyedebbre vettük, így kint is aludtam a víkendházban, és vasárnap hajnalra horgászatot terveztem.

Akkoriban már sokat pergettem,  süllőre egyrészes fahallal, csukára főleg körforgó villantóval. A Baracskai öbölben nyáron élő csalihallal lehetett fogni a csukákat. Nagyok nem jöttek, de a kétkilós egyen-csukkokból meg lehetett fogni a kvótát egy délelőtt alatt.

Még alig pirkadt amikor felkeltem. A nyilt Dunára igyekvő horgászok már jó fél órája kimotoroztak. A csónakok közt spiccbottal gyorsan összefogtam pár bodorkát, bepakoltam a csónakba aztán irány a Baracskai belső része. 

A fenekező csukázást valahogy nem kedvelem, az úszózós módszer sokkal érdekesebb. A látvány amikor minden előzmény nélkül eltűnik az úszó... és persze hozzá a hanghatás:   cuupppp....

 Akkoriban a legkedvesebb módszerem az 'úsztatós-bevontatós' úszós csukázás volt: messzire elhajítottam a cájgot, aztán lassan bevontattam, így jókora területet átfésültem.

Ezekben a nyári meleg napokban a csukák nem mindig a talaj közelében raboltak, inkább félvizen és sokszor az öböl közepén lehetett őket megcsípni. A kora reggeli órákban most nem rohamoztak a halak, otthagyásos kapások voltak meg egy retúr. Már a misére is beharangoztak Batinán amikor egy klasszikus  cuppantós kapást vettem észre.

A kapás pillanatában az uszó vagy tíz  méterre lehetett tőlem, és a zsinór mozgásából ítélve még távolodott. A másik botot gyorsan kivettem és megpróbáltam utánna evezni. Mivel a hal egyenletes tempóban vitte a zsinórt, nem sokat teketóriáztam: kivártam míg kifeszíti a madzagot aztán bevágtam. A bevágás ült, éreztem jó hal. Védekezett rendesen, de az erős szerelésben bízva keményen bántam vele. Fater dunai nagypontyokra méretezett  merítőszákját közben előkészítettem. A halat sikerült egész a csónak farához húzni, feljött és nekem hátat fordítva megállt egy pillanatra. Biztos csak pár pillanat lehetett, de én még most is látom a piros  uszonyokat lebegni. Óriási halnak tűnt. És csak lebegett... Én eszméltem előbb, az irdatlan nagy merítőt alátoltam, és a csónak fartükrét támasztékul használva lefelé nyomtam a merítő nyélvégét ezzel a mozdulattal bemerítve a meglepett halat. A csuka még félig vízben volt, de már a merítő fogságában. Iszonyatos fröcskölést rendezett, teljesen beborított vízzel. 

 A csónakba emelve tovább folytatta a harcot, ugrált csapkolódott, de már nem volt esélye. Boldog voltam, megfogtam életem első 'nagycsukáját'. Összepakoltam, nem is folytattam tovább a horgászást. 

A vasárnap ünnepnap.

A márnát én csak csókos szájúként szoktam emlegetni. Azokkal a kis pici bajuszkákkal olyan mintha állandóan puszira csücsörítene.

Hogy miért hívják zsidóhalnak is? Nem is tudni...

Vasárnap lementem Százhalombattára a Bentára. Pontykapásom megint nem volt, de csonticsokorra jött ez a kis márna:

A márna gyönyörű hal. Kizárólag folyóvízben él. Teste nyúlánk, sportos, de emellett erőt, kitartást sugárzóan robosztus. Mint egy torpedó. Szívósan védekező, igazi sporthal. Meglepően kitartóan védekezik a horgon, de mégis nagyon 'sportszerű' a viselkedése: fárasztás közben mindig folyásnak felfelé igyekszik.

Sebes folyású, oxigénben gazdag, mély vizeket kedveli. A teste izmos, nyúlánk és hengeres, oldalról enyhén lapított. A szája alsó állású 2 pár bajuszszállal és húsos ajakkal. Zöldesbarna a háta és zöldes-fehéres testén apró pikkelyek vannak. A hasa sárgásfehér, úszói vöröses színűek. 
 

Ívás idején nagy csapatokban vonul felfelé a folyón, hogy elérje az ívásra legalkalmasabb, gyors folyású, kavicsos szakaszokat. Ikrája emberi táplálkozásra alkalmatlan, különösen az ívás idején mérgező.

Táplákozása változatos, étrendjébe a tartozik a víz fenekén élő csiga, féreg, rák, giliszta amelyek után állandóan turkál. Elfogyasztja a vízzel sodort növényi táplálékot is, sőt a nagyobb példányok a fiatal halivadékot is megeszik. Szívesen tartózkodik a szennyvízbefolyások utáni vizeken, hídlábak mögött, patakok, folyók egyesülése utáni szakaszokon. Leharapdálja a kövek algaszőnyegét a húsos ajkai segítségével.

  Ötéves korára eléri a 40 centiméteres legkisebb kifogható hosszúságot és az 1-2 kilogrammos súlyt. Hazánkban általában maximálisan a 4-6 kg-os súlyt éri el, de az országos rekord 8,1 kg (a Felső-Tiszából 1993-ban). A Dnyeperből 16 kg-os márnát is  fogtak. Húsa szálkás de ízletes. Én nem csípem, de vannak akik istenítik.
 

