Ne essünk kétségbe és ne hívjuk telefonon segítségül anyukánkat ha épp most karácsonykor kell először halételt készítenünk.  A klasszikus karácsonyi fogások között előkelő helyen szerepel a rántott hal, elkészítéséhez pedig egy abszolút kezdő szakértelme is éppen elegendő.

A ponty tipiikus karácsonyi hal, (elérhető ár, és ilyenkor szeletelten is biztosan friss).

Többnyire patkó alakúra szeletelve sütjük de ezt kitárgyaltuk már itt .

Elkészítése nagyon egyszerű, azért röviden:

Négy személyre (hallé után) vegyünk 80 dkg pontyszeletet, sütés előtt kb fél órával sózzuk be és csepegtessünk rá egy-két kanálnyi citromlevet. A klasszikus panírozáshoz vegyünk egy lapostányért, szórjunk rá lisztet, egy másik tányérra pedig zsemlemorzsát (prézlit). Egy mélyebb edényben verjünk fel három tojást (sózzuk egy kicsit).

A halhúst először lisztben forgatjuk meg, majd a tojásba merítjük, végül a prézliben meghempergetjük. Közben a sütőserpenyőben jó kétujjnyi olajat melegítünk. A halszeleteket a forró olajba tesszük és közepes lángon aranyságára sütjük (kb. öt perc). Amikor az egyik oldala kész megfordítjuk és a másik felét is aranysárgára sütjük. 

Sütésnél ne szúrjunk a halba villát, mert a patkók nagyon törékenyek.

Köretként krumplisalátát, majonézes krumplit vagy krumplipürét tálaljunk.

A halhoz félédes vagy száraz fehérbort ajánljunk, de a panírozott/rántott ételekhez egy pohár sör is jól csúszik.

Jó étvágyat!

Holnap Halnap! Karácsonykor az emberek többségénél  halászlé (is) kerül az ünnepi asztalra. Készítettem egy egyszerűen, gyorsan, konyhában elkészíthető halászléfőző útmutatót. Ha még sohasem főztél halászlevet, de most a család követeli, ne ess pánikba. Ezt a bajai módon készülő hallevet max. egy óra alatt kezdő konyhatündér is elkészítheti, finom lesz, dícsérni fogják, ha betartod a szabályokat biztos a siker!

1.Halvásárlás

Személyenként fél kiló élő halat számolunk. Pontyot vegyünk, ha lehet tisztíttassuk meg. Ha nem, akkor lepikkelyezzük, hasát felbontjuk,  tejet/ikrát félretesszük (a tej fehér, az ikra -ikraszerű). A halat kétujjnyi szeletekre vágjuk. Most egy kiló hallal fogok számolni (pl: anyuka, apuka, pici gyerek) ha nagyobb a család értelemszerűen az arányok változnak.

 2.Előkészületek

Megfelelő méretű edényt válasszunk, elég nagyot, inkább lábas mint fazék, fedő nem fog kelleni. Kelleni fog még pirospaprika (kilónként egy púpos evőkanálnyi),és ha szeretik a csipőset száraz cseresznyepaprika(én fagyasztottat használtam). Hal-kilónként egy fej vöröshagymát -apróra kockázva - teszünk bele.

3. Főzés

Az edénybe beletesszük az összevágott hagymát és a halat. Felöntjük vízzel, hogy a lenyomott halat egy ujjnyival ellepje (ha mérni szeretnénk akkor egy liter vizet tegyünk kilónként). Rögtön dobhatunk bele egy fél kanál sót, egy fél paradicsomot és kezdhetjük a főzést. A halászlének folyamatosan nagy tűzön kell forrnia, (vigyázzunk ne fusson ki). Néha az edényt a két fülénél fogva rázzuk meg.

Amikor felforrt (ilyenkor tud kifutni) megvárjuk míg elforrja a habját (nem kell lehabozni) és mehet bele a kanál pirospaprika.

Ha lehetséges zubogva forraljuk legalább 30 percig, az utolsó tíz percre vehetjük legfeljebb kicsit vissza a forrást. A forrástól számított huszadik perc körül tegyük bele a belsőséget (ikra/tej), a csípőspaprikát és korrigáljuk a sósságát (sót beletenni egyszerű, kivenni nem annyira).

A halat nem szabad kevergetni, az edényt fogjuk meg a két fülénél és úgy rázzuk meg. Negyven percig főzzük, a levét egészen el kell forrnia, valahogy így kell kinéznie:

Jó étvágyat! Mi gyufatésztával esszük, de kenyérrel is fogyasztható. Evés előtt egy finom pálinka 'étvágyat csinál', halászlé után pedig bort illik inni.

Várom a kérdéseket és a beszámolókat.

Előre szeretném leszögezni: NEM tiszai hallé ellenes vagyok, hanem bajai párti. Semmi bajom a tiszai módon főzött halászlével, csak én a bajai módon főzöttet szeretem, azt főzöm, eszem és propagálom.

Sem vitázni, sem téríteni nem szeretnék. Sajnos nagyon kevés halat eszünk Magyarországon, sok családban kizárólag csak karácsonykor kerül hal az asztalra.

Az ország nagy részén tiszai hallevet főznek. Bajai (dunai) módon főleg a Duna mentén Pakstól Apatinig. Az alapvető eltérés, hogy a tiszai halléhez először alaplevet főznek, ebbe belepaszírozzák a benne főtt halhúst és utánna ebben a lében főzik készre a halszeleteket. A bajainál nincs ez a pepecselés, egyszerűen megfőzik a halat.  

Vesszőparipám, hogy a háziaszonyok azért nem főznek halászlevet mert útálják a hosszas, sok mosogatással járó paszírozós halfőzést. A konyhában lábosban is lehet bajai módon halászlevet főzni ha betartjuk az alapvető szabályokat/arányokat, tésztát meg nem kötelező enni hozzá, finom az kenyérrel is. 

