Idei első

Szégyenletes dolog, de be kell vallanom: pénteken fogtam meg az első idei pergetett süllőmet a Dunából. Pedig voltak már hírek, hogy csipegetik a kékfarkúakat, én is kimentem többször a kedvelt helyeimre, de sajnos kapásig sem jutottam.

Pénteki napom hosszúra sikeredett, már sötétben értem haza, gyorsan átöltöztem, bepakoltam a kocsiba két pergetőpálcát, a műcsalis táskámat és irány a Duna-part.

Az első hely foglalt volt, a kolléga nem volt bőbeszédű, így gyorsan továbbálltam, de legnagyobb sajnálatomra a második helyszínen is horgásztak. Kénytelen voltam újratervezést végezni, egy ritkábban látogatott, de kicsit távolabbi horgászhelyet céloztam meg.

Jóval nyolc után értem oda, a hold még nem kelt fel, a fejlámpa fényénél botorkáltam át az ártéri erdőn a vízpartig. Szélcsendes, gyönyörű koraőszinek tűnő szinte meleg este volt, a Duna  méltóságteljesen csordogált, a távolban egy utasszállító fényei villództak.

A kis kedvenc műcsalimat kapcsoltam fel, rég látott már halat, hátha majd most - gondoltam.

A második húzásban  egy kemény odanyúlásban maradt kifliben a botom, ült a bevágás, a hal kiszaladt a sodrásba, hajlott a könnyű kis pálca, de kemény fejrázások nem jöttek. Kihúztam a sodrásból, és már a lábam előtt fröcskölt a vakítóan fehér test. Szűk kettesnek saccoltam, de boldogságom így is határtalan volt. Végre egy süllő!

Szerencsére nem zörögtem sokat, a hal sem spriccelte szét a vizet, úgy gondoltam van még esély fogásra.

Talán a negyedik, ötödik dobásra - szinte ugyanott járhatott a műcsali - ismét egy rendes odavágás. Bevágok, bot hajlik, hal sodrásba be, ott kicsit ficánkol, aztán láb előtt fröcsköl, mintha az előző fárasztás ismétlése lenne. A hal is kiköpött testvére az elsőnek.

Egy icipici, mondhatni nyúlfarknyi különség azért csak lett a két eset között, ez a süllő is tuljadonképpen  már a parton volt, a lábam előtt pár centis vízben valahogy bebújt a kövek közé, a farkánál fogva kiemeltem, letettem, ő csapott egyet és szépen elment. Feszesen tartottam végig, de nem vettem észre, hogy közben kiesett a szájából a csali.

Egyáltalán nem szegte kedvemet az eset, pláne mikor pár méterre tőlem egy komolyabb (akár harcsának is vélhető) rablást láttam. Csalit cseréltem, dobáltam tovább. Közben lassan teljesen feljött a hold, ezüstösen csillogott a víztükör.

Több kapás nem jött össze, csak pár hajó borzolta a kedélyeket és a vízfelszínt, de így is nagyon kellemes estém volt.

A hal a vasárnapi ebéd harmadik fogásaként klasszikus rántott süllő formájában került az asztalra.

DSC03518.JPG