Tiszai peca

Holnap halnap? - jött a rövid de lényegretörő kérdés Robitól. A tározóra nem tudunk menni, így csak az élő Tisza marad. Egy kicsit még vaciláltam aztán igent mondtam.

Poroszló után megnéztük a Szartost, a nagy munkálatok a töltésről nem látszottak, csak a szárazon maradt csónakok.

 

Kilenc körül a Szabics kikötőből indultunk.

 

A nap nehezen törte át a reggeli párát, hideg volt rendesen.

 

Az ígéretes pályán első dobásra leakadtam, és beáldoztam kedvenc twisteremet. Csorogtunk és emelgettünk. Kapás nélkül. Aztán megint motoroztunk.

 

Egy zátony utáni sekélyebb részen, olyan ötös vízben nekem jött az első kapás. Ránehezedett, bevágtam, jött pár métert aztán lemaradt. Pehh.

Robinak is, nekem is volt még pár maszatolós kapásunk, de már kezdtünk belenyugodni, hogy ezen a napon nem lesz halas a kezünk. Pedig Robi mindent kipróbált: még a 'süllőre sleppelés' módszerét is bemutatta.

Visszamentünka zátony utáni részre, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Robi halat fáraszt.

 

Jé, egy süllő! Pedig már kezdtem azt hinni teljesen kiveszett a Tiszából.

 

  

Nem nagy, de süllő! Ő érte jöttünk.

Ittunk egy forró teát, majd újult erővel folytattuk a pecát. Egy part melletti törést vallattunk amikor kaptunk még egy-egy odaütős kapást, de halat már nem. Ennyi járt mára.

A visszaúton sem volt melegünk, a lenyugvó nap szelet jósolt másnapra: vörösre festette az ég alját. Hidegfront jön, itt a tél!