 A bajai halászlénél nagyon fontos a víz mennyisége, kevés halból nem lehet sok és finom levet főzni, ha jót akarunk be kell tartani az arányokat. Lesz poszt: bajai módon, konyhában, lábosban, gyorsan, kevés pepeccsel, de finomat. 

A kolbásszal nem lehet viccelni. Nem is jutott eszembe egyetlen normális vicc sem a kolbászról.

Az első saját töltés szépen szárad. Két nap kapott enyhe füstöt, száraz időben levegőn van, éjszakára visszateszem a garázsba. Finom lett, még a Kolbászetalon-gyártó-nagyfőnök (az apám) is dícsérte.

Azért csak eszembe jutott egy vicc:

-Te Gazsi, oszt milyen a feleséged az ágyban?

-Hát van aki dícséri....  

Légy férfi! Törj ki a mindennapok biztonságos egyhangúságából, próbálj ki valami mást, egészen újat! Kell a változatosság, néha talán még az enyhe perverzió is izgalmas lehet. Így bíztattam magam, de az igazi indíttatás váratott magára.

Bevallom Kősüllő egyik levele mozdította be buja fantáziámat amikor egy olyan egyszerű ámbár költői kérdésre válaszolt, hogy 'monnyon mar valaki egy marnareceptet', szóval valahogy így kezdte: ' Ha éppen kívánod a savanyút, a márna (filézve-bõrözve) nagyszerû savanyú hallevesnek, egyben is oda lehet tenni, de ha buzizni akarsz, akkor fõzz....".

Éreztem ez kell nekem. Ki kell törni a halászlé (szigorúan Bajai)-sülthal-rántottsüllő ördögien finom bűvköréből és be kell vállalni a másságot.  

Márna ugyan nem volt a hűtőben, így egy szép testes kárászra esett a választás.

Egy fej hagymát, egy fél zöldpaprikát és egy termetes sárgarépát egész apróra kockáztam és kevés olajon megpirítottam. Pár perc után felöntöttem egy deci fehérborral, és tettem bele egy evőkanál mustárt.

Kicsit hagytam besűrűsödni, aztán beletettem a halszeleteket, felöntöttem vízzel, hogy jól ellepje. Mikor felforrt sóztam, dobtam bele kevés durvára darált borsot, három babérlevelet, egy gerezd fokhagymát  egy kávéskanál tárkonyt és egy tíz centis friss rozmaringágat. Pár perc mulva beletettem egy fél marék rizst, még öt perc mulva az ikrát.

 Negyven percig lassú lángon főztem, öt perccel a vége előtt tettem bele az apróra vágott friss petrezselymet és a citromkarikákat.

A rizs adott egy pici tartalmasságot, a répa édeskésségét vagányosan ellepte a citrom savanyúsága, a rozmaring és a tárkony pedig megfejelte az egész enyhe halízt. A szétnyomott csípőspaprika tette oda a pontot.

 Friss kenyérrel buzi jó volt!

Úgy néz ki vége a dalnak. Az idei szezon lezárult.

Megint egy régi vitz:

Pestiek lemennek vidékre malacot vásárolni. A falu főutcáján az egyik porta kapuján ki is van írva: hízott disznó eladó. Bemennek, a gazda megmutatja a jószágokat, ki is választják a vásárolandót, árban is megegyeznek, most már csak le kell mérni a hízót. A gazda mondja, nekik mérlegük nincs, merthogy a faluban van egy speciális mérlegelős eljárásuk: ráharapnak a malac farkára és abból pontosan meg tudják mondani, hogy az hány kila. A pesti vevő mereszti a szemét, de rááll, hogy így mérjenek. A gazda ráharap a malacfarokra, felegyenesedik és azt mondja: százhuszonkettő. A vevő fanyalog, azt mondja, jó, de azért tegyenek ellenőrző mérést is.

-Józsi, gyere mán átal!- kiabáll át a szomszédnak a gazda. Szomszéd jön, mondja, hogy perszehogy ért a méréshez, ráharap, mondja: ez pont százhuszonkettő. Vevő még mindig hitetlen, de azt mondja, ha egy harmadik független ember is ennyit mér, akkor elhiszi.

-Te, Jánoska, szaladjál már át a Julisnénéhez, az is ért a malacméréshez, szól a gazda a szomszéd kölöknek. Gyerek elmegy, elmúlik öt perc, sündörögve jön vissza.

- Hááát, izééé, a Julisnéne éppen a posstásst méricskéli, nem tud az most jönni....

A horgászok nem ismerik a fenti farokharapási trükköt (bár sokszor van komoly szopós nap), ezért halmérleget használnak. A rugós mérlegek  is jók, de a digitálisak talán precizebbek. 

Megint szakállas viccel kell kezdenem:

Részletek egy szovjet partizán naplójából:
1. nap: Délig tartó kemény harcok után sikerült elfoglalnunk a kiserdőt a fasisztáktól.
2.nap: A fasiszták egész napos ádáz harc után visszafoglalták a kiserdőt.
3.nap: Erőnket nem kímélve ma kivertük a betolakodó fasisztákat, újra miénk a kiserdő!
4.nap: A gaz fasiszták erősítést kaptak, kegyetlen harcokban visszafoglalták a kiserdőt.
5. nap: Ma kijött az erdész, és mindenkit elzavart a picsába!
 

Ezt éreztem én is a minap amikor kedvenc sportomat üztem: horgásztam a Tisza-tavon. Próbáltam halat fogni mint a többi horgász, de egyszer csak jött az erdész, vagyis a halász. Csukázást terveztem erre a napra, a Csapóiról hallottam jó híreket, azt a részt gondoltam végigpergetni és a Borzanatot. Keresgéltem a halat, egyszer a semmiből előtűnt egy csónak és pont felém tartott, mit tartott - megállt közvetlenül mellettem.

