kenu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fiatalok voltunk és szertelenek, és eléggé kedveltük egymást. Gondoltunk egyet és leugrottunk a Balcsira motorral pár napra. Se szállás, se sok cucc. Siófokon egy parthoz közeli utcában megálltunk és találomra becsengettünk: kettőnknek kellene szállás pár napra. Gyorsan sikerült találni. Esténként gyertyafényes vacsora, borozgatás,romantikus séták, mezetelen fürdőzés, stb., reggelente lustálkodás, hosszas stb., napközben strand, strand, strand. Egyik délután kigondoltuk, hogy változatosság gyanánt béreljünk kenut és csónakázzunk egyet. Két lapátot kértünk, de gyorsan kiderült eggyel is gyorsan haladunk, mindíg szerettem evezni. Az elején nagyon kimérten mozogtunk a kenuban, de aztán rájöttünk nem is olyan borulékony ez a jószág. B. kényelmesen kinyújtózott, levette a felsőrészt hiszen már rég elhagytuk a strandolókat, én kényelmes tempóban evezgettem. Élveztük a napsütést, a Balaton illatát, a strandolók hangoskodása megcsendesedve ért csak el hozzánk. Csendesen ringatóztunk a vízen amikor vagy húsz méterre elhúzott mellettünk egy vitorlás. Felnéztünk, B. felült, a bikini felsőjét kereste, én az evezőér nyúltam, szóval valahogy mindketten egyszerre támaszkodtunk a kenu egyik oldalára és.... és csak azt éreztem, hogy víz alatt vagyok. Az idillikus állapot olyan hirtelen tört szét mint egy kristály pezsgőspohár a márványpadlón. Feljöttünk a vízből és első meglepetésünkben mindketten egyszerre kapaszkodtunk fel a kenura - amitől az szépen megtelt vízzel. Két hegye látszott ki csak a kenunak, a cuccok pedig szépen kiúsztak belőle. Két evező táncolt a vízen, két lábrács és négy papucs. A helyzet rettenetes volt, de marhára röhejes is. Nyeltünk pár korty vizet is a nagy vihorászás közben, aztán összesezdtük a cuccot és célba vettük a partot. B. lett a papucsfelelős én toltam a kenut. Az első fél óra rettentő jó hangulatban telt, a kenu alig haladt, a papucsok állandóan szétúsztak, mi prüszköltünk fröcsöltünk nagyokat. Aztán beláttuk, hogy ezt komolyabban kell venni, de így sem haladtunk jobban, meg amúgy is, a víz baromi kellmes volt, a nap vigyorgott a kék égen, a strandolók már látható távolságban... De csak nagyon lassan közeledett a part, a kenun megpihenni nem igazán lehetett, kezdtünk elfáradni. A víz még mindíg mély volt a part még mindíg távol. Toltam el magamtól a kenut de olyan érzésem volt mintha én távolodtam volna tőle. Már nem élveztük olyan nagyon. Azért csak haladhattunk, már látszódtak a mélyvizet jelző bólyák, de a tempónkból következtetve még minimum 40-50 perc. És akkor láss csodát feltűnt egy motoros rendőrcsónak. Mintha felénk közeledett volna. Igen. Igen, vagyis nem. Jööt, jött, felénk, mi elkezdtünk integetni, aztán olyan kb 40 méterre lehettek amikor kedélyesen ők is visszaintegettek aztán nagy gázzal elhúztak a másik part irányába. Szerintem kedélyesen, jókedvűen integettek. Mi már nem. A legrosszabb amikor felcsillantják a remény lehetőségét és slussz, elvágják. Már arra is gondoltam otthagyjuk a francba azt a dög vizzel teli tákolmányt, ehhh aztán toltuk tovább. Toltuk, löktük, húztuk. Hason úszva, háton.oldalt. és egyszercsak feneket ért a lábam... Valahogy kikecmeregtünk nyakig érő vízbe, de még itt sem lett könnyebb. Vállig érő vízben még mindíg nem lehetett kiborítani a vizet. Persze segíteni sem jött oda senki, de miért is tette volna. Aztán csak kivittük a vizibiciklis sráchoz. Nem kért felárat, látta rajtunk, hogy jobb ha nem komunkikálunk. Kifeküdtünk a partra, aztán hazafelé vettünk két pár új papucsot.