Torokra

Támad a tél. Talán az egyik utolsó idei kellmes napot fogtam ki a múlt héten. Horgászat szempontjából a napos idő nem volt túl szerencsés - nem is evett olyan nagyon a hal.

Ellenben amelyik kapott, az nem vacakolt, letorkozta rendesen a kanalat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vonuló felhők néha eltakarták a napot, de csukarohamokat az átmeneti szűrt fény sem hozott. Meg kellett küzdeni a halért.

Cserélgettem a villantókat, de megint bebizonyosodott: a már halat látott kedvencek a nyerők.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tározó télen is szép.

 

Sötétben értem a csónakkikötőbe, sorban jöttek be a többi horgászok is. A Kis-Tiszán horgászók is panaszkodtak a haltalanságra. Az egyik csónakban ülők nagy hangon mesélték találkozásukat a halőrrel.

Már az autó csomagtartójába cuccoltam amikor mellém lépett egy zöld ruhás fiatalember, és köszönés után elmondta, hogy most engem is horgászatilag ellenőrizni fog - készítsem elő a papírjaimat.  Közben a többi csónakjából pakolászó horgászt is igazoltatásra fogta.

Volt aki hőbörgött kicsit, hogy 'pont itt a kikötőbe, nanemá', de gond nélkül haladt a dolog. A halőr az engedélyem ellenőrzése után illedelmesen mondta, hogy most ő amolyan felületesen átnézné az autómat is. 

Volt egy röpke, kósza gondolatom, hogy szabadságjogaim, meg ombudsman, de mivel amúgy sem dugdosok semmit, meg jobb a békesség, mondtam, csak nyugodtan nézelődjön, ha már ilyen kíváncsi.  

A hátsó űlésen lévő sporttáskám kimondottan felkeltette a halőr kíváncsiságát, aztán ahogy előkerültek belőle a cuccaim illedelmesen megdícsérte a pingpongütőmet, és a sportgatyám színét.

Még szerencse, hogy nem valami extrém sportot űzök...