A csónakban egymás mellé kipakolva nagy húsosládák, előkészítve a merítőszákok és egy agregátor.  A három fickó közül a legidősebbnek tűnő tartott nekem eligazítást. Mégpedig, hogy itt most ők mint MOHOSZ 'állományfelmérő halászatot' fognak művelni, ezért kérik hagyjam el a területet. Árammal fognak halászni (!) ezért biztonsági okokból húzzak a francba. És ez a Tisza-tóra kiadott területi engedélyemben (éves jegy 17 ezer Ft.) a 10-es pontban is le van írva. És, hogy nekik ehhez joguk van, mert ők a vízterület hasznosítói.

 Mit lehet ilyenkor tenni? Hőbörögni picit, de azt is minek. A Tisza-tó tulajdonosa a Magyar Állam. A halászati-hasznosítási jog a mostani kezelőnél a MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség)-nál van. E jog alapján gondolja úgy a Mohosz vezetősége, hogy ők 'állományfelmérés' bűvszó alatt lehalászhatják és követhetetlen módon értékesíthetik a tóban megtermelődött halat. Mert ők a horgászok érdekeit képviselik. A vicces jelző kicsit morbid ide...

Megy a vita a Tisza-tó további sorsáról. Bonyolult az ügy, sok jogi csűrés-csavarással. A Mohosz halászati joga elvileg 2001.01.01.-el megszűnt, de birtokban maradhatott mert  a kárpótlása nem rendeződött. Az Alkotmánybíróság határozata alapján a Földművelési Minisztérium most úgy döntött, hogy 2010.01.01.-től a bérleti jog az új tulajdonosé (Tisza-tavi Sporthorgász kht), a kárpótlás a tulajdonosváltást nem hátráltatja. A Mohosz a döntésbe nem egyezik bele, a Tisza-tavi kht meg tartja magát hozzá.

2010-re a horgászengedélyeket a Tisza-tóra mindkét szervezet már kinyomtatta és Január elsejétől árusítani szeretné.

A szállást csak hat után foglalhattam el, ezért sötétig maradtam a vízen, de több halat nem fogtam. Kikötőben beszélgettem kicsit, a boltban vettem egy üveg bort, sőt kicsit kocsmáztam is, hipp-hopp fél hét lett.

A szálláson kellemes meleg várt, rendbe szedtem magam és megpucoltam a halat. Nem volt túl nagy, de eltettem egy sütnivaló adagot a többiből pedig készült a vacsora.

Felvágtam két fej hagymát és kevés olajon megpirítottam. Mikor már pirult rádobtam az előre besózott csukadarabokat és felöntöttem kevés vörösborral.

Lefedtem, pár perc párolás után hozzáadtam három gerezd hosszában felcsíkozott fokhagymát is. Pici vörösbor a halnak, kicsi nekem.

A bortól érdekes vöröses, később inkább barnás színt vett fel a hagyma és a halhús is. A végén levettem a fedőt és összesütöttem.

Friss kenyérrel, vörösborral leöblítve - finom volt.

Van úgy, hogy az ember csak szopni jár. Persze, a szó itt nem magát a cselekményt fizikai valójában jelöli, hanem az egész napi eredménytelenséget - a betlit. A régi vadászos vicc jut az eszembe, valahogy úgy van, hogy a vadász elmegy medvét lőni, megtalálja a barlangot, medve kijön, vadász fegyverét rátartja, ravaszt meghúzza, ám a puska nem dördül el. Erre nevetve a medve azt mondja: no vadász, akkor most nincs mit tenni, most szopni fogsz. Tényleg nincs mit tenni, vadász engedelmeskedik. Vadász hazamegy, irtó dühös, új puskát vesz, másnap megint megy medvére. Medve előjön, vadász céloz, de puska megint csütörtököt mond. Medve felröhög, mondja: no vadász - megint szopni fogsz. Nincs mit tenni, ugye.  Vadász most már irtózatosan mérges, fegyverboltban megveszi a legjobb puskát, másnap megint megy a barlanghoz. Medve előjön, vadász nagy önbizalommal céloz..... de az új fegyver is becsődöl. A medve pajkosan kacsint a vadászra: vadász, vadász, hát te szopni jársz ide!

Szóval van néha ilyen érzése az embernek. Pláne amikor két napos horgászatra készült, szállást foglalt, mindent leszervezett, de fúj a szél, hideg van és délben még egy hala sincs. Ilyenkor az embernek nem is az  a fő gondja, hogy mit fog vacsorázni, hanem, hogy holnap is ilyen szopós nap lesz? Mert akkor inkább hazamegyek.

Aztán természetesen mint a népmesékben a szegény horgász mégiscsak fog halat, lesz vacsorája és másnap is jót horgászik.

Mostanában sok halat eszem. Sütve, főzve, rántva, nem is tudom miért ugrott be a hagymás-tejfölös-kecsapos szardínia.

Nyár vége lehetett, nem tűzött már a nap irgalmatlanul, Tomival megbeszéltük, hogy kimegyünk a Baracskaiba, focizunk egy nagyot a homokon. A homok nem volt forró, ideális egyérintőzésre való. A focicsata után kimentünk a bungalókhoz, némely folyadék magunkhozvétele céljából. A bungalók állandó buli-színhelyek voltak, sohasem lehetett tudni mit találsz a saját hűtődben. Tominál éppen nem volt sör, ellenben talált egy üveg vörösbort, két szardínia konzervet, egy tejfölt, és a kenyér is még ehetőnek bizonyult.

