HTML

Halas és halatlan történetek

Régi és friss halas-halatlan, hálás-hálátlan, igaz és 'becsszóra igaz', megtörtént és 'akár meg is történhetett volna'

Friss topikok

  • hzizi: Sajnos tényleg kevés időt tudok vízparton tölteni, de engedélyem van, sőt egyi... (2017.09.04. 11:17) Újra Tisza-tó
  • Novi1: szia zizi :) frissíteni kellene ezt a blogot ;) valahogy hiányzik az új törté... (2016.09.08. 11:41) Csíptetett ponty
  • Paduc: Örülök, hogy megindult a blogban az állóvíz. Nagyon profi a külmotoron láthat... (2015.01.01. 18:39) Karácsony előtti dunai peca
  • aamen: hejj arról milyen szép posztot írhatnál, hogy két nappal később visszamenve, u... (2014.12.16. 20:32) Tisza-tavi csukázás
  • Paduc: Welcome on board :) (2014.11.05. 20:40) A Tisza-tó téli vízszintje 2014.

Bejegyzések

Kezdet

2009.03.05. 19:28 hzizi

 

   

Történetek.

Mindenkinek vannak történetei, a kérdés csak az milyen színben maradnak meg bennünk. Színesek, vidáman ragyognak, vagy sötét árnyként bújnak meg, de mindenképp az idő múlásával fakulnak, ezért is döntöttem: leírom őket. A horgászattal korai ismeretségemnek talán két fő oka volt: édesapám horgász volta és a szülőfalumat körülölelő vizek szépsége és halbősége. Édesapám versenyhorgászott, és majd minden versenyre elcipelt magával (amiből én annyira emlékszem, hogy mindig hajnalban kellett kelni, utána hosszú utazás, aztán unalmas verseny a tűző napon, és amit a legjobban utáltam: a verseny végén mindig kivitt magával az eredményhirdetésre is, és nekem kellett átvennem a nyereményét). A helyzet javult ahogy cseperedtem és saját kezembe vettem a botom irányítását (nono, nemkell rögtön fantáziálni) .

 

 

1977. július

 

             Befejeztem a hetediket! Hurrá, nyár van. Mi, a Kolut utcai társaság (Gyula, Jóki, Lacika, két évvel idősebb volt nálam, Didi a haverom és én egy osztályba jártunk) szülői engedéllyel kiköltözhettünk egy hétre a falutól mintegy 5-6 kilóméterre lévő víkendházunka. Az apám építette szerény horgász-bungaló a Baracskainak hívott Duna-öböl partján állt, akkor még meglévő hatalmas nyárfák alatt.

Alul egy konyha és a ’tivornyázó’ rész, felül pedig az alvórész egy kiöregedett hálószobabútorral és pótágyakkal. Kis társaságunk összeszokott volt, hisz már óvodás korunk óta nap mint nap együtt kergettük a labdát a kertek alatt, vagy kóboroltunk a kiskanális környékén. A legfontosabb kérdés (azonfelül, hogy melyik napra szervezzük be a nőket, és, hogy az alkalomra fél liter konyakot vagy vinyakot vegyünk-e) a csónakhasználat volt. 

Az első nap egy evezős túrát szerveztünk a Dunán, szigorúan a part mellett feleveztünk jó 2-3 kilómétert, majd visszacsorogtunk.   Este szalonna sütés és viccmesélés volt a program. Reggel horgászat. Korán keltünk, bepakoltunk a csónakba, evezőt ragadtunk és irány a szivattyú-árok. Csukahorgászatra készültünk. Nekem apám készített pár nappal előtte három  ötméteres erős tengerinád botot, direktbe, 40-es zsinórral , csukázó toll úszóval, nagy egyágú horoggal , és pluszban még egy csalihalfogó kisbotot. (A fater kimondottan megtiltotta, hogy a horgászbotjait használjuk - ismert már). Gyulával ketten a partra húzott csónakból horgásztunk, a többiek a partról próbálkoztak. A többieknek is kezdetleges szereléke volt, talán Jóki fogott egy méretkörüli csukácskát. 

A nap sütött ezerrel, a snecik a horgon elég hamar feladták a küzdelmet, de minket ez cseppet sem zavart, amúgy sem tudtunk új csalihalat fogni, így jókat dumálgattunk, élveztük a nyarat. Egyszercsak minden előzetes jel nélkül eltűnt az egyik úszóm. Emlékeztem, hogy ki kell várni valamennyit, nyeletni kell a csukát, meg ilyenek, de nembírtam türelemmel, puff beemeltem egy nagyot a botba, no aztán elszabadult a pokol. A hal megindult, ment jobbra, ment balra, ment a másik part felé, de főleg lefelé. Meglepetésemben görcsösen szorítottam a botot, de nem én irányítottam a halat, ő diktálta a tempót. Szinte majd kitépte a kezemből a dióverőt, legnagyobb kétségbeesésemben a mellettem ülő Gyulát kértem segítsen, mert nem tudom megtartani. Már ketten tartottuk a fenevadat a pár méteres pórázon, és kiabáltunk közben a többieknek: segítség, gyertek, egy óriáshal!

