Mérleg

Megint egy régi vitz:

Pestiek lemennek vidékre malacot vásárolni. A falu főutcáján az egyik porta kapuján ki is van írva: hízott disznó eladó. Bemennek, a gazda megmutatja a jószágokat, ki is választják a vásárolandót, árban is megegyeznek, most már csak le kell mérni a hízót. A gazda mondja, nekik mérlegük nincs, merthogy a faluban van egy speciális mérlegelős eljárásuk: ráharapnak a malac farkára és abból pontosan meg tudják mondani, hogy az hány kila. A pesti vevő mereszti a szemét, de rááll, hogy így mérjenek. A gazda ráharap a malacfarokra, felegyenesedik és azt mondja: százhuszonkettő. A vevő fanyalog, azt mondja, jó, de azért tegyenek ellenőrző mérést is.

-Józsi, gyere mán átal!- kiabáll át a szomszédnak a gazda. Szomszéd jön, mondja, hogy perszehogy ért a méréshez, ráharap, mondja: ez pont százhuszonkettő. Vevő még mindig hitetlen, de azt mondja, ha egy harmadik független ember is ennyit mér, akkor elhiszi.

-Te, Jánoska, szaladjál már át a Julisnénéhez, az is ért a malacméréshez, szól a gazda a szomszéd kölöknek. Gyerek elmegy, elmúlik öt perc, sündörögve jön vissza.

- Hááát, izééé, a Julisnéne éppen a posstásst méricskéli, nem tud az most jönni....

 

A horgászok nem ismerik a fenti farokharapási trükköt (bár sokszor van komoly szopós nap), ezért halmérleget használnak. A rugós mérlegek  is jók, de a digitálisak talán precizebbek.