Azt mondta, most egy kipróbált kaját fog összedobni gyorsan, csak figyeljek. Apróra felkockázott két fej vöröshagymát, ráöntötte a szardíniákat, ráborította a tejfölt és egy villával jól összekeverte. Talált a hűtőben még egy fél flakon csípős kecsapot is, abból is tett bele gazdagon. Ahogy a szardínia keveredett a tejföllel az már nekem kicsit bizarr volt, de amikor abba a trutymákba még belekerült a piros kecsap, - huh.

A legutóbbi buli után a csajok elmosogattak, így találtam tiszta tányért, kenyeret szeltem, bort töltöttem.  Először csak keveset szedtem, másodszorra már többet, meg még egy kicsit. Isteni volt, azóta is többször csináltam, érdemes kipróbálni!

A Bongót Tomi alapította. A lerobbant ház amit kinézett magának kiskocsma kialakítására valamikor hentesüzlet volt. Vagyis a ház elején a hentesüzlet, hátul meg a Moravicz hentes lakása és a feldolgozó rész, az udvarban pedig egy nagy pince. Még bevillan egy kép, hogy kissrác koromban bámészkodom a hentes előtt, nézem, hogyan rakják be a nagy jégdarabokat a pincébe az utcáról a piceablakon. Aztán megszűnt a hentesbolt, volt a helyén fodrászüzlet, virágbolt, végül megvette az egész épületet Tomi.

Nem volt nagy az egész helység, a pultot lehetett körbeülni és volt még 5-6 asztal. A berendezés egyszerűen puritán próbált lenni: a pult lábazata hasított cölöpökből, teteje kétcolos deszkából, fa padok, fa asztalok. Mindíg gyér világítás volt és mindig jó zene szólt. Hétközben néha szabad asztalt is lehetett találni, de hétvégén tömeg volt. Eszméletlen, hogy mennyi ember elfér egy ilyen helyen.

Sok történet fűződik a Bongóhoz. Ha hétvégén kimentünk az 'Életbe' előtte itt ittuk meg az első fröccsöt. Nyáron strandolás után természetesen a Bongóba mentünk sörözni.... majd itt folytattuk az estét. Olyan is előfordult, hogy éjjel 2-kor értem haza starndolásból, persze papucsban, fürdőgatyában. 

Strandolás... ez nekünk focit jelentett. A Duna-ágból a töltés mellett kifújták a homokat, ezzel csináltak nekünk egy baromi jó homokfoci pályát. Gyorsan kialakultak a strandfoci szabályok: amolyan egyérintős játék volt 3 fős csapatokkal. Kézzel lehetett védeni de megfogni a labdát nem, csak ütni. Egyszerű gumilabdával játszottunk, ami a homokról mindig bizonytalan irányban pattant. Nagy csaták voltak, több csapat várta, hogy sorra kerüljön. Egy ilyen focidélután után bizony megszomjazott az ember. Természetesen sörre. Néha késő estig oltottuk a szomjat.

Csajozós történetek is kapcsolódnak a Bongóhoz. Egyszer egy csinos pincérnő marasztalt sokáig. Megígértem neki, hogy megvárom és zárás után hazaviszem. Kettőkor kiraktunk minden vendégat, aztán gyors takarítás.... vagyis nem lehetett nagyon gyors, mert a háromnegyed ötös hajnali buszt amivel Szabadkára indultam a délelőtti egyetemi órákra, alig tudtam elérni.  Mondjuk anyám csodálkozott amikor kelteni akart, hogy én milyen friss vagyok és már a fürdőszobában matatok ébresztés nélkül...

Aztán olyan is volt, hogy  késő délután gondoltam kimegyek törpeharcsázni a csatornára. Törpeharcsára direkt szerelt bambusz botjaim voltak, semmi finomkodás, 25-ös damil relatíve nagy horog, bumszli úszó. Kocsival mentem - vagyis Zastavával. Ilyenkor lehúztam a jobb első ablakot és azon dugtam be a pecaköteget. Jöttek a törpék, folyamatosan volt kapásom, de a szúnyogok is csíptek, így mire besötétedett befejeztem a horgászatot.

Hazafelé menet gondoltam beugrom öt percre a Bongóba, addig maradhatnak a botok kilógatva az autó ablakán is. Az öt perc kicsit megnyúlt, egy addig általam nem túlzottan ismert csajt próbáltam meg közelebbről megismerni. Jól haladtak a dolgok, az idő repült. Már záróra felé közeledett az idő, a csajjal megbeszéltük (vagyis rábeszéltem), hogy beható ismerkedést is folytathatnánk nála. Fizettünk, kimentünk az autóhoz, és ekkor jutott eszembe, hogy még ott vannak a pecabotok.  A botok kárára döntöttem: kiraktam őket. Szégyenszemre csak úgy az árokparta.  Mélyreható beszélgetés lehetett, mert hajnalig eltartott. Kómás fejjel tértem vissza a Bongóhoz - és a botok még ott voltak.

Ma már nincs meg a Bongó. Húsvétkor mikor Komámmal találkoztunk és egy hideg sör mellett elbeszélgettünk a régi időkről - hosszan taglaltuk melyik kocsmába is menjünk. Régen ez nem volt kérdés.

-Este?  

-Aha

-Bongó?

-Fél kilenc?

-Aha

Ideális csukázó idő kerekedett. Kicsit ködös, többnyire szélcsendes. Ahhoz képest, hogy hétvége volt kevés horgásszal találkoztam a vízen. A torkos-csukát adó helyen több kapás nem volt így tovább álltam.

Aztán egy jellegtelen helyen mintha rablást láttam volna. Már oly rég láttam csukarablást a Tisza-tavon, hogy rögtön megálltam, és már repült is a kanál. Második-harmadik  dobásnál mintha megütné valami a csalit, megállítom, csak a bot végével pöccintem meg a csalit, durr, és már hajlik is a bot. Megvan, de kicsi, meríteni sem kell - mehet vissza.

Következő bevontatást megpróbálom minél lassabban, pöccintgetve-emelgetve húzom a csalit. Egy emelésnél nyúl oda neki a hal, bevágok, érzem, hogy jobb csuka. Fél kézzel gyorsan kibontom a merítőt, addig nem is erőltetem. Aztán keményebbre fogom a dolgot, bár ahogy meglátom a szája szélében a csalit mégiscsak óvatosabb leszek. De nincs gond, egyszerűen beúszik a merítőbe, ott meg már fröcskölhet. Három és négy kiló közöttire tippelem, ez már döfi, megy a torkos mellé a bilincsre.

Sodródok az enyhe szellőben, gondolkodom, hogy akár már haza is mehetnék. Azért dobok még párat. Pici megtolás a csalin, megbicsaklik a támolygó kanál mozgása, megállítom a csalit, érzem szinte lebeg egy helyben, kicsit megemelem a bot végét, hopp, bevágás: megvan. Ez is kicsi, megy is vissza, de nem rontja kedvemet, jót pecázok.

Hülni kezd az idő, az eső is szemerkél, visszaveszem a mellényt, és dobok még párat. Egy ejtési fázisban nyúl oda a hal a csalinak, bevágok, görbül a bot, ez is szép hal. Merítőszák már úgy is vizes, merítem ezt a halat is. Ahogy közelebb jön úgy nézem, hogy kb. testvére az előzőnek, látom a horog jól akadt neki, úszhat még. Egyszerűen megmerítem ezt is, és felkapcsolom a harmadik bilincsre. 

A nap végére elfáradtam rendesen, de jóleső volt a fáradtság, hiszen kellemes horgászatban volt részem. A halpucolás nemes feladatát azért áttoltam vasárnapra.

Csukaszezon van. Menni kell, fogni kell, enni kell. Szombatonként nem szoktam túl korán indulni, ilyenkor kevesebben vannak a városban, nincs reggeli csúcsforgalom. Az autópályán szitáló köd fogadott, lassan mentem, ráérősen.

A poroszlói Csicsman kikötőben meglepően kicsi volt a forgalom, ez is a válság következménye lenne? Nem, ez a haltalanságé.

Míg a tározón befelé motoroztam lassan felszállt a pára, a ködön átvillant a napocska. Ott még köd van - itt már napsütés helyzet volt, amolyan 'ördög veri feleségét' őszi változata.

Minden ígéretes helyen dobtam párat a kedvenc műcsalimmal, egyik bevontatásnál azt érzékeltem,  hogy megkönnyebbült a szerelék  - mintha nem húznék már semmit. Ennek fele sem tréfa, gondoltam, és gyorsabban kezdtem el csévélni a zsinórt. Sikerült felvenni a kontaktust a hallal, merthogy hal volt a tettes, ugyanis pont felém hozta a műcsalit. Bevágtam, a hal rögtön irányt váltott és heves fejrázásba kezdett. A fárasztás nem tartott sokáig, kézzel vettem ki a jó kettes csukát. Konstatáltam: jól indult a nap.

Mélytorok. A csuka mélységes torka. Ez a hal rendesen letorkozta a csalit, szinte a gyomrába akadt a horog. Beszippantotta ahogy azt kell. Torokra vette.

Bár egy ilyen csukaszájba normális ember a legperverzebb gondolatában még az ujját sem tenné -  sőt, de azért a szó mégis elindítja a gondolatot, megpiszkálja a fantáziát.

Amúgy a  mélytorok-technika misztikus és egyben botrányosan buja, majdhogynem tabu, ne is menjünk a részletekbe... Amúgy is prűd vagyok :-)

 Folyt. köv.

Halas volt a hétvége. A szombati peca is jól sikerült, a vasárnapi ebéd pedig csukasült volt. A szeletek csak sózva lettek, lisztbe forgatva és bő olajban kisütve. Mellé kevés krumplipüré, és ami meglepően vitte az egészet: fokhagymás tejföl.

Ennek elkészítése is baromi egyszerű: egy doboz tejfölt egy keverőtálba teszünk, nyomunk bele két gerezd fokhagymát (ha lehet magyart), apró lyuku reszelőn resezlünk bele egy kis darab sajtot (trapista is megfelel), sózzuk és jól összekeverjük. Kész! Egyszerű és finom, kóstoljátok meg!

A Tisza-tó nem a leghalasabb korszakát éli. Enyhén szólva sem. Ezzel ellentétben a Kis-Tiszán szép pontyokat (tíz fölöttieket is) és jó süllőket fognak. A Kis-Tiszával 'csak' annyi a probléma, hogy rengetegen horgásszák, szinte egymást érik a csónakok. Van akit ez nem zavar, én inkább a csendes magányt szeretem, de most egy napra bevállaltam a közösségi életet.

Nem volt egyszerű ilyen részt találni ahol csak 1-2 csónak látszik a képen

 Végig ültem a napot, csak retúr kispontyot fogtam, rahedli kárászt, meg egy szép compót. Ami érdekes: törpeharcsát egyet sem. Szélcsendes részen sikerült helyet kapnom, déli órákban már majdnem pólóra kellett vetkőzni a napsütésben.

Egy szép kerek ezüstkárász

 A compót még szívesen megtisztítottam, a sütni való kárászokat gondoltam felajánlom Gyula barátomnak, de sajnos nem élt a lehetőséggel. Rám maradt a tisztítás, de finom sült kárászt vacsoráztam.

