HTML

Halas és halatlan történetek

Régi és friss halas-halatlan, hálás-hálátlan, igaz és 'becsszóra igaz', megtörtént és 'akár meg is történhetett volna'

Friss topikok

  • hzizi: Sajnos tényleg kevés időt tudok vízparton tölteni, de engedélyem van, sőt egyi... (2017.09.04. 11:17) Újra Tisza-tó
  • Novi1: szia zizi :) frissíteni kellene ezt a blogot ;) valahogy hiányzik az új törté... (2016.09.08. 11:41) Csíptetett ponty
  • Paduc: Örülök, hogy megindult a blogban az állóvíz. Nagyon profi a külmotoron láthat... (2015.01.01. 18:39) Karácsony előtti dunai peca
  • aamen: hejj arról milyen szép posztot írhatnál, hogy két nappal később visszamenve, u... (2014.12.16. 20:32) Tisza-tavi csukázás
  • Paduc: Welcome on board :) (2014.11.05. 20:40) A Tisza-tó téli vízszintje 2014.

Bejegyzések

Dunai kő

2009.06.18. 07:41 hzizi

Kimentem tegnap este is kedvenc Dunai kövemre pergetés céljából. Két kolléga már horgászott és etetett bőszen. Szúnyogcsordákat etettek.

Valahogy nem élt a víz. Nincs ott a süllő, hiába próbálkoztam a régebben fogós csalikkal. Pedig pár éve még milyen jó horgászatok voltak itt...

 

Talán két éve történt, úgy nyár közepére tenném most az esetet, a vízállás ideális, frontmentes nyugodt este volt. Még világosban kiértem a 'helyre', először csak rituális dolgok: mint átöltözés, kipakolás, szúnyog elleni kenekedés, aztán gondoltam, csak dobok egy párat világosban, hátha valami szebb Bálint kóricál a környéken.

Második dobásra egy jó odaütés, megvan. Nem sokat vicceltem vele, jó másfeles rántani való süsü. És még majdnem teljesen világos van, épp, hogy elkezdett szürkülni. Hagytam a helyet kicsit pihenni, meg újra fújtam magam a szúnyogok ellen. Következő húzásra, ahogy a csali a kő fölé ér, puufff, megint ütés... pár pillanatig megvan, de lemarad. Kis csend, horog ellenőrzés és ment vissza a csali. Lassan már itt a szürkület, még van egy jó fél óra az ideális pergető időszakból. Közben azért a felszín is él, kishalak szétspriccelnek, néha fröccsenős rablás. Húzom, szépen jön a csali, megint egy kis koppintás, most meg sem akad. Újradobás, megint ütés. Nem cifrázom, minden bevontatásra volt valami akció, de mintha megbabonázva lett volna a műcsalim, egy sem akadt meg.

Már teljesen kivoltam idegileg, szinte kézzelfoghatóan éreztem a halat a vízben, de a sok kapásból egyszerűen képtelen voltam  megfogni a halat. Újra dobtam, minden idegszálammal figyeltem a csali mozgásást... lassan húztam... puff, jött a kapás, bevágtam, oh végre ez megvan. Teljesen eluralkodott rajtam a vadászláz: gyorsan, gyorsan, itt van előttem a zsákmány, minnél többet belőle! A süllőt rövid úton kiemeltem, és gyors már már kapkodó mozdulatokkal próbáltam kivenni a szájából a horgot. A hal látszólag nyugodtan tűrte, de ahogy a csali a kezembe került ugrott egyet, a műcsali szabad horga pedig valami iszonyú erővel az ujjamba vágódott. A középső ujjam ujjbegyébe. 

A műcsalin három hármashorog volt, ebből egy szabadon fickándozott, egy keményen ült a süllő szájszélében a harmadik pedig az ujjamban. A sűllő persze, hogy most bolondult meg, vergődött, dobálta magát, én meg vonyítottam. Néztem a horgot: szakállig az ujjamban. Néztem a vizet: ott tombolnak bent a süllők. Reménytelen helyzet. Először a süsü szájából vettem ki a horgot, mit mondjak nem volt egyszerű fél kézzel. Nem tudom melyikünknek fájt jobban. Közben csak sötétedett, fejlámpát kapcsoltam. Az ujjamból a horgot próbáltam visszafelé kihúzni, de a szakáll nem engedte. Előre tolni........brrrrr..... meg nem lehetett. Gondoltam arra, hogy orvoshoz megyek, de ezt gyorsan elvetettem, hisz ott vártak a süllők a kő mögött. Hogy ezt még jobban érzékeljem tízpercenként volt egy fröccsenés vagy rablás, vagy sneci-spricc. 

 Fogó ugyan nem volt nálam, de a bicskám igen. Csak a horogszakállat kellene kiszabadítanom és nyert ügyem van. Nem egyszerű dolog az embernek a saját ujját faragni, mindeközben rettenetesen izzad mint az a bizonyos judaista vallású a csónakkban. A szúnyogkoncert sem a legideálisabb zenei aláfestés egy ön-műtéthez. De talán a legdurvább a tudat, hogy esznek a süllők. Most. Most és pont ott. Három lépésre tőlem.

Nem tudom megítélni mennyi idő alatt készült el a műtét, de sikeres lett és a páciens is megmaradt. Papírzsepit kötöttem az ujjamra és kézbe vettem a botot. Első húzásra semmi. Másodikra sem. A tizedik után be kellett látnom: ennyi volt mára. Eltűntek. 

 Valahogy nem tudtam örülni a két süllőnek. Pedig most már így visszagondolva ez egy gyönyörű este volt. És eredményes. Nem úgy mint a tegnapi.

Szólj hozzá!

Címkék: duna pergetés kőgát

A bejegyzés trackback címe:

http://halesmas.blog.hu/api/trackback/id/tr101191389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.