Savanyú halleves

Légy férfi! Törj ki a mindennapok biztonságos egyhangúságából, próbálj ki valami mást, egészen újat! Kell a változatosság, néha talán még az enyhe perverzió is izgalmas lehet. Így bíztattam magam, de az igazi indíttatás váratott magára.

Bevallom Kősüllő egyik levele mozdította be buja fantáziámat amikor egy olyan egyszerű ámbár költői kérdésre válaszolt, hogy 'monnyon mar valaki egy marnareceptet', szóval valahogy így kezdte: ' Ha éppen kívánod a savanyút, a márna (filézve-bõrözve) nagyszerû savanyú hallevesnek, egyben is oda lehet tenni, de ha buzizni akarsz, akkor fõzz....".

Éreztem ez kell nekem. Ki kell törni a halászlé (szigorúan Bajai)-sülthal-rántottsüllő ördögien finom bűvköréből és be kell vállalni a másságot.  

Márna ugyan nem volt a hűtőben, így egy szép testes kárászra esett a választás.

Egy fej hagymát, egy fél zöldpaprikát és egy termetes sárgarépát egész apróra kockáztam és kevés olajon megpirítottam. Pár perc után felöntöttem egy deci fehérborral, és tettem bele egy evőkanál mustárt.

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit hagytam besűrűsödni, aztán beletettem a halszeleteket, felöntöttem vízzel, hogy jól ellepje. Mikor felforrt sóztam, dobtam bele kevés durvára darált borsot, három babérlevelet, egy gerezd fokhagymát  egy kávéskanál tárkonyt és egy tíz centis friss rozmaringágat. Pár perc mulva beletettem egy fél marék rizst, még öt perc mulva az ikrát.

 Negyven percig lassú lángon főztem, öt perccel a vége előtt tettem bele az apróra vágott friss petrezselymet és a citromkarikákat.

A rizs adott egy pici tartalmasságot, a répa édeskésségét vagányosan ellepte a citrom savanyúsága, a rozmaring és a tárkony pedig megfejelte az egész enyhe halízt. A szétnyomott csípőspaprika tette oda a pontot.

 Friss kenyérrel buzi jó volt!