6,40-es csuka a Balatonból
Gyönyörű a Balaton, így késő ősszel is. Hideg van, ellenben nincs szúnyog. Öcsémnek dolga volt, be kellett fejeznie a horgászatot, én egész napra készültem, a továbbiakban egyedül birtokoltam a csónakot. Az idő is javult, a nap egyre jobban megbírkózott a felszálló köddel.
Rendületlenül pergettem tovább, a saját jól megszokott/megszeretett kanalaimmal. A 'helyi erők' szerint csakis a világos-ezüstös csalik a nyerők, és főleg a körforgók.
Ehhez képest az első csukám egy arany színű, pirossal erősen dekorált támolygóra jött. A második is. Mondjuk, ha csak támolygóval dobál az ember, akkor nehéz másmilyen csalival halat fogni.
Több csónak is volt a pályán, ők is csipegettek, sőt olyan hírek is voltak, hogy komoly halakat is merítettek a napokban. Természetesen a 'bezzeg még tegnap nagyon evett' efektus jött itt is elő, de tény, hogy szinte napok alatt eltűnt a hal a helyről. Mondjuk egy Balatonnyi vízben van hova mennie. Én már megnyugodtam, volt két szép halam, vártam a ráadást.
Most három pergetőbot volt nálam, a Tomiénak kinevezett könnyű 2,10-re egy öcsémtől kölcsönkapott 4-es Vibrax körforgó csalit tettem, néha azzal is dobtam párat.
Talán harmadszorra repült a kanál, egy hínárcsomóból kipattintva jött rá a ránehezdős kapás. Éreztem, hogy jobb hal, és pillanatokon belül már láttam is a tiszta vízben. Azannya! Kiszaladt párszor, aztán a csónak körül mutatott be különféla akrobatikus mutatványokat. A csónak alá is betört, fröcskölt is 'pajkosan' de sikerült becsúsztatni a merítőbe.
Remegő kézzel hívtam öcsémet: végre megvan a jó hal. - És mekkora?
-Olyan öt, vagy hat, esetleg hét kiló körül lehet -saccoltam.
-Oksi, a kikötőben várlak, te mázlista, mondta ő.
A táj kivirult, a váltakozó szél alkonyatra megint elcsendesült - tényleg szép ez a nagy tó.
A parton még készült pár (nem túl sikeres) fotó:
ez már Zs.Tomi gépével: