Csukapörkölt - konyhában főzve

Halat főzni bográcsban illik. Egy átlagos lakásban élő városlakónak a bográcsolás nem mindig oldható meg. Azonban bogrács és szabadtűz hiányában sem kell feltétlenül lemondanunk a halfőzésről. Konyhai tűzhelyen készítettem a minap csukapörköltet, állíthatom: elég jól sikerült.

Egy jó darab füstölt szalonnát vékony csíkokra vágtam, majd egy kis lábosban zsírjára  sütöttem. Rádobtam két közepes fej felkockázott vöröshagymát. A szalonnazsíron üvegesre pirítottam a hagymát is.

 

Egy 'közepes leveses fazék' -szerű edénybe átraktam a megpirult szalonnás hagymát, majd ráraktam az előzőleg beirdalt, enyhén besózott csukaszeleteket (két jó kilós kiscsuka volt az alapanyag). Felöntöttem vízzel.

Az elején a lehető legnagyobb lángon forraltam, hogy szinte zubogott. Pár perc forrás után halkítottam, majd beledobtam két igazán púpozott kanál házi őröltpaprikát. Később egy kanálhegynyi csípős őröltet is. Került bele még egy fél deci vörösbor, két gerezd apróra vágott fokhagyma, hüvelyes erős, és természetesen só. 

 

Tíz perc főzés után beletettem a szépen megmosott csukamájakat és ikrát. Negyven percig főztem, ebből az elején igen erős lángon, 20-25 percig közepesen, majd a végén visszafogottan.

 

A levet túróstésztával ettük - mindenki a saját tányérjában keverte össze ízlése szerint a házi készítésű tésztát az előre simára elkevert túróval és a tejföllel. Mivel a túróstészta nem lett ízesítve - sózva sem  - ezért a levet enyhén túlfűszereztem: enyhén sós és csípős lett. 

A túróstésztával tálalt csukapörköltnek pont ez a pikantériája: a semleges 'íztelen' tésztát a lével ízesítjük tányérunkban. Az ízekben bujálkodó, sűrű szaftos, sós, csípős vérpiros lé behatol, magáévá teszi, megbolondítja és uralma alá kényszeríti az ártatlan, hófehér túróscsuszát.

Savas, karakteres borral tudom elképzelni, én száraz vöröset ittam hozzá.

Tessék kipróbálni, jó étvágyat hozzá!