Egerszalókon voltunk. Szép az új fürdő. Szép de amolyan túl műanyag. Bezzeg a régi, pár évvel ezelőtti. Amikor még ereszcsatornán folyt a melegvíz.... az volt az igazi. 

Előbányásztam pár régi képet:

 Ilyeneket lehetett dagonyázni.... aztán volt még körmedence is...

Európában egyedülálló Egerszalóki Hőforrás Eger városától 7 km-re, Budapesttől pedig 120 km-re található. 


 A település azóta vált ismertté, amióta 1961-ben kőolaj és földgáz után kutatva végeztek itt fúrásokat.

A víz nagy mélységből, mesterséges forrásból ered. A geológusok kőolajat, földgázt kerestek, de a gazdag hasznot jelentő kincsek helyett oldott ásványokban gazdag melegvíz tört föl a mélyből.
Két fúrást mélyítettek a területen. Az elsőt 1961-ben, 402-405 méter mélyre, ahonnan az eocén kor mészmárga repedéséből 65,5°C hőmérsékletű víz tör föl, melynek vízhozama nyugalmi állapotban 400 l/p. A második fúrás 1987-ben történt. Azóta ebből 68,0°C-os termálvíz juthat a felszínre.
Mindkét kút szabad kifolyású, azaz vízszivattyúzás nélkül, nagy mélységből, a Föld belsejében lévő nyomás hatására ömlik a felszínre. A kitermelt víz 18-20 000 éves.

A forró vízből kiváló sók folyamatosan építik a csipkézett, fehér mésztufa képződményeket. Az évek során a sódomb egyedülálló jellemzői miatt a környék szimbólumává vált.

A föld mélyén lévő szénsavas vizek rengeteg kálciumkarbonátot képesek feloldani. Amikor a víz, forrásként kitör a szabadba, a levegőn elveszti szénsavtartalmának jó részét. Ennek következtében a mészásványok túltelítetté válnak, tehát mészkőkristályok kezdenek kiválni a vízből. A patak vizéből, minden akadály leküzdésekor további széndioxid mennyiségek szabadulnak fel, s ezzel egyidejűleg a mész is kiválik. A kivált mész idővel gátakká magasodik, míg végül kialakulnak az egymáshoz kisebb vízesésekkel kapcsolódó csodálatos fehér teraszok.

A fenyőerdővel övezett sódomb gyönyörű látványt nyújt a  látogatók számára. A víz gyógyhatását és a völgy értékeit először az itt élők ismerték fel és használták ki, hamarosan azonban a forrás, a sódomb és környezetének híre szájhagyomány útján szélesebb körben is elterjedt.

 Nem ismerek olyan horgászt akinek az EK lenne a kedvenc hala.

A horgászok nem igazán kedvelik. Nem nő igazán nagyra, ezért kicsi a sporthorgász-értéke, és húsa sem értékes. Ellenben kiszorítja élőhelyükről az őshonos aranykárászt és compót, és a horgászok által kedvelt pontyot.   

Az ezüstkárász nem őshonos faj Európában. Őshazája Kelet-Ázsia valamint Szibéria.    A 17. századtól  a faj fokozatosan nyugat felé terjeszkedett. 1931-ben felbukkant a Balti-tenger menti államokban , 1948-ban pedig már elérte Dánia, Németország és Finnország folyóvizeit is. Az 1950-es évektől kezdve már semmi nem tudott gátat szabni a megállíthatatlanul Európa felé terjeszkedő halfaj térhódításának. Mára Európában már csak Írország, Skócia, a Skandináv-félsziget északi és keleti része, valamint Észak-Franciaország  tekinthető ezüstkárásztól mentes területnek.

1954-ben került be hazánkba Bulgáriából tógazdasági tenyésztés céljából. Rövid időn belül megjelent a vad vizekben is. Azóta feltartózhatatlan.

Köztudott, hogy az ezüstkárász rendkívül jól tűri a szélsőséges  körülményeket, ezáltal képes túlélni olyan viszonyokat is, amelyek más halfajok számára a biztos pusztulást okoznák.

Gyors földrajzi terjedésének másik oka a spontán ginogenezis, mint különleges ivartalan szaporodási forma. Az ívásra érett ikrások (nőstények) más halfajokkal, például közönséges ponttyal, bodorkával ívnak össze, és kakukk módjára csempészik ikráikat azok ikrái közé. A lerakott ikrákat más pontyfélék hím ivarsejtjei serkentik barázdálódásra, anélkül hogy ezek kromoszómái részt vennének a folyamatban. A kikelő utódok így nem hibridek, hanem tiszta ezüstkárászok. Ivaréretten mind nőstények lesznek, genetikai szempontból tökéletes másolatai az anyjuknak.   

Ez a szaporodási mód rendkívül előnyös egy terjeszkedő fajnak, mert nem kell mindkét nemű egyednek bekerülnie egy meghódítandó területre, elég egyetlen nőstény példány is. Viszont egy idő után a túlnépesedett állomány kezdi felélni lehetőségeit; ellenségei, parazitái és kórokozói is elszaporodnak, az egyedszám rohamosan csökken, és a fajt a kipusztulás fenyegeti, hacsak nem tud átváltani az ivaros szaporodásra. A legújabb vizsgálatok azt mutatják, hogy az ezüstkárász a ginogenezis mellett a kétszülős szaporodásra is át tud állni, sőt szakemberek szerint az ezüstkárász képes nemet váltani.