Merzse: mocsár lett a tóból

Hétvégén kirándultunk a Merzséhez. Igazi természetjáró idő volt, a horgászbotot sajnos otthon hagytuk.

Jó pár éve jártam ennél a kis vadvíznél, akkor tavasszal éppen bőségesen volt víz a kis tóban, a vizibolhák barnás felhőkben úszkáltak bőséges táplálékot biztosítva a termetes kárászoknak. Spiccbottal, csontival percek alatt fél vödörnyi mennyiséget lehetett zsákmányolni. 

Víz most is van a tóban/mocsárban, bár a mélysége nem tűnt túl nagynak.

 

A Merzse-mocsár az egykori nagykiterjedésű „vadvízország”  utolsó hírmondója Budapest határában.

Budapest XVII. kerületében, a Liszt Ferenc (volt Ferihegy) repülőtér közelében található ez az egyik legháborítatlanabb még meglévő vizes élőhelye,  a pesti oldalra egykor jellemző mocsaras területek egyik utolsó megmaradt túlélője. 

Természetvédelmi területté 1977-ben nyilvánították a vidék 27 hektárját,  1999-ben bővült a védettség 40 hektáros területre. A Merzse-mocsár és vidéke többször kiszáradt az utóbbi évtizedben (1996-ig rendszeresen) az aszályos időjárásnak, reptéri építkezéseknek, csatornázásoknak  köszönhetően.

A Fővárosi Önkormányzat 1991-ben elindította a Merzse-mocsár rehabilitációs programját, amely során a vizes élőhely eredeti állapotának visszaállítását tűzte ki céljául, a víz – mindenkori szükségletek szerinti – pótlásával.

Rákoskeresztúr első, 1854-ben elkészített a birtokvázlatán szerepel a Merzse-dűlő, amely 317 hold nagyságú volt, ebből 32 hold nádas, 57 hold pedig rét.  A dűlő déli részén terült el az északnyugat, délkeleti irányú Merzse-tó. A tó vize 1864-ben, Burger Márton akkori községi bíró és Székely Gyula jegyző szerint még két öl (3,8 m) mély volt, „jó halakkal”.

A  Merse szó ­– néha így is nevezik a mocsarat –, egy szláv eredetű férfi keresztnév, (valószínűleg a Miroszlav változata.) A Merzse-mocsár az 1810-es évektől a II. katonai felmérésig (1859) Mercse-Sumpf néven szerepel a térképeken, lehetséges, hogy a német felmérők félrehallották a nevét.

A Merzse-mocsár területének csökkenése, a tó elsekélyesedése a XIX. század második fele és a XX. század során folyamatosan következett be. Először csak a szántóföldek növelése érdekében kezdték lecsapolni a gazdák, majd a területcsökkenéshez hozzájárult a vasúti töltés megépítése, amely gátolja a természetes vízellátást. A környéken folyó, egyre intenzívebb mezőgazdasági tevékenység, az erdőtelepítések, a közeli repülőtér területének lebetonozása is csökkenti a vízutánpótlást, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az 1900-as évek második felétől jelentősen csökkent a csapadék mennyisége.

A Merzsének és környékének korábban a táplálékforrásként is szerepe volt Rákoskeresztúr életében. Fogyasztották a tó „jó halait”, de visszaemlékezésekből tudjuk azt is, hogy a mocsár árkaiban hemzsegett a csík(hal).

fotók: saját gyűjtés

kapcsolódó irodalom:

www.aquadocinter.hu/themes/Vandorgyules/pages/3szekcio/fesus_keszey_reisinger.htm

- wikipédia

http://rakoshegyi.hirlap.eu