Nem sok hely van a Balaton körül ahol a parton szabadon fát lehet szedni, tüzet rakni, szalonnát sütni, a parttól pedig pár száz méterre csukát lehet fogni. Mi találtunk ilyet, így az egész napos horgászatba iktattunk szalonnasütést is. 

Megint kora reggel indultunk, ködben, enyhe (szerintem közepes) szélben.

Öcsémék csak a botokat felejtették a horgásztanyán, de  még időben észlelték a hiányt, aztán egy koccintás közben tisztázták ki volt a bűnös. Hideg volt rendesen, kellett a lélekmelegítő.

Fogogattunk, csipegettünk, de három kilósnál nagyobb hal nem jött.

Mikor már teljesen átfagytunk és a pálinka és a forralt bor sem segített, partra szálltunk és tüzet raktunk. Fa volt gazdagon.

       a

 'helyi erők'

Embert próbáló egy ilyen egész napos horgászat, és mikor már hazaértél, levetkőznél, megfürödnél, no akkor jut eszedbe, hogy még hátravan a halpucolás. Öcsémmel a koszos munkát (pikkelyezés/nyúzás, belezés) még az udvaron csináltuk, a többit meg a konyhában.

A Balaton inkább a fogasról (nem a ruhaakasztó),és kevésbé a csukáról (nem a lábbeli) híres. Most olyan hírek jöttek, hogy rögtön változtattam a terven, másnap nem a Tisza-tó lesz a célpont hanem a Balcsi.

Öcséméknél aludtam, kora hajnalban indultunk, a fák sziszegtek a keleti szélben, a Balaton már messziről is jól hallhatóan háborgott. Nekem ekkora hullámzásban és ilyen szélben eszem ágába se lenne a nyílt vízre kimerészkedni, de a 'helyi erők' cseppet sem zavartatták magukat. Tök sötétben bepakoltunk a két dióhéj (javítás: Kalóz típusú) csónakba és neki a háborgó víznek. Összehúztam magam az első ülésdeszkán és erősen kapaszkodtam. 

A helyre - ahol csak úgy rág a csuka - még sötétben érkeztünk. GPS vezérlettel. A szél csitulni kezdett, a köd oszladozott, inkább vastag párásságba kezdett átmenni.

Öcsémmal pergettünk egy csónakból, jókat dumáltunk, amikor egyszer látom, hogy görbül a botja. - Megvan! A csuka a csónak körül rohangászott, szépen látszott a tiszta vízben.

Ha halat merítek nem szoktam másra bízni a merítőt, náluk más a szokás: öcsém megkért merítsem meg a halát. Ügyesen majdnem sikerült a halat levernem a horogról, de végül közös erővel megszákoltuk. Szerencsére, mert abban a pillanatban ki is akadt a műcsali a hal szájából.

Öcsém leszúrt a merítésért, de örült a halnak. Gratuláltam, áldomást ittunk, hisz ez eddigi legnagyobb csukája (3,60-al mérlegelt). Javítom: ma már 3,70-es a csuka.. :-)      Hiába no, gyorsan növő hal ez......     Folyt.köv.

-Hú, minek van ilyen halszaga? -léptem be az ebédlőbe. - Neked, apa, neked.....

Hogyan szerezzünk csukamájat? Először is fogjunk egy majd hat és fél kilós csukát. Ha lehet pergetve. A májáról szépen fejtsük le az epét és az epevezetéket.

Egész enyhén sózzuk, picit borsozzuk. Kevés oliva olajon pirítsunk hagymát, csípős paprikát. Ha a hagyma megpirult tegyük bele a májat. Hamar megsül, vigyázzunk, hogy ne égessük meg.

A májat kivettem, a serpenyőbe a hagyma-paprikára löttyintettem kevés fehérbort, tettem bele tejszínt és kicsit összeforraltam.  

Tomi kedvence a csukamáj, ezt az adagot is bevágta. Ízlett neki.

A máj magában nem nagy adag, (nekem csak kóstoló jutott) ezért csuka hasaaljából és az ikrából is süthetünk. Frissen pár csepp citrommal ízesítve isteni!

Ki ne hallott volna a csukamájolajról? Én ugyan nem kóstoltam, de nagyszüleim, szüleim elbeszéléséből tudom, hogy nagyon rossz ízű volt.

A csukamájolaj (oleum jecoris aselli), a tőkehal, illetve egyes cápafajok májából nyert olaj (tehát magyar neve megtévesztő - nem csuka májából készült). Omega–3 zsírsavakban, jódban, A- és D-vitaminokban gazdag táplálékkiegészítő

Az 1900-as években csukamájolajat, mint könnyen emészthető és gyorsan felszívódó zsírok egyikét sikerrel alkalmazták angolkóros betegek kezelésére; különösen a tisztább, világosabb típusait, amelyek kevésbé halszagúak, émelygést és hasmenést nem okoztak, így a beteg gyorsabban hozzájuk szokott.

Egy mostani vizsgálat rámutatott, hogy a csukamájolaj magas omega–3 zsírsavtartalmánál fogva hatásos az ízületi kopások és gyulladások kezelésében is.

Kolbászból van a kerítésük - hallottam gyerekkoromban, és láttam magam előtt, ahogy az utca összes valamire való kutyája sündörög a szomszédék kerítése körül. Óvodából hazafelé direkt arra kerültem, de kolbászkerítés helyett a régi deszkakerítést találtam.

Sok fajta kolbászt töltenek, balinfasírton felbuzdulva én most kipróbálom a halas kolbászt. Kolbásztöltéskor minden adva volt, így kivettem a hűtőből egy adag balinfilét és a már használatban lévő húsdarálón ledaráltam.

