Galambok
A horgászat mellett apám másik nagy szenvedélye a galambászás. Mint minden kisgyerek én is imádtam az udvaron labdázva rohangászni, de nálunk ezt büntetlenül nem lehtett minden nap megtenni.
-Ma röptetek - szólt apám az ebédnél, és az álmoskönyvek szerint az nap jobb lett volna csendben a hűvös szobában maradni és 'ilyened-e-van-e'-t játszani. Veszettül konok kölyök voltam, megvártam míg elment hazulról és először óvatosan kimerészkedtem az udvarra. A galamfalka magasan szállt, természetesen a legjobb játék aznap 'a tetőre dobálom a kis piros labdámat' című lett.
Este nyolckor már erősen szürkült mikor apám hazaért, csodálkozva kémlelte az eget, hogy a galambcsapata még mindig nem szállt le. Először nagyon büszke volt, hogy micsoda csapata van, aztán mikor kilenc körül csak a madársereg fele volt hajlandó haztérni...
Pár galamb már másnap előkerült, egy csak két hét mulva, és volt amelyik sohasem. A piros labdámat már a hétvégén visszaszerezte az anyám, igaz csak a hátsó kertben játszhattam vele.
Valamiért az én érdeklődési körömből kimaradt a madarászkodás. Fater most is tart galambokat, én a padláson sem jártam már évtizedek óta. Azért én is szeretem a galambokat, főleg levesnek, grízgaluskával, vagy 'becsinált' módon.
Legutóbb apám felajánlott három darab kiöregedett postást. Még kopasztani is segítettem.
Mivel apám jelezte, hogy a madarak öregek kuktában kezdtem a főzést.
Kis lángon vagy két órát lubickoltak a forró vízben.
Kiszedtem őket, a levet leszűrtem, leveses fazékba tettem és bezöldségeztem mint egy rendes húslevest, és tulajdonképpen újra elindítottam a levesfőzést. Nagyon kis lángon főztem vagy másfél órát.
A levest ízesítettem, majd tésztát főztem bele.
Mikor kezdtek a húsok megfőni leválasztottam a galambok mellehúsát a csontokról. A húsokat fokhagymás olivaolajon picit megpirítottam, és csináltam mellé egy gyors fehérboros, szegfűgombás mártást. Fehérbort ittam hozzá.