Téli álom - vermelés

A hazai nagyobb vizek egyik érdekes tulajdonsága, hogy sohasem fagynak be fenékig. Ha figyeltünk fizikaórán, akkor tudjuk, hogy a plusz négy fokos víz a legnehezebb, tehát télen a vízfenék körül mindig ennyi a hőmérséklet, még akkor is, ha a felszíni víz nulla fokos, azaz befagyott. Ez a vízben élő élőlényeknek - köztük a halaknak - mondhatni létkérdés, hiszen igen nehezen viselnék el, ha megfagynának.

Sokszor halljuk: a halak "elvermelnek" az iszapban.

A vermelés különben nem feltétlenül jelenti azt, hogy a halak beássák magukat az iszapba és szuszogva téli álmot alszanak mint a medvék, hanem csak annyit, hogy a víz aljára mennek le, egy nagyobb gödröt, vermet keresnek maguknak. Az életfolyamataikat, anyagcseréjüket lecsökkentik egy minimális szintre, nem táplálkoznak, és lehetőleg nem is mozognak.

Folyóinkban a halak a kevésbé áramlós részeket, viszzaforgókat, mély langókat, állóvízű öblöket keresik meg, hogy minnél kevesebb energiát kelljen a helybenmaradáshoz befektetniük.

Tavainkban azok legmélyebb pontjain telelnek át a halak. Olyan helyeket keresnek, ahol a vízhőmérséklet egész télen állandó, és a ragadozók megjelenésére is kevés az esély. A Balatonban ilyenek például a hajóállomások kotort öblei, a hajózó útvonalak marásai, és a tóban természetes úton kialakult mély gödrök, kutak.

Azonban nem minden halunk vermel télen.  Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy ragadozó halaink nem vermelnek (kivéve a harcsa), míg a békés halak  a táplálék eltűnésével és a víz lehülésével arányosan csökkentik aktivitásukat.