A kb. kilónyi halhúshoz tettem 2 dkg sót, 2 dkg paprikát, fél kávéskanálnyi őrölt rozmaringot, ugyanennyi őrölt köményt és kanálhegynyi szerecsendiót. Egy kissebb citrom leve került még bele és két gerezd fokhagyma. A maradék kolbászhúsból tettem bele két öklömnyi gombócot és az egészet jól összekevertem. Két rövid kolbászka lett belőle.

Egy darabot már megsütöttem kóstolónak, a többi még szárad.

Rácpontyot nem szoktam készíteni, de most volt egy jó kilósforma keszegem,  gondoltam megtöltöm friss kolbászhússal, el nem ronthatja. A keszeg hátát beirdaltam, kicsit be lett sózva és ment bele a kolbászhús minden laca-faca nélkül.

A tepsibe alulra került egy sor karikára szelt krumpli, a keszeg, és a frissen készült kolbász.  A hal húsa épphogycsak egy picit összeszedte a kolbászzsírt, teljesen megtartotta halas jellegét, de kapott egy kis szaftosságot.

Sajnos a gép hidegről melegbe érve bepárásodott, így csak ezt az egy képet sikerült lőnöm róla. Mire a gép használható lett elfogyott a fényképalany.

Régi igazság: kolbász és kolbász között különbség van. Az igazi a házi kolbász, amit Apám készít. Saját nevelésű malackából, házi paprikával, régimódi füstöléssel. Sajnos Apám is idősödik, sokadik rábeszélésre idén sikerült rávenni, hogy hagyjon fel a malactartással, majd mi töltünk kolbászt magunknak.

Gyula barátommal bioztos helyről (anyósa húsboltos) beszereztük a húst, mintegy 25 kilót, és ott le is daráltattuk. Komoly hurkatöltőt is szereztünk, paprikát otthonról hoztunk.

Nagyjából tartottuk magunkat a közkedvelt kolbász receptúrához:

10 kg hús (comb, lapocka, egy kiló szalonna)

20 dkg durva só

20 dkg édes paprika

2,5 dkg csípős paprika

egy marék (kb 3-4 dkg) fokhagyma

5 dkg bors

1 dkg őrölt kömény

A hús, ugye már darálva jött, így csak a fokhagymát daráltuk át húsdarálóval kétszer, megalkudtunk a mennyiségeken, kimértük a fűszereket és indulhatott a keverés.

A hús hideg volt, nem volt könnyű összedolgozni, de a pár pohár forralt bor segített.

Kóstoltunk, öblítettünk, kevertünk. Megállapítottuk: jó lesz.

A bél inkább közepes vastagságúnak bizonyult, néha szakadt, de a végére már belejöttünk. Ellenben a hurkatöltőből a hús elég nehezen akaródzott csak kijönni, barátom szerint a  masszát meleg vízzel kell meglocsolni (permetezni) -  (Anyuka mondta)-, úgy összekeverni újra és akkor könnyebb lesz tölteni. No, én ezzel elsőre nem értettem egyet, ezen kicsit elvitázgattunk, majd kijött a főnökasszony és helyre tett bennünket. Ittunk egy fröccsöt, és belementem egy nagyon enyhe permetezésbe. Ettől kezdve már sokkal könnyebben ment a töltés. :-)

Sikerült alkotnunk pár rövidebb szálat is (á, nem baj az, hogy kiszakadt: jó lesz az sütni), de szép szálak is kerültek. A puding próbája az evés - a kolbászé is. Frissen sütve isteni finom volt, füstölve, szárítva lesz az igazi. Ha addig el nem fogy,  csak még finomabb lehet.

(Készült halas is, holnap...)

Babonás vagyok, na. Amennyi kerülő utat én már fekete macska miatt megtettem... Ez a péntek 13. -ez meg egy rémálom.

Normál esetben (mert ugye majdnem minden évben van ilyen nap, néha több is), szóval akkor ezen a napon nyugi van, csak a minimumot mozdulok ki, azt is csendben,  visszafogottan. Nem kell a pofonért házhoz menni. 

De most vízleeresztés van. Horgászni kell. A hétvégén időjósok miatt nem mentem, szerda-csütörtök rossz idő volt -maradt a péntek.  Mondtam magamnak: nem kell ezzel foglalkozni, ez a nap is olyan mint a többi - jó lesz az.

No, jó, végül is nem kell megijedni, életben vagyok, semmi bajom,  nem estem vízbe, a kocsi is egyben van, semmit nem tettem tönkre, szóval semmi komoly..... de...

Apám, a szezon hala... mit szezon... a fék csak vinnyogott... Még délelőtt történt. Azóta sem térek magamhoz. Áááá, nem akarok róla beszélni. 

És ami a szörnyű, volt még egy jó halam. (no, jó biztos nem olyan jó mint az első, annál nem volt mit tenni....) Ez odavágott, megakadt,  jött, nem húzta a féket, azt hittem kicsi, kis tepsibe való, aztán a csónak előtt megbolondult, visszatört, kiakadt. Én már nem is.

Nem-akarok-róla-beszélni. Pont. Nemakarokrólabeszélni.

 Szóval, péntek 13.-án ne menjen az ember horgászni. Üljön otthon. Vagy ha már nagyon nem bír magával igyon egy forraltbort. Az volt nálam, az legalább finom volt.

A sügér a süllő kisöccse. Tipikus ragadozó hal. Amolyan vizek kicsi farkasa.

Farokúszójának köszönhetően hosszabb távon is kitartó, jó úszó, testének függőleges csíkos mintázata pedig jól álcázza a vízinövények között.

A sügér a sügéralakúak rendjének és egyben a sügérfélék családjának egyik neme és egyben a névadója. (Ebbe a családba tartotik az előkelő rokon - süllő - is.)

A multkori pecán fogtunk egy szép sügeret, most azt sütöttük meg pár csukafilé társaságában.

 Tudtad?