Továbbra is négy kézzel tartottuk a bambusz botot, a hal előttünk körözött komótosan, a hangzavarban húzzad!, ne engedd!, emeld fel!, ne dobogj!, nehogy elengedd!, menj arrébb!, merítsd már be!, ne lökdöss már!, vezényszavak röpködtek, és kisebb laukon csoportként sikerült megszákolnunk a halat. De micsoda halat! Volt vagy öt-hat kilós gyönyörű sárga tükörponty. A nagy süllőző horog szabályszerűen a szájában. Ennél nagyobb öröm minket alig érhetett volna. A szivattyú árokban szoktak kisebb csukákat fogni, kárászt néha, keszeget, nade pontyot!? És ekkorát? Ilyet apám se fog minden héten! 

Nagyon büszke voltam életem első igazán nagy halára, a fejem az eget érte, lehet, hogy nem véletlenül nyúltam meg olyan hirtelen azon a nyáron vagy tíz centit. Visszaeveztünk a bungalóhoz, közben a zsákmány csendesen kimúlt. Tisztítás után azon töprengtünk mi legyen a hallal. Lacika (aki egy évet kimaradt a suliból, ezért ő már olyan tizenhat, tizenhét lehetett) azt ajánlotta holnap este főzzünk a pontyból egy halászlevet, szervezzünk be csajokat, (ő ismer is párat, akik, hmm, hát szóval könnyű vérüek –ezt ott biztosan másként mondta - és biztosan benne lennének egy ilyenben, legalábbis szerinte), szóval csináljunk egy nagy bulit. Buli, csajok, ez még nekünk kisebbeknek is izgatóan hangzott, gyorsan megszavaztuk.

A kérdés még az maradt, mit tegyünk a hallal a nyári a melegben nem lévén hűtőgépünk. A faluba nem akartuk bevinni, féltünk hátha a szülőknek nemtetszene a buli ötlete. És valaki fejéből kipattant a megoldás: beletesszük a haldarabokat egy nagy edénybe, lefedjük, belehúzzuk egy nájlon-zacskóba és leengedjük a vízbe, a fenékre, ott ugyanis hideg van. Mivel ezt mindannyian már tapasztaltuk strandoláskor, mármint, hogy a lábunknál hidegebb a víz, az ötletet egyhangúlag megszavaztuk. Nagynehezen sikerült vagy másfél méter mélyre letuszkolni a csomagot, a bentlévő levegő miatt az edény állandóan fel akart jönni, de aztán csak lent maradt, mint később kiderült: telefolyt vízzel.

 Alig végeztünk a nehéz feladattal teljesen váratlanul befutottak szüleim a piros Wartburgjukon. Először próbáltunk titkolózni, de a zsákmány feletti öröm és büszkeség csak kibuggyantotta belőlünk a történetet. Szüleim látni is szerették volna a halat, no itt jöttek a gondok. A hal szerencsére csak egy fél órácskát ázott a vízben, így gyors leszárítás, és már rohantak is vele haza és tették hűtőbe. A buli ellen nem volt kifogásuk. Másnap bicajjal mentünk be a halért, és az elkészített tésztáért. Lacika és a csajok, (amúgy osztálytársai ) ketten: egy hosszú fekete hajú, picit bögyös, de jóalakú és egy dundi szöszi – felejthető már délutáni strandolás után kijöttek a bungalóba. Egy dohányzóasztalt ültünk körül, és ha már olyan az asztal, mi is bőszen bagóztunk, előkerült a konyak is és ment a duma.

Az erőviszonyok gyorsan világossá váltak, Lacika sétára invitálta az ártéri erdőbe a feketehajú csinoskát mi többiek pedig kényszeredetten vicceket meséltünk a szöszinek. A lányoknak sötétedésre haza kellet érniük, így a buli érdeklődés hiányában elmaradt, a hallé jól sikerült, bár a konyak estére elfogyott, így a másnapi horgászatot is átaludtuk

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://halesmas.blog.hu/api/trackback/id/tr91982595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

cleo72 2009.03.12. 23:42:01

Igy van mindenkinek vannak történetei,ezek idővel elfakulnak,szerintem nagyon jó ötlet és még tehetséged is van .Gratulálok hoozá,mint első hozzászoló,a továbbiakban sok sikert kívánok.

kisbobó 2009.11.10. 17:58:38

ezt csak most olvastam, kezdetnek nem rossz!