Kuttyogató fa

 A kuttyogatók nemcsak anyagukban, hanem formájukban is eltérőek. Magasságuk általában harminc-negyven centiméter, amelyből egy férfi maroknyi a fogórész. A szárrész fokozatosan vékonyodik és talpánál, korongjánál alig vastagabb a késpengénél. A korong lehet kör alakú, ellipszis vagy csepp alakú. Egyesek a talpat kimélyítik, tehát tapintásra homorú, míg más helyen, a Tiszán ívesen domború. Az íveltség, vagy mélyítés aszerint változik, hogy milyen hangot ad. A halászok, aki maguk készítik a szerszámaikat, faragás közben is próbálgatják és csak akkor fejezik be, ha megfelelő mély zengést ad. Ezzel magyarázható az is, hogy a halász csak fából készíti harcsacsalogató szerszámát. Olyan fát használjunk, amely nem szálasodik, azaz a vízben nem reped. Erre a célra a legalkalmasabb a habos jávor, a diófa, kőris, esetleg tölgy. A jó kuttyogató szinte súlytalan, ezért nem fárasztó használata és ezért lehet könnyedén lendületes karéjos mozdulatokat végezni. Az sem közömbös, hogy milyen ívben alakítjuk ki a kuttyogató vékony szár, illetve penge részét. A legáltalánosabb a gyenge ívben hátrafelé hajló alak, amelynek szöge a talp síkjához mérten nem nagyobb hatvanöt-hetven foknál. Az utóbbi időben barkácsolnak alumínium szárral, sima fémkorong, illetve fordított kanál alakú talppal is.

 

40–60 cm hosszú, enyhe ívben meghajló fanyél, amelynek orsógombszerű, néha homorú talpa van. A talp szaruból is készülhet. A harcsának horoggal való esti, éjszakai fogásánál használják. A békával, kisebb hallal, csigával, lótetűvel felcsalizott horgot a halász a csónakból a vízbe engedi, s a kuttyogatóval a víz felszínét hátrafelé, rézsutosan csapdossa. A buggyanó, „kutty”-, „putty”-szerű hang messzire elhallatszik, s a harcsa a hangot a béka vagy hal csobbanásának vélve a horogra kap. A kuttyogatót a Duna (butyka, butykáló prédli, buttyogató, plumbe), a Tisza (buggyogató, futtyogató, kuttyogató, puttyogató), a Dráva (kuttyogató) halászai használják. A kuttyogatót Jankó János D-oroszo.-i analógiák nyomán a magyar halászat honfoglalás előtti, orosz ieredetű járulékos eszközének tartja. Mivel smerik a fehéroroszokon, a lengyeleken kívül az al-dunai román s a különböző balkáni folyók szerb és horvát halászai is, valószínűbb, hogy a dunai és tiszai halászok kezére a Balkán felől került, amit terminológiai egyezések (szerb-horvát bućka, bućkalo, bućkalka, bućkašica) is megerősítenek.

 

 Lássuk, Herman Ottó mit mond erről:

–  Herman Ottó: A magyar halászat könyve:

Ennek a szerszámnak hangfestő a neve, így: kuttyogató, buttyogató, puttyogató, futtyogató, arról a hangról, a melyet a halász vele ki tud csalni s a mely a békák bizonyos hangját, a "kuty-kuty", vagy "unk" hangot utánozza.

 

104. ábra. Kuttyogatók.

A szerszámnak van fogórésze, késszerű része és talpa; a Wolga mellékit a magyarral egybevetve a 104. ábra mutatja. Itt 1. a Szeged-Algyőn, 2. a Csongrádon dívó magyar forma; 3. ellenben a Wolgáról való.

 

 

 

 

105. ábra. K kuttyogató
a Dráva vidékéről.

 

Ám lássuk az eljárást, mely egyike a legérdekesebbeknek, mert ritka finom élettani alapokra van fektetve.

A mikor a nyári esőzések a folyókat megdagasztják, csöndes éjszakán kiszáll a halász lélekvesztőjén a folyóra, oly helyre, a hol a harcsa szeret megfeküdni; előveszi kettős horgát (105, h), melyen derék ólom-súlyok vannak s megbékázza, azaz eleven kecskebékát - Rana esculenta - tűz reája s lebocsátja a mélységbe; azután előveszi a kuttyogatót s a talpával sajátságosan belévág a vízbe, mire egy locscsanás és egy "kutty"-szerű hang hallható; hogy egészen szabatos hasonlattal éljünk, úgy hangzik az, mint a jól illő dugó kihúzásakor keletkező "kutty".

Az egész pedig festi a békaugrás locscsanását és a béka hangját. Mind a két hang oda csalja a harcsát, mely rendesen a felszín felé tart, ott beléütődik a horog inába, melyet a béka ide-oda rángat.

A harcsa bekapja a békát s természetesen rajtaveszt. Ez a kuttyogatás.