Tisza-tó öblítőcsatornái

A folyó és a medencék, azaz a tó közötti vízforgalmat, vízcserét és a vízi közlekedést az öblítő csatornák és a természetes vízfolyások, fokok biztosítják. Az öblítő csatornák (12 db) az övzátonyok átvágásával készültek az 1970-es évek végétől kezdődően.
Az öblítő csatornák hossza 1-4 km közötti, víztükörszélessége 10-60 méter között változik, kivétel az I. számú öblítő csatorna, melynek szélessége a torkolatnál 150 méter.
A Tisza felőli kitorkolásnál szabályozó műtárgyak (9 db) épültek az 1980-as évek elejétől kezdődően, melyek nyitott, vagy zárt üzemmódban lehetnek. Feladatuk, az öblítő csatornák által szállított víz áramlási viszonyainak szabályozásával biztosítani a megfelelő vízcserét, ugyanakkor az árhullámokkal érkező nagy mennyiségű hordalék, uszadék bejutási lehetőségét csökkenteni, mérsékelni ezáltal a medencék feliszapolódását, valamint a főmederben levonuló esetleges szennyeződéseket kirekeszteni a tározó belső víztereiből.
A Tisza-tó átfolyásos rendszerű síkvidéki tározó. Kialakításából, valamint az üzemeltetése során lejátszódó belső folyamatokból adódóan szükséges a medencék és egyéb szélterületek megfelelő vízforgalmának biztosítása. Tekintettel arra, hogy ez egy mesterséges létesítmény, így természetes módon a belső áramlási rendszerei sem alakulhattak ki. Ezeket a folyamatokat meg kellett teremteni, műszaki beavatkozásokkal. Ezt a szerepet az öblítő csatornák töltik be, melyek megteremtik a kapcsolatot a Tisza folyó, mint főmeder és hullámtere, mint tározótér (tó) között. A medret övező parti sáv (övzátony) természetes állapotában folyamatosan töltődik, kiemelkedik és nem teszi lehetővé a folyón érkező frissítő víz szétterülését. Az öblítő csatornák a frissítő víz bejuttatását, szétosztását, ill. elvezetését biztosítják az övzátonyokkal kirekesztett medencékbe.
Az előzőekhez hasonlóan fontos a feladatuk a vízszint csökkentéskor, például téli üzemrendre történő átálláskor, a vizek visszavezetésével elősegíteni a medencék leürülését, megszüntetve ezzel a sekély, úgynevezett. pangóvizes helyeket. A leürítés folyamatában, mint belső lecsapoló csatornák funkcionálnak.
Tehát a Tisza-tó szervezetében a természetes vízfolyások és az öblítő csatornák rendszere, az az érrendszer, amely biztosítja a fennmaradásához, megújulásához szükséges folyamatok lejátszódását, vagyis a vízcserét (vízforgalmat). Lényeges ezen létesítmények fenntartása és fejlesztése, mivel a tározó fennmaradása, használhatósága érdekében jelentős szerepet töltenek be.

A tó ötféle arcát mutatja egy év leforgása alatt, melyből négy az embertől függ, míg az ötödik tőlünk független. Az arculatot jelentősen meghatározza az évszakok változása és befolyásolja az üzemrend szerinti szabályozás, vagyis a vízszinttartás, illetve a vízszintváltozás.

A négy – ember által szabályozott – arculat a következő.

* Téli időszak
* Tavaszi feltöltés időszaka
* Nyári időszak
* Őszi leürítés időszaka
* Az ötödik pedig, a természet által „megrajzolt” arculat, az árvízi időszak.

 Téli időszak

A téli vízszint beállításától, névlegesen november közepétől, minimálisan február közepéig, de legkésőbb a téli vízszint emelésének kezdetéig tart.
A duzzasztási szint a téli időszakban kétféle lehet, az érdekegyeztetésnek megfelelően:

* 560 + 10 cm, vagy
* 610 + 10 cm

fix érték, a Kisköre-felső vízmércén mérve.
Növekvő vízhozam esetén ezen a szinten történik a vízszint kiegyenlítődés – a duzzasztás megszüntetése -, csökkenő vízhozam esetén pedig a duzzasztás megkezdése.


 Tavaszi feltöltés időszaka

A tavaszi feltöltés időszaka – átállás a téli vízszintről a nyári vízszintre - legkorábban február közepétől, vagy a téli vízszint emelésének kezdetétől a Kisköre-felső vízmércén mért 725 cm-es szint eléréséig, de legkésőbb április közepéig tart.
A vízszint emelésének megkezdésekor figyelemmel kell lenni a jéghelyzetre, vízjárásra, vízminőségre és a tározó állapotára.
A tározót tölteni lehetőleg
- alacsony lebegőanyag tartalmú
- kis sókoncentrációjú,
- kis növényi tápanyag tartalmú vízzel kell.
Az emelés maximális mértéke 10 cm/nap lehet a Kisköre-felső vízmércén mérve,

 

nyári vízszint a Kisköre-felső vízmércén mért 725 cm-es szint elérésétől, de legkésőbb április közepétől, minimum október közepéig, vagy utána a 725 cm-es szint csökkentésének megkezdéséig tart.
A nyári vízszintet 725 + 5 cm-es intervallumban kell tartani, ezáltal a tó vízszintje közel állandó, mely biztonságot és kiszámíthatóságot nyújt a használóknak.
A nyári időszak a leghosszabb és a legismertebb a tó hasznosítói és turistái számára.


 Őszi leürítés időszaka

Az őszi leürítés időszaka – átállás a nyári vízszintről a téli vízszintre – legkorábban október közepétől, vagy a Kisköre-felső vízmércén mért vagy a 725 cm-es nyári szint csökkentésének megkezdésétől a téli szint eléréséig, névlegesen november közepéig tart.
A csökkentés intenzitása maximum 10 cm/nap lehet.


 Árvízi időszak

A Tisza folyón az év bármelyik hónapjában kialakulhat kisebb-nagyobb mértékű, rövidebb-hosszabb idejű árhullám. Legnagyobb valószínűsége mégis a tavaszi áradásoknak van, de a többi évszakban is volt már példa árvízre. A levonuló árhullám a Tisza-tóba érve előbb a folyó vízszintjét emeli meg, majd a szigetek terepszintje fölött átfolyva bejut a tóba is. Az árvíz nagysága és tartóssága határozza meg az árvízi időszakot, amely a hidrometeorológiai helyzet függvénye. A Kiskörei Vízlépcsőnél árvízi időszakban már nincs duzzasztás, így a tó vízszintjét nem a duzzasztóművel szabályozzák, hanem a természetes lefolyási viszonyok következtében az áradó víztömeg tölti fel a tavat – akár 2-3 méterrel is a jól ismert és megszokott nyári vízszint fölé -, vagyis „átrajzolja” a tó éppen aktuális időszakú arculatát. A szigetek részben, vagy teljes mértékben vízborítás alá kerülnek, a tó mozaikossága átmenetileg megszűnik, a vízfelületek „egybe olvadnak”, a tó egy óriási „feszített víztükrű medencévé” válik.
Az árhullám levonulása után, a duzzasztás megkezdésével ismét az aktuális időszak arculata tér vissza, de a nagyobb árvizek nyomot hagynak a tájon.