Dunai süllő

A Duna visszaállt medrébe, Budapestnél 200 körüli a vízmérce, gondoltam megnézem milyen az esti Duna-part. Szúnyog az van bőven,  de úgy néz ki a halaknak is kedvezett a magas vízállás: a part menti kövek között rengeteg ivadékhal  fickándozik.

Természetesen nem szúnyogszámlálási szándékkal mentem a partra, horgászfelszerelés és szúnyogriasztó is volt nálam. A víz csendes volt, csak pár sneci ugrándozott a kőlábnál. A nap már lebukott a fák mögött, de süllőhöz még túl világos volt, így először egy balinkedvenc csalit kötöttem fel. Volt is egy érdeklődő, de mellévágott a fahalnak, igazi akció nem lett a dologból. 

A szürkületből lassan kora este lett, csalit váltottam, süllőset raktam fel. A kis fahal szépen veretett a húzós vízben, a snecik többször megriadtak a célterületen, de sem rablás sem semmilyen más jel nem utalt ragadozó jelenlétére.

A szúnyogok rendületlenül támadtak, már másodszor fújtam be magam riasztóval, igaz a beöltözésnek köszönhetően szakadt rólam a víz. Az egyik bevontatásnál a botot tartó kezemen talált magának vérszívásra alkalmas helyet az egyik kis szárnyas vámpír, picit megemeltem a botot míg másik kezemmel  a kis dögöt csaptam le. Ebben a pillanatban elnehezült a bot. Nem, nem akadt el - konstatáltam és beleemeltem. Egy rúgás volt a válasz, majd megelevenedett az elnehezült bot. A hal a folyásba úszott és csak tört lefelé. Húzott, befeküdt az áramlásba, de sikerült visszafordítani, és már jött is az ismerős fejrázás. Tartotta még magát  kicsit, próbált letörni, de keményen bántam vele, a kis pergetőbot szépen dolgozott. Pár méterre tőlem láttam meg a szép fehér testet, kicsit még fröcskölt, de ügyesen a kövek közé kormányoztam és a botot letéve két kézzel kaptam ki a vízből.

Megvan!!! Örömködtem egy sort, aztán dobtam még kettőt, már csak úgy illemből, és még tizenegy előtt hazaértem. 

 

 

aDSC03987.JPG