A sügér teste zömök, de oldalról lapított. Teste elől magas, hátrafelé vékonyodik, faroknyele szembetűnően keskeny. Szája csúcsban nyíló, viszonylag nagy. Mindkét állkapcsán apró fogak helyezkednek el, kefeszerűen, amely e faj ragadozó mivoltára utal. Szemei nagyok, oldalra nézők. Hátúszói egymástól elkülönültek, az elsőn szúrós tüskék találhatók. Vízből kivéve a sügér ezt a hátúszóját azonnal felmereszti s tüskéivel sebet ejthet a figyelmetlen horgász kezén. A sügért a harcsa nem kedveli, mert szúrós tüskéi miatt nem tudja a szájában megforgatni és lenyelni, csukát ellenben sokat fogtam sügérrel. Színezete élénk, tetszetős: testének mellső része feketés, háta feketés-sötétzöld, oldalai zöldes-sárgák, aranyosan tündöklők, hasi tája ezüstös. A hal testén, a hátáról a hasi táj felé, 5-9 sötét, függőleges harántsáv látható, amelyek díszítésként hatnak. Az első hátúszó hátsó részén egy nagyobb kerek feketés folt látható, amely az első látásra szembetűnő és megkülönbözteti a többi sügérfélétől, így a süllőtől is.
 

Jó étvágyú, falánk ragadozó, szinte egész nap táplálkozik, mégis rosszul nő, mert a táplálékot gyenge hatásfokkal értékesíti. Falánkságára alapozódik a horgászata: csontival is sikeresen fogható, de ahol nagyobb számban van jelen mint pl a Duna-delta ott pergetve is sikeresen lehet rá horgászni.

Abban az évben nem volt esős a november. Az Öreg-kövesben termetes vadpontyokat fogott a Fater, ki is járt hetente kétszer. Reggel bepakolt a csónakba: előáztatott kukorica, botok,  szerelékek, kevés kaja (vizet nem vitt: ott a Duna) meg miegymás, - beindította a kis Tomos csónakmotort és irány felfelé a Dunán.

Aznap kicsit később indult. Már felefelé haladva látta, hogy ígéretes a nap - Márton napja volt -  hajtott a balin, spriccelt a süllő, ugrott a ponty. A köves elején csónak. Horgász. Haha,  Cseszton Pali bácsi, a Fater régi 'mestere'. A folyásban kicsit fölé ment, aztán megállt  szinte mellette: no öreg, eszik-e a hal? 

-Sztipán, Sztipán, ezek csak isznak ma, hogy a fene vinné el. De hallom, te fogtál a héten, fogadni mernék sok szaros pelenkát ettél gyerekkorodban, nefélj, meg is kérdezem a pőcerzsit, hogy mi-a-jóeget csinált veled, hogy ilyen mázlista lettél... és csak mondta, mondta,  ki tudja már hanyadszor.

Fater felért a helyére, beszórta a két marék kukoricát és bedobott. Délután kettőre már volt egy jó kettes pontya, meg egy szakítása. Négy körül fogott egy négyes amúrt, aztán még egy jobb pontyot.

Már lassan szürkülni kezdett, de a Fater kitartott. Várta a 'Nagy-Pontyot'.  Közben egy csónak húzott el mellette fölfelé:  elegáns, zöld ruhás vadászok ültek benne, hárman.  Kettőnek a hátán megtörve a puska, a harmadiké keresztben a térdén.

Alig értek feljebb párszáz métert már lőttek is: puffff, puff,puff,puffffffffff, csak úgy viszhangzott az erdő. Mintha gágogás is lett volna, meg puffanások, de Fater a bot végét figyelte, két kis pici húzás volt rajta aztán zsupsz bele a nyél vége a vízbe. Fater bevágott: megvan.  A harc tartott vagy jó tíz percig, Fater előkészítette nagyméretű merítőszákját, előírásszerűen megpipáltatta és bemerítette a jó négykilós tükörpontyot.

Nem is dobott újra, gyorsan pakolt és ellökte a csónakot a kövezéstől. Már épp indítani készült a motort amikor észrevette a madarat a vízben. Liba - gondolta, -vagyis lúd, helyesbített. A vadlúd törött szárnnyal evickélt a vízen. Látszott, hogy esélye sincs. Repülni semmiképp, a parton az ártéri erdőben meg... hjahh. 

Fater nagy merítőjével próbálta elkapni, de a vadliba lebukott a vízbe. Kergetőztek. Tíz perc után a sérült vadlúd már nem tudott nagy távolságokra bukni, aztán egy gyors mozdulet és már a hálóban is volt.  Fater kabátjával letakarta, amit a lúd csendesen tűrt. 

Emlékszem az esti mese után ért haza, és a jólismert: tririririiriii-mit-fogtam?-al állított be. Öcsémmel kiszaladtunk, először a halakon ámuldoztunk, hogy 'hűmekkkoraaaa', csak azután mutatta a 'jószágot'.  Szép volt, de sziszegett. Olyan igazi vadlúd. -Vetési, mondta az öcsém, - gyógyítsuk meg! Fater félrevonult Anyámmal: gyorsan meg is beszélték, a legjobb az lesz ha elviszi a szomszéd faluba az állatkerteshez. Ugyanis volt egy fickó aki ilyen magán-állatkerttel próbálkozott. Róka, farkas, borz, barnamedve, a kis tavon meg vadkacsák, vadlibák, meg ki tudja mi nem még. 

Az állatkertes örömmel átvette a vadlibát, sőt, ajánlott érte faternak egy háziludat.  Így lett Márton-napi libánk, bár aznap már nem lett belőle libasült, ellenben pár hét múlva....

A kis állatkertben a  lúd felépült, gyönyörű büszke gúnár lett belőle, bár többé már nem repült.