Multkor lent voltam régi 'vadászterületemen' pár napot, így hát horgásztam. A Dunán, csónakból, mint régen. Süllőzni gondoltam fenekezve a Baracska torok felett, ahol  egy régi kőgát van elsüllyedve. Délután mentem ki, csónakba pakoltam, spiccbottal megfogtam a szükséges snecimennyiséget és irány a hely.

A 'hely' egyik kedves süllőző helyem, közel van a csónakkikötőtől, nem is horgásszák sokan, és ha mást nem kis süllőt mindig adott. A régi kőgátat már bemosta a víz, de azért egy kis törés megmaradt. A víz nem folyik túl gyorsan, a part felé egy jó visszaforgó is van, a partt mellett már jó kettes víz van ami lemélyül 4-5 méterig.

A szerelék egyszerű: három méteres botok, nyeletőfékes orsó, 25-ös zsinór, 30 centis oldalelőkén az ólom, 50 centis előkén kicsi süllőző horog. A part felé eső botra élő küszt tettem, a bentire pedig kifordítottat. A kifordított süllőcsemege elkészítését még Fatertól tanultam. A csalihalat a hátánál hosszában kell felvágni, és az egész hasaalját kifordítani, és ezt a horoggal a hátához fűzni. Így  a csalihal tulajdonképpen úgy működik mint egy önetető: a fenéken a lassan áramló víz folyamatosan mossa ki belőle a 'zaccot'.

A Duna híd Batinánál a Baracskai torok alatt

Szép volt a délután, a hajóforgalom sem volt vészes, csak a halak nem jelentkeztek. Már kezdetm unni a dolgot, lassan alkonyba fordult a koraőszi délután, lehet hazamenni.  Épp hátrafordultam a csónakban rendet tenni, amikor srrrrrrrrr-rrrrrr-rrrrrrrr... minden átmenet, vagy előjel nélkül a partfelőli botról valami lehúzott vagy egy méter zsinórt. Szájába vette a csalit és szaladt vele pár métert. Mire a bothoz nyúltam, már nem mozdult semmi, így hát kifeszítettem a zsinórt és vártam. Hátha... és nem hiába, a spicc bólintott kettőt, én pedig bevágtam. Megvaaan! A hal rúgott rendesen, de nem befelé a mély víz felé tört, hanem a part felé tartott. Furcsálottam, de nem volt idő elmélkedni, húzott rendesen. Tartottam pumpáltam, aztán őkegyelme gondolt egyet és feljött a víztetőre. Hopplá-hopp, egy gyönyörű csuka... mire ez gondolat megformálódott bennem, már nem volt miről eszelni. A csuka tátott szájjal csapott egyet, és már szabad is volt. Pech.

Csuka snecire? Igaz ami igaz, fogtam én már nagy csukát is snecire, de itt kint az élő Dunán... nem gondoltam volna.

Kicsit letörten ücsörögtem. Tulképp nem számítottam halra, aztán mégiscsak jött. Csukára meg éppen nem, aztán csak megjelent.... és nem is kicsi. Kóstolgattam: kettes-hármas, vagy akár négyes is lehetett?  Aztán összepakoltam. Nem mindig a torreádor győz. 

A sneci, vagyis a küsz (szélhajtó küsz) apró testű, 8-12 centiméter hosszú, nyúlánk hal. Teste ritkán éri el a 15 centiméterem hosszúságot. Oldalát, hasát ezüstösen csillogó, apró pikkelyek borítják. Háta zöldesszürkés színű. Szája felfelé nyíló .

Hazánk szinte valamennyi álló- és folyóvizében megtalálható. Kora tavasztól őszig nagy csapatokban jár a víz felszíne közelében. A víz színére hulló apró rovarfélékre, valamint a víz által sodort táplálékra vadáguk. A nyári hónapokban a küszcsapatok szinte állandó mozgásban vannak, és falánkan kapnak a közelükben vízre hulló csalétekre. Szeptembertől a víz mélyebb részeire húzódnak. Késő ősztől alig foghatók